Hindu álmoskönyv
Alszunk hát és álmodunk, s a tudatosság olyan tágas mezejére lépünk, melyre a biológiai agyvelő aligha emlékezik. Milyen furcsa, hogy bolygónk keringésével és forgásával párhuzamosan, ahogy múlnak az órák, mindegyik időzóna álomba ringatja az épp ott élőket, s a belső univerzumok realitásába és álomvilágába viszi őket, mely a hétköznapi érzékek számára láthatatlan.
Ahogy az éj takarója elfedi a Földet, mintha minden órában lelkek tízmilliói röppennének az asztrálvilágba. A nap huszonnégy órájában bolygónknak majd fele szinte mindig az álom kozmoszában lebeg. Az alvás kérdése, az álmok értelmezése, az álomfejtés s e témák művelése legalább oly mértékben foglalkoztatta az emberiséget, mint az ébrenlét kultúrája. Számos tradícióban az álomtudat fontosabb szerepet játszott, mint az éber tudatállapot. A tudomány sok vívmánya is látomások, intuíciók, vagy álombéli felismerések nyomán született. Albert Einstein alvás közben két acélgolyót forgatott a markában, hogy álmodó elméje, valamint memóriája és intellektusa között fönntartsa a kapcsolatot. A lélektan egyik atyamestere, Carl Jung hatvanhétezer álmot analizált. Saját álmai közül a legnevezetesebb az volt, melyben egy hindu jógit látott, akiben saját magára ismert. Az ókori görögök a templomok körüli ligetekben megbúvó álomkamrákat használtak, sőt, fizetség ellenében a papok álmodtak is helyettük. A görögök álomistene Hüpnosz volt. Az ősi kultúrák közül leginkább a hinduk feszegették az alvás és az álmok titkait. A hinduizmus rendkívül fejlett belső jógatudománya, illetve a páratlanul kifinomult papi rendszer biztosította az isteni belső dimenziók hozzáférhetőségét, s a hindu tudatelméletnek, kozmológiának és filozófiának szerves részét képezik az alvásról, az álomról és az álmatlanságról alkotott nézetek is. Ezek az elgondolások persze legalább olyannyira eltérnek egymástól, mint ahogy a hinduizmus egyes irányzatainak filozófiája, kozmológiája vagy pszichológiája is különbözik egymástól. Ez a sokrétűség az élő hinduizmus egyik sajátsága. Ebből a gazdag televényből nőtt ki bolygónk legrészletesebb ismeretanyaga az alvást és az álmokat, illetve az ezzel kapcsolatos technikákat illetően: az ájurvéda álom-pszichológiájától kezdve a jógamester s tanítványa közös álmáig, vagy a Jóga-vaszistháig, ami egy nagyívű álom-tanítás, melyben a nagy bölcs, Vaszistha, Ráma királyfit oktatja a májá természetéről kettejük egybefonódó álom-párbeszédén keresztül.
Álmok a hinduizmusban
A hinduizmusban az első utalást az álmokra a Rg-véda bajelhárító verseiben találjuk. Egy esedező ember fohászaiban oltalmat kér a veszély ellen, melyre jóbarátja egy álomkép során figyelmeztette. Egy másik strófa az asszonyok megóvását kéri az asztrális szeretők éjszakai látogatásaitól. Az ilyen finom fizikai síkon létező lények ugyanis képesek álomkórt bocsátani az asszonyokra, sőt, akár férjük alakját is föl tudják venni. Az Atharva-véda, a mágikus formulák s a természetfölötti kapcsolatok e csodás gyűjteménye álomfejtéseket is közöl a baljós és kedvező előjelnek számító képek, események, álomlátások mellett. Ezek az álomkép-leírások fölöttébb érzékletesek, világiak, sőt, gyakran erőszakos vagy erotikus tartalmúak. A közeledő halált jelzi például, ha álmunkban olajos kenetet kapunk, ha tűzbe kerülünk, vagy egy hegycsúcs tetejéről zuhanunk le. Ugyanerre utal az is, ha gúzsba kötnek bennünket, vagy ha kihullanak a fogaink. Ha viszont álmunkban meghalunk, az az Atharva-véda szerint hosszú életet jelez. A tánc, ének, vigasság, vagy egy boldog lakodalom katasztrófát vagy kárörömöt jelez. A kobra-fog motívummal vésett vína (indiai lant) a leendő feleség felbukkanására utal. Az ilyen típusú álmok mellett az Atharva-véda további két kategóriát különböztet meg: a korábbi tapasztalatokon alapuló, illetve a félistenek által sugallt álmokat. Később, a középkorban íródott orvosi szakkönyvek tucatnyi, erőszakos jellegű álomképet említenek, melyek mind balvégzetű jövendőt jósolnak. Sajnos, nem ismeretes a módszer, aminek révén ezekre a következtetésekre jutottak. Ám mindezek mögött ott húzódik annak az ismerete, hogy az éber elme, a nappali víziók s az éjszakai álmok folytonos kölcsönhatásban vannak és sokkal inkább egy összefüggő valóság részelemei, semmint teljesen független jelenségek.
