Kalogathaia

A halál kereskedője – így nevezték Alfred Nobelt annak idején. Manapság azonban ritkán gondolunk erre, feledésbe merült a múlt. Megünnepeltük születésének 160. évfordulóját, s évről-évre nagy figyelemmel kísérjük a Nobel-díj átadásának ünnepét. A tudós világ csak akkor hökken meg egy pillanatra, ha valaki (mint például 1964-ben Sartre, hogy csak a legismertebb nevek közül említsünk valakit) visszautasítja e kitüntetést, mondván: pacifista meggyőződése nem egyeztethető össze a díj alapítójának tevékenységével…

A Nobel-emlékérem felirata: Inventus vitam iuvat excoluisse per artes – Szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni. A Nobel-féle találékony művészetet G. B. Shaw Ember és felsőbbrendű ember c. művében így fejti ki: „Hát bizony, az élet iparágaiban az ember nem talált fel semmit, de a halál iparágaiban bezzeg felülmúlja még magát a természetet is, s a vegytan és gépszerkesztés segítségével olyan tömegmészárlást tud rendezni, hogy a dögvész, a pestis és az éhínség se tudott különbet. (…) A béke iparágaiban nagy kontár az ember…, ipari gépeit a kapzsisága és a tunyasága hozta létre; gyilkoló fegyvereibe azonban beleadta a szívét-lelkét…, az ember azon méri az erejét, hogy mennyire képes pusztítani.”

Alfred Nobel 1833-ban született, Angliából származott, eredeti neve Nobilius volt. A név nem igazán predesztinálta nemes cselekedetekre, bár a végrendeletében alapított díj valóban számos kiváló tudóst, írót és békeharcost jutalmazott már. Azóta nagyon sok rendkívüli tudományos eredmény született, csodálatos, embert nemesítő irodalmi alkotások láttak napvilágot, s a béke Nobel-díj (ami ugyan kicsit paradox, ha a tényeket is tudomásul vesszük) számtalan esetben került méltó helyre. Nobel már fiatalon apja nyomdokaiba lépett, majd túlszárnyalta őt is. Emmanuel Nobilius Oroszország legismertebb mérnöke volt, új robbanóanyagokkal kísérletezett. A torpedók robbanóanyagaival elért eredményeit az oroszok eredményesen használták az angolok ellen a krími háborúban.

Alfred Nobel 1864-ben Párizsban járt, támogatókat keresett „egy olyan robbanóanyag számára, amelynek alkalmazásával felrobbanthatná földtekénket”. Nemes cél! Volt is hozzá mecénás III. Napóleon személyében. Nobel ettől kezdve megszállottként dolgozott, az sem zavarta, hogy tevékenysége sok esetben közfelháborodást okozott, s egy-egy ország megtiltotta, hogy az általa előállított veszélyes robbanóanyagot, a nitroglicerint területén átszállítsák.

1887-ben a „dinamitkirálynak” már több mint 300 találmánya volt, híressé a pusztítás eszköze révén vált. Bár hozzá kell tennünk, hogy állítólag csakis békés szándék vezette, azért fáradt oly sokat, hogy az emberiségnek hasznára legyen, nem mindennapi tudását állítólag a jövő érdekében kamatoztatta oly nagy sikerrel. Ennek ellenére felmerül a gyanú, hogy tette nem héroszi, inkább hérosztratoszi tett volt. Igaz, Hérosztratosz a hírnév kedvéért gyújtotta fel Artemisz istennő csodálatos templomát, Nobelt csak valamiféle megszállottság űzte, bár igazán maga sem gondolhatta komolyan, hogy találmányaival csakis jót tesz az emberiségnek. Tulajdonképpen találmányai révén csak hírhedtté, a maga alapította díjjal azonban híressé is vált.

Az ókori görögök meggyőződéssel állították, hogy a szép és a jó azonos tőről fakad. Ösztönösen érezték, hogy elválaszthatatlanok egymástól. Egyetlen szóval fejezték ki e két fogalmat: kalogathaia volt a neve (kalosz=szép, agathosz=jó). Aztán a hellén szellemet, melyet leginkább a filozófia és a művészetek jellemeztek, felváltotta Róma, a jog és fegyver hatalma, s feledésbe merült kalogathaia, a szép és jó művészete. Nem ártana azonban, ha a késői utód újra vissza tudna kanyarodni ehhez, s mind tudományos felfedezéseiben, mind a technika világában vagy a művészetekben ezt tartaná szem előtt. Biztosan nem bánná meg!

Kellár Márta
1994/16.