Paradigma

A földrajzi és a technikai felfedezések után eljutottunk a metafizikai felismerések küszöbére. Úgy tűnik, külső korlátainkat elértük, ezért fölmerül belső világunk feltérképezésének igénye. Világnézeti rendszerek váltják egymást, de egyre érezhetőbb a maradandó bölcsesség iránti igény. A történelmi, külső igazsághoz társul egy mitikus belső igazság, aminek foglalata a jó ész és jó szív szövetsége. Ennek jegyében szükségszerű, hogy tisztábban lássunk, jobban értsünk, és helyesebben cselekedjünk.

Átmeneti kor – ez közhelyszerű kijelentés. Az ember mindig is átmeneti korban élt, él és fog élni. A keleti bölcsesség szerint a földi lét csupán híd, amin át kell menni, s nem házat építeni rajta. A híd jó példa, kifejezi az összeköttetést, de az elválasztottságot is. A partok távolsága nélkül nincsen híd, elválasztottság nélkül pedig nincsen összeköttetés, elválás nélkül nincs találkozás. A híd a legtöbb esetben konstruált szerkezet, bár léteznek természet adta hidak: a patak fölött átívelő kidőlt fatörzs, a sziklaormokat összekötő kőív, vagy az elemek vegyérték-hídjai. Az emberek között is létesülnek hidak, megelevenedhet az összeköttetés, testi-, mentális- vagy emocionális viszonyok létesülhetnek.
A konstruált híd győzelem, olykor csak éppen hogy kivívott győzelem a természet erői fölött. A liánhidak olykor nagyobb félelmet gerjesztenek, mint amekkora bizodalmat keltenek a túlpart elérése iránt. Az ilyen hidak kifejezik a mozgáskényszert, jobb átjutni rajtuk, mielőtt még leszakadnak. A stabilabb hidak a megállást, a letekintést is megtestesítik. Alattuk hömpölyög a feltartóztathatatlan vízár, de maguk szilárdan állnak, s a folyó víz mintha évszázadok sorsát sodorná magával. Rövid merengés után átjut az ember a túlpartra.
De hogyan megy végbe ez az átmenet? Mi történik az innenső parton s mi vár ránk túl? Rendszerbe foglalható-e a világlátás, amely felismeri az innenső és a túlpartot, s látja a kettő között az összeköttetést is?

Az élet odaát
(Cshándógja-upanisad 8.4. szakasz)

1. Híd és határgát ez az Önvaló/Lélek, ami szétválasztja a világokat. E gátat nem keresztezi sem a nappal, sem az éjszaka, sem az öregség, sem a halál és bánat, sem a jámbor tettek, sem a gonosztettek. Minden bűn visszafordul innen, mert Brahman világa bűntelen.
2. Bizony, átkelvén e határgáton a világtalan többé nem lesz vak, a sebesült többé nem lesz sérült, a szomorú többé nem bánkódik. Bizony, átkelvén e határgáton az éjszaka is olyan, akár a nappal, mert Brahman világa örökké fényességes.
3. Ám Brahman világát csak a szent tudomány növendékei lelik meg, övék Brahman világa. Tetszésük szerint szabadon járnak-kelnek a világok mindegyikében.