Az Upanisadok is folyamatosnak tekintik a tudatosságot, s fázisait az alábbiak szerint határozzák meg: éber (dzsagat), álmodó (szvapna), álomtalan (szusupta) és a bizonyos negyedik fázis (turija), ami a tiszta tudatfölötti állapotra utal. Az ember intellektusa a nap folyamán ezeken a tudatövezeteken keresztül áramlik. A Brhadáranjaka-upanisad külön is kiemeli az álom fontosságát, mint egy öntörvényű köztes szintet, mely az ember fizikai realitását a dévák asztrális világával köti össze. „Eme személynek kétféle állapota létezik, az evilági s a túlvilági, a kettő között pedig egy harmadik, átmeneti állapot, az alvás. Mikor elalszik, magával viszi ennek a mindent felölelő világnak az anyagát, azt maga széjjelszaggatja, maga újra felépíti. Saját világossága, saját fényessége által álmodik.”
A Brhadáranjaka-upanisad másik verse az álomtalan mélyalvásból az álomba, majd az éber állapotba való visszatérést írja le: „Miután mély álmában belekóstolt az élvezetekbe, s miután álmában barangolt sokfelé, látott jót és rosszat, visszatér alvása helyére, a fizikális testbe.” A mélyalvást egyhelyütt a pszichikai csatornákba, a nádikba történő visszahúzódásként említik: „Mikor az ember mély álomba esik, átjutván a szívből kiinduló hetvenkétezer csatorna mindegyikén, úgy pihen, akár egy ifjú, egy nagy király, vagy egy bráhmana, miután elérte boldogsága tetőfokát.”
A hindu kozmológiában Siva a mélyalvás tudatalatti régióinak ura. A „siva” szó jelentése a „szin”, aludni szógyökre vezethető vissza. A Rg-véda Éjhimnusza megemlíti azt az isteni éjszakát, ami az örök és tiszta tudatosság állapotával azonos, s ahová álmában bármely lélek eljuthat, ha csak egy pillanatra is, de akár minden éjszaka. Az álombéli teremtés Visnu esetében is jelentőségteljes kozmológiai hasonlat, ugyanis a vaisnava felfogás szerint Visnu az univerzumok megszámlálhatatlan sokaságát „álmodja életre”.
A hinduizmus szakrális irodalma bővelkedik úgynevezett álom-textusokban, álomfejtésekben és álomtörténetekben, melyek sokszor álomképeket is említenek. Számos ilyen álomlátás szól repülés élményéről, mágikus hatalom megszerzéséről, megistenülésről, vagy a mostaninak hű tükörképét nyújtó univerzumok teremtéséről. A jógafolyamatok tetőpontján gyakorolható az álomkontroll, ugyanis bizonyos iskolák az éjszakai álomutazások és álombéli találkozások tudatos irányítására szakosodtak. A kásmíri Siva-hívők feltehetően a tibeti buddhista álomlámáktól tanulták azt a technikát, melyben a a mester és tanítványa a beavatási tűzceremónia oltárának közelében egymás mellé fekszenek, s mivel kettejük tudata szinkronban van, ugyanazt álmodják, és a szubtilis álomvilágban is találkoznak egymással, amit a későbbiek során fel is tudnak eleveníteni. Guruk és tanítványaik között nem ritka az ilyen jelenség. Egyes jóga-iskolák fejlesztették ki a jóga-nidra, a jógikus szendergés gyakorlatát, ami fizikális, de egyszersmind pszichikai relaxáció is, melynek során a jógi tudatos meditációja révén kerül alvó állapotba.
A továbbiakban igyekszünk áttekinteni az álom és alvás metafizikáját, valamint az Ájurvéda véleményét az alkati típusok álommotívumairól.
