Ajódhjá

 

Allahabadtól búcsút véve, következő úti célunk, Ajódhjá felé indultunk. Terveink szerint, csupán 2-3 órára volt Allahabadtól, de ahogyan a vonat elindult és a kerekek lassú, ütemes kattogását hallgattam, reményeim szertefoszlottak. Ismét tapasztalhattam, hogy Indiában a pontos útvonal tervezés és annak gyakorlati megvalósulása között igen nagy az eltérés. Viszont éppen ennek köszönhetően az ember olyan dolgokat tapasztalhat ami megmutatja India valódi arculatát, ami élményeinket gazdagítja. Hosszú órákon keresztül, egy helyben ülve volt időnk befelé figyelni, a gondolatokat hagyni jönni-menni és szemlélni az élet valódi pillanatait hogy majd évek múlva, mikor felidéződnek az emlékek, lelkünk fotóalbumában lapozgatva újabb képekre leljünk. Az emberek összekuporodva, guggolva, állva tömörültek a vasúti kocsikban, türelmesen várva hogy úti céljukhoz megérkezzenek. Hamarosan arra figyeltem fel, hogy lelki vezetőnk, Gurudévánk körül összegyűltek az emberek és figyelmük, érdeklődésük a távolról érkező felé irányult. Már a nap is jócskán lenyugodott mire megérkeztünk Faizabadba ahol éjszakánkat töltöttük, majd másnap, kipihenve a hosszú út fáradalmait, elindultunk a 6 kilométerre lévő Ajódhjába.

Ajódhjá

Az Úr Ráma, Krsna hetedik inkarnációja akinek megjelenése, élete, csodálatos cselekedetei, India legrégebbi eposzában a Rámájanában olvasható. Az évezredeken keresztül fennmaradt mű mind a mai napig hatással van a hinduk életére. A történetek mondanivalója, erkölcsi, vallási, társadalmi normák alapjait képezik, ezek szerint élik az életüket, és a benne lévő tudást, mindig tovább adják a következő generációnak. A Rámájana, Ráma születését a több millió évvel ezelőtti Ajódhjába helyezi, ahol Dasaratha király és Kausaljá királyné elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot. A király másik két feleségétől is fiú gyermekek születtek Rámával egy időben, Bharata, Laksmana és Satrughna. Ajódhjá, abban az időben gazdag, pompás, királyi város volt ami az év ezredek, év milliók alatt eltűnt, de jelentősége a hinduk számára és India történelmében játszott szerepe mind a mai napig előkelő helyen van, hiszen a hét szent város egyikeként tartják számon.