VILÁGMODELL – VÁLSÁGMODELL

A paradigma görög szó, jelentése példa, minta, mintakép, a nyelvtanban ragozási minta, ragozási sor, összehasonlításra alkalmazott példa. A paradigma úgy is meghatározható, mint egymásnak megfelelő, valamiképpen egyenértékű, ezért egymás közt felcserélhető elemek sorozata. Ehhez a hatvanas évek elején Thomas Kuhn elméleti tevékenységének köszönhetően újabb jelentés társult, uralkodó tan, tudományos világkép értelemben. A tudományos forradalmak szerkezete című művében Kuhn a paradigma fogalmának bevezetésével a tudomány és a tudás jelenségét szociológiai szempontból értelmezte. Eszerint a paradigma egy adott időszakban az adott tudomány művelői között kialakult és intézményesült közmegegyezés arról, hogy mi az adott tudomány tárgya, feladata, hol húzódnak a tudományosan érvényes illetve érvénytelen kérdésfeltevések közötti határok, illetve mely feltételek mellett lehet valamely álláspontot egyáltalán tudományon belülinek elfogadni.
Érdemes azonban a paradigma fogalmát tovább tágítani, túl a tudományos világ körén, és még egyetemesebb jelentésben értelmezni. Szerintünk a paradigma nem más, mint a világ értelmezésének egy lehetséges modellje. Ezek a modellek a történelem folyamán többször váltották egymást. Az eredeti világképnek az archaikus paradigmát tekintjük, amely az aranykor idilli állapotának, a bűntelenség és teljes harmónia közegének kora, amelyben nem is lehetett helytelenül cselekedni. Ekkor még érvényesült a teremtmények eredendő jósága, minden közel volt a tökéletességhez. Az archaikus paradigma rövid foglalata így szól: Ég Atya és Föld Anya boldog gyermeke az Ember. A tökéletességhez nem kellett semmit tenni, elegendő volt a puszta létezés.
A következő paradigma a mitikus világkép, amikor az egységes isteni harmónia dualitásokra bomlott és kialakult a világi jó és rossz fogalma. A fény mellett ekkor jelent meg az árnyék, s e két hatalom mitikus küzdelme azóta is tart. A természet jelenségeiben ma is ez a korszellem tükröződik, hiszen a természet egyik legáltalánosabb elve az egyensúly. Nem dermedt neutrális egyensúly, amely gyakorlatilag élettelen, hanem a szélsőségek között oszcilláló dinamikus egyensúly, amely tendenciájában és hosszabb idő során valósul meg. A mitikus világképben az árnyék velejárója a fénynek, az istenek és démonok rokonai egymásnak. Ebben a világképben már követhet el hibákat az ember, de azért az igazság mindig győz.
A vallásos paradigma a következő, amely eredendő jóság helyett az áteredő bűnnel terheli meg az ember lelkiismeretét. Hangsúlyos szerepet kap a bűn, aminek feloldásához nem elegendő pusztán létezni, vagy helyesen cselekedni, hanem megváltásra van szükség. A megváltás pedig csak a kiváltságosokra vonatkozik – ezért ez a világkép megköveteli a szervezeti elköteleződést. A hajdan emberközelben élő barátságos istenség mostanra megközelíthetetlen és félelmetes Istenné vált. A fény és árnyék szimbolikus eszméje helyett vallási ideológiák mellett kell elköteleződni, ami remek lehetőség a megfélemlítésre és a megkülönböztetésre. A bűntudat fenntartása kisebbrendűségi komplexussal terheli meg az embert, aki így kiesik a mindenség társ-teremtőjének státuszából és szinte automatikusan kárhozott állapotba kerül.
A vallásos világképet az utóbbi századokban felváltani látszik a tudományos paradigma, amely sokszor éppoly dogmatikus, mint az elődje volt. Ez a világmagyarázat varázstalanította az ember látását, a csodákat kimagyarázta, az égi hivatás helyébe a földi boldogulást állította. Alantas emberi ösztönök manipulálásával tarja fönn magát a rendszer, ideológiája a kételkedés, s bár első pillantásra kecsegtetőnek tűnik, súlyos következményekkel jár, amiket magunk is tapasztalhatunk. Elég a környezet ökológiai egyensúlyának felborulására vagy az ember pszichés terhelésére gondolni. Arnold Toynbee mondása aktuálisabb, mint valaha: a XVIII. század felszámolta a Vallást, a XIX. század felszámolta az Istent, a XX. század felszámolta az Embert. A XXI. században már maga a Föld következik, ami tényleg az emberi civilizáció végét jelentené.
Világnézeti válság akkor következik be, ha meginog az adott paradigmába vetett bizalom. Ma ennek a bizalomvesztésnek a korát éljük. Az aktuális korok mindig átmenetet képeznek egyik és másik történelmi, társadalmi és szellemfejlődési stádium között. Még a legstabilabb rendszerek is ingatagnak bizonyulnak a távolból nézve, és megdönthetetlennek hitt birodalmak, ideológiák és rendszerek enyésztek el szinte nyomtalanul.

