Csánakja – az indus Machiavelli

Csánakja mindez egyszerre és egyik sem. Páratlanul összetett személyiség, akinek jelentősége saját korán messze túlmutat. Nevezik őt az indus Machiavellinek is, s a párhuzam nemcsak a hasonló személyiségi jegyek, a munkásság, de a történelmi környezet miatt is helytálló.

A kor Indiája

Ha a kort vizsgáljuk, természetesen a forrongás állapotát találjuk. Nagy Sándor hódításai nyomán két fő hatalom alakult ki Észak-Indiában, egyfelől a nyugati hellenisztikus helytartóságok, más részről a Nanda-dinasztia birodalma keleten, Pátaliputrával a középpontban. E dinasztia meglehetősen zsarnoki módon uralkodott, s nagy elégedetlenséget váltott ki az emberek körében. A hatalom eszközei között a száműzetés is szerepelt, így aztán – vesztükre – két érdekes személyiséget is száműztek az országból. Az egyik Csandragupta volt, az elbocsátott katona, a másik Csánakja, a bráhmana politikus, az egykori miniszter. Első találkozásukat a hagyomány is megörökítette. Csandragupta útja az erdőn vezetett keresztül, s egyszerre egy bráhmanára lett figyelmes.Az egyszerű gyolcsruhát viselő ember szokatlan módon cukorsziruppal locsolgatott egy szúrós fűcsomót. Csandragupta kíváncsiságát kielégítendő a bráhmana elmondta, hogy a fűcsomó felsértette a lábát, ezért szeretné kiirtani. Ha pedig cukorsziruppal locsolgatja a fűcsomót, a gyökerek megédesednek. A hangyák köztudomásúlag szeretik az édeset, s ahogy szívogatni kezdik a gyökereket, szépen elpusztul a fűcsomó. S valóban, alig kezdett bele magyarázatába a bráhmana, a hangyák máris gyülekezni kezdtek a gyökereknél. Csandragupta meghajtotta fejét e bölcs előrelátás előtt. Nagyszabású tervei leendő segítőjét találta meg Csánakja személyében. Csandragupta ugyanis hatalomra vágyott, elbocsátott katona helyett sokkal inkább szeretett volna az ország vezetője lenni. A fönnálló hatalommal szintén elégedetlen Csánakja örömmel fogadta az ifjú szövetségi ajánlatát. Csánakja segítségével Csandragupta hatalmas sereget gyűjtött, s Nagy Sándor halála után két esztendővel már föl is szabadította a helytartóságokat, s bátran fordult a Nanda nemzetség ellen. A későbbiek során szinte az egész indiai szubkontinenst egységes birodalommá ötvözte, s huszonnégy esztendeig uralkodott India császáraként. Csánakja a legfőbb tanácsadója volt az államügyek minden területén.

Az első találkozás említett története mellett buddhista és dzsainista forrásokból másfajta magyarázatot is meríthetünk. Ezek szerint Csánakja egy pásztor fogadott fiaként ismerte meg Csandraguptát. Atyja egy hadjárat során elesett, anyja pedig egy istállónál hagyta ott csecsemőjét. Egy Csandra (Hold) nevezetű bika vigyázott a gyerekre, innen a Csandragupta, Hold-őrizte név. Csánakja fölismerte a jövendő nagyságot a kisfiúban, ezért megvásárolta az egyszerű családtól, s a kor egyik tudományos központjában, Taksasilában több éven keresztül taníttatta. Hét-nyolc esztendeig tartott a humán és reál oktatás ideje, amibe a művészetektől kezdve a kézművességig, illetve a kardforgatás mesterségéig sok minden beletartozott. A görög s római történetírók is említik Csandraguptát. Jusztinusz római szerző szerint Csandragupta a halálos ítélet elől menekült el Nanda király birodalmából, de csodás események sejttették vele a dicső jövőt. Plutarkhosz is megemlékezik Csandraguptáról, miszerint a fiatalember személyesen is láthatta Nagy Sándort, hallott hódításairól és nagyságáról, ami követendő példát jelentett számára. A fényes uralkodó mögött mindig ott állt Csánakja, a politikai tanácsadó, az államszervezés fő ideológusa, egyben a király atyai jóbarátja. Csánakja az volt Csandragupta számára, mint Arisztotelész Nagy Sándornak.

Csánakja életéről keveset tudunk. Feltehetően Kr. e. 350-275 között élt. Bráhmana családban látta meg a napvilágot, de születésének helye ma is vitatott. Dél-India s a Pandzsáb számos települése igényt tart Csánakjára, de a legvalószínűbb, hogy Taksasila, vagyis Taxila volt a szülővárosa. Politikai tevékenységét végső soron siker koronázta, s mikor törekvései beteljesedtek, nyugodtan visszavonult az aktív élettől, s elmélyült lelki életet folytatott.

A birodalom és a papság

A sokféle, néha ellentmondásos adat ellenére figyelemre méltó a két kivételes személyiség találkozása: egy hősies ksatrija bajnok és egy páratlan nagytudású bráhmana államférfi, akik a gyűlölt hatalom megdöntése révén egységes és erős birodalmat hoztak létre. A külső ellenségtől és a belső zsarnokságtól egyaránt megszabadítva az országot legfőbb céljuknak az emberek boldogulását tekintették. A világtörténelem egyik legjobban működő államszervezetét hozták létre, amiben a birodalom és a papi rend gyümölcsözően tudott együttműködni. A hagyományos indiai államrendben ugyanis más-más feladatok hárultak az egyes kasztokra, pontosabban varnákra, a társadalmi rendekre. Ha a társadalmat egy emberi testhez hasonlítjuk, akkor a bráhmanák képezik a fejet; ők a papság, az értelmiség, a tanárok, tanácsadók. A ksatriják, az uralkodók, harcosok és hivatalnokok a társadalom karjait jelentik, amik megvédenek az ellenségtől és megszerzik mindazt, amire a szervezetnek szüksége van. A vaisják, a gazdálkodók, kereskedők, iparosok képezik a törzset, míg a súdrák, az egyszerű munkások a társadalom lábai. A szervezet akkor működik helyesen, ha mindegyik testtagja a reá háruló feladatot látja el a lehető legjobban. Bármely testtag funkcionál is rosszul, az az egész szervezetet károsítja. Ezért a bráhmanák nem lehettek közvetlenül érdekelve a hatalomban, csupán tanácsadó szerepet töltöttek be. A bráhmanák rendszeres fizetséget nem kaptak, hanem sokszor adományokból éltek. Csánakja is végtelen egyszerű körülmények között, valóságos aszkéta életet élt. Mai fogalmaink szerint nincstelen volt, annak ellenére, hogy egy hatalmas birodalom ügyeit intézte. Napközben a politika, az udvari élet jelentette számára a természetes közeget, ennek ellenére egyszerű fűkunyhóban élt, mindenféle fényűzést mellőzve. Ez a függetlenség biztosította a ksatrija uralkodók fölötti kontrollt, ugyanis ha egy király visszaélt a hatalmával, a bráhmana minisztereknek, tanácsadóknak joga, sőt kötelessége volt megfosztani őt a tróntól. Ilyen eszményi együttműködés létezett Csánakja miniszteri tanácsadó és Csandragupta császár között.

Mivel a tanácsadói hivatalához a politika, diplo-avellinek, és ez az összehasonlítás bizonyos fokig helytálló. De minden vonatkozásban sokkal nagyobb személyiség volt, mind szellemileg, mind a cselekvés terén. Nem pusztán egy király követője, egy mindenható császár alázatos tanácsadója. Merész cselszövő volt, büszke és bosszúálló, soha nem feledkezett meg apróságokról sem, soha nem feledte a célját, minden eszközt felhasznált az ellenség félrevezetésére és legyőzésére, kezében tartotta a birodalom gyeplőjét, és inkább kedves tanítványának, semmint urának tekintette a császárt.”

Csánakja fő műve az Arthasásztra, a legkorábbi politikatudományi értekezés. Mivel Csandragupta Kr.e. 321-ben került trónra, így az Arthasásztrában összefoglalt gondolatok nagy valószínűséggel a III.-II. század fordulóján keletkeztek, talán azt követően, hogy Csánakja már visszavonult az aktív politizálástól. A Manu-törvénykönyv és a Vatszjájana-féle Kámaszútra mellett az Arthasásztrát is megemlíti a Pancsatantra bevezetése. Csánakja műve tehát alapvető fontosságú volt és maradt az évszázadok során. A hetedik században élt Dandin például így emlékezik meg Csánakjáról Dasakumára-csarita, a Tíz herceg története című munkájában:

„Tanuld meg most a politika tudományát! E bölcseletet a Maurja királyok javára hatezer versben foglalta össze a nagytudású tanító, Visnugupta (Csánakja). Aki ezt a politika-tant alaposan elsajátítja, majd helyesen gyakorolja, mesteri módon láthat el sokféle feladatot.”

A géniusz

Csánakja géniusza oly kimagasló volt, hogy már saját korában, s a későbbi időkben is több művet egyre inkább neki tulajdonítottak, az asztronómiától a matematikáig. Csánakja munkássága a tudományos és művészi élet szinte minden területére termékenyítőleg hatott. Kálidásza, a IV-V. századi jelentős szanszkrt nyelven író drámaszerző is merített Csánakja művéből, sőt egyesek a két személyiség azonosságát is feltételezik. Alakját egy régi indiai színdarab, Visákadatta műve, a Mudráráksasza is megörökítette Kr.u. 400 körül, ami Csánakja korával foglalkozik.

Csánakja életét s korát illetően sokféle felfogás, vitatott adat létezik, a bizonytalanság tisztázását azonban hagyjuk inkább a szaktudományokra. Sokkal izgalmasabb annak az átfogó emberi bölcseletnek a megismerése, amit Csánakja megfogalmazott. Szavai majd kétezer esztendősek, de ma is fölöttébb aktuálisnak tűnnek, akár az államok, akár a saját sorsát alakítani vágyó ember számára.

Az Arthasásztra az élet szinte minden területére vonatkozóan nyújt magvas tanácsokat. A kormányzás elméletének és gyakorlatának majd minden vonulatát felöleli. Foglalkozik az uralkodó, valamint hivatalnokai, tanácsadói és miniszterei feladatkörével, a tanácsülések értelmével, sőt a béke, a diplomácia és a háború rendeltetését is kifejti. A politológiai témák mellett nem marad el a gazdasági élet ismertetése, a mezőgazdaság, az ipar, a kézművesség, a bányák, a kereskedelem, s ezzel szorosan összefonódva a jogorvoslat és a törvényesség kérdése sem. Az adózás, jövedelem, népszámlálás, útlevelek, börtönök, öntözés és hajózás, egyesületek s egyéb igazgatási problémák is szerves részét képezik a kormányzásnak, aminek szabályait Csánakja fogalmazta meg.

Az erényes uralkodó

Csánakja jó ismerője volt az emberi pszichikumnak. A politika tudományából nem csupán diplomáciai érzék és államigazgatási tapasztalat, hanem igaz emberismeret és életbölcsesség sugárzik. Az Arthasásztrát éppoly gyakran félreértelmezik, mint A fejedelem gondolatait, pedig Csánakja aforizmái komoly etikai értékekre épülnek. „A politika tudományának alapja az érzékek szabályozása” – tanácsolja Csánakja, aki szerint az eszményi uralkodó tökéletes önuralommal rendelkezik, és élen jár az erény terén. Hasonló ez a felfogás a kortárs Arisztotelész által védelmezett ideális uralkodó, vagy Platon filozófus-király ideájához. Csánakja többször is hangsúlyozza az uralkodónak az alattvalókra gyakorolt hatását:

„Ha a király erényes, a nép is erényes, ha bűnös, a nép is az. Amilyen az uralkodó, olyan az alattvaló. A jellemes uralkodó még a tehetségtelen népet is képes boldoggá tenni. A jellemtelen uralkodó viszont még az erényes és jómódú népet is romlásba dönti.”

Csánakja itt egy olyan gondolatot adaptált, ami a Bhagavad-gítában, a hinduk bibliájában is olvasható: „Bármit is tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek; és bármilyen irányadó mértéket is szabjon meg saját példájával, az egész világ követi őt.”

A kormányzás azonban egyedül nem megy, a művelt, jellemes és intelligens uralkodónak is szüksége van tanácsadókra. Ezért kellenek a miniszterek, akiknek tanácsára ajánlatos hallgatni. Zoroaszter is hasonló aforizmát mond erről: „A legkeményebb acélpengének is kell a fenőkő, s a legbölcsebb embernek is szüksége van a jótanácsra.” De ki legyen a tanácsadó? Semmiképp sem az iskolatárs vagy a játszópajtás, mert ezek nem tisztelik kellőképp az uralkodót. Válasszon inkább olyan segítőket, akik tisztelik, akik műveltek, s mentesek a hitszegéstől. Határozat hozatalhoz három miniszter egybevágó véleménye nyújt megbízható alapot.

Az elégedetlenség kiváltó okait az alábbiakban sorolja föl: „Megvetés a jó emberek iránt és a méltatlanok bátorítása, szokatlan és jogtalan erőszak, s az erényes és helyénvaló szokások megszüntetése. A bűn bátorítása s az erény lankasztása, a bűnösök büntetlenül hagyása és az ártatlanok megbüntetése, a kerülendő tettek gyakorlása és a gyakorlandók kerülése, veszteséggel járó tervek megvalósítása és a nyereséget hozók elhanyagolása, elfogadhatatlan adományok elfogadása és méltó adományok visszatartása, fontos vezetők sértegetése, a tekintélyes emberek szidalmazása, az idősek megvetése, a csalárdság és az atyafiság – ez mind a nézeteltérések oka lehet.”

Az uralkodó erényessége ugyanakkor nem jelenthet erélytelenséget. A szigorú, de igazságos és következetes büntetés szavatolja a rendet és biztonságot. Ez a fegyelem alapja, s így az emberek nem követnek el kriminális tetteket, sőt, az egész társadalom olajozottan működik. Csánakja bel- és külpolitikájában is az összeegyeztetés-adományozás-megosztás-büntetés négyes elvét alkalmazta.

A hatékony kormányzáshoz a naprakész és gyors tevékenység elengedhetetlen. Az uralkodó nem hanyagolhatta kénye-kedve szerint az állam ügyeit, mindig országa rendelkezésére kellett állnia. „A sürgős ügyek azonnali beavatkozást igényelnek – mondja Csánakja. – Minden reggel át kell gondolni az előttünk álló nap feladatait. Amit holnapra tervez az ember, tegye meg ma. Amit délutánra tervez, azt tegye meg délelőtt.”

Tanítsd a jót!

Az állam szerkezetében páros elemeket határoz meg: uralkodó és alattvalók, férfiak és nők, férjek és feleségek, szülők és gyermekek, tanárok és tanítványok s így tovább. Az állam mellett tehát a nép szerepét is hangsúlyozta. „Nép nélkül mit terem az állam? Akár a meddő tehén, nem hajt semmi hasznot.” Az ország békéje és harmóniája eme páros elemek együttműködésében rejlik. A király ezért virágoztassa fel országát és tegye sikeressé alattvalóit, akik ennek fejében engedelmeskedjenek a királynak. A szülők tegyenek meg mindent a gyermek taníttatásáért. „Ellensége gyermekének az a szülő – mondja Csánakja –,aki nem taníttatja gyermekét.” A gyermekek legyenek engedelmesek, és gondoskodjanak szüleikről a nehézségben. Tanítani csak azt kell, ami erényességre és gyarapodásra vezet. Hibás dolgok tanítása nagy bűn. A tanulók tiszteljék tanáraikat, s legyenek mindig hálásak azért, amit kaptak tőlük.

Bár Csánakja tevékenységének legfőbb színtere a politikai élet és a diplomácia volt, sosem tévesztette szem elől az élet magasabb céljait. Számára is egyértelmű volt az élet négy szférája, amit az ősi ind bölcselet az erényes cselekvésben (dharma), az anyagi gyarapodásban (artha), az érzéki örömökben (káma) és a világi kötelékek alóli felszabadulásban (móksa) fogalmazott meg. Mindeme területekkel Csánakja is hosszasan foglalkozik. Az ember erényesen tegyen eleget kötelességének, legyen az akár az államügyek intézése, akár az oktatás, a katonai szolgálat,az üzleti élet, vagy bármiféle más elfoglaltság. Eközben bizton gyarapszik anyagilag, s örömökben is lesz része, míg végül érett fővel igyekezzék a lelki értékek felé fordulni. Ezért Csánakja az örömök terén is mérsékletet és erényességet hirdet. Ez minden humánus eredménynek az alapja.

Örök bölcsességeket is olvashatunk Csánakja aforizmái között. „Harag az alapja minden jogviszálynak, s az ölés is haragból fakad.” „Egy egész erdőt illatossá varázsol egy virágzó fa, miként a családnak is fényessége egy jó fiú.” „A szantálfa akkor is illatos marad, ha letörik, az elefánt idős korában is szerelmes, s a cukornád a présben is édes. A nagy ember még nehéz körülmények között is megőrzi jótulajdonságait.” „Az ember ne vitázzon az értelmessel, az ostobával, a baráttal, tanárával és kedvesével.” „A gabonánál nincs semmi értékesebb.” Lehetne még sorolni Csánakja bölcs mondásait, bár kétségtelen, hogy a politikai és társadalmi környezet bizonyos nézeteit behatárolta. Mégis csodálatra méltó az a határozottság és tisztánlátás, ami aforizmáiban fel-felcsillan. Tanítása néhány szóban is összefoglalható: légy erényes és fegyelmezett, légy mindig tevékeny, s rettenthetetlen elszántsággal és kitartással törekedj célod felé. Ez az üzenet átível évezredeket, igaz minden korban és minden égöv alatt, s biztatás lehet minden ember számára.

Csánakját, az embert a mítosz és legenda, a hagyomány és történelem a dicsőség, a bámulat, félelem és tisztelet leplébe burkolja. Nehéz elválasztani a valóságot s a képzeletet a személyét illetően, de művéből annál többet megismerhetünk Csánakjáról, az emberről s az Emberről, akinek életéről Csánakja s minden más gondolkodó is beszél.

Európa és Itália számára a cinquecentóban jött el az a politikai és társadalmi szituáció, amire Machiavelli (1469-1527) munkássága rezonált. Egy hasonló történelmi kor s egy Machiavellihez hasonló, de szélesebb látókörű politológus, Csánakja hasonló elveket fogalmazott meg a diplomácia, az uralkodás kérdésében, csakhogy majd egy teljes évezreddel korábban Indiában. Az előbbi élete végső soron kudarc, az utóbbié a siker a politikai s az egyéni életben is. Machiavellit nyomorban, politikai sikertelenségben érte utol a halál, Csánakja viszont maga is láthatta elméletének valóra válását, s mikor céljai beteljesültek, békésen visszavonult, hogy a bráhmanákhoz méltó szemlélődő életmódot folytasson. Itáliában Machiavelli saját korában is a pártütés, a forrongás volt jellemző, Csánakja munkásságának eredménye egységes és rendezett birodalom volt.

Ez természetesen csak egy kiragadott momentum a két történelmi szituációból, de talán mélyebb következtetéseket is lehetővé tesz. Csánakja és Csandragupta két jeles államférfi volt, akik a kormányzás problematikáját feszegették, és sikeres választ adtak, ami a gyakorlatban is megvalósult. De Keleten nem csupán ez a kérdéskör fogalmazódott meg sokkal korábban, mint Nyugaton. Indiában évezredek óta foglalkoznak a lét, az emberi élet hivatásának, az egyéni és univerzális lét összefüggéseinek kérdésével. Aktív, tudatos világnézet párosul a gyakorlati életmóddal, a mindennapokat is áthatja az ezoterikus, metafizikai látásmód. Kelet már átélte a civilizációk és a vallás hanyatlásának traumáját, és érettebben, bölcsebben került ki belőle. Jelenkori, nyugati civilizációnk betegségeit megvizsgálva a gyógymód talán egy elmélyültebb tudatosságban lelhető fel, amely megbékíti a nyugati hitek, hagyományok, tudományok és külsőséges ambíciók nézeteltéréseit. Ezzel kapcsolatban elgondolkodtató dr. Arnold Toynbee, történész nézete a világ menetéről:

„Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az emberiség történelmének jelenlegi fejezete, ami nyugati módra kezdődött, szükségképpen indiai módra, lelki értékek köré csoportosulva kell hogy végződjék, hacsak nem az egész emberi faj végpusztulását akarjuk választani!”

Rácz Géza

1993/14