A Pancsatantra néhány jellemzője és „érkezésének” útvonala

A Pancsatantra nem tartozik a szokásos védikus irodalom tárgykörébe, mondhatni nagyon is földi, a valóság talaján áll. A nem kevésbé profán jellegű, szanszkrt nyelvű, színes, fantáziadús elbeszélő irodalomnak a maga nemében páratlan alkotása. Politikai tankönyv és erkölcsi intelmek tárháza, verses bölcs mondások, novellák, mesék és állatmesék gyűjteménye egyszerre.

Mit jelent ez a meghökkentő egyveleg? Megfejtéséhez a mű fiktív, kiagyalt történetet előadó, bevezető elbeszélése ad támpontot. Eszerint a Dekkán-fennsíkon, India déli részén egy Mahilarópja nevű városban élt egy Amarasakti nevű király, akinek volt három nehéz felfogású fia. Ezek a királyfiak szemlátomást nem tudták volna, és nem is akarták a tanulás akkor szokásos, igen nehéz és hosszadalmas módján elsajátítani az uralkodás tudományát. Ezért a király felkért egy Visnusarman (Visnu védence) nevű tudós papot, aki vállalta, hogy hat hónap alatt megtanítjaa hercegeket a kormányzás művészetére, és az ahhoz szükséges életbölcsesség tudományára. E cél elérése érdekében öt tankönyvet írt: „Barátok összeveszése”; „Barátok szerzése”; „Háború és béke”; „A megszerzett elvesztése”; „Az át nem gondolt cselekvés következménye” címmel. Amikor mondandóját így csoportosította, akkor tulajdonképpen az ókori india gazdag politikai tankönyvirodalmának hagyományait követte, hisz épp egy általa is nagyra tartott korábbi szerző, Csánakja (Kautalja) szerint is ez a kormányzás lényege; megszerzi azt, amit még nem szerzett meg, megőrzi, amit megszerzett, növeli, amit megőrzött, és szétosztja, amit megnövelt(1). Ehhez persze barátokat, szövetségeseket kell szerezni, néha úgy, hogy előzőleg viszályt kell szítani köztük, s a megszerzett megőrzése háborúhoz is vezethet. Nyilvánvaló tehát, hogy az öt könyv a politikai cselekvés lényegi pontjait ragadta meg. Ezt eredményessége is igazolta; a királyfiak megtanulták a szükséges tudnivalókat, s ettől kezdve a Pancsatantra az életbölcsesség széles körben elismert tankönyve lett. Maga a tantra szó eredetileg „fonal” majd „tétel”, „tan”, „tankönyv” jelentésű, a pancsa pedig az „öt” számjegynek felel meg.
Tartalom
A mű tartalmi törekvései a politikai szféra mellett erkölcsi jellegű intelmeket is hordoznak. De érdekes módon, ezt alárendelik a politikai vagy gazdasági sikerességnek. Értékrendjét ezért sokan machiavellista jellegűnek is tartják. Aloys Greither írja az 1986-os német kiadású könyv utószavában: „A siker minden eszközt jogossá tesz, a normális erkölcs a politika számára hatályát veszti. Az olvasónak ezért nem szabad csodálkoznia, ha némely történet »erkölcse« erkölcstelen”(2). A varjak bölcs minisztere például kifejezetten a kétszínűséget ajánlja királyánaka baglyok elleni cselekvés vezérfonalául. Tehát okosságot, nem erényességet tanít az Ötös könyv, de természetesen ez a két tulajdonság elviseli egymást, s így nem hiányoznak az erényes történetek sem.

A Pancsatantra épp azáltal, hogy politikailag okos cselekvésre akar felkészíteni, sokszínű képet is fest a korabeli indiai társadalom különböző rétegeiről. Megismerhetjük belőle a társadalom szerkezetét, az uralkodót és az őt körülvevő – rendszerint sakálként ábrázolt – tanácsadók, miniszterek tipikus figuráit, intrikáikat, cselszövéseiket, de az egyszerűbb néprétegek, kézművesek, földművelők, kereskedők, papok, vadászok életét, mentalitását is. Emberek, állatok, istenek népesítik be ezt a világot, akik valami meseszerű közvetlenségben élnek. Ez a közvetlenség egyébként egyedül Indiára jellemző.

