Helyünk a világban – helykeresés földön-égen

Az ember mindig el akarja magát helyezni térben és időben a számára ismert világon belül. A földi lét síkján horizontálisan a teret méri fel és az időt, míg vertikálisan a spirituális hovatartozásának lehetőségeit próbálja kutatni. Ez a kutatás mindenképpen jogos, hiszen szeretnénk értelmet lelni létezésünkben, okot, utat, célt találni, amit elérve boldogok lehetünk. E kutatás által találhatjuk meg identitásunk alapjait. Saját léte értelmét kutatja az egyéni ember, de tán együttesen az emberiség is. A cél, az irány természetesen létezik egyedileg, egy finom szövedékkel mégis kötődik ahhoz a társadalmi makro- és közösségi mikrokörnyezethez is, amin belül egyénileg létezünk.

TÉRKÉP ÉS KOZMOLÓGIA

E helykeresési vizsgálódásokról gyakran készültek vázlatok, rajzok, elemzések. Néha eleink nagy fába vágták a fejszéjüket, s a világmindenségen belül igyekeztek elhelyezni a földi lét síkját, máskor a Földet igyekeztek felvázolni, s ennek felszínén azonosították saját helyzetüket. Az előbbieket kozmológiai
tervrajzoknak tekinthetjük – ilyenek például a mandalák, és más hasonló ábrák –, az utóbbiakat pedig geográfiai vázlatoknak – ez utóbbiakból lettek a térképek.
Ezek a Földről készült vázlatok mindig egy adott időszak állapotát rögzítik, és tudósítanak bolygónk változásairól – például a jégkorszak előtti rajzok –, vagy egy-egy nemzet sorsában bekövetkezett változásokról, birodalmak kiterjedéséről, vagy a határok áthelyezéséről.
Térképek azonban nemcsak a Föld felszínéről készültek, hanem a tengerekről, sőt a csillagos égről is, sőt egy-egy horoszkóp tekinthető időtérképnek is, ahol megjelenik a múlt, jelen és a jövő.

Az első ismert térkép Kínában készült i.e. 2100-ban. Európában a görög időkből maradtak fenn térképek, illetve hivatkozások térképekre. A hellén térképészek közül a milétoszi Hekataiosz és Ptolemaiosz emelkedik ki, akik i.e. 6-5 században alkottak, és gömbölyűen ábrázolták a Földet. A rómaiak i.sz. 700-ban olyan térképet készítettek, amin már 5000 helységnév szerepelt. Az arab térképeket többnyire csak a hivatkozásokból ismerjük.             A nyomtatás és az iránytű feltalálása nagy lökést adott a térképészet fejlődésének. Ezt megelőzően ugyanis a térképek nem voltak tájolva, a földrajzi helyeket csak egymáshoz viszonyítva lehetett azonosítani, s az éppen vizsgált terület került a középpontba, míg az iránytű feltalálása után észak-dél tájolásban rajzolták a térképeket, bár így is az alkotó tartózkodási helye szabta meg a középpontot. Így van ez ma is, hiszen egy európai kiadású világtérképen Európa van a középpontban, míg egy amerikai kiadásban az amerikai kontinens.

