800 esztendő

Nyolcszáz év egy emberi élettartamhoz viszonyítva hallatlanul hosszú idő, tízszer olyan hosszú, mint egy jóval az átlagos életkor feletti ember kora.
Az elmúlt nyolcszáz év során befejeződtek a keresztes háborúk, leáldozott Magyarország szerencsecsillaga, felfedezték Amerikát, milliók haltak meg pestisben s a háborúkban, feltalálták a könyvnyomtatást, sőt, lassan elfelejtünk kézzel írni, jött az elektromosság, atombombák robbantak, az ember az űrkorszakba lépett… sorolhatnánk a vívmányokat, eredményeket és változásokat.
Van azonban néhány dolog, ami nem változott. Az emberek most is születnek és halnak, örvendenek és bánkódnak, a Nap kél és nyugszik, a mag kihajt és beköszönt a tél. Európa egyik nagy múltú intézménye, a Ferences szerzetesrend nyolcszáz éves múltra tekint vissza.

A szeráfi szent, Ferenc testvér rendjét 1209-ben szervezte meg, 1210-ben fogalmazta meg rendtartását, 1213-ban a lateráni zsinaton rendje szóbeli megerősítést kapott, 1223-ban pedig III. Honorius pápa formailag is megerősíti a rendet. Ferenc testvér 1226. október 3-án távozik e világról, halála évfordulója megemlékezések sokaságát ösztönözte, Assisiben vallásközi békemenetet tartanak ekkortájt.
Aki már járt az Assisi-béli Szent Ferenc bazilikában, tudja jól, hogy az altemplomban egy vasráccsal övezett oszlopszerű építmény emelkedik Szent Ferenc földi maradványai fölött, de azt már talán kevesebben tudják, hogy négyfelől négy tanítványa nyugszik körötte, valóságos tanítványi mandalát alkotva mesterük körül. A hit, a hűség és az elkötelezettség védőbástyái ők négyfelől, másrészt a ferences szellem kiáradásának világkapui is – talán ez a kiáradás tartja elevenen a ferences szellemet világszerte.
Ennek a nyolcszáz éve holt, mégis örökéltű, kivételes személyiségnek a szignója, személyes pecsétjének is beillő jele az egész rend meghatározó szimbóluma, a TAU.

A tau nagybetűs formája: T, kisbetűs alakja: τ; ez a görög: tav[taf; az újgörög kiejtés ekként
módosult], a görög ábécé tizenkilencedik betűje. A görög betűknek számértéke is van, ez a tau
esetében 300, a héberben 400. A tau a héber és a föníciai ábécé hasonló karakterére vezethető vissza, későbbi fejleményei pedig a latin T és a cirill Te betűk.
A kis τ majd húszféle tudományos jelenség, egység megjelölésére szolgál a pszichológiától a mechanikáig, a részecskefizikától az asztronómiáig, a biokémiától a csillagok elnevezéséig – lásd Tau Ceti. Érdekes, hogy a Tau kínai családnév is!
Az archaikus időkben az örök élet, illetve a keresztény kultúrkörben a feltámadás jele, szemben a görög ábécé nyolcadik jegyével, a thétával (θ; Θ), ami a halál jele.

A tau- vagy görög kereszt a keresztek számtalan változatának egyike. Ez az egyik legosibb jel, s ha az egymást felezőpontban derékszögben metsző egyeneseket egy kör övezi, akkor a szárak a téridő kontinuumot, a kör pedig a Napot, illetve a mindenséget szimbolizálja. Ebből az alakzatból formálódott ki a napkereszt, vagy szvasztika. Egy másik ősi kereszt az egyiptomi életkereszt, vagy füleskereszt, az ankh. Ez az élet szimbóluma, minden fontosabb egyiptomi istenség, s a fáraók keze ügyében is megtalálható.
A latin kereszt (crux) rövidebb vízszintes szára

körülbelül 2/3 – 1/3 arányban osztja a hosszabb függőleges szárat, ennek fordított elrendezése a Szent Péter keresztje, mivel őt fejjel lefelé feszítették keresztre. A latin kereszt egyszerre élet és halálszimbólum. A különböző egyházak, szerzetesi- és lovagrendek más-más keresztalakokat használtak, s a görög tau-kereszt annyiban különbözik a latin
kereszttől, hogy a vízszintes szár a függőleges szár tetején fekszik, nem osztja azt.