Álomvilágok
hindu felfogás szerint az ember folytonosan mindvégig személyiség, nemcsak az ébrenlét idején. Alvás közben sem veszti el személyiségét, tudata folytonos, töretlen. Az emberi öntudat alvás közben a fizikális síkról eljut a mentális, értelmi és asztrál tudatsíkig, vagy akár a tényleges lelki tudatosságig – a mélyalvás esetében –, amire az agy egyáltalán nem emlékszik. A tudat folytonos, ez alkotja lényünket, öntudatunkat, bár az álmokra nem egykönnyű visszaemlékezni. Sokszor éppoly nehéz felidézni egy álomképet, mint mondjuk azt, amire három nappal korábban gondoltunk. Az alvás valójában ébrenlét, csakhogy a valóság egy másik dimenziójában. Ha viszont reggel fölkelünk, a testi valóságban ébredünk fel. A meditáció során az ember egy másik realitásban válik éberré. „Fölébredtem, s igyekeztem visszaemlékezni, mit is álmodtam…” – mondja az ember, s ez sok mindent elárul a nyugati gondolkodásmódról. Helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy az ember fizikális testébe visszakerülve fölismeri, mennyire aktív volt a tudata az álom során, s ezt a kreativitást, aktivitást, a megtapasztalt érzelmeket, gondolatokat és élményeket igyekszik hétköznapi tudatában is föleleveníteni. Az ilyen gondolkodás hívebben tükrözi a huszonnégy órán át folyamatosan működő tudatot, melyhez képest a fizikális szervezet meglehetősen alárendelt szerepet játszik.
Álomfelidézés és álomfejtés
Számos kultúrában törekedtek az álmok felidézésére, s az álomfejtők igyekeztek értelmezni is azokat. Az álomfejtés helyett azonban sokkal hatásosabb folyamatok is szolgálhatják a lelki fejlődést. A lelki út elején járónak, de még a haladó jelölt számára is ajánlatos elkergetni az álmokat, s inkább a mindennapos lelki gyakorlatokkal (szádhana) erősíteni az elme és a psziché rostjait. A jóga útján (márga) valóban eljő a pillanat, amikor az álmok felidézése áldásos és hasznos,de ez csak a guru és tanítványa között igazán helyénvaló, másrészt addig kitartóan kell gyakorolni az erényes életvezetést s a bhakti-imádatot. Az úgynevezett éber álom, vagy világos álom – melynek során az alvó személy tudatosan beavatkozik saját álmába – nem tanácsos, mert az ilyesfajta álom jobbára csak a fantázia játéka. Tudatalatti tisztulási folyamat ez, melynek során az asztráltest valamelyest eltávolodik a fizikális szervezettől, és az intelligencia mentális szférája (melyben az álom zajlik) nem kötődik elég szorosan az asztráltesthez. Az ilyen gyakorlatok vajmi kevés haszonnal járnak.
Amikor nem álmodunk
Ha a lelki folyamat követőjének sikerül koncentráltan végeznie egyéni dzsapa-meditációját s képes megőrizni az őszinte vágyat a fizikális test erőinek legyőzésére, illetve az asztrálszférák tudományának megismerésére, akkor nem álmodik, hanem az álomtalan mélyalvás állapotába kerül. Egy-egy álomkép persze felvillanhat, főként az ébredést megelőzően, mikor az asztráltest hirtelen visszabújik a fizikális testbe.
Az ilyen álomvillanásoknak azonban nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani. A mély, álomtalan alvás önmagában is azt jelzi, hogy a lélek (purusa) teljesen elszakad a fizikális erőktől, és azok fölé emelkedve dévalókán, vagyis az asztrális mentális szférában funkcionál. Dévalókán, azaz a finom fizikai síkon mindegyik hindu tanítványi láncnak megvan a maga helye, ahol az adott láncolat követői találkoznak. A világ minden tájáról sereglenek a résztvevők ezekre az asztrális gyülekezőkre.
Rossz álmok és lidércnyomás
Baljós csillagálláskor, vagy személyes problémák jelentkezésekor az alantas tudatrétegek gyakran előtérbe kerülnek az álmokban. Ilyenkor lehetetlen a dévalóka-iskolák gyűléseire eljutni. Kedvezőbb időszakokban, vagy szerencsés csillagállás esetén az asztrális iskolák kapui tárva-nyitva várják a közeledőket, s a magasztosabb természet az uralkodó. A nyomasztó álmokat jobb hamar elfeledni, máskülönben a tudatos elmében emlékképekként rögzülnek, melyek a közvetlen tudatalattiba nyomulva akár a hétköznapi életünkben is valósággá válhatnak.