Az első magyar nyomtatott térkép készítője Lázár deák volt, Tamás esztergomi érsek titkára. A térkép 1528-ban jelent meg, és 1500 helységnév és 400 egyéb földrajzi név is szerepel rajta. A térkép furcsa módon 45 fokkal el van forgatva, így az északi irányt északnyugaton láthatjuk. Zsámboki János 1571-ben új nevekkel kiegészítve ismét kiadta a térképet. Ezt megelőzően az úgynevezett Angolszász térkép jeleníti meg Magyarországot, a 11. századbeli Cottonianus kódexben. A középkori európai térképek természetesen mindig feltüntetik a Magyar Királyságot.
A térképek és a térképészet sok mindenre rávilágítanak. A kémrepülőgépek ideje lejárt, a műholdas felvételek azonban a katonai célok mellett a polgári felhasználásban is kamatoztathatók. Ilyen űrfelvételek és rendszeres térképészeti mérések nyomán derült ki, hogy Magyarország területe fogy. Ez nem egy 21. századi Trianon, hanem a földkéreg mozgásának tulajdonítható. Dr Grenerczy Gyula számolt be arról, hogy Magyarország összenyomódik (Élet és Tudomány, 2006. május). A szerző ismerteti a rendkívül pontos GPS (Global Positioning System, Globális Helymeghatározási Rendszer) tektonikai vizsgálati rendszert, ami a földfelszíntől több mint 20 000 km-re, óránként 13 900 km-es sebességgel keringő 24 műholdból áll. A rendszer elemei igen bonyolult kapcsolatban vannak egymással, hogy a legapróbb változásokat is észlelhessék. Az adatfeldolgozáshoz nagy kapacitású számítógépeket használnak, aminek segítségével például ezer kilométer távolságban lévő két pont egymáshoz viszonyított helyzetét 1-3 mm pontossággal képesek meghatározni. Ezek a mérések világítottak rá, hogy a Pannon-medence elnyeli az Adria mikrolemez mozgásának köszönhető, nyugatról és délről érkező kompressziós feszültséget, és ennek következtében összenyomódik, így naponta mintegy 2-2,5 négyzetméternyi terület elvész az országból, ami évente kb. 800 négyzetmétert (egy kézilabda pályányit) tesz ki. Megjegyzendő, hogy a veszteség egymillió év alatt sem éri el az 1%-ot!

A PIRI REISZ TÉRKÉP

Ugyanennek a rendszernek köszönhető az Antarktiszpontos feltérképezése. Annál meglepőbb, hogy hasonló térképek korábban is készültek, talán több alkalommal is. Egy ilyen ránk maradt térkép Piri reisz mappája. 1929-ben Konstantinápolyban a Topkapi Szeráj átalakítása során, a birodalmi irattárban dolgozó kutatók egy összecsavart pergamentekercsre bukkantak. Ezt kiteregetve egy térképet láttak, amit Piri tengernagy (reisz), azaz Hadzsi Muhiddin Piri Ibn Hadzsi Mehmed (1465–1554/5) szerzői kézjegye díszített, s amit a moszlim időszámítás 919. évében (i.sz. 1513-ban) készített. A mappát Paul Kahle német keletkutató ismertette egy hollandiai orientalisztikai kongresszuson, ami azóta is számos elképzelésre ad lehetőséget.
Ez a 60 × 90 centiméteres őz- és gazellabőrre festett rajz egy világtérképnek a fennmaradt darabja, ami az Atlanti-óceán partvidékét ábrázolja: az Óvilágban Ibéria, a Gibraltári szoros, Afrika nyugati vonala, valamint az akkortájt épphogy„felfedezett” Újvilágban pedig a karibi szigetvilág és Dél-Amerika partvonala rajzolódik ki. Az egyes területeket eltérő színkóddal jelölte – Afrika sárga, Mexikó sárga vörös pettyezéssel, Brazília lilás árnyalatú. Maga a teljes világtérkép Kairó középpontú, egyenlő hosszúságú, azimutális vetület. A  térképet egyes szelvényein feliratok, hajók és egyéb grafikák díszítik, amik az adott terület olykor mitikus állatvilágáról vagy embereiről tájékoztatnak.  Érdekes az a közkeletű fantáziakép, amely az Atlanti-óceán északi részén egy hatalmas cethal hátán ételt készítő embereket ábrázol, ami a szelvény jegyzetei szerint Szent Brendan szigetét ábrázolja, aki egy alvó bálnát szigetnek vélt a tengeren.
Fölöttébb különös az időzítés, ugyanis Kolumbusz 1492-ben ér partot a szigeteken, a Piri térképen is látható kiszögellést kb. 1511-re érték el a spanyolok, Patagónia legdélibb nyúlványaihoz 1578-ra jutottak el. A térkép ezeket a vidékeket is alapos részletességgel közli, de a legmeglepőbb egy még délebbre fekvő szárazföld. Talán ez a századokon át keresett Terra Australis, a misztikus nagy déli földrész? Vagy az elsüllyedt Atlantisz, ami ezek szerint nem az Atlanti vidéken, hanem a Déli-sarkon keresendő? Netán az Antarktisz XVI. századi térképe, amit az Atlanti- és Csendes-óceán közé ékelődő széles földnyelv köt össze Dél-Amerikával?