A lélekvándorlás képzete sajátos átjárhatóságot feltételez emberek, állatok, istenek világa közt. Nem a jelenleg meglévő külső forma (ember, állat, növény) a fontos, hanem a szellemi fejlődés az inkarnációk hosszú útján. Ebbena felfogásban minden élőlény lélek, ezért egyenértékű – a kasztok által feltételezett szociális és szellemi különbségek ellenére –, és ez az állatok antropomorf megközelítését, jellemzését eredményezi. Az állatoknak ez a rangemelkedése a körülményes megszólítási módban, a hangzatos névadásban is megmutatkozik, ez a legkisebb élőlénynek is kijár. Ezek a nevek egyben az akusztikai szuggeszció eszközei is, mozgásba hozzák a fantáziát. Maga a természetközeli indiai életmód is eredményezi ezt a közvetlenséget. A király ebben a szemléletben nemcsak az embereknek, de az állatoknak is uralkodója. Megesik, hogy egy hindu évekig él együtta szobájában fészkelő madárral, állatai bejárnak hozzá. A természetközeli életmód hagyományai sejthetők e gondolatvilág gyökereinél. Hogy ezekből mi a világnézeti alap, mi nyugszik ősi szokásokon, és mi az, amit a művészi alkotóerő teremt, nagyon nehéz kibogozni, de – művészi alkotásról lévén szó – talán nem is feltétlenül szükséges.
Formaiság
A mű tartalmi alaptörekvései után vessünk egy pillantást a formai eszközökre, arra a módra, ahogy a kormányzáshoz szükséges bölcsességet megadja, kifejti. Két egymást segítő, egymásra épülő megoldást alkalmaz. Egyrészt rövid, tömör verses formában, ún. szútra-stílusban (a szútra szó „fonal”-at jelent) közöl bölcs tanácsokat, erkölcsi intelmeket. Magáról a szútra-stílusról Hamvas Béla ezt írja: „A szútra szanszkrt szó, grammatikailag csaknem összefüggéstelen szavakból álló rövid mondat, csaknem rejtély… Az összefüggést az olvasónak kell megtalálnia… A szútra-stílus abban az időben keletkezett, amikor a szájhagyomány még élt, de a hagyományt a Mester írott jelekkel is továbbadta.”(3)

A tömör mondás érthetővé tételét szolgálja a másik elem, a mese, többnyire állatmese, amely megmagyarázza a szútrát. Az állatmesék – a már fentebb említettek miatt – nagyon elterjedtek Indiában, népi mesemondók alkalmazták eleinte, de a buddhista prédikátorok is felhasználták.A Pancsatantra állatmeséi nem kifejezetten népi eredetűek, hanem Theodor Benfey, neves német indológus szerint – nagy ravaszsággal kigondolt és átalakított fabulák.(4)

A mű e két elemének egymásra épülése kiegészül még egy harmadik formai elemmel, a keretszerű szerkezettel, a többszörös beágyazásos technikával, ami egyedülálló és valami nagyon ősi tanítási technika megőrzése és továbbfejlesztése. Az első átfogó keret a királyfiak és Visnusarman története. Ezen belül minden könyvnek van egy saját kerettörténete, ami a fő mondandót hordozza. A szereplők azonban újabb és újabb szútrákat mondanak, amelyeket a másik szereplő nem ismer. Ezért meg kell magyarázni újabb és újabb mesékkel. Így jön létre a mesék és szútrák folyamatos egymásra épülése, valamint a többszörös beágyazás, a többszörös keret, de a szerkesztés végig áttekinthető, s végül visszatéra kiinduló keretbe. Sok egymásba fonódó mese azonban mégis a végtelen szövevény benyomását kelti, jól tükrözi ezt az egyik (1982) magyar kiadás címe: Mesefolyamok óceánja.

A Pancsatantra páratlan irodalmi értékének leghívebb tükre az egyedülállóan gyors és széles körű elterjedése, útja, története az emberiség kultúrájában. Harmatta János a mű 300 feldolgozásáról és 60 nyelvre való fordításáról beszél(5), Aloys Greither 200 feldolgozást és 54 nyelvet említ. A német szerző szerint a Pancsatantrát elterjedtségét illetően talán csak a Biblia előzi meg(6). Theodor Benfey, a már említett német tudós hajlott arra, hogy az európai meseirodalom egészének forrását valahol e mű körül keresse. Érdemes egy pillantást vetni erre az egyedülálló történetre, illetve csupán néhány állomására.
Keletkezése
Indiában az i. sz. II-III. században keletkezett a mű, és gyorsan terjedt. A III-VI. sz. folyamán újabb és újabb szútrákkal és mesékkel bővült, ezek részint politikai jellegéhez kapcsolódtak, például Manu törvényeiből vett részletekkel, részint meseanyaggyűjtemény-jellegét gazdagították. Szövegváltozatai közül a Tantrakhjajika a legrégibb, legirodalmibb, a Hitópadésa (Hasznos tanácsok) pedig az egyik legnépszerűbb. Mellettük két dzsainista szerzetes szövegváltozata volt jelentős, az egyiket textus simplicior (egyszerűbb szöveg), a másikat, Púrnabhádra munkáját textus ornatior (díszesebb szöveg) néven tartja számon az irodalomtörténet, 850 és 1199 közt keletkeztek, és nagy számú fordítás alapjává váltak.

