Hatványozódó halmozás

Volt egyszer egy fiatal jógi, aki egy erdő mélyén élt. Mivel lemondott minden világi dologról, semmije sem volt, csak egy ágyékkötő fedte testét. Mindennap megfürdött a közeli tóban, majd légzőgyakorlatokat végzett, és szívében Visnun meditált. Szokása volt, hogy fürdés után gondosan kimosta ágyékkötőjét, aztán kirakta a napra száradni. Egyik nap, miközben arra várt, hogy egyetlen ruhadarabja megszáradjon, arra gondolt, mennyivel kényelmesebb lenne az élete, ha szerezne még egy ágyékkötőt.

Miközben a fiatal szerzetes ekképpen gondolkodott, arra jött egy idős szent ember. Mivel olvasott a jógi gondolataiban, így szólt hozzá:

– Kedves fiam! Ne szaporítsd feleslegesen az anyagi szükségleteidet! Ennél sokkal jobb, ha az ember elviseli a kisebb kellemetlenségeket, mert akkor zavartalanul áldozhatja minden idejét és energiáját az önmegvalósításra, a lelki ösvényen való haladásra.

– Nekem más a véleményem. Csak akkor lesz nyugtom és időm a lelki életre, ha szerzek még egy ágyékkötőt – makacskodott a fiatal szerzetes. Semmibe véve a bölcs tanácsát, elment a közeli falucskába, ahol egy kereskedőtől sikerült koldulnia még egy ágyékkötőt.

Másnap, amikor fürdés után kitette a kimosott ruhadarabot száradni, boldogan ült le meditálni az új ágyékkötőjében. Csak a következő nap vette észre, hogy egy egér időközben kirágta száradó ruhaneműjét. “Hát ez elég nagy baj” – sopánkodott magában – “vajon mitévő legyek most? Megvan, tudom már! Kérek egy macskáta faluban, s az majd remélem, megvédi aruhámat az egerektől.” Így is tett. De alig fogott hozzá a meditációhoz, amikor nem kis meglepetésére a macska szívet tépő, keserves nyávogásba kezdett.

“Most meg mi lehet a baj?” – töprengett. – “Tudom már! Nyilván éhes a macska, tej kéne neki. Szereznem kell egy tehenet, és akkor megoldódik minden gondom!” De nyugta így sem lett, sőt, csak a gondjai szaporodtak, mert most már a tehén is bőgött. Nem is csoda, hiszen nem etették, meg sem fejték, s nem is gondozták.A jógi mindehhez nem értett, ezért újra elment a faluba, s egy segítőkész, gazdag kereskedőtől tanácsot kért.

– Miért nem házasodsz meg? A feleséged megfejné a tehenet, s mindenben gondodat viselné! – ajánlotta a gazdag ember.

A jógi megfogadta a tanácsát, s az erdőbe már ifjú asszonyával tért vissza. Meditálni azonban így sem tudott, mert újdonsült felesége állandóan rágta a fülét: “Hogy képzeled ezt az egészet? Mégsem élhetünk egy fa alatt! Mikor építesz végre egy házat? Különben is, hogy tűrheted, hogy csak két régi szárim van, amikor a faluban minden nő szebbnél szebb ruhákban jár! Nem is beszélve arról, hogy egyetlen valamire való ékszerem sincs!”

Így aztán a jóginak nem volt más választása, mint hogy munkát szerezzen. Éjt nappallá téve dolgozott, szabad idejében pedig építkezett.

Egyszer csak összetalálkozott az idős bölccsel, aki megkérdezte:

– Na, fiam, jobban megy a meditálás két ágyékkötővel?

– Önnek volt igaza – tért észhez a fiatalember. – Alaposan becsaptam magam. Egyedül kapzsiságomnak köszönhetem, hogy teljesen elhanyagoltam a legfontosabbat, a lelki életet. Én is beleestem abba a csapdába, amibe a legtöbb ember: azt hittem, előbb meg kell teremtenema kényelmes anyagi körülményeket, s akkor majd lesz időm és módom Istent kutatni…

1992/11.