PARADIGMA VÁLTÁS

Ha a jelenleg még érvényesülő anyagelvű természettudományos paradigma lassan leáldozóban van, akkor mi következik utána? Sokan a pólusváltást várják, mások a Vízöntő korszakban reménykednek, de a lényegi változás, a paradigma, vagyis a világszemlélet megváltoztatása másként várható. Hamvas Béla szerint három támasza van az emberiségnek, az összegző tradíciók, az intuíció és az intelligencia, az értelem. Ha csak az értelmet, a rációt használjuk belső tisztaság és transzcendens célkitűzések nélkül, annak sajnálatos következményeit a mára kialakult ökológiai és pszichikai-szellemi katasztrófahelyzet tükrözi. Az intuitív gondolkodás és világlátás nem olcsó dolog, ahhoz emelkedett tudatsíkra és tisztább életvitelre kell jutni. A tradíciók tapasztalata rendkívül fontos, a bennük rejlő evidenciák évezredes szellemi aranytartaléka az embernek, de visszafelé nem lehet menni. Nem restaurációra, hanem konstrukcióra van szükség. Ahhoz viszont, hogy új világszemlélet bontakozzon ki, le kell bontani a régit, illetve annak csökevényes részeit. Ez nem a forradalmárok buzgalma, akik a régi rendet folyton megdönteni szeretnék, majd mikor a forradalom válik „régi renddé”, akkor foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz. Éppen ezért az érdekmentes cselekvés az új paradigma egyik alaptétele – ehhez persze ismerni kell a mögöttes rendet, a világmindenség végső törvényszerűségeit és rendező elveit, máskülönben a hatalombirtoklás csapdájába kerül az ember. Egy másik alaptétel a mellérendelő szemlélet az eddigi kirekesztőleges, kizárólagos, a választottságot tükröző dominancia-elvvel. A kiválasztottság érzetéből rengeteg baj származik – a meg nem értés, a szabad versenyes látszat-szabadság, a normák felhígulása és az erkölcsi romlás. A kirekesztő gondolkodást a szenvedély fűti, ez az egyedül üdvözítő vallási fanatizmus alapja, amelynek ideológiai torzszülöttei az egykori kommunista ideológia, vagy a még mindig létező nyugati típusú demokrácia – mindhárom kizárólagos megoldásként igyekszik föltüntetni magát. A versenyszellem óhatatlanul győztesekre és lemaradó vesztesekre osztja az embereket, ezért egy további alapelvre is szükség van: a mindkét fél nyer alapállására. Látszólag érthetetlen ez a tétel, hiszen egy háborús helyzet, de egy üzleti alku, vagy az olimpiai döntő is egyetlen győztes javára dől el. A változás szükségességét azonban egyre többen érzik, és hogy milyen módon mehet végbe ez a szemléletváltás, arra elegendő egy alternatív oktatási példa, amikor a puskázás tiltása helyett honorálják azt, ha a jobb tanuló nyíltan, mintegy tanársegédként támogatja, rávezeti rászoruló társait a helyes megoldásra. Ez óriási lépés, mert nem a titkolt és törvénytelen megoldásokra, hanem a nyíltszívű és kölcsönös előnyökön alapuló segítségnyújtásra nevel. Ez is a paradigmaváltás alaptétele, és szerves része az egóbontásnak, amihez egyéni belső munkára van szükség. A számtalan forrásból táplálkozó, félreértelmezett egoizmus komoly gátja a paradigma megváltozásának, személyes világszemléletünk jobbításának. A tényleges paradigmaváltáshoz a személyes beidegződéseket, a pozícióból fakadó megrögzöttséget és a mások fölé kerekedni igyekvő ambíciókat is le kell tenni. A személyes paradigmaváltás során újra kell fogalmaznunk a világ legalapvetőbb jelenségeihez – tér, idő, ember, Isten – fűződő elemi viszonyainkat, s meg kell vizsgálnunk, hogy vajon tudásunk van-e, vagy pusztán információink?
Milyen legyen hát az új paradigma? A tradíciók, az intuíció és az értelem erényeit ötvöző, a szellemi értékek mellett elkötelezett, a magasabb tudati szintézisre törekvő, s a földi lét önmagán túlmutató, örök vonatkozásait kutató metafizikai paradigma lehet a megoldás. Ezt előmozdítja egy olyan szellemi hálózat létrehozása, amely összeköttetést teremt olyan potens emberek között, akik szellemi összhangban a maguk helyén teszik a jót. Ez a jó valójában nem más, mint beruházás az ember legtágabb testi, szellemi és lelki életkörébe.

A LEGÖREGEBB FÁNAK A LEGLASSÚBB A FEJLŐDÉSE

Az igazán szent dolgok erénye nem az érvényre jutásukban van, hanem a puszta létükben. Ilyen az új paradigma is. S bár sokszor a dinamikus, jól körülhatárolt és mérhető változásokban bízunk, a világszemléletnek a finomabb értékek felé történő elmozdulása inkább sejtéseken, utalásokon, alig észlelhető rezdüléseken keresztül valósul meg, lassú átmenetekkel, hosszas érlelődés után. A lassú, organikus fejlődés eredménye az lesz, hogy az emberi tudatosság szellemi kelméje sűrű szövetű lesz, akárcsak a Szibériában lassanként növekvő fenyő fája. Egy erős belső szellemi mag köré fog majd rendeződni a külső bázis egyéni és közösségi szinten is. A változások nagy világfolyamatába a vizsgálódás, szemlélődés, integrálás segítségével kapcsolódhatunk be a közös gondolkodás és közös aktivitás révén.
A cél maradandót alkotni egy mulandó világban. Ez meglehetősen maximalista célkitűzésnek tűnik, de a maximum lelkesítő távlatai mellett a szellemi minimum meghatározása talán még fontosabb. A szellemi minimum az új világnézet magja, az aratás pedig majd a maga idején következik.
Az új paradigmában újra kell fogalmazni az egyén és közösség viszonyát is. Az individualizált fogyasztó nem feltétlenül integer és szolidáris része a közösségnek. Bármely spirituális alapokon szerveződő közösség három szinten működik:
Szakrális szint – a kozmikus rendet tükrözi, ez a legerősebb, legmagasabb követelmény, a többi működési szerveződés ezt szolgálja. Nevezhetjük ezt a szintet az isteni akarat érvényesülésének, amely szinte láthatatlan módon végighúzódik a működés teljes rendjén. Azonosítható a kulturális szépséggel, márpedig a kultúra azt jelenti: összhangban a mindenséggel.
Erkölcsi szint – megfelel az intelligens tudat mezejének, ami az isteni kereteken belül biztosítja az egyén fejlődését. Szükséges előfeltételei, illetve termékeny működésének gyümölcsei az erény, tisztesség, igazság, jóság, tisztaság. Előmozdítja a belső gyarapodást, és erősíti az önfegyelemből fakadó tisztánlátást. Legfőbb hátráltatója az intrika, ezért ez mindenképpen kerülendő.
Törvényes szint – ez testesíti meg a közösség egzisztenciális erejét, és biztosítja a gyakorlati működését. Felöleli a szabályokat, előírásokat és követelményeket, a csatlakozás feltételeit, az aktív részvétel szabályait, a támogatás lehetőségeit, és megszabja a követendő és kerülendő gyakorlatokat.