A térkép számos, egyelőre megválaszolatlan kérdést vet fel:

* A Déli-sarkkört James Cook lépte át először az újkori történelemben 1771. január 17-én. 1895-ben Crasten Borchgrevink biológus volt az első kutató aki járt a déli sarkvidéken. Piri tengernagy idején az Antarktiszt tehát még föl
sem felfedezték, nemhogy azokat a részleteket ismerték volna, amiket napjaink műhold felvételei igazoltak.
* A Piri térkép félfokos pontossággal alkalmazza a hosszúsági köröket, ez az afrikai és dél-amerikai partvonalnál jól látható. A helymeghatározás eme fontos támpontjával Európa a 16. században kezdett foglalkozni, bár a
problémát már korábban is ismerték. A hajós népek nagyobb intenzitással kutatták a pontos helymeghatározás lehetőségeit. A Brit Birodalom 1714-ben tette hivatalossá a hosszúsági körök használatát, és végül ez a rendszer vált elfogadottá az egész világon.
* A térkép felirataiból egyértelműen kitűnik, hogy a tengernagy mintegy húsz forrásmunkát felhasználva készítette el saját térképét. Forrásművei közt szerepel nyolc Ptolemaiosztérkép, négy korabeli portugál térkép, egy Dél-Ázsiát ábrázoló arab térkép (Caferiye) és egy Kolumbusz által készített térkép az Újvilágról. De vajon mik a legrégebbi forrásai? Hiszen térképe a sarkvidék szárazföldi, tehát jéggel nem borított partvonalát mutatja, márpedig az Antarktisz legutóbb 6000 évvel ezelőttig volt jégmentes, más vélemények szerint i.e. 13000 és i.e. 9000 között kezdődött ilyen periódus. Ráadásul a partvonal egyes részletei teljesen egybevágnak az 1949-52-es svéd-brit-norvég közös expedíció méréseivel.
* A Kanári- és Azori-szigetek elhelyezkedése mindössze 1 foknyi eltéréssel korrekt, valamint az Ó- és Újvilág távolsága rendkívül pontos, olyannyira, hogy azt jóval későbbi térképek sem tudták fölülmúlni.
* Az ábrázolás a légi felvételek, illetve a mai űrfelvételek nézetét mutatja. A térkép pontossága, kiterjedése a nyugati világ számára akkor még föl sem fedezett földrészekre és partvonalakra olyan fejlettséget feltételez, ami lehetővé tette, hogy már a régmúltban keresztül-kasul bejárják a földet, és dokumentálják is az ismereteket. 

