A tv-korszak és az ember

Vitathatatlan előnye a tévének, hogy pl. élőben mutat be messzi tájakat és országokat, ahová nem mindenki juthat el. Mégis a tévénézésnek riasztó következményei vannak, melyek inkább a fejlődésben levő kisgyerekekre hatnak erősen, de a felnőttek is érezhetik a hatásait. A legújabb kutatások kimutatják, hogy a tévézés kedvezőtlenül hat a gyerekek gondolkodására, beszédére, képzeletére, érzékeire, testére, érzéseire és viselkedésére.

Rosszkedvű a gyermek

Ugyanis a televízió nézése közben a gyerek egy passzív, delíriumszerű állapotba kerül, a tévé foglyává válik. Ezt jónéhány szülő bizonyíthatja. Ez az állapot teljesen különbözik a normális körülményektől, amikor a gyerek aktív, játékos, vidám. A tévénézéskor pedig szinte bezárkózik a tévé világába, az teljesen elvarázsolja őt, és akkor semmi más nem érdekli. Egyes szülők szerint a tévézés után a gyerek mérges, rosszkedvű, unott, és csak lassan tér vissza a rendes kerékvágásba. Mi okozza e jelenséget?

Marie Winn “bekapcsolható kábítószernek” nevezi a televíziót, mert sok ember képtelen abbahagyni a nézését. Ez korántsem csak a gyerekekre vonatkozik. Innen ered a megjegyzés, hogy “a tévé elé szegeződtem”. Valaki így nyilatkozik erről: “Pont úgy nézem a tévét, mint ahogy az alkoholista iszik”. A tévé nézése is egy ilyen rossz szenvedéllyé válhat. Hasonlóan a kábítószerhez vagy az alkoholhoz, a tévénézés is tompítja a külvilág valóságát, egy olyan kellemes és passzív állapotba juttat, ahova nem tud betörni az aggodalom és az idegesség. Az alkoholista vagy a kábítószeres üres tekintetéhez hasonló a tévénéző merev tekintete is. A tévé nézésekor a szem teljesen passzív állapotban van, mert sokáig csak a képernyőre szegeződik a tekintet. A fej is rögzített, és nincs meg a szokásos, akarattól független szemmozgás sem. A képzelőerő általi belső átélés helyett ilyenkor a néző mechanikusan a tévé segítségével próbál eljutni oda, ahová ábrándozáskor kívánkozik.

Egy közelmúltban végzett amerikai felmérés szerint három iskoláskorú gyermek közül kettő 3-5 órát tölt naponta a tévé előtt, vagy 21-35 órát hetente. Ez kb. ugyanannyi, mint amennyi időt a gyerekek az iskolában töltenek. Három gyerek közül egy álmodik a késő esti műsorokról. Az Egyesült Államokban heti 30 órát nézik a tévét, ami elérheti az 54 órát is az iskolás kor előtti gyerekeknél. A volt Nyugat-Németországban a gyerekek 80%-a jelentette ki, hogy a kedvenc hobbija a tévénézés.

Passzív “játék”?

A kisgyerek számára különösen ártalmas a televíziózás. Az első három évben egész életéhez viszonyítva a gyerek nagyon sokat tanul. Megtanul járni, beszélni és gondolkodni. A játék által bővíti a dolgokról való ismereteit, ezáltal tanul meg más gyerekekhez viszonyulni, és a képzeletvilága is így fejlődik. A gyerek “munkája” a játék, mely által óriási energiáit építő módon tanulásra és tapasztalatszerzésre fordítja. Ez egy alapvetően aktív folyamat, általa a gyermek megismeri a világot. Sokszor más gyerekeket vagy a felnőtteket utánozza szavakban és tettekben egyaránt, míg azok a mindennapi tevékenységüket végzik. Pótolhatatlan ilyen szempontból a gyerekkel való személyes foglalkozás és más közös tevékenységek, pl. beszélgetés, mesemondás, közös rajzolás és játszás. Manapság a televízió próbálja ezt helyettesíteni, természetesen sikertelenül. A tévé feltalálása előtt a gyerekek játékában sok volt az ének, a mondóka és a különböző társasjátékok. A gyerekek hosszabb ideig tudtak játszani, és aktívabbak voltak, állítják a tapasztalt óvodai dolgozók. A televíziózás a gyerekeket passzívvá, zárkózottá teszi, és megfosztja őket az igazi életelemüktől, a játéktól.