Indián kívüli útjának első állomása egy perzsa (pehlevi) nyelvű fordítás, melyet Koaszrau Anusirván perzsa uralkodó (531-579) Burzoe nevű orvosa készített 550 körül. Ebből azután arab és szír nyelvű fordítások készültek a VI-VIII. sz. folyamán. Az arab nyelvű Kalila va Dimna címet viseli, az első könyvben szereplő két sakál, Karataka és Danamaka nevéről; a fordítás Ibn al Muqaffa munkája. Ezt az arab nyelvű szöveget vette alapul a héber nyelvű átültetéshez egy Joel nevű zsidó rabbi a XII. sz.-ban. A héber nyelvű szövegből készült 1270 körül a latin nyelvű fordítás, Johannes de Capua munkája. Ez lesza forrása a további európai nyelvekre történő fordításoknak, de az arab nyelvű változat is tovább terjedt, a bizánci görög nyelvű fordítás készült belőle.

Magyarországra, magyar nyelvre kalandos úton vagy inkább utakon érkezett a Pancsatantra. A már említett arab szöveget újra perzsára fordították, mert a VI. sz.-i perzsa szöveg elveszett, majd ennek török nyelvű változatából fordított először magyarra szemelvényeket Rozsnyai Dávid, Apafi Mihály erdélyi fejedelem „török deákja”, majd II. Rákóczi Ferenc tolmácsa 1778-82 között, raboskodása idején. Munkája – utalva a török forrásra – a Horologium Turcicum (Török óra) címet viselte, 1867-ben adta ki Szilágyi Sándor, majd 1926-ban Dézsi Lajos, aki az előszóban megjegyzi, hogy Bücher Pálnak is volt 1917-ben egy kész Tantrakhjajika fordítása, de ez később valószínűleg elveszett.

A következő magyar fordítás más irányt vett alapul, latin nyelvű forrásból készült és Báji Patay Sámuel nevéhez fűződik. Címe: A régi indusok böltselkedései, azaz: példákkal jó erköltsökre tanító könyvetske, és 1781-ben nyomtatásban is megjelent. Az ezt követő fordítás ismét más irányból hozza el hozzánk a Pancsatantrát. Zoltán József olaszból megkezdett fordítását Csehi (Tsehi) András franciából folytatta, és adta ki1783-ban Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei címmel, Kolozsvárott. Ezt utánnyomásban Bethlenfalvy Géza és Wojtilla Gyula is közreadta a Kőrösi Csoma Társaság kiadásában, Budapesten, 1972-ben. (A Bidpai és Lokman név arab bölcsekre, az arab nyelvű mesegyűjtemény nyugaton feltételezett szerzőire utal.) Több, XIX-XX. sz.-i magyar nyelvű fordítás veszi alapul az eredeti szanszkrt szövegű változatot, a Hitópadésát. Brassai Sámuel, Vértessy Dezső, Fiók Károly fordítanak le részleteket, Molnár Károly hagyatékából pedig Tóth Edit ad ki 14 mesét Náráyana, hasznos tanítások a Hitópadésa meséiből címmel, Budapesten, 1959-ben(7). A legteljesebb és legismertebb magyar nyelvű fordítás Schmidt József (1868-1933), az indoeurópai összehasonlító nyelvészet egyetemi tanárának munkája. Címe: Pancsatantra, azaz ötös könyv. Az életbölcsességnek régi indiai tankönyve az emberek és állatok világából való mulattató és tanulságos történeteknek versekkel tarkázott világhírű gyűjteménye. A fordítás a textus simplicior alapján készült. Első kiadása 1924-ben jelent meg Gyomán, a második 1952-ben, a harmadik 1982-ben Budapesten, Mesefolyamok óceánja címmel.

Az alábbi verseket Náráyana, hasznos tanítások a Hitópadésa meséiből című kiadványból vettük, a fordítást Molnár István készítette.

Jegyzetek:

1. Pancsatantra. Magyar Helikon, Bp. 1959.14. p.
2. Pancatantra. Leipzig und Weimar, 1986. 233. p.
3. Hamvas Béla: Scientia sacra. Bp. Magvető, 1988. 65. p.
4. Pancatantra. Leipzig und Weimar, 1986. 235. p.
5. Pancatantra. Magyar Helikon, Bp. 1959. 7. p.
6. Pancatantra. Leipzig und Weimar, 1986. 233.p.
7. Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei. Bp. Kőrösi Csoma Társaság, 1972. 7. p.

Dr Szabó Péter

1992/11.