A tav, kereszt, vagy jel az Ószövetségben is szerepel. Az egyiptomi kivonuláskor az áldozati jószág vérét kellett kenni „annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára”, amelyekben a zsidók laktak, s így megmenekültek a büntetéstől (Kiv 12.7).
A három faoszlop elrendezése a héber ábécé utolsó  betűjét, a tav karaktert idézi:
Ezekielnél pedig egész Jeruzsálemben meg kellett jelölni „kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt” (Ez 9.4). A kereszt, mint jel előbb ×, majd +, illetve T formában is értelmezhető. A keresztény használatban a héber karakterforma helyett inkább az utóbbi T-alak vált általánossá, ami a kánaáni gyökerekre vezethető vissza.
Az Újszövetségben a Jelenések könyvében is pecsét jelöli a híveket homlokukon (Jel 7.3). Ezek a jelek, jelölések tehát az öldöklő halál, az istencsapása ellen, az élet megvédése érdekében hatottak. Szent Ágoston megjegyzi, hogy az emberek hitük megvallása jeleként a homlokukra tetoválva viselték, ekkor azonban a jel már további tartalmakkal gazdagodott: Krisztus győzelmét és a hithűek üdvösségét, s a hit intenzitását is jelezte. Mivel pedig a tau a héber ábécé utolsó betűje, ezért jelentősége az utolsó görög karakter, az ómega szimbolikájához is közelített.
Az egyiptomi Szerapisz vagy Sarapis, a II. Ramszesz korában nagy tiszteletben állott Asar-Apis (azaz Osiris-Ápisz) az Osirisszá vált szent Ápisz bika szentélyének alapzatán is megtalálták a jelet, mint a jövendő élet szimbólumát. Szerapiszt egyébként Ra napistennel azonosították, kultusza Alexandriából kisugározva Itáliában és Hellászban is meghonosodott.
Érdekes módon a tau nem terjedt át az arab nyelva h-hang .és kultúrterületre, s a formailag hasonló megfelelője, ezért vizsgálódásunk szempontjából irreleváns.
A görög és római kultúrában egyszerű grafikus jelnek számított, amely legföljebb a keresztre feszítés kivégzőeszközének képét sugallta. Egy ókori allegorikus műben a megtestesült Tau szerepel. Az i.sz. 160. táján keletkezett, Lukianosznak tulajdonított írás egy szimbolikus per anyaga, címe Mássalhangzók a törvény előtt – Szigma vs Tau a hét magánhangzó bíróságán. Szigma halálbüntetést kér a vádlott Taura, méghozzá a görögöknél és rómaiaknál szinte a rituális igazságszolgáltatás szerepét betöltő keresztre feszítés okán:
„Az emberek siratják sorsukat és gyászolják balvégzetüket, mi több, sokféle átkot szórnak Kadmoszra, amiért a Tau-t bevette a betűk családjába. Azt mondják, a türannoszok az ő testét mintázták, az ő alakját utánozták, amikor az emberek keresztre feszítését szolgáló ácsolatokat megalkották. Sztaurosz (görög: kereszt) a gonosz szerszám neve, s hitvány nevét róla – Tau – kapta. Nos, e bűnök ismeretében vajon nem érdemel-é halált, sőt, többszörös halálbüntetést? Részemről nem ismerek nála hitványabb alakot, hisz saját formáját kölcsönözte a bitónak, amit az emberek róla neveztek el sztaurosz-nak.”