Más térképek is nyújtanak meglepetéseket. A XVI. századi Mercator atlaszokon láthatjuk az Északi sarkot, bár annak újkori fölfedezése a 19. századra, föltárása a 20. század elejére tehető.
A XVIII. századi francia Bouache-térkép is jelzi a legdélibb kontinenst, ráadásul a mappán tengerrész választja el a kontinens nyugati és keleti részét, ami nagy valószínűséggel így is volt, mielőtt a néhol három kilométer vastagságú jégtakaró elfedte volna a szárazföldet.
A XVI. század első felében élt francia földrajztudós, matematikus és csillagász, latinos nevén Oronteus Finaeus 1531-ben jelentette meg Nova et integra universi orbis descriptio (A világmindenség új és teljes leírása) című térképét, amin jókora földhíd köti össze Észak-Amerikát és Ázsia északi, északkeleti részét. S valóban a legutóbbi eljegesedés során a tengerszint a jelenleginél 130 méterrel alacsonyabbra süllyedt, így a Bering-szoros helyén földhíd kapcsolta össze Alaszkát és Ázsia északkeleti csücskét. Más térképek a korabelinél sokkal rövidebb, kisebb folyódeltákat mutatnak, vagy olyan szigeteket például az Égei-tengeren, amik a legutóbbi jégkorszak végén a megemelkedett tengerszint miatt kerültek víz alá. Másutt a Brit-szigeteket és Skandináviát hatalmas gleccserek borítják.
Hogy mi lehetett a Távol-Keleten, azt csak találgatni lehet. Annyi bizonyos, hogy a Közel-Keleten négyezer évvel ezelőtt a babiloniak már képzett csillagászok voltak, képesek voltak előre jelezni a Nap, a Hold, a csillagok és a bolygók látszólagos mozgását. A babiloni rendszert továbbfejlesztve Ptolemaiosz kidolgozta hosszú időre meghatározó, s a tudományos és világnézeti igényeket egyaránt kielégítő geocentrikus világmodelljét, amit később Kopernikusz 1543-ban cserélt föl a heliocentrikus világképre. A különböző térképek, illetve a csillagos égboltról készült vázlatok ezeket a tudományos változásokat tükrözik.
A tradicionális kozmológiai ábrázolásokon sokkal kevesebb változást figyelhetünk meg, hiszen ezek a világnézethez, filozófiához, illetve vallási tézisekhez kapcsolódnak. Az ilyen kozmológiai ábrázolások hosszú évszázadokon keresztül szinte azonosak, mert nem felfedezésekhez, hanem inkább kinyilatkoztatásokhoz kötődnek.
Míg a világi hatalmi helyzetek az örök mozgás, változás függvényei, addig a kozmológiai identitás az örök és változatlan alapelvekhez fűződik, s a horizontális földi síkkal szemben a vertikális, égi összeköttetést képviseli. A különféle eredetmítoszok – a bibliai Genezis könyve, a törzsi mitológiák, a Gilgames-eposz vagy az indiai puráná – mind beszámolnak az emberlét kezdeteiről, de egészen más megvilágításban, mint a tudományos magyarázatok.
Az eredetmítoszokban nem a fizikai vagy biológiai lét a fő kérdés és a középpont, hanem az emberi lélek helyzete, eredete és hovatartása, tudomásul véve az állandó átalakulásban lévő anyagvilág létezését és hatását az emberi életre. Az emberi azonosság keresésének itt olyan példájával találkozunk, ami nem az egyediből indul ki, hanen mindig az egyetemes emberiben gondolkodik, s az emberiségből vezeti le az egyes embert, abból bontja ki az egyén valóságát.
A létezésnek effajta felfogása már nem is feltétlenül a földi élethez kötődik, ezért értékei is egészen máshol keresendők. Leegyszerűsítve mondhatnánk azt is, hogy a nyugati, természettudományos gondolkodás szerint a Föld változásai hatnak az egyén életére, míg a holisztikus, keleti természetű vallásfilozófiák bolygónk változásait az emberi lélekben végbemenő folyamatok függvényeként értelmezik. E két alapjaiban különböző irányultság nagyon eltérő eredményekhez vezet. A holisztikus szemlélet egyre nagyobb teret nyer, s a környezettudatos mozgalmak is azt hangoztatják, hogy a Föld jövője az emberiség tudatosságával, gondolatiságával hozható kapcsolatba.

A FIZIKAI ÉS METAFIZIKAI HELY

A térképek olyan emlékei a múltnak, amik tanulmányozásával megérthetjük egy-egy kor gondolkodását, tudományosságát és természetesen értékrendjét
is. Az illusztrációk utalnak a kor életminőségére és a technikára egyaránt. Mivel mindennapi használatra szánták őket, többnyire viszonylag könnyen
kezelhető, s ezért romlékony anyagra – bőr pergamenre, fatáblára, de akár rongyra, később papírra – rajzolták a térképeket, így a történelmi időkből meglehetősen kevés maradt ránk. Ezzel szemben a kozmológiai ábrázolásokat templomokban vagy sírokban, olykor kőtáblákra vésve örökítették meg, mert ezek az örökkévalóságról szóltak, s annak is szánták lenyomatként, üzenetként.
Helyzetünk a világmindenségben – ez létünk kutatásának egyik jelentős kérdése. A választ mindenki saját spirituális állapotának megfelelően fogja megadni, vagy más forrásokból fogad el olyan válaszokat, amik az ő lelkiségének megfelelnek, de a kérdés semmiképpen sem kerülhető meg. Nehéz lenne meghatározni, hogy ez a kérdés-felelet az elme játéka-e a végtelennel, vagy a végtelen játéka az elmével, de mindenképpen állandó és örök kapcsolatot tételez fel a két véglet, ember és világ, Föld és Ég, lélek és Lélek között.

Piri tengernagy

Hadzsi Muhiddin Piri Ibn Hadzsi Mehmed 1465 és 1470 között született Gallipoliban, az Égei-tenger török partvidékén. Nagybátyja, Kemal is tengernagy volt, majd kegyvesztetté vált, kalóznak állt. Piri számos
útján elkísérte nagybátyját, s több nyelven is megtanult. 1499-1502 között a
szultán hadseregében harcolt Velence ellen, majd részt vett az egyiptomi hadjáratban (1516-17), 1526 után pedig a déli tengerek beglerbégje (admirálisa) lett. A Vörös-tengeren, az Arab-tengeren és az Indiai-óceánon
teljesített szolgálatot. Az admirális szenvedélyes térképész volt, szinte minden
keze-ügyébe kerülő térképről másolatokat készített. Mint sok nyelvet beszélő főtiszt számos ritka és féltve őrzött térképhez hozzájuthatott.
Világtérképe, majd A hajózásról című műve (Kitab-i bahrieh, 1526) világraszóló teljesítmény volt; ebben Kolumbuszt is megemlíti. 1533-ban megtagadta a harcot a portugál túlerő ellen, ezért halálra ítélték és kivégezték 1554-55-ben. Ma Törökországban nemzeti hősként tisztelik, akinek tudományos tevékenysége mellett irodalmisága is nevezetes.