A rossz álmon való elmélkedés rosszat szül, ha viszont elfeledjük, elkerülhető a negatív dolgok valóra válása. Ezért ha valaki nem áll mindennapos kontaktusban gurujával, s a legcsekélyebb aggodalma merül fel álmaival kapcsolatban, jobb, ha elfeledi őket, jelentéktelennek s lényétől idegennek tekinti azokat, mint ahogyan a tévé-műsoroknak sem tulajdonít különösebb fontosságot az ember.
A lidércnyomásos rossz álmok nem természetesek. Az ilyet általában külső hatások gerjesztik, például a szomszédok veszekedése, vagy egy jóbarát, illetve rokon által elszenvedett események. Mivel az álom szubjektív élményt jelent, a frusztrált, zavarosan kusza, vagy éppen ijesztő rémálmokat az ember a saját magáénak, saját problémájának tekinti. Ha például egy kisgyermek sikoltva ébred nyomasztó álmából, könnyen lehet, hogy a veszekedő szomszédok negatív, gyűlölködő gondolatai kínozzák. Ilyenkor segíthet az is, ha a kicsit egy másik szobában, a szomszédoktól távolabb fektetjük le, ahová már nem sugárzódik át negativitásuk.
Az ilyen veszekedések akár százméteres körzetben is megfertőzhetik az atmoszférát – eddig hallatszik kiabálás. Az üldözöttség vagy raboskodás álomképe nem az elme saját terméke, hanem tipikusan külső hatások következményei.
Az álom realitásának természete
Olykor az ember álmában is megőrzi éber, fizikális testi tudatosságát is, s bár fizikai szeme csukva van, belső szemével tisztán látja az asztrális szféra lényeit, sőt, gondolati úton kommunikál is velük. Akit ilyen állapotban megetetnek, az érzi az étel ízét és illatát, s éhségérzete is megszűnik. Mások barátaikkal vagy hittestvéreikkel találkoznak. Ez a fiziko-asztrális tapasztalás nem álom, s nem is tudatfölötti vízió. Valós humánus élmény, ami egyszerre öleli fel a hétköznapi világot s annak asztrális párját, melyek kommunikációs kölcsönhatásban állnak egymással. A gyorsan elfeledett álmokkal ellentétben ezek a fiziko-asztrális élmények maradandó nyomot hagynak a fizikális agyvelőben, s hónapokkal vagy akár évekkel később sokkal élénkebben élnek, mint mikor átéltük őket.
Az álmok során az asztráltest olykor ténylegesen kilép a fizikális burokból. Ilyenkor az asztrálvilág realitásába emelkedhetünk, asztrális lényekkel társulhatunk, akik éppen két születés közötti köztes állapotban vannak, vagy a legfelsőbb szintű istentudat megvalósítása, s karmájuk megszüntetése folytán kiszabadultak a földi körből, illetve akikre hozzánk hasonlóan vár földi, fizikális testük. Az asztrálsíkon is vannak kötelességek, de ezekről csak akkor van tudomásunk, ha az asztrális világban tartózkodunk. Az asztrálélményekre azért emlékezünk, mert maradandó nyomot hagynak az elmében, s tényleges kapcsolatot jelentenek sok-sok más élőlénnyel.
Jövendőmondó álmok
Bizonyos álmok az ember ájurvédikus alkatából (vata, pitta, kapha) fakadnak, mások az érzelmi természetéből. Olykor tudatalatti félelmek, vagy pedig az ébrenlét tapasztalatai bukkannak föl az álmokban. A hindu bölcselet nagyon értékesnek tartja a dévák által sugallt látomásokat. A félistenek képek, ábrák és jelenetek segítségével kommunikálnak. Ilyen isteni álmokban az önfegyelmező életmódot folytató vallásos személyeknek lehet részük, akik szigorú erkölcsi elvek és viselkedési normák szerint élnek, valamint szellemi gyakorlatokat folytatnak.
Mivel fölemelkedtek a félistenek tudatfeletti szféráiba, fölkeltik az ottaniak figyelmét. Ha a dévák cserbenhagynák őket, nem részesülhetnének ilyen álmokban.