E baljós képzettársítás miatt a korai kereszténységben a kereszt szimbolikája közel sem terjedt el annyira, mint a későbbi századokban. A keserves kivégzési módot Theodosius ediktummal tiltotta be Kr. u. 380-ban. Nem csoda, hogy a kereszténység első győztes századai során alig alkalmazták a keresztet, hiszen nem akarták megváltójukat ilyen megalázó helyzetben látni. Ezért a kereszt helyettesítőjeként a kora középkorban a tau szerepelt, ami egyfelől kétségtelenül a kivégzőeszköz reminiszcenciája, ugyanakkor az üdvösség nem kompromittálódott szimbóluma is. Az apostolok szerint ugyanis a megtért lator is tau-kereszten függött, és üdvözült.
A tau-kereszt Remete Szent Antal és Szent Ferenc keresztjeként is ismeretes. A IV. században Egyiptomban élt remete szenttel csak jóval később, a XIV. századi ábrázolásokon hozták kapcsolatba tau szimbolikát, például ilyen alakúvá mintázták elengedhetetlen kellékét, a botját. Remete Szent Antalt a rendkívül virulens, gyakran 50%-os halálozási arányú pestisjárványok védőszentjeként is tisztelték.
Kései névrokona, a bélpoklosokat ápoló Szent Antal és követői 1160-1180 között szintén a taujelet viselték csuhájukon.
Ugyancsak e jelben fogant a remete Szent Antalnak dedikált pistoiai Tau-kápolna vagy más néven a Tau lovagjainak háza. A toszkánai Lucca-ban pedig egy nékik szentelt kápolna áll. A compostelai szent Jeromosról nevezett Tau Lovagjainak szerzetét s szabályzatát IX. Gergely pápa 1239-ben hagyta jóvá.
Nehezen tisztázható, miért választotta a szeráfi Ferenc testvér éppen ezt a jelet szignójaként és a rend meghatározó szimbólumaként. A bűntelenség mellett az idők során metafizikai, transzcendens és allegorikus jelentésekkel egészült ki a szimbólum. Mára általánosan ismert és elfogadott ferences jelkép, a határtalan istenszeretetnek, a megváltó Krisztusnak, valamint a békesség kutatásának, a természetszeretetnek és az emberi és tárgyi világ testvéries megbecsülésének szimbóluma. Sokrétűségéről Mircea Eliade azt írja: „a valóságot tárja fel, a mindenség struktúráját. Többértékűsége lehetővé teszi többféle jelentés egyidejuűkifejezését; s olyan nézőpontot körvonalaz, amelyben heterogén elemek, megkülönböztetett valóságok egy egységes teljességben összegezhetőek.”

A jel megértéséhez Ferenc jellemének, családi hátterének s a kor szellemének ismerete is segíthet. Francesco egy gazdag textilkereskedőnek, Pietro Bernardone-nak, és francia származású feleségének elsőszülött gyermeke. Előkelő származás, alapos tájékozottság,
tanulmányok, képzettség és rátermettség az üzletben, lovagi ambíciók – sok minden futi
a fiatalembert. Csatába megy, betegen jön haza, majd fölépülése után megtér – otthagyja az atyai ház biztonságát és gazdagságát, s koldus szerzetesnek áll. Nélkülöz, rongyokban jár, betegeket és rászorulókat ápol, barátságban áll a természettel. Az evangéliumi egyszerűség gyakorlatán majdnem rajtaveszt, majd mégis pápai jóváhagyást kap szerzetére, később keleti útra indul Szíriába és Marokkóba. Végül halála előtt két évvel megkapja a krisztusi
stigmákat, amit igyekszik rejteni.

Hitének példaképei, elődei, s eszméi szervesen épülnek be gyakorlatába, de a tau kapcsán egyéni, a hitén és vallásán kívül álló tényezők szerepét is feltételezhetjük.
Egy ilyen, meglepő képzettársítás a kor matematikájára utal. Fibonacci 1202-ben publikálta
nagy sikerű Liber Abacus című művét, amiben a még gyermekkorában mór tanítójától tanult figurae indorum jeleket alkalmazta, s elsőként beszélt a nyugati világban a zérusról. A számok elnevezése utal arra a ma már közismert tényre, hogy az arab számok még távolabbról, Indiából valók. A kereskedők hamar átvették a praktikus számolási, nyilvántartási módszereket, s meglehet, hogy Ferenc atyja kereskedésében tanulta el az új zérus-tant. Márpedig ekkor a zérus jele a tau volt. Logikus a gondolat, hogy a teológián
töprengő Ferenc számára a tau ugyan jelenthette a semmit, az ürességet és a hiányt, de a kereszt ennek az antonímája lehetett: a teljesség, a jelenlét, a tökéletesség jele. Értelemszerűen a kereszt – Krisztus, míg a tau – a híve, maga Ferenc! A kereszt
dicsőséges és elviselhetetlen szenvedésével szemben a tau az örömteli szenvedés ideáját képviselte Ferenc számára. Az ószövetségi jel viselője megmenekül a haláltól, míg mások meghalnak, ellenben az evangéliumi szimbolika szerint a tau-kereszten függő személy ugyan meghal, de üdvözül! A tau ugyan hasonló a kereszthez, de távolít is attól, mert a kereszt  inkább a szenvedéstörténet, míg a tau inkább az üdvtörténet jele.
Így a matematikai és könyvviteli zérus-tau egészen magasztos szellemi tartalmakkal telítődött.
1118-tól kezdődően a tau-jelet a keresztesekkel is kapcsolatba hozták, elsősorban azokkal, akik később a templomos rendet alkották, bár ennek maradandó nyomai nem azonosíthatók. A templomosok Ferencre is nagy hatást gyakoroltak. Olyannyira, hogy próbált maga is lovaggá [nem a templomos rendben] válni – ám sikertelenül.

III. Vince pápa 1215-ben a Negyedik Lateráni Zsinat megnyitásakor így szólt: „A T a héber ábécé utolsó betűje, alakja a keresztre emlékeztet, amilyen az a Pilátus-féle felirat elhelyezése előtt volt. A Tau az a jel, amit a kereszt dicsőségét minden tettükben felmutatók viselnek, s azok, akik az apostol szavaival élve bűneivel és vétkeivel egyetemben megfeszítették
önnön testüket. Ezzel is alátámasztják: minden dicsőségemet a mi urunk, Jézus Krisztus keresztjének szentelem, és semmi másnak, mert őérette feszíttetett meg nékem az egész világ, s én a világ végett. Legyetek hát a Tau és a kereszt győztesei!”
A templomosok fogadalmai – szűziesség, nincstelenség és engedelmesség – Ferencben is visszhangra találtak, bár ő sosem lett olyan mesésen gazdag, mint a templomos lovagok.
Ferenc lovagi ambíciói keleti útjában nyilvánultak meg. Szíriában és Marokkóban járt, s az egyiptomi Melek-el-Kamellal folytatott párbeszédet, és békességre is jutottak. A keresztesek harccal küzdöttek a békéért, Ferenc pedig békével a békéért. Ezt sugallja a szerzet jelmondata is: Pax et Bonum! Békét és minden jót! Végül Ferenc a legkiválóbb mártír-sebeket, a stigmákat viselhette. A T – zérus a kereskedőnek, a T – kard a lovagnak, a T – üdvkereszt a szerzetesnek, s a T az alázatos azonosulás beteljesülése a stigmatizáltnak. Így vált Ferenc testvér eleven tau-vá.

A középkorban elterjedt Waldens és Albigens, avagy Katar eretnekek nem szívlelték a keresztet, számukra ez Krisztus halálát és a Sátán győzelmét jelezte. A katarok franciák voltak, foglalkozásukra nézve kereskedők – ezért sokan katar befolyást sejtenek Ferenc mentalitásán is, hiszen édesanyja francia, atyja pedig kereskedő… Ám a képzettársítás
erőltetettnek tűnik, hiszen a katarok s általában az eretnek mozgalmak a földi életet
a gonosz szüleményének tekintették, s a földi lét befejezésére törekedtek, hogy végre Isten s a szellem győzedelmeskedhessen. Ezzel szemben Ferenc a Naphimnusszal visszaállította a természet szentségét, s földi útjának jó barátait, testvéreit látja a természeti jelenségekben. Ez forradalmi lépés a kor világtagadó, pesszimista felfogásával szemben, s a ferences természetszemlélet korunk környezettudatos mozgalmainak is mottójául szolgálhatna.

Ferenc gyógyító botja tau-mintájú. Egyszer egy bénult lábú embert a tau-jegyével illetett, mire az meggyógyult, s lábán a jel maradandóan meglátszott. Másszor Pacificus testvér előbb két vakító pallost észlelt Ferenc testén kereszt-alakban, majd kissé később homlokán látta a pávatollhoz hasonlatos szivárványszínben tündöklő tau-jelet. Ismét máskor Ferenc az egyik fráter titkos óhaját teljesítette, amikor egy imát s a tau jelét vetette pergamenre, s azt a kísértésekkel küzdő testvér oltalmára néki ajándékozta.
Ruházata – a gazdag kelmekereskedő fiához nem illőn – végtelenül egyszerű volt. Fehér gyolcs tunikája és durva daróc csuhája ma is megvan. A környék legolcsóbb, legegyszerűbb durva gyapjú szövetéből készült, s az egybeszabott ruhadarab szintén tau-alakú. Azonban nemcsak a daróc csuha, hanem a tiszteletére épített bazilika alaprajza is a tau vonalát követi. IX. Gergely pápa 1228. július 17-én, Ferenc szentté avatásának másnapján pápai bullában rendelte el a Szent Ferencről nevezendő Bazilika építését Assisiben, s egyben az alaprajzot is meghatározta, természetesen tau-alakban. Ez az alaprajz az alsó bazilikában nehezebben kivehető a későbbi toldások, építkezések miatt, de a felső bazilikában tisztán kivehető.