Ajódhjá igen kicsi városka, közel 50 000 lakosa van. Utcáin sétálva arra gondoltam, valamikor régen Vrndávan (Krsna megjelenése, gyermekkorának színhelye) is ilyen szerény, egyszerű település lehetett néhány évszázaddal ezelőtt, amikor még a világ számára rejtve volt, zarándokok ezrei nem látogatták a szent várost. Ajódhjában is mindenütt egy-egy templom található, egyszerű festéssel díszítve. Az utcai árusok mindegyike laddut és másfajta kerek édességeket árul hegyekbe halmozva a templomba igyekező hívek számára, akik felajánlásként magukkal viszik az apró édességeket. A város legjelentősebb temploma a Dzsanmabhúmi, az Úr Ráma megjelenésének helye. A bejutás sem egyszerű – akár az odautazás –, csak alapos átvizsgálás után juthatunk be a területre. Mindent, útlevelet, kamerát, fényképezőgépet lakat alá tesznek biztonsági okokból, míg az ember ott tartózkodik. Ismételten szembesülünk azzal, hogy a muszlim és a hindu vallás hívei időnként harcba keverednek egymással, aminek elkerülése végett, komoly katonai, rendőri védelem alatt áll a terület. Ajódhjában több mint száz templom található ahol a hívek nap mint nap hódolatukat ajánlják az Úr Rámának, míg a bráhmanák és a szerzetes növendékek a templomi szolgálat rítusait végzik évszázadok óta. Előttem van, ahogyan egy fiatal szerzetes fürge mozdulatokkal az oltáron felajánlott virágokat kisöpri a templomból, miközben arcán a szolgálatból fakadó elégedettség látszik széles mosollyal kísérve. Ezek azok a jelentéktelennek látszó pillanatok, amire mindig emlékezni fogok ha Indiára, Ajódhjára gondolok. Ismét meggyőződöm arról, hogy a lelki élet a boldogság igazi forrása, az élet sikeressége ezen múlik. Nem nagy dolgokat kell végrehajtani, csak azt kell szívvel, lélekkel csinálni amit reánk bíztak a feljebbvalóink. A szegények, nincstelenek számára itt is fontos szolgálat a napi étel osztás a templomban főzött, majd felajánlott ételből. A tehenek is napi rendszerességgel meglátogatják ezeket a helyeket néhány falat reményében, itt ők is otthon vannak, mindig számíthatnak az égiek gondoskodására. Ajódhjá, másik leglátogatottabb temploma a Hanumán Garhi, Hanumánnak, az Úr Rámának egyik legfontosabb híve számára emelt templom, amely egy kis hegyen található a város központjában. Az oltártól nem messze, ahol a hívek sokasága állva kiáltja Hanumán nevét, található az a fegyver, mellyel Hanumán harcolt az Úr Ráma oldalán, felesége Szíta megmentéséért. Itt is ámulattal figyelem a hívek lelkesültségét, ahogyan az oltáron felajánlott édességek után nyúlnak kezeikkel. Idősek, fiatalok, gyerekek, kisdedek jelen vannak az oltár előtt, ami azt mutatja, hogy a hívőket nem csak az idősek képviselik, hanem mindenki, aki beleszületett egy olyan világba, ami szinte tálcán kínálja fel a lelki élet gyakorlati megvalósítását. Nagy dolgok ezek, még ha nem is tűnnek annak. Ki hová születik, azt szívja magába születése pillanatától kezdve. A többi az égiektől, és a mi érettségünktől függ.

Ajódhjá folyója, a Gógra, ismételten Vrndávanra emlékeztet, igaz, az itteni szélesebb a Jamunánál. Partján végig ghátok, szent fürdőhelyek láthatóak. A Laksmana-ghát az egyik legnépszerűbb, állítólag itt vett fürdőt Ráma bátyja. Utunkat a folyó túlpartján folytatjuk, ahol fiatalok, idősek egyaránt fürdőt vesznek a Gógra folyóban. Ajódhjá, Ráma szent városa egyszerűségével és a múltból fennmaradt szikrányi fényével ragyogja be az emlékeimet.
Végezetül, egy kedves történet az Úr Ráma gyermekkori kedvtelései közül, mely valahol itt, évezredekkel, vagy évmilliókkal ezelőtt játszódott le a királyi palotában.
A történet szerint, Ráma egy éves lehetett, mikor első lépteit önállóan tette meg a palota kövezetén. Elindult, hogy felfedezze a világot, melyet maga teremtett. Aranyból voltak apró játékai, melyek ott sorakoztak körülötte, de ő sírva döntögette el őket. Egyikkel sem akart játszani. Édesanyjának a holdat mutatta ujjacskájával, hogy azzal szeretne játszani. De az olyan messze volt, hogy nem érhette el. Ekkor édesanyja, egy nagy tálba vizet hozott, az ablak alá letette ahová a hold bevilágított és a tükörképe a vízben hatalmas fehér gömbként világított. Majd beleültette a kisfiát, aki meglátván a holdat a vízben, nagyon megörült neki. Immár elégedetten csapkodott maga körül, végre játszhatott vele.

 

56/2011.
Mladonyiczky Edit