Az álmok következő csoportja a jövendőmondó álom, ami a tudatalattin túli, úgynevezett tudatfeletti elméből fakad. Olyan elmeállapot ez, mikor az ember egyidejűleg láthatja a múltat s jövendőt. A jós-álom előre jelzi az ember jövendő sorsfordulóit, legyenek azok akár jók, akár rosszak, akár vegyesek. Nincs ebben semmi misztikum, ugyanis egy őszinte lélek megérdemli, hogy figyelmeztetést kapjon a fenyegető veszélyről, vagy éppen egy szerencsés fordulatról, ami megváltoztathatja hétköznapi életvitelét. Az előrejelzés pedig a felkészülés alapja. A félistenek álombéli megismeréséhez, illetve a fiziko-asztrális találkozásokhoz hasonlóan a prófécia-álmok is maradandók. Napról napra egyre élénkebben emlékszik rájuk az ember.
A karma ledolgozása az álom során
A belső világ éppen olyan kézzelfogható, mint fizikális testünk, ahogy azt éber állapotban tapasztaljuk. S amíg fizikai testünk alszik, a belső világokban ugyanúgy folyik az élet, szüntelen a tapasztalás. Energiák távoznak belőlünk gondolataink, érzelmeink, szavaink és vágyaink formájában. Ezek nyilvánvaló asztrális karmák, amelyek könnyen valóságos karmákká válhatnak, hacsak nem sikerül újra tapasztalni, feloldani, ledolgozni, lebontani őket, még az asztrálsíkon. Az asztrális karmát csak az képes ledolgozni, aki rendszeres lelki gyakorlatokat (szádhana) végez, s életmódját is átformálja. Az ilyen ember ugyanis uralmat szerezhet elméje, teste és érzelmei fölött, ami természetszerűleg emeli őt az álomvilág realitásába. (Helyesebb volna az álom helyett más kifejezést használni, hiszen az álmokat általában a fantázia szüleményeinek tartják.) Mikor a lélek asztráltestében érzékeli azt, amit megfog, érzelmileg reagál az őt ért hatásokra, gondolkodik és beszél, nos, ezek nem közönséges álmok. Inkább asztrális tapasztalásnak nevezhető, mikor is az asztráltestet egy ezüstzsinór köti a fizikális szervezethez. Ez az ezüstzsinór az életenergia pszichofizikai kötele, az asztráltestet s annak fizikális párját összekötő köldökzsinór. A halál az álom testvére, a különbség mindössze annyi, hogy a halálban elszakad ez az ezüst köldökzsinór.A meditáció gyakorlása, mantrák éneklése, illetve a viselkedési, életmódbeli hibák korrigálása elősegíti az asztráltest kilépését a durva fizikális burokból, s megtapasztalhatóvá teszi a finomabb fizikai valóságot. Az asztráltest akár éjjel-nappal éber és aktív lehet, működése folytonos, vagyis a fizikai test éber állapotában is tevékeny. A szádhana, a lelki gyakorlat a tudat egyre finomabb rétegeit érinti, s végül az álmok irányíthatóvá, befolyásolhatóvá válnak. A hindu eszmények szerint az embernek még álmában, illetve asztrális síkon sem szabad lopnia, bántalmaznia másokat, nem követhet el házasságtörést s egyáltalán, semmiféle etikai elvet sem sérthet meg.
Erdei Levente
Kiemelés:
A hinduizmus igen tág fogalmat alkot az alvásról s az álmokról. Az egyik legnevezetesebb álom-ábrázolás Visnu teremtő álma. Visnu Nárájan formájában félálomban szendereg az univerzum pusztulása és újjáteremtése közti időben. S talán ebben a rendhagyó állapotában Nárájan-Visnu számára is másképp létezik a valóság, mint ahogy az alvó ember is mást tapasztal, mint mikor ébren van. A mellékelt kép a VI. századból való faragvány Uttar Pradesh állam Deogarh településéről. Visnu a végtelenség kígyóján (Ananta-sésa) pihen, aki az ősóceán vizén lebeg. Ananta fejei fénykört alkotnak Visnu koronája körül. Visnu kezében nincsenek ott isteni jelvényei, pihen, karjai testéhez, illetve a végtelenség kígyójához érnek. Mikor a Legfelsőbb Úr fölébred, a köldökéből kihajtó lótuszvirágon megjelenő Brahmá újrateremti a világot. A kígyón heverő Nárájan-forma a Legfelsőbb negyedik megnyilvánulása. Az első teljességgel leírhatatlan, eltekintve attól a jelzőtől, hogy „lángburok övezte”. Második kiterjedése éppen a Sésa-kígyó, aki a világ támasza, a harmadik pedig Visnu aktív formája, akin keresztül az inkarnációk alászállnak.
Erdei Levente
KK 13. szám