Iratain, aláírás gyanánt a legtöbbször a taut használta jelölésként, amit később is használtak pecsétként, védjegyként vagy tulajdonjegyként. Talán leghíresebb eredeti kézirata, az Áldás Leó testvérre így szól: „Az Úr áldjon meg és őrizzen téged. Mutassa meg neked arcát, és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd tekintetét, és adjon neked békét. Az Úr áldjon meg téged, Leó testvér.”
A tau jele visszaköszön kőbe faragva a kolostor egy oszlopfőjén, az 1920-as években felújított, vagy inkább régiesített házak csempedíszein, az alsó bazilika bejárata fölött a boltív zárókövén, de irodalmi és képzőművészeti alkotásokon, és persze a kegytárgyakon. A legmarkánsabb és legméretesebb tau azonban a bazilika előtti gyepen látható, vörös levelű bokrokból formálták ki a T-jelet, előtte pedig további három betű P. A. X.
Nyolcszáz éves üzenet: békével a békéért…

A szerzetesi csuha

Szerzetesi szabályzatában – ami a Krisztus nyomában járó, Ferenc testvért követő  szerzeteseket igazgatta életük útján – Ferenc a ruházatot is előírta: a testvérek kapucnis
csuhát hordhattak, s Isten áldásával zsákdarabokkal foltozhatták meg, ha szükséges volt. A csuhák a legolcsóbb, legdurvább anyagból készültek, a nyers, helyi
hamuszín gyapjúból. Szent Ferenc toldott-foldott hamuszín csuhája sejteti az Assisi-béli gazdag textilkereskedő, Pietro Bernardone fiának tudatosan választott sanyarú életét.
Élete kétszeresen is példázza az evangéliumi szegénységet: egyfelől az anyagi nélkülözést, a tudatosan választott nyomorúságot, másrészt az alacsony társadalmi státuszt.
Ám éppen ezek a gyakorlatok segítették Ferencet abban, hogy teljesen az isteni gondviselésre
bízza magát, és szolidaritást vállaljon a társadalom peremére szorultakkal.
Ferenc különösképp szerette, hogy csuhája T-alakú, mert ez is segítette elmélyülését a Megfeszített misztériumában, az evangéliumok szeretetüzenetében. 

(A nyitóképen: A Szent Ferenc által stig-
matizációja idején, 1224 szeptemberében
viselt csuha, és a tau-kereszt)

Ferenc testvér szentföldi útjáról, s Melekel-Kamel szultánnal történt találkozójáról
számol be Jacques de Vitry püspök (aki nem ferences) a Historia Occidentalis című 
művében, 1221 táján: „Láttuk ennek a szerzetnek az első alapítóját és magiszterét,
akinek mint legfelsőbb priornak mindenki más engedelmeskedik, az egyszerű és műveletlen embert, aki Isten és emberek előtt kedves, és akit Ferenc testvérnek hívnak, aki amikor a keresztények Egyiptomban, Damiettánál táborozó seregéhez érkezett, a lélek heves mámorában az egyiptomi szultán táborába sietett, semmitől se félve, csak a hit pajzsával felvértezve. A szaracénok útközben elfogták. „Keresztény vagyok – mondta nekik – vezessetek uratokhoz.” Odavezették a szultánhoz. Ez a kegyetlen fenevad meglátta őt, de Isten emberének pillantása egészen megszelídítette. Több napon keresztül hallgatta rendkívüli
figyelemmel, ahogy neki és övéinek hirdette Krisztus hitét. A szultán azonban attól félt, hogy saját seregéből egyesek, akik szavára megtérnek az Úrhoz, átállnak a keresztények
seregébe. Így elrendelte, hogy teljes tiszteletadással és megfelelő biztosítással vezessék Ferencet egészen a mieink táboráig. Végül így szólt hozzá: „Imádkozz értem, hogy Isten méltóztasson kinyilatkoztatni nekem, milyen törvény és milyen hit van leginkább az ő tetszésére.”

52/2009.
Csóka Emese