ALAPELVEK

Ismeretes egy négyes felsorolás, amely a keleti tanításokban gyökerezik, s rávilágít bármely szellemi rendszer lényegi elemeire: 1) az elmélet a bázis, 2) a tan ismertetése lényeges, 3) a tisztaság az erő, 4) a hasznosság az elv.
1) Az elméleti bázis, a tan képezi a mindennapi élet alapját. Nélkülözhetetlen a szoros összefüggés az elmélet és a gyakorlat között, egyre többen hiányolják, hiányoljuk – joggal – az üres szavak mögött az életpéldát, a gyakorlatot. Az új paradigma elméletének számos próbát kell kiállnia. Érvénytelennek nyilvánítunk immár minden olyan elméletet, amely mögé nem sorakozik fel a gyakorlat, és ezt a logika is így követeli, amely szerint az elmélet helyes voltának bizonysága éppen a gyakorlat. Elmélet és gyakorlat, teória és praxis tehát szorosan egymásra épül, sőt feltételezi egymást. Az elméleti alapozás feladata a mindenség és az ember eredetének, a megvalósítás gyakorlati módjainak és a szellemi távlatoknak, céloknak a megfogalmazása. Ezeknek a kodifikálása szükséges, de nem megdermesztő merevséggel, hanem rugalmas adaptivitással. A szamurájok kardjait úgy kovácsolják, hogy huszonkétszer hevítik és hűtik, hajtják, edzik, és nemesítik az acélt, így kemény külső vázat és rugalmas belső magot alakítanak ki. Az embernek, illetve a tan kodifikálásának éppen fordítottnak kell lennie: a kemény belső mag az elméleti megalapozottság szilárdsága, a fegyelmezettségből, tisztább tudatosságból és további lelki erényekből fakadó tartás, míg a rugalmas külső burok a lényeget szem elől nem tévesztő adaptációs készség. A tan magja maradandó, gyakorlatilag örök, alkalmazása azonban időről időre felülvizsgálandó, kiegészítendő, akár átszövegezendő. Nem a felülbírálás és megváltoztatás a cél, hanem egy egyre koherensebb és életképes rendszer létrehozása.
2) A tan ismertetése nem térítést jelent, hanem a hozzáférés biztosítását, hogy a tiszta forrásból mindenki meríthessen! A visszájára fordult korban a túlzott népszerűség gyanússá vált, s inkább kontraszelektív a sikeresség. (Ez persze nem jelenti azt, hogy ami nem kelti fel tömegek érdeklődését, az eleve jó.) A tan ismertetése része és katalizálója egy olyan körfolyamatnak, amely biztosítja a szellemi erők áramlását. Az érdek nélküli osztozás a valódi spirituális siker záloga. S meglehet egyes irányzatok, tanítók vagy mozgalmak nagy ismertségre tesznek szert és úgymond népszerűek, az olcsó popularitás általában vagy brutális pénzügyi érdeket, vagy szellemi köntösbe bújtatott magamutogatást rejt, s a külső siker a legtöbbször együtt jár a belső rothadással. Ahogyan kristályosodik a külső vázszerkezet, úgy olvad a belső rend és igényesség. Ezért a hiteles tájékoztatás nem olcsó népszerűsítés – a legmagasztosabb tan nem porszívóügynöki mentalitással mutatandó fel. Lényegi elemnek pedig éppen az első pontban megállapított gyakorlati igény miatt tekinthető. Az elméleti tannak az életmód gyakorlatában is meg kell mutatkoznia. Ez a tan ismertetésének legszélesebb, ám érthetően legsekélyebb nívója: a) tanácsadás az életvezetés szintjén a legszélesebb körnek szükséges támpontokat nyújtani, mindenkinek a befogadókészsége szerint. Az alvók ébresztgetésén túl a már ébredezőkkel még fontosabb foglalkozni. Ezért b) a tan megismertetése egy magasabb igazodási nívó kijelölését jelenti. Általános publikációk és személyes konzultációk a két pillér, továbbá tanfolyamokkal, képzésekkel, majd intenzív elvonulásokkal biztosítható a második nívó. Itt már nem csupán a résztvevők személyes életmódjának közvetlen jobbítása a cél, hanem ezt benne foglalva és ezen túl a magasabb igazság ismertetése. Végül c) az oltalomvétel a harmadik szint, ahol a tan gyakorlása az elsődleges, akár bentlakásos, elkötelezett életmód révén is.
Talán érződik egy tendencia a fent vázoltakban: a széles, ám sekély legkülső, információs kör éri el a legtöbb embert. A közlés intenzitásának fokozódásával szűkül a kör, míg az elkötelezettek legszűkebb köre generálja a legtöbb spirituális energiát. Az ő esetükben már nem a személyes ambíció a legfőbb motívum, hanem a tan az elsődleges, aminek fennmaradását, továbbélését éppen ez a szellemi-spirituális epicentrum biztosítja. Minél több lelki energia kumulálódik ebben a centrumban, annál több képes kisugározni a további szinteken. Hajdanán ezt az eszményt leginkább a kolostori szerzetesség, vagy a lovagkor hősei testesítették meg – ma ennek az életrendnek az újrafogalmazására is szükség van.
A reprezentáció egyetemes alapelve: nem magunkat hirdetjük, hanem a tanítást. Ehhez permanens jelenlét szükséges, olykor reflektorfényben, máskor a színfalak mögött…
3) A tisztaság megfellebbezhetetlen erőt nyújt. Talán ez az egyetlen tényező, amit a sötétség nem képes a markába kaparintani. Azonban tudni kell, mi az igazi tisztaság. A külső tisztaság a test higiénéje, ami tisztálkodással és tiszta viselkedéssel biztosítható; a belső tisztaság a mentális, kulturális és intellektuális tisztaság, amit az ember finomabb képességeinek művelése nyújt: a) erkölcsös élet és a gondolatok tisztasága, b) művészetek, ének, zene, tárgyi kultúra és c) tanulmányok, elmélkedés, ítélőkészség; végül a spirituális tisztaság záloga a meditáció, a lelki gyakorlat és az istenélmény keresése. Szűziesség, hűség, alázat, engedelmesség, szeretet s megannyi lelki vonás táplálja a tisztaságból fakadó erőt.
4) A hasznosság nem haszonelvűség. Hasznos munkát, értékteremtő tevékenységet kell végezni, hogy ne hiábavaló legyen az élet, hanem az emberben aktivitássá váló isteni ható-princípium a lehető legjobb irányba bontakozzon ki és a legteljesebb kibontakozásban segítse az egyént, valamint másoknak lelki hasznára legyen és végső soron Isten dicsőségére szentelt életet tegyen lehetővé. A haszonelvűség legyőzésének kulcsa az alázat gyakorlása, illetve a mulandóság szemlélésének gyakorlása – ez fokozza az örökkévalóság tudatát. Ilyen a buddhista homok-mandala készítés gyakorlata, amit több hetes odaadó műgonddal készítenek el bonyolult rítusok közepette, majd amikor elkészül, egyszerűen összesöprik – minden mulandó. De nem kell a Távol-Keletre menni a mulandóság és maradandóság megtapasztalása végett – elég a rőzsegyűjtésre gondolni. Hónapokig gyűjti az ember a fadarabokat, s néhány alkalommal elég mind a rőzsetűzben… de meleget ad. Ezért a hasznosság az elv princípium a maradandó művelésével teljesedik be.
Bármily találó is ez a négy alapelv, ne feledjük, a jelen vaskor karneváli forgatagában minden a feje tetejére áll. A visszájára fordított négy alapelv homorú tükre segít színről színre látni az eredeti rendszer érdemeit. A megfordítás nagy elve szerint tehát: mindennek a pénz az alapja, badarságot hirdetünk, a tisztaság kétes, s a haszontalanság az elv. Sajnos ez a négyes is hitelesen írja a legtöbb új keletű, vagy régi szellemi út működését – a legtöbb folyamat erősen pénzéhes, álpróféták hirdetnek tévtanokat busás haszonnal, mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati tisztaság meglehetősen kétes, s a féligazságok hirdetése sem a befogadónak, sem az előadónak, de magának az Igazságnak sincs hasznára, legfeljebb abban a vonatkozásban, hogy még egy hamis tanító is sok igazat tanít nekünk – önmagunkról…

AZ ÚJ PARADIGMA SZIMBÓLUMA

A hármasság a legtöbb hagyományban szent. A hármasság végtelen számú értelmezései közül idézünk néhány kézenfekvőt:

• ok – összefüggés – okozat
• ember – szeretet – Isten
• anyag – energia – fény
• lét – tudat – eksztázis
• múlt – jelen – jövő
• cselekvés – tudás – imádat
• test – beszéd – gondolat
• kinyilatkoztatás – logika – szent hagyomány
• gazdasági erő – szekuláris erő – szakrális erő
• valóság – áldásosság – szépség
• erő – tudatosság – szeretet
• filozófia – vallás – művészet
• élet – tapasztalat – etika
• igazság – áldásosság – szépség
• tény – törvény – kegyelem
• föld – levegőég – mennybolt
• paradigma – váltó – műhely

Az új paradigma elemeit összegző ábra is hármasságos. A három forma finom ritmusa mély tartalmakkal teljes. E hármasságos szimbólumrendszert háromszoros vetületben vizsgáljuk: a kozmikus rendszer elemei, az individuális lét, valamint az új paradigma meghonosodást előmozdító társasági szerveződés vonatkozásában.

A három egyszerű geometriai alapmotívum univerzális szimbólum. A négyzet (kvadrát) a kiegyensúlyozott kötés, melyben a négy őselem (Föld, Víz, Tűz és Levegő) egyensúlyban van, és a bennük feszülő energiákat hasznos alkalmazásra tartja össze. A négyszögletesség mindig az anyag, a világi jelenségek szimbóluma, ami egyben a külvilággal fenntartott kapcsolatot, illetve attól való elhatároltságot is jelzi. A négyzet tehát a „paradigma”, mint az anyag, a stabilitás, a megalapozás területe, amit majdan mozgósítani lehet.
A háromszög (trigon) a legerősebb kötés, amely képes megfékezni a kvadrátban feszülő őselemi természeti és emberi erőket, s a lehető legjobb, legnemesebb célok irányában mozgósítja azokat. A háromszög – saját hármasságának szimbolikus üzenetén túl – a fegyelmezett energiát, a feszültséget, az aktivitást tükrözi, amikor valamiből lesz valami. Így válik a földrengésből stabilitás, a vízözönből az élet vize, a tűzvészből melegítő energia és a szélviharból szabadság, vagyis ezek a mérhetetlen természeti erők a lelket mozgósító, röptető energiákká válnak. Ezt a dinamizmust tükrözi a „váltó” kifejezés.
Végül a kör (circulus) a harmonikus kötés, amely a mindenség teljességének és szépségének szimbólumaként egységbe ötvözi a kvadrát látens erejét és a trigon energikus szellemi fegyelmezettségét. A kör a teljesség szimbóluma, ahol a dolgok összeérnek. Nagyon beszédes, ha magával a „műhely” kifejezéssel hozzuk összefüggésbe, mert a műhely beszélgető kör is.

A három idom egyesítéséből áll elő a hermészi nagypecsét, a titkok titka, ami a láthatatlan égi világokat épp utalásszerű burkaikon keresztül, szimbolikusan mutatja meg. Ez szinergikus titok – a mindenség összetevői egyesítve többet jelentenek, mint egyszerűen az aritmetikai összegük. A titkot némaság övezi, ezért a hermészi pecsétet – sokat mondóan – a hallgatás pecsétjének is nevezik. A pecsét a hitelesség és autoritás igazolásán túl az egyéniséget mutatja, de a rejtettség képzettársítása folytán a tisztaságot, szűziességet is jelzi.
Ha pedig összegezzük az individuális létsík elemeit: a paradigma-négyszög materiális bázisát (TEst), az individualitást jelző háromszöget (LÉlek), valamint az isteni princípiumot jelző kört (SZellem), azzal előáll egy új fogalom, a TELÉSZ, a metafizikai paradigma alapfogalma, az új szintézis lehetősége. A TELÉSZ szintén önmagán túl mutat, tehát szinergikus, mágikus fogalom.