A tévé hátráltatja az agy fejlődését, és tompítja az érzékszerveket. Az agy barázdáit az érzékszervi ingerek, a mozgás, beszéd, gondolkodás és a képzelőerő alakítja ki. A tévé szinte mindegyiket káros módon befolyásolja. Ahogy az évek folyamán az agy fejlődik, úgy térnek át a gyerekek a non-verbális, “jobb agyféltekei” álmodozó tudatról a verbális, logikus “bal féltekei” tevékenységre. A tv egyik hatása az, hogy meghosszabbítja a jobb félteke dominanciáját. Nagy feszültségnek van kitéve a fejlődő agy, amikor értelmes képeket igyekszik kialakítani a tévé képernyőjén megjelenő 625 vonalból, mely 800, másodpercenként 25-ször megjelenő pontból tevődik össze. A szem mozdulatlansága és az állandó vibrálás miatt ez a feszültség, álmatlanság, idegesség, rémálom, fejfájás, rossz koncentrálóképesség és tompultság forrása.

A televízió visszavetheti a beszédkészséget is. A gyerek rendes körülmények között úgy tanul meg beszélni, hogy a szüleivel vagy más emberekkel beszélget, szavaikat ismétli, nem pedig a mechanikusan rögzített és visszajátszott beszéd hallgatásával. A közvetlen kapcsolat a fontos, mert így a gyereknek a beszélőpartner a szavak értelmét is közvetíti, míg a tévé csak a hangokat reprodukálja. Ez egy árnyalatnyi, de nagyon fontos különbség, ami megzavarja a kisgyerek fejlődését. A tv a hangsúlyt a látványra fekteti, és ezáltal csökkenti a gyerekben azt a vágyat, hogy megtanuljon beszélni. Nem kell válaszolnia vagy aktív módon reagálnia. A tévéadás ezért nem ösztönzi a beszédkészség fejlesztését. Tanárok észrevételeiből kitűnik, hogy a gyerekek sokkal kevésbé jegyzik meg a mondókákat és verseket, mint régebben. Ez a jelenség többnyire a televíziónak tulajdonítható, mert a tévé inkább a “nézd és felejtsd el!” médiuma a “nézd és tanuld meg!” verzió helyett. Egy másik rossz hatása az, hogy leszoktatja az embert az olvasásról. Oly keveset kell tenni, mindössze egy gombot kell bekapcsolni, és máris peregnek az izgalmas képsorok, melyeket sokszor még követni is nehéz. A gyereknek vagy a felnőttnek az olvasás már nem lesz olyan érdekes, mert itt egy másfajta figyelemre, és koncentrációs képességre van szükség. Pontosan kell felfogni a leírtakat, elengedhetetlen a képzelet aktív közreműködése, hogy a leírt szavakból és mondatokból érdekes történet kerekedjen ki. Tehát a történet fonalát is követni kell, és az olvasó maga választhatja ki a neki megfelelő sebességet. Sokkal szabadabb, mint a tévé előtt, mert az nem hagy időt erre az egyéni ráhangolódásra. Itt csak az elért látvány hatása fontos. Ez a mindent elsöprő vizuális hatás csökkenti a képzeletet és az érzékek tompításával megzavarja az olvasási képességet. Az írott szó élvezetét csökkenti, hiszen könnyebb a képernyőt nézni, mint kibetűzni a szavakat és összeállítani a történetet.

A kisgyerek öntudata úgy fejlődik, hogy önmagára ÉN-t mond az emberekkel való találkozáskör. A tévén látható emberek nem valódiak, és személytelen képek formájában közvetve jelennek meg, ami nem járul hozzá a gyerek öntudatra ébredéséhez. Ezért a “tévé-gyerek” úgy viszonyítja magát másokhoz, mint egy tárgyat, szerszámot vagy gépezetet. Ez a viselkedés később beilleszkedési zavarokat okoz.

A káros sugarak

A televízió működésekor keletkező sugárzás és mesterséges fény rossz befolyással van a gyerekek egészségére és vitalitására. Növényekkel kísérletezve egy Ott nevű tudós megfigyelte, hogy a tévékészülék előtt tartott bab növekedését a toxikus sugárzás szőlőszerű növekedésre változtatja. A gyökérzet is felfele növekszik, és kibújik a földből. Ott feltette azt a kérdést, hogy milyen hatással lehet a túlzott, állandó mesterséges fény a gyerekek fejlődésére. Erre egy másik kísérlet adta meg a választ. Köztudomású, hogy a tévé állandó nézése látási zavarokat okoz. Drí- H. P. Shwim a tévé röntgensugárzását vizsgálva egy várandós szukát két hónapig a tévé sugárzásának tett ki. A szuka négy kölyköt hozott a világra, mind a négy paralízisben szenvedett, és három közülük vakon született. Egy másik kísérletben prof. Johan Pek Donald a tévével egy szobába tett egy kalitkát, melyben papagáj volt. Egy idő múlva a papagáj három tojást tojt, de a kikelt papagájfiókák lába béna volt. Két másik papagájjal megismételte a kísérletet, és az eredmény nem változott.

Nemcsak a tévé, hanem minden elektromos szerkezet röntgensugárzást bocsát ki, mely testünk különböző részeire hat. A sugárzás káros hatása csak később, a második vagy harmadik generációnál jelentkezik, amikor béna gyermekek születnek. Kimutatták, hogy Bostonban már 600 gyerek rákos a tévé sugárzása következtében.

Morális szempontból ugyancsak sok tévéadás minősége vitatható. A képernyőket elárasztja a sok erőszak, erkölcstelenség és szenny, sok gyerek, serdülő és felnőtt viselkedését befolyásolva. Főleg a gyerekekét, akik utánzással tanulnak. Nagy felelősség hárul hát a tévétársaságokra a műsorpolitika terén. A profithajhászás és az erkölcsösség nem nagyon fér meg egymással. A német Heinricks professzor már 1972-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a német gyerekek ötéves koruktól 15 éves korukig 12500, zömében erőszakos halálesetet látnak a tévé képernyőjén. Gertrud Höhler szerint egy 14 éves amerikai tévénéző ugyancsak 1972-ben 18000 erőszakos bűncselekményt látott. Azóta pedig csak romlott a helyzet. De a műsorok még tartalmuktól függetlenül, csupán a tévénézés természete miatt is társadalomellenes viselkedést válthatnak ki. Hiszen a másokat inkább tárgynak, mint emberi lénynek tekintő személy könnyen hajlamossá válik az erőszakra.

A televízió olyan illúziót kelt a nézőben, hogy részt vesz egy eseményben, míg tulajdonképpen teljesen passzív marad, ezért a sokat tévéző gyerekek kevésbé tudják megítélni mások érzéseit, elvárásait és nehézségeit a valós élethelyzetben. A tv-nézés nem azonos a világ dolgainak meglátásával.

A tévé a profit érdekében inkább az olcsó, látványos és igénytelen szórakoztató műsorokat közvetíti a tartalmas, nevelő műsorok helyett. Persze az egyén szabad választása itt is érvényesül. A tévé rossz értékrendet és viselkedési mintákat sugall, melynek az egyedek is és a társadalom is kárát látja. A nevelésben sem igen válik be, mert a tévé oktatóműsorainak nézői csak felületes benyomást kaphatnak. Valószínűleg azért, mert nem kell aktívnak lenniük. A gyerek nincs ráutalva az akaraterejére és a képzeletére. Pozitív változást a tévénézés erős korlátozása és a műsorok szelektálása jelenthet. Inkább más, aktívabb szabadidő foglalkozásokat tanácsos előnyben részesíteni, mint pl. olvasás, zene, tánc, sport, kirándulás vagy kertészkedés. A természetközelség és a társas élmény pozitívabb irányba tereli a személyiség fejlődését – erre kellene ránevelni gyermekeinket, úgy, hogy mi magunk jó példával járunk elől.

A felhasznált irodalom:

1. Television and Child Development, Brooktorpe, Gloucester
2. Marie Winn: The Plug-in Drug, Viking Press, NY., 1977
3. Children and Television.
A PYE Survey/, January, 1978
4. Kiemmer: Kinder vor der Flimmerkiste (Children in front of the Box)
5. Dr. Eva Frommer: Voyage of Discovery from Childhood into Adult.World, Pergemon Press
6. Serry Mander: Four Arguments for the Elimination of Television, Times 6.7.1978
7. Ott: Heaitand Light – The Effects of Natural and Artificial Light on Man and Other Living Things, Old Greenwiech, Connectiaut, 1973

Soós E. Csandrika