Béke és háború – Gandhi és Hitler

Aligha lehetne a XX. században, de az egész világtörténetben két olyan jellegzetes, közismert és meghatározó politikust találni, akik oly szélsőségesen ellentétes álláspontot foglaltak el a háborúság és békesség kérdésében, mint az ügyvédből a kor legkiterjedtebb világbirodalmát egy gyolcs ágyékkötőben leigázó politikus szentté avanzsált Gandhi, illetve a sátáni hatalmúnak titulált Hitler.

Érdemes a távoli Indiából is szemrevételezni a XX. század derekára kialakult helyzetet, s annak kultikus vonatkozásait. Mint köztudott, India a Brit Birodalom legfényesebb ékköve, s a korona legkiterjedtebb, talán legbecsesebb befolyási övezete volt. Az évszázados brit uralmat egyre nagyobb ellenállás övezte, szaporodtak a konfliktusok és az atrocitások.
A mai szemmel nézve soha el nem évülő emberiségellenes bűncselekményektől sem mentes törvénykezés és „rendfenntartás” egyik eklatáns példája volt a „kúszóparancs” nevezetű szégyenteljes törvény. Gandhi 1919 márciusában békés országos ellenállásra hívott fel a Rowlatt-törvények bevezetése ellen, amelyek bizonyos alapvető jogoktól és szabadságoktól fosztották volna meg az indiaiakat. A sikeres ellenállást erőszakos cselekmények zavarták meg, különösképp Pandzsábban. Miután több európait megöltek Amritszárban, statáriumot vezettek be, és a hadsereg állította helyre a rendet Dyer dandárparancsnok vezetése mellett. Dyer számtalan megalázó intézkedéssel igyekezett megtörni a lakosságot. Ezek egyike szerint egy bizonyos utcában, ahol korábban egy európai misszionáriusnőt támadtak meg, minden arra haladó indiainak négykézláb, illetve hason kellett végigkúsznia. Aki nem engedelmeskedett, azt az utca végén kikötötték egy póznához és megkorbácsolták.
Talán nem véletlen, hogy az angol elnyomókkal szemben elkeseredett ellenállást tanúsítottak az indiaiak, s mindazok, akik az angoloknak ellenségei lehettek, szimpátiát keltettek bennük. Ez az alapállás Németország és a hitleri politika indiai megítélésére is komoly hatást gyakorolt.

Azt is meg kell említeni, hogy mind az angolok, mind a németek szembesültek egy indiai szakszóval, az árjan kifejezéssel. Ez előbb a XIX. században bukkant fel tudományos és nyelvészeti berkekben, majd a későbbiek során a fajelméletnek és bizonyos
misztikus tanoknak adott tápot. A szanszkrt kifejezés jelentése V. S. Apte indiai szótárszerkesztő szerint: 1. értékes, tiszteletre méltó, tekintélyes, előkelő, nemes, magas, finom; 2. hindu és iráni népek (szemben a nem-árjákkal); 3. az országa vallásához
és törvényeihez hű ember; 4. a három felsőbb kaszt; 5. tekintélyes, megbecsült ember; 6. előkelő származású ember; 7. nemes jellemű ember; 8. mester, tulajdonos; 9. tanító, tanár; 10. jóbarát; 11. kereskedő, vaisja; 12. após; 13. egy buddha; 14. (a buddhizmusban) buddhizmus négy alapelve szerint élő ember; 15. Szávarna Manu fia.
Az árjan kifejezés sokkal inkább jelent kulturális és létminőséget, mint rasszista megkülönböztetést. Ha megkülönböztetés, akkor az igazságnak szenteltség állapotát különbözteti meg a profántól, így inkább szellemi értelmű kiválóságot jelent.
Az angol hódítók éppúgy igyekeztek alapozni az árjan kifejezésből fakadó privilégiumokra, mint ahogyan később a fajelmélet hívei éltek vissza azzal. A britek szerint a magasabb kasztú indus és az angol szintúgy árjan, egy rassz tagja, s így az árjan angolok szinte csak csatlakoztak régi testvéreikhez. Ez a „csatlakozás” hihetetlen alávetettséget jelentett az indiaiaknak, s eltekintve néhány szinkretista jellegű mozgalomtól, amelyek nyugati és keresztény eszményeket igyekeztek összeegyeztetni a hindu tanokkal, nem sok talajra talált Indiában.
A németekről is tudott, hogy már a harmincas évek elején tudományos expedíciókat szerveztek Kína és India, Tibet és a Himalája kutatására, a magasabb rendű árjanság nyomait, és misztikus erőközpontokat fürkészve. Tehát mind a brit, mind a germán politika érdeklődéssel kísérte India eszmeiségét, filozófiáját. Azonban mindkét részről meglehetősen militáns reakciók jelentkeztek, amiknek Angliával szemben éppen India volt az elszenvedője, Németországgal szemben pedig elsősorban Európa.
Gandhi levele egyszerre tükröz komoly aggodalmat, úriemberhez méltó tiszteletet és ártatlan naivitást. Gondolhatnánk, a militáns nyugati felfogással szemben itt egy ártatlan, békés és toleráns keleti „árjan” áll, a szelíd Gandhi. De eltökéltségében, önmagával szemben támasztott követelményeiben Gandhi cseppet sem volt elnéző, s emiatt senki sem tekinthette könnyű ellenfélnek. Gandhi csodafegyvere mégis az erőszakmentesség lett, az évezredes hindu bölcseleti alaptétel, amely nemcsak az emberekkel szembeni erőszakot tiltja, hanem általánosságban minden lény lelki javának előmozdítását írja elő. Ha tehát elfogadjuk a britek és a németek érdeklődését az iránt a világszemlélet iránt, amelynek Gandhi is képviselője és gyakorlója volt, fölöttébb figyelemre méltó a következtetések markáns különbsége. A történelmi helyzet indiai megítélését további adalékok egészítik ki.

