A materializmus logikája

Egy halott eszme kísértő szelleme

A mai nyugati, keleti és közép-európai világban a materializmus úgy hódított teret, hogy nem igazán kapott lehetőséget az eltérő vélemény a porondra állásra. Próbáljuk most a lehetőséget kiaknázni, s megvizsgálni, mit is állít tulajdonképpen a materializmus, ebből mi az, amit bizonyít is, és milyen befolyást gyakorol híveire.

Mi az anyag?

A materializmus gondolatkörében minden létező anyagi természetű. A kérdés, hogy mit jelent akkor az, hogy anyagi. Hiszen e definíció szerint, ha létezik valami megfoghatatlan, testetlen létező, vagy akár a téridőn kívüli képzetes valami, a materializmus szerint annak is anyagi természettel kell bírnia. Így ami másnak szellemi, az a materializmusnak anyagi. A szóhasználat eltérése szemléletbeli eltérést jelez. Amíg például a képzelet, a vágyak, az emberi élet akarása jelenthet számunkra valami szellemit, ami lényegileg a miénk, amit mi teremtünk meg, és nekünk kell kiteljesíteni, addig a materializmusban ezek a jelenségek mint anyagilag meghatározottak, egyrészt az élettelen világ jelenségei, másrészt tőlünk lényegileg függetlenül történnek meg, zajlanak le a világban. Így az anyagfogalom központba tolása tulajdonképpen az emberi tényező rovására történik.

A materializmus az anyaggal a tudatot állítja szembe. Az anyag attól lesz speciálisan anyagi, hogy nem olyan, mint a tudati. Kérdés, hogy akkor a tudati most anyagi-e vagy sem? Nem lehet a tudat egyszerre az anyag poláris ellentéte és ugyanakkor az anyag kifejeződése, ahogy az életjelenségek sem az élettelen világ egyszerű kifejeződései. Az élővilág törvényei lényegileg mások, mint az élettelen világot leírók. Akkor is, ha mindkét törvényrendszer matematikai formába önthető. A tudatnál az anyagi meghatározottság kiemelése tulajdonképpen a tudat háttérbe tolását, passzív szerepre kényszerítését eredményezi. Nem véletlen, hogy a “tudományos materializmus”, a marxizmus a tudat megismerő tevékenységében a tudatnak egyszerűen csak tükröző szerepet szán, vagyis olyan szerepet, amit az élettelen tükör is eredményesen ellát.

Materializmus és valóság

A materializmus azt állítja, hogy a valóság érzékelésünktől függetlenül létezik. A kérdés csak az, hogy ezt milyen alapon állítja, és képes-e bizonyítani is. Ha a materializmus a valóságra kíváncsi gondolkodás lenne, módszeres vizsgálódásba kezdene ennek a fogas kérdésnek alapos tisztázására. Ehelyett a materializmus nemrégen egyetemeinken oktatott vállfajában, a dialektikus materializmus egyetemi tankönyvében azt állítja magáról, hogy olyannak látja a világot, amilyen, mégpedig objektívnak. A materializmus önminősítő kijelentése, miszerint olyannak látja a valóságot, amilyen, vagyis tőlünk függetlennek (erős objektivitás), tulajdonképpen nem a valóságra nyitott kiváncsiságot, hanem azt a törekvést jelzi, hogy a hamis állítást igaznak akarja velünk láttatni. Úgy kiáltja ki tőlünk függetlennek a valóságot, hogy közben nem hagyja, hogy tőle magától független legyen – hogy olyan legyen, amilyen valójában. A materializmus tudományosnak minősíti önmagát, miközben a tudomány cáfolja a materializmus alapfeltevését, a valóság “erős objektivitásának”, tőlünk való függetlenségének tételét. Itt érdemes kitérni arra a nyilvánvaló és általánosan elismert tényre, miszerint mi közvetlenül csak érzékszervi tapasztalatainkat ismerhetjük meg, az érzékeinken túli valóságot önmagában nem. A magában való világ léte egy transzcendens létező feltételezését jelenti, egy soha nem bizonyítható feltételezést. A marxizmus mindazonáltal bizonyítottnak veszi ezt a bizonyíthatatlan tételt, ráadásul úgy, hogy ugyanakkor visszautasítja a spekulációt, és csak az érzékileg megismerhetőt tartja lehetségesnek.

Az Ismert és az Ismeretlen kapcsolata

A materializmus tűnhet olyan gondolkodási rendszernek, amely minden esetben abból akar kiindulni, amit biztosan tudunk. Ez mindenképpen helyeselhető lenne, ha igaz állításokból indulna ki. A tudományoknál is hasonló a helyzet: pontosabban, addig alkalmazzák a jelenségek minél szélesebb körére a felismert törvényeket, amíg nem kerülnek ellentmondásba. Akkor pedig már nem az ismertből indulnak ki csupán, hanem alapos vizsgálatokkal, sőt sokszor spekulációval vagy éppen intuícióval jutnak el olyan leíráshoz, ami az eddiginél helyesebb, a jelenségek szélesebb körét írja le ellentmondásmentesen. A materializmus ezzel szemben attól materializmus, hogy már előre eldöntötte, mi lesz a végeredménye a vizsgálatoknak – egyfajta mindentudás jellemzi, ami a vizsgálatoktól függetlenül az egyetlen igazság hű letéteményese. Alapkérdésekben nincs és nem is lehet módosítani valója, legfeljebb a részleteket finomíthatják a Marx utáni emberiség végeláthatatlan nemzedékei.