Amerika felfedezése

E partokat Antiliának nevezik. Az arab időszámítás szerinti 896. évben fedezték fel őket Úgy beszélik, hogy egy genovai hitetlen, Colombo nevű, volt az,  aki felfedezte őket. Úgy hírlik, hogy egy könyv került a genovai kezébe, amelyik leírta, hogy a Nyugati Tenger [az Atlanti-óceán] legnyugatibb szélén partok és szigetek vannak, mindenféle fémekkel és drágakövekkel.
A fent említett személy tanulmányozta e könyvet, és egyenként elmagyarázta tartalmukat Genova hatalmasainak, kérve őket, hogy bocsássanak rendelkezésére két hajót, hogy megtalálhassa e helyeket. Ők így szóltak: „Ó haszontalan ember, hát lehet e széle a Nyugati Tengernek? Hiszen párája csupa sötétség! A fent említett Colombo, látván, hogy Genovától nem várhat segítséget, továbbállt. Elment Spanyolország Bégéhez (a királyhoz) és neki is részletesen előadta tervét, de a válasz ugyanaz volt, ami Genovában. Végül sok, sok kérvényezés után a spanyol bég adott neki két hajót, gondoskodva róla, hogy jól fel legyenek szerelve, és így szólt:
– Ó, Colombo, ha minden úgy lesz, ahogyan mondod, kinevezünk téged azon új ország kapudánjává (admirálisává)!
Ezek után pedig útnak indította ot a Nyugati Tenger felé.
A néhai Gázi Kemálnak volt egy spanyol rabszolgája. Ez a rabszolga azt mesélte Kemal reisznek, hogy ő három ízben is járt e földeken Colomboval. Azt mondta: Először elértük a Gibraltári szorost, onnan egyenesen dél és nyugat felé a két …[olvashatatlan] között. Négyezer mérföld megtétele után megláttunk egy szigetet szemben velünk, s lassanként a habok elsimultak és az Észak Csillaga – a tengerészek ma is a kompasz csillagáról beszélnek – lassan elhalványult és el is tűnt, s legyen itt elmondva az is, hogy ott másként állnak a csillagok, nem úgy állának az égbolton, mint nálunk.
Horgonyt vetettek hát a sziget mellett, amelyet korábban láttak, a lakosok azonban nyilakat lőttek ki rájuk, hogy megakadályozzák a partraszállásukat, és azt, hogy tudakozódhassanak. Férfiak és nők is kézi nyilakat használtak, a nyílhegyek halcsontból készültek. Az egész lakosság meztelen volt, és nagyon…[olvashatatlan].
Látván, hogy itt nem tudnak partot érni, a sziget túlsó felére eveztek, ahol egy bennszülött csónakból a benne ülők láttukra a partra menekültek. A spanyolok elkötötték a csónakot, és meglátták, hogy az emberhússal volt tele. Úgy esett, hogy amazok emberevők voltak, akik szigetről szigetre evezve gyilkoltak és falták föl az itteni lakosokat. Úgy beszélik Colombo látott egy másik szigetet is, amelyhez közel mentek, de itt nagy kígyók éltek. Itt sem kötöttek ki, de a közelben horgonyoztak tizenhét napon át. Mikor az emberek látták, hogy semmi bántódásuk nem esik, és nincs mit tartaniuk a nagy hajótól, halászzsákmányukat vitték oda a spanyoloknak, akik nagyon örültek, és üveggyöngyöket adtak cserébe. Úgy látszik ezt is a könyvben olvasta [Kolumbusz], hogy azon a vidéken nagyra tartják az üveggyöngyöket. Látván a gyöngyöket a bennszülöttek még több halat hoztak. A spanyolok még több üveggyöngyöt adtak nekik, egy napon pedig egy arany karperecre lettek figyelmesek. Elvették az asszonytól, akinek a karján látták, és üveggyöngyöket adtak neki cserébe. Azt mondták, hozzatok még aranyat, kaptok érte gyöngyöket. Rengeteg aranyat hoztak nekik, mivel úgy tűnik, aranybányáik voltak a hegyekben. Egy napon igazgyöngyöket is láttak egy férfi kezében. A gyöngyöket a sziget egy partrészén találták egy-két öl mélyen a vízben. Miután hajójukat megrakták értékes fával, és még két helyi lakost is foglyul ejtettek, még abban az évben visszatértek a spanyol béghez.
Mivel az említett Colombo nem beszélte a helyiek nyelvét, jelekkel értették meg egymást. Ezen út után, a spanyol bég papokat és árpát küldött oda, akik megtanították a helyieket vetni és aratni, majd a maguk hitére térítették őket. Azelőtt semmilyen vallásuk sem volt. Meztelenül jártak, és úgy hevertek el, mint az állatok. Most már ezek a vidékek, szigetek és partok megnyíltak  mindenki előtt, és híresek lettek, a nevüket Colombotól kapták, hogy azonosíthassák őket. Colombo jeles asztronómus is volt. A partok és szigetek ezen a térképen Colombo térképéről származnak.

(Piri reisz térképének V. pontja)

52/2009.
Ubornyák Katalin