AZ ÚJ SZELLEMI REND KIÁLTVÁNYA

Itt az ideje az új összegzésnek! Lealkonyulnak a hagyományos vallások, megdőlnek az ostoba dogmák, s nem lehet többé láncra verni az igazságot. Fölszabadulnak a titkos tanítások, de a sarlatánok kezében a borotvaéles tan rendkívül veszélyes fegyver. Az anyag és szellem örök párharca folytatódik. Hajdanán a démoni erők rendkívüli képviselői ellen a mindenség fenntartó Istenéhez kellett fohászkodni, s a jó akkor lendült támadásba és nyert jobban teret, mikor már a gonosz uralta a mindenség nagyobbik részét, vazallusává téve a félistenek és angyalok seregeit.
Ma nem csak a kivételes nagyságú démonok uralkodnak, hanem tömegesen tenyészik a rossz szándék, az aljasság, a természetesből kiforduló aberráció és a sötétség. Tervszerűen halad előre a gonosz, és ártatlan szemmel csodálkozik a jó – nem érti, mi történik. De nem örök a sötétség, s ha a szellem ereje nem töretik meg, s fönnmarad a reménység, sőt, ha örök a lélek, akkor az örök visszatérés folytán a földi-evilági feladat mindig, folyton-folyvást ugyanaz: a jó és a rossz küzdelme. Ezt az örök párharcot csak egy módon lehet meghaladni: a transzcendens jó örökvalóságába vetett mély meggyőződéssel. Fel kell kutatni az illúzió labirintusából kivezető utat, végre bejárni a pályát, s a szeretetmisztika erejével felruházva összeállítani a nagy képet, a teljes képet… Az isteni amor perennis, az örök boldogság nem a pólusosság árnyképeihez képest létezik, hanem önmagában ragyog, s magába vonja, egyesíti a végleteket, átgyúrva és megtisztítva a nyomorult szélsőségeket. Ennek az örök isteni szeretetnek ezer a megnyilvánulása – de az emberek általában csak egy-egy sugarat sejtenek meg ebből. Ám szatjam éva dzsájaté – végül győz az igazság… az egyediség korlátait legyőzve az egyetemeshez közelítve érdemes élni, s bátornak kell lenni a szabadság megélésében. Amit át kell formálni, azt át kell formálni. Amit ki kell hajítani, azt ki kell hajítani. Amit át kell írni, azt át kell írni. De amit meg kell őrizni, azt meg kell őrizni!
Mentsd át az élet szentségének fenntartását, mentsd át a dinasztikus gondolkodást, mentsd át a szellem erejének nagy titkát, mentsd át a szeretet hatalmát s nem a hatalom szeretetét, mentsd át a szent helyek erejét, mentsd át a tiszta szándék isteni viszonzásának bizonyosságát, őrizd az értékeket, a maradandót műveld, s a helyén kezeld a mulandót!
Mások tétova mozdulatait bátorítsd, s magad is kutasd a teljességre vivő gyakorlatot! Felvilágosultság és isteni tudás, a teljesség látomása lengje be tudatodat, bölcsesség és magas szárnyalás, az isteni előtti szerető önátadás, fennkölt, egyszersmind fesztelen, baráti istenkapcsolat, megvalósult, eleven istenhit és mélyen gyökerező igazságszeretet vezéreljen!
A tradíció reformista forradalmára van szükség, a szellem senki által nem látható változására, a kibontakozásra, az információ transzformációjára. Elmélkedés, szemlélődés, cselekvés, szellemi erőgyűjtés, összeköttetés, visszahúzódás és kiáradás, a természet természetfölötti lüktetése – ez a hivatás beteljesítése, rejtőzködő „mesterként”, rejtett belső forradalomban, a megvilágosodás fényes győzelmében bizakodva.
Őrizd a szeretetet – ez a mottója cselekedeteinknek, s mindeközben haladd meg a hétköznapokat, legyen hősi kiállás, alázatos fohászkodás, eleven összeköttetés, hadd tegyük valódi ünneppé a mindenség hétköznapjait.
Elevenség és kárhozat – melyik győz? Benned melyik az erősebb? Jobban kísért-e a veszendőség, mint az örökkévalóság? Csüggedésnek a továbbiakban helye nincs, csak előre haladhatunk, és a szellem magasságaiba kell emelkedni. Élj azzal, ami reád osztatott, s ne más valami hiánya felett keseregj. A boldogság, az örök boldogság a hivatásod!
