Szerelem

A hindu herceget gyönyörű nő tartotta a szerelem rabságában. Naphosszat róla álmodozott a kertben, de amikor közeledett az éj, kedveséhez sietett, és ott maradt egészen pirkadatig.

Egy csillagtalan, sötét éjjel, úton szerelme felé, egy kuporgó alakba ütközött. Az, mint megzavart kígyó emelkedett fel előtte, és átkot szórt a hercegre. Jógi volt, aki magába mélyedt, hogy Istent láthassa, a herceg meditációjából zavarta fel. Az aszkéta így kiáltott:

– Míg én belső látomásomat szemlélem, és Istent látom, te testemet tapodod!

– Bocsáss meg – felelt a szerelmes herceg –, egy asszonyhoz sietek, aki minden érzékemet rabságban tartja, szívemben, szememben csak ő él, ezért nem látok semmi mást. De ha Isten szemléletébe mélyedtél, hogy lehet az, hogy még észreveszed, ami kívül történik?

Az aszkéta adós maradt a válasszal. A szerelmes herceg azonban később szent lett, aki egész életét Istennek áldozta. Mikor szerelmétől elbúcsúzott, így szólt:

– Több voltál számomra, mint boldogság. Tanítóm és mesterem voltál, te tanítottál meg arra, hogyan kell igazán szeretni.