Az Anschluss és a Szudéta-vidék bekebelezése sok elemzőt Hitler fenyegető terveiről győzött meg, Gandhi azonban úgy gondolta, Hitlert egyszerűen félrevezették. Véleménye szerint a Führert észérvekkel vagy a szatjagraha mozgalom alkalmazásával el lehet tántorítani a további terjeszkedéstől. Dél-Afrikában és Indiában szerzett tapasztalatai abban erősítették meg, hogy egyetlen vezető sem képes ellenállni a tömegek önként vállalt szenvedése
által generált morális erőnek. Mélyen együtt érzett az európai zsidósággal, de nem értette, miért nem alkalmazzák tömegesen a nácik ellen a passzív ellenállás eszközét. Sőt, Gandhi Angliát is a passzív ellenállásra szólította föl a háborúskodás helyett.
Csakhogy a tömegmészárlással szemben tehetetlen erőszakmentesség efféle gyöngeségének  fölismerése az idegösszeroppanás szélére sodorta Gandhit. Viselkedése kapkodóvá vált, s leplezett kétségbeesésében barátjához, Rabindranath Tagoréhoz fordult tanácsért. 1940-ben feleségével együtt látogatott a bengáli Sántinikétanba, a „békesség erdejébe”, a Tagore által alapított szabadegyetemre. Mélységesen tisztelték és szerették is egymást, ám ez nem óvta meg őket az olykor heves összeütközésektől. Gandhi szerint a költő szemet hunyt az indiai élet brutális valósága fölött, Tagore viszont Gandhi kulturnacionalizmusát bírálta, s úgy vélte, a passzív ellenállásban az önmegsemmisítés eufóriája tükröződik. Való igaz, az érett Gandhi sohasem aggódott tettei esetleges következményei miatt, akár a halál miatt sem. Ezt követelte önmagától, és híveitől is.

A háttér ismeretéhez hozzá tartozik, hogy a II. világháború kitörése új helyzetet teremtett. Az angol érdekek azt követelték, hogy India is hadat üzenjen Németországnak, de ezt az indiai angol hatóság anélkül tette meg, hogy a helyi vezetőkkel konzultált volna. Gandhi és az általa vezetett Kongresszus ezt nehezményezte, és az 1939-40 fordulóján folytatott tárgyalásokon inkább halogatták a szövetséges erők támogatását, mindaddig, amíg az  angolok kötelezettséget nem vállaltak a függetlenség megadására a háborús közreműködés fejében. A II. világháborúban mintegy két és félmillió indiai katona szolgált a brit hadsereg kötelékében a szövetséges hatalmak oldalán, s harminchatezren vesztek oda.
Az alkirály, Lord Linlithgow azonban nem adott egyértelmű képet a brit elképzelésekről, s a Kongresszus helyett a Muszlim Ligához és a helyi rádzsákhoz folyamodott, ezzel ellensúlyozva a Kongresszus befolyását. Gandhi követői az erőszakmentes ellenállás újabb etapját követelték, s a brit manőverek csak erősítették a függetlenség iránti elkötelezettségüket.

Mindemellett Gandhi egyfajta szövetségesi érzést táplált Anglia iránt, s tartotta magát a szatjágraha mozgalom alapelvéhez, miszerint az ellenfél gyöngeségét nem szabad kihasználni. Így a közvetlen háborúellenes fellépés helyett a szólásszabadság tiszteletben tartásáért protestáltak, ugyanis a háború drákói intézkedésekre késztette az angolokat. Gandhi fölismerte, a háború ellenzőit nyomban letartóztatnák, így inkább egyéni, személyes ellenállást szervezett. Ez a terve is azt a meggyőződését tükrözte, miszerint egyetlen
hithű és együttérző ember erőszakmentes ellenállása is megtörheti az igaztalan kormányok
hatalmát. A háború ellen elsőként Vinoba Bhave emelt szólt, aki később az ökológiai mozgalmakban is komoly szerepet vállalt, de hamar bebörtönözték, majd egy széleskörű letartóztatási hullám során több mint 23 000 tiltakozót tartóztattak le. Egyebek mellett Gandhi lapját, a Haridzsan-t is betiltották. A kormány szigorító intézkedései meggyöngítették
a Kongresszust, és mély megosztottságot idéztek elő. A militáns nacionalista Szubas
Csandra Bose és csoportja szakított Gandhival és nyílt lázadásra, a brit uralom katonai megdöntésére szólított föl. A Kongresszus visszaszorítása és a belső harcok olyan politikai űrt teremtettek, amit a Muszlim Liga nyomban kihasznált. Muhammad Ali Dzsinnah rátermett vezetésével a Liga tisztségviselői elkerülték a bebörtönzést, sőt megerősítették pozícióikat.

Japán belépése a háborúba 1941 decemberében újabb kényszerítő nyomást gyakorolt a britekre. A Csendes-óceáni japán győzelmek minden eddiginél közelebb hozták a háborút Indiához, s a brit kormányzat attól tartott, hogy a további nyugtalanság keresztezné a távol-keleti hadi erőfeszítéseket. Ezért sietve szabadon bocsátották a Kongresszus képviselőit, s Winston Churchill miniszterelnök küldöttséget menesztett Indiába Sir Stafford Cripps vezetésével. Cripps megérkezte előtt Csang Kai-Sek ezredes Kalkuttába látogatott, hogy Gandhival találkozzon. A kínai politikus igyekezett biztosítékokat kicsikarni a brit és a szövetséges ügy támogatására Indiától. Megbeszélésük nyílt és eleven volt, Csang felesége tolmácsolt. Gandhi visszatetszésének adott hangot a japánok Kínában elkövetett atrocitásai miatt, de meglepő módon nem zavartatta magát az Indiát is fenyegető japán megszállás miatt. Cripps 1942 márciusában érkezett, konkrét javaslatokkal és alkotmányos reformelképzelésekkel felvértezve. Churchill követe több Kongresszus-párti képviselőt személyesen is ismert, s alkalmas választásnak mutatkozott az együttműködés elérésére.
De a javaslatok nem találkoztak Gandhi elvárásaival, melyek között a hatalom azonnali indiai kézbe adása is szerepelt. Másik kifogása az a klauzula volt, miszerint egyes tartományok és rádzsaságok kimaradhattak volna az indiai alkotmány hatálya alól. Ezt ráadásul sokan a Dzsinnah-nak tett engedménynek tekintették. Mióta 1934-ben kilépett a Kongresszusból s megalapította a rivális Muszlim Ligát, egyre konkrétabb erőfeszítéseket tett a szubkontinens új állama, Pakisztán kialakítása végett. Gandhi irtózott a megosztás gondolatától, de Dzsinnah feltétlen hűsége a szövetséges hatalmak iránt átszabta a politikai erővonalakat, s a hálás brit politikusok egyre jobban hajlottak a megosztásra.

Cripps 1942 áprilisában üres kézzel, megállapodás nélkül tért vissza Angliába. A Kongresszus
elfogadta a „Hagyjátok el Indiát” határozatot, s az ellenállási kampány erősödött, akárcsak a kormány elnyomása. Gandhit letartóztatták, majd másokkal együtt házi őrizetben tartották. Titkára, Mahadév Deszai a fogságban meghalt. A hír szórványos erőszakos cselekményeket váltott ki, az egész országban szabotázsakciók történtek. A brit kormány egyértelműen Gandhit tette felelőssé, amit ő keserűen utasított vissza. A fölzúdulás arra késztette Churchillt, hogy nyilvánosan is kijelentse elhatározását, miszerint nem asszisztál a Brit Birodalom felszámolásához. Eközben Gandhi az őrizetben 21 napos éhségsztrájkot folytatott a rázúduló brit vádak ellentételezésére. Az alkirály közvetlen környezetéből többen lemondtak Gandhi iránti szimpátiájuk jeleként. Végül 1944 májusában bocsátották szabadon, rossz egészségi állapotára tekintettel. Ez volt az utolsó börtönbüntetése; élete során összesen több, mint hat esztendőt töltött fogságban.
Gandhi szabadulása keserves volt. A házi őrizet során felesége, Kaszturba a karjaiban halt meg. Kaszturba asszony 1942-ben vonult börtönbe férjével, aki – feleségével szemben – olykor kifejezetten élvezte a börtönéletet. Hatvan évi házasságuk során Gandhi emberfölötti követelményeket támasztott feleségével szemben, Kaszturba asszony pedig mindvégig határtalan odaadással viseltetett férje iránt. Minden kampányban és tiltakozáson aktív szerepet vállalt, mindemellett nem mentesült a Gandhi által alapított asram egyszerű szolgálatai alól sem. Jóllehet Gandhi nem kívánt szellemi partnerséget feleségétől, mégis hihetetlenül komolyan támaszkodott élete párjára. Gandhi élete hátralévő részében minden esztendőben megemlékezett felesége haláláról.

Az pedig már csak a történelem fintora, hogy a II. világháború lezárulta után a függetlenné válás Gandhi terveivel ellentétben ment végbe, s megalakultak a muszlim államok, Pakisztán és Bangladés. Ennél is megdöbbentőbb azonban, hogy a világéletében békés eszközökkel küzdő s a tömegek által valósággal szentként tisztelt politikus erőszakos halált halt. 1948 januárjában egyik imatalálkozóján bomba robbant, de ez sem tántorította el a hindu-muszlim békesség ideájától, míg aztán január 30-án egy merénylő közvetlen közelről végzett az épp imaórára induló Gandhival: három golyó fúródott a testébe. Gyilkosával szemközt a helyszínen meghalt, de beteljesedett kívánsága: Isten nevével az ajkán halt meg.

Peter Rühe Gandhi címu tanulmánykötete anyagának
felhasználásával.

 MAHÁTMÁ GANDHI HOROSZKÓPJA

Születése: 1869. október 2.

Mahátmá Gandhit sokan a modern kori India legkiemelkedőbb személyiségének tekintik. A hagyományos hindu asztrológia érdekes adalékokkal szolgál ennek a páratlan embernek az életéhez, sorsfordító eseményeihez. A Vénusz, a Merkúr, a Hold és a Jupiter formálta Gandhi életét és halálát, s horoszkópja több olyan konstellációt (jóga) mutat, amik példátlan
erőt, hatalmat és összeszedettséget kölcsönöztek neki, így lehetett a tömegek vezetője. További csillagai pedig morális erejét, nemes jellemét, továbbá idealista és szenvedélyes természetét tükrözik.
A Mérlegben kél annak uralkodó bolygója, a Vénusz, ami erős konstellációt (malavja-jóga) jelent, s ragyogó és könyörületes elmét eredményez. A Vénusz továbbá a befolyásos és áldásos Jupiterrel is együtt áll, ami megerősíti a Vénusz közreműködő készségét – ez fokozott együttműködő munkabírást, valamint az emberekre gyakorolt erős befolyást jelez.
A harcias Mars, a kezdeményező készség és erély bolygója, a 2. és 7. ház uralkodó planétája szintén kelőben van, ami fizikai és mentális állóképességet biztosított Gandhinak. Ez eredményezte magnetikusan vonzó, elbűvölő személyiségét, valamint hihetetlen céltudatosságát és intenzitását.
A Merkúr a 9. és 12. ház uralkodó bolygója biztosan áll együtt a kelő Vénusszal, ami királyi kötést jelent (rádzsa-jóga), s ez rendkívül éles értelmet jelez. Ráadásul a Merkúr a Marssal is konjunkcióban van, ami személyes eltökéltséget, és másokra gyakorolt határozott meggyőző erőt nyújtott neki. Habár a hátráló Jupiter a Kos jegyében pusztulást hozó (maraka), a Jupiter áldó hatása az aszcendensre kiteljesítette a Mérleg bolygók – Vénusz, Mars és Merkúr – pozitív tulajdonságait, ami szokatlan békességet, egyensúlyt és tartást eredményezett.
A Szaturnusz az önfegyelem és az életelvek bolygója, ami a rendszerezettséggel és az önmérséklettel kapcsolatos, továbbá az emberiességi és béketörekvéseket is jelzi. Ez a hatás volt egészen szokatlan módszereinek előidézője.
Erős Holdja a 10. házban a saját jegyében áll, a baljós Rahu bolygóval együtt, ami az érzelmes és állhatatlan személyiség jele. A Hold és a Rahu együttese a Merkúrral kvadrátban általában tébolyult jellemet eredményez, ám Gandhi esetében a Hold a saját jegyében áll és tökéletes szögben van a Jupiterrel, ami így elefánt-oroszlán kötést jelent (gadzsa-késarí-jóga), s ez tovább erősíti az amúgy is erős Holdat, a sikert, karriert és beteljesülést jelző 10. házban. A Rahu is a 10. házban áll, hatását szintén kiemeli az erős Hold. A karrier házában álló erős Rahu bőkezűvé és eredeti, nem konvencionális emberré tette Gandhit, s ebbéli jellemét az erős Hold további energiával és szenvedéllyel táplálta. Gandhi az 1922-40 közötti Rahu-ciklusban vált híressé és a Jupiter halálos (maraka) befolyása idején gyilkolták meg. S bár halálát a Jupiter okozta, az egyben rendkívüli hírnevet és népszerűséget is kölcsönzött neki, s halála valóságos mártíromsággá nemesedett. Jó példája ez annak, ahogyan egy áldásos halálpont pozitív és negatív értelemben is rendkívüli következményekkel jár.
Gandhi születésnapja, október 2-a 2007 óta az erőszakmentesség világnapja.

Chakrapati Ullal, Hinduism Today

ADOLF HITLER HOROSZKÓPJA

Születése: 1889. április 20. (reggel 6:17)

A legkiemelkedőbb jellemző a határtalan, könyörtelen becsvágy. A Kos-Bika holdcsúcsban született, mint Sztálin és Mussolini, és számos más diktátor. Talán ez az időpont hozza a legerősebb és legzsarnokibb vezetőket. Érzelmileg különös keverék. A Nap a Bikában és a Mérlegben megy le, ami azt jelenti, hogy szereti a művészeteket, és erősen megtalálhatjuk benne a vénuszi tulajdonságokat. Azonban a Vénusszal együtt álló Mars az érzékiségét durvává teszi, és a Vénusz-sarokház nagyon akadályozó. A boldogságot határozottan feláldozza valamilyen eszmény, anyagi ambíció vagy kötelesség miatt. Rendszerint önző
és szigorú természet, néhány nagyon hideg tulajdonsággal. Későn házasodik vagy sohasem. „A szexuális vágy egészségtelen kifejezése.” Önkínzás és féltékenység. Összességében gonosz személyiség. Nagyon érdekes, hogy a Nap trigonban áll a Jupiterrel, azaz társadalmilag feltörekvő, túlzottan vallásos, imádja a hatalmat és a vagyont. Több dologban szeretne
kiterjedni.
A Plútó a nyolcadik házban: szuggesztíven hat más emberekre. Fanatikus. Csúcsteljesítmények az állhatatossága és a kitartása folytán.
A Hold a harmadik házban: élénk kifejezőkészség, elsősorban érzelmi. Változékony hangulat.
A Mars derékszögben a Szaturnusszal: megint önzés és egoizmus. Egyes művek szerint ez brutalitást, kegyetlenséget és vérszomjat jelent, de szerencsére nem minden esetben. Úgy is irányítható, hogy valakinek nehéz és szenvedéssel teli élete legyen, valószínűleg fizikai kegyetlenkedéssel. Feszültség, mértéktelenség veszélye.
És végül jó tulajdonságainak összefoglalása, hogy mérsékeljük a borús színeket: a Nap trigonban a Jupiterrel: nagy vagyon és siker. Átlagosnál magasabb szellemi képességek.
A Vénusz trigonban a Jupiterrel: szeszélyes és nyughatatlan érzelmek. Elősegíti a népszerűséget, vonzóvá tesz, ami nagyon hasznos az olyan ember számára, aki nyilvánosság előtt szerepel – főként, ha le akarja nyűgözni őket; kellemetlenebb, ha vezetnie és rendre utasítania kell őket. A Mars trigonban a Jupiterrel: „ez a szülött gyakran propagandista vagy publicista, és nem veszélyes, legföljebb az igazságot kinyilatkoztató evangélistát, az emberek felszabadítóját játssza”.

(Ezek Hitler horoszkópjának csupán a magától értetődő magyarázatai, nem valamilyen kiválogatás eredményei, még akkor sem, ha bizonyos mértékben egybeesnek azzal, amit Hitlerről tudok. Készítette P.I.H. Naylor, Jane Dunn magyarázatával; in: Trevor Ravenscroft: A végzet lándzsája. Édesvíz, 1993.)

52/2009.
Erdei Levente