Bárcsak mindig éreznénk az isteni oltalom kitapintható közelségét – de hisz itt van az mindig, benne élünk a mindenség tenyerében. A program – a szeretet, a gyakorlat a lelkesedés, a mindennapi kenyér az elevenség, a zálog a türelem, a kérdés a bizonytalanság, a válasz a bizonyosság. Termékenysége a jövő, táptalaja a múlt. Sarjad a boldogság de a felhalmozás nem azonos az elhalmozással, s a mindenség távlata összezsugorodik a szeretet ereje mellett. Az ember egocentrizmusa az a bátorság, aminek szellemében a mindenség közepének kiáltja ki saját lakhelyét, s otthonát teszi a világ tengelyévé. S ez igaz is, hiszen nincs más teendő, mint itthonra, haza hozni a mindenséget, a pillanatba sűríteni az örökkévalóságot, itt és most megélni a teljességet és isteni boldogságot, mert ha ez nem sikerül itt és most, akkor mikor és hol?
Az örök visszatérés megnyilvánult: jó barátod kezét látod az évezredes falfestményen – már találkoztunk. Pazar összjátéka ez a mindenségnek! A szeretet szabadság, a legnagyobb szabadság, amit kifelé kell alkalmazni, belül pedig meggyökerezni az isteni kapcsolatban. Lásd a jót vagy legalább a hasznosat mindenben.
Gondolkodj kozmikus léptékben – ne a pillanatba bezártságod jelentse világod határát, sőt, legyenek világaid, sok-sok bejárható mindenség. A tapasztalatok világában élünk… kilenc évenként megújulás kell. Ahogy repülnek az évtizedek, világtalanná válik lassan a szemed, de hátha megnyílik végre a harmadik, a misztikus szem, amely föltárja a mindenség titkait?! Az összegző készség fontos, a teljes képet kell látni, nem csak az apró mozaikszemeket. A korlátoltság sehová sem vezet, még a szellemi tradíció se korlátozzon, légy következetes, s élj felelősen a felismert és kívánt, óhajtott szabadsággal…
Meghátrálni nem férfias, a cselekvés a hősies út, a tudás a száraz töprengés útja, az odaadás a romantikus szerelmesek útja, ami édes. A misztikus látnok, a mágus a háttérben marad, akarata mégis onnan érvényesül. Nem mindent fogunk mi betölteni, de felhatalmazottjaink, felkentjeink, képviselőink messzire el kell jussanak. Bátran engedd útjára azt, aminek már mennie kell, mert ahogy jött, úgy jöhet egy következő is. A nagy fa árnyékában nem lehet kiterebélyesedni, ehhez tér kell, távlat, hogy a csemete koronát növesszen.
A korona pedig átvitt, de tényleges értelemben is fontos – siker kell koronázza tetteinket, mert ez az isteni akarat beteljesedése, és az égi harmónia földi alászállása. Teljesedésbe mennek a dolgok – ez a harmónia, ami a Szépség és Szeretet szívbéli találkozásának egyenes következménye.
A szintetizáló készség nem csupán az összegzés képessége, hanem egy új minőség megszülése, az új társadalmi rend kidolgozása, az élhető lelkiség megfogalmazása és a tiszta élet lehetőségének biztosítása. A gonosz ellenszere az Isten imádata – ezért ezt kell előtérben tartani. Az Isten, az isteni képviselő, az isteni tudás és az isteni szeretet ápolása a legfontosabb. Misztika az eleven istenkapcsolatból fakadó meggyőződés, a kíméletlen önvizsgálat és önleleplezés próbáját is kiálló eleven, kristályos következtetés. A tradíció kiállta az idő próbáját, de birtokodban van-e a mindenség öröktávlata? Ehhez vakmerő merészségre van szükség, s a mindennapok rövidlátását legyőzve a Napba kell nézni.
Igen, a Nap!! Az új-régi tanító, a gondviselőd, akinek mitikus jelenléte mindörökre elkísér. Ha lemeztelenítve egyedül állsz is szemben a mindenséggel, akkor is ott gondviselőd, a Nap, aki a szellemi tanítód, a mestered, a figyelmes kísérőd, s akihez épp ezért misztikusan is fohászkodnod kell. A kitagadott növendéknek új tanítást adott a Nap, olyat, mint még soha senkinek. Hiába érzed úgy, hogy kitagadott a világ, megtagadtak a barátok, kivetett a közösség, az isteni oltalom nem hagyott el. Napfohász!