Ez a makacsság annál kevésbé indokolható, mert a szaktudományokkal szemben a materializmus világnézetet akar adni, filozófia akar lenni. Márpedig a filozófia tárgyköre a szaktudományokénál lényegesen tágabb, így már a kiinduló tézisek leellenőrzésénél is fokozott körültekintésre lett volna szükség. Így amíg a tudomány tudja, hogy a természetfölötti létet se nem bizonyíthatja, se nem cáfolhatja, ez kívül esik tárgykörén, a materializmus ezt sem veszi figyelembe, és ismét úgy akar tudományos lenni, hogy áthágja a tudomány normáit. A materializmus gesztusa abban fejeződik ki, hogy a világegyetem olyan, mint amit megismertünk belőle, és nem más. Minden, ami ismeretlen ma számunkra, elvileg jelentéktelen, érdemi változást nem jelenthet, különösen nem a materializmus számára. Minden olyan az egész végtelen világegyetemben és az idők végezetéig olyan is lesz, amilyennek ezt ma a materializmus állítja, látni szeretné. Ez pedig különösen egy “forradalmi” babérokra pályázó “harcos” világnézettől elfogadhatatlan. Kiindulhatunk az ismertből, de észben kéne tartani, hogy az Ismeretlenbe akarunk eljutni, valamint meg szeretnénk érteni, amit még nem értünk. Mindig nyitott a lehetőség, hogy eddigi ismereteink elégtelennek bizonyulnak, és mélyrehatóbb, új igazságokat kell feltárnunk a Természet teljesebb megértéséhez. Az ókori görögség egyik legnagyobb gondolkodója, Szókratész, élete vége felé kijelentette: semmi mást nem tudok, csak azt, hogy mennyire keveset is tudok. Newton, a klasszikus fizika megalkotója kisgyermekhez hasonlította magát, aki az óceán partján köveket hajigál a hullámokba. A kvantumfizika és a relativitáselmélet felfedezése bebizonyította, hogy Newtonnak ebben is igaza volt. Úgy tűnik, világunk olyan természetű, hogy minél több, minél mélyebb igazságot fedezünk fel, minél mélyebb titkot fejtünk meg, annál több és még mélyebb titok tárul föl előttünk. Vagyis ahelyett, hogy a megismerés az Ismert elhatalmasodását igazolná, az Ismeretlen előtérbe kerülése felé hajlik, akkor is, ha időről-időre egyes emberek, egyes korok hangulata számára úgy tűnik, hogy ma már mindent tudunk. Az Ismert és az Ismeretlen párharcában, úgy tűnik, egyre inkább az Ismeretlen vezet, amellett, hogy egyre nő az Ismert birodalma.

A világ szintjei

Az, hogy a fizika törvényei egyetemesen érvényesek, és – talán a fekete lyukak középpontja kivételével – minden rendszerre vonatkoznak, még nem jelenti, hogy a fizika kimerítő és lényegi leírást ad minden olyan rendszerről, amire alkalmazzuk.

A természet érdekes és megdöbbentő jelenségeket produkál. A fizikai világból az állítólag anyagi – élettelen? tudat nélküli? szellem nélküli? matematikailag leírható? – természet kifejleszti az élővilágot. Pillanatnyilag nehezemre esik elképzelni egy olyan leendő számítógépet, ami a fizika megmaradási törvényeiből formális logikai következtetések útján képes lenne levezetni magától az élővilág megjelenését. Még nehezebb elképzelnem – pedig próbálom már –, hogy ez az integrált áramkörhalmaz tovább számolva egyszercsak jelez: léteznie kell egy értelmes lénynek az élővilágban, egy értelmes fajnak, mely képes számítógépet építeni! Most már arra lennék kíváncsi, hogy képes lenne-e ez a számítógép kiszámítani, hogy egyszer az ő megjelenését és számításainak eredményét tréfából előre látta egy újság hasábjain a fantáziáját próbálgató szerző. Hogyan képes az élettelen világ életet teremteni? Hogyan képes a halott megelevenedni? És hogyan képes megelevenedni az, ami soha nem volt élő? Alapulhat-e és ténylegesen alapszik-e a világ az élettelen természetet leíró fizika törvényein? A világ szintjeinek léte mindenesetre arra utal, hogy a fizika megmaradási elvei mellett létezik egy másik irányító elv a Kozmoszban, ami a fizikai törvények érvényesülési feltételeit úgy változtatja, hogy azok irányukat, jellegüket teljesen megváltoztatják. Ez az elv, ami kimondja, hogy minden, ami létezhet, és az élet teljesedése felé visz, meg is valósul. Ez az Élet Megvalósulásának kozmikus elve. Ez az elv a tapasztalat szerint érvényesül, és újabb korlátot szab a materializmus mohóságának. Ha a megismerés egyre inkább az előreláthatatlanul gazdag világok felé tart a világfejlődéssel együtt, még kevesebb az esélye, hogy az élettelen egyeduralmát a világban sikeresen megvédje egy magát filozófiainak látni akaró rendszer.

A világegyetem és az ember kapcsolata

A materializmus szerint sem a világegyetemnek, sem az embernek nem lehet magán túlmutató célja. Ellenkezőleg, az ember lényegtelen pont valahol a vele szemben közömbös és létét nem igénylő világegyetemben. Sőt, az anyagelvűség még ezzel sem elégszik meg, s az ember lényegét a rajta kívül álló, lényétől idegen (vagy közömbös) természeti és társadalmi világból állítja levezethetőnek. Érdekes itt megjegyezni, hogy a materializmus az anyag elsődlegességét hirdető tézisét azzal veszi bizonyítottnak, hogy a tudományok szerint az élet az élettelen világ megjelenése után született meg, tehát időben a fizikai világ látszik elsőnek. Bár a fizikai világ valójában, a kvantummechanika mai értelmezése szerint nem előzhette meg az észlelőt, a megfigyelőt, mert a határozott anyagi forma megjelenésének nélkülözhetetlen feltétele a megfigyelő, a materializmus érvelése ismét önmagában következetlen, hiszen az emberi társadalom kétségkívül egyedekből áll, és az egyedek léte időben megelőzi az általuk létrehozott társadalom létét, vagyis a materializmusnak a társadalmat kötelessége lenne idealista alapon értelmezni, amiben a tudat elsődleges az objektív létű társadalommal szemben. Amikor a materializmus az embert ezzel szemben fordítva, rajta kívüli tényezőkből, társadalmi meghatározottságokból vezeti le, ezzel a sorozatos következetlenséggel, úgy tűnik, elárulja, mi az igazán fontos a számára.

Nem a következetes filozófiai rendszer kiépítése, nem az anyagelvű monizmus elgondolása, nem a forradalmi társadalmi gyakorlat, hanem az élet minden színtéren történő letagadása, elvitatása, a tökéletes manipuláció alanyainak megteremtése. Az emberi egyén lényegi külső meghatározottsága ugyanis azt jelenti, hogy az emberi egyén lényegileg nem élőlény, nem önálló lény, nem belső tényezői mérlegelése alapján cselekszik. Ezzel viszont a dialektikus materializmus ismét ellentmondásba kerül önmagával, hiszen milyen kozmikus fejlődés az, amiben az egyre magasabbra fejlődés diadalmas kozmikus távlata a teljes lezüllés? A kezdetben még önteremtésre, önszervezésre és önszabályozásra képes anyag emberivé, minderre képtelenné s ezzel önmagához méltatlanná válik? Hogyan juthat a kozmikus fejlődés kifejlődése tetőpontján a mélypontra?

Az anyag fogalma

Befejezésképp úgy érzem, még feltétlenül ki kell térnem egy lényeges pontra. Amíg a materializmus mint ember- és életellenes hatalom vívja világharcát a legfőbb kozmikus hatalomért, az emberek tudatáért és mélytudatáért, olyan alaposan feléget mindent, hogy amihez hozzáér, taszítóvá teszi. Feltétlenül ez a helyzet például az anyag fogalmával.

A legáltalánosabb reakció a materializmus (üzleti és manipulatív körök által támogatott) erőszakos terjesztésére többek között az anyagfogalom leértékelése, emberidegennek értékelése. Pedig látnunk kell, hogy az anyag materialista meghatározása szinte nem is érinti a köztudat anyagfogalmát. Hiszen mit is értünk anyag alatt? Válaszom az, hogy anyagon a könnyen, tudatosan, gyorsan felfogható, állandósult élményeink magvát értjük, vagyis a közvetlenül tudatosan érzékelt világot.

Nincs ebben a tudatosan érzékelhetőségben semmi ténylegesen életellenes, különösen, ha eközben mélytudatunkat, legmélyebb lényünket sem kapcsoljuk ki. Bár érzéseink, sejtéseink, vadonatúj elképzeléseink, mint az álmok, sokszor nehezen megfoghatók, és hajlamosak elillanni tudatunkból, az állandósult világ elemei, melyek szerkezete és összefüggései a mélytudat által már sokszor feldolgozottak, ezért könnyen és biztosan emelkednek a tudatba.

Ez a tudatosan érzékelhető világegyetem talán nem véletlenül az, ami a leggyakrabban felmerülő képzeteinkből állandósult. Ennek egy lényeges része valóban, eleve a mi emberi világunk, életünk egyik leglényegesebb színtere, örömeink, élményeink ember- és természetadta terepe. Kozmikus feladatunk az, hogy tudatunk és mélytudatunk mágikus természetének megfelelő, gondolkodásunk hatékonyságát, önállóságát legjobban inspiráló Valóságot építsünk fel.

Grandpierre Attila

1993/13.