„Napimádó hőskultuszt teremtesz magadnak –
énem feneketlen katlan, belekapnak, ketten, százan?
Megnyűgözve hét élettel kötődöm az ítélethez…

Itt az idő, hogy befejezzük a kezdetet, és elkezdjük a befejezést…

MANIFESZTUM

Bigott vallásosság helyett szellemi felvilágosodást!
A pénz hatalma helyett az igazság és a szeretet hatalmát!
Fogyasztás és elégedetlenség helyett egyensúlyt és belső elégedettséget!
Kényelem helyett felelősséget!
Az anyagelvűség céltalansága helyett a szellemi távlatok tágas, örök dimenzióját!
A verseny és győzelem szelleme helyett az együttműködés és a mindenki nyer elvét!
Az ego uralma helyett a tiszta én alázatát!
Széttagoltság és érdekkülönbség helyett az együvé tartozás és a közös érdek felismerését!

A KORSZÍNVONAL- Jose Ortega y Gasset

„A múltnak és jelennek ez a súlyos szétválása korunk általános jellemvonása, amihez egy többé-kevésbé homályos sejtelem társul, és abból ered a mai élet sajátos riadalma. Úgy érzi a mai ember, hogy hirtelen egyedül maradt a földön; hogy a holtak nem színleg, hanem valóban holtak; hogy tőlük már nem kap segítséget. Elpárolgott az is, ami eddig megmaradt a hagyományos szellemből. Használhatatlanok a minták, a normák, a célok. A múlt bárminemű hathatós közreműködése nélkül, csak a jelenre számítva kell megoldanunk minden gondunkat – akár művészetről, tudományról, akár politikáról van szó. Az európaiak ma egyedül vannak, nincsenek mellettók a tovább élő holtak: akár Peter Schlemihl, elvesztették az árnyékukat. Mindig ez történik, ha elérkezik a dél.”
(A művészet elembertelenedése)

Végül is akkor mi ma a korszínvonal?

Nem az idők teljessége, korunk mégis úgy érzi, hogy felette áll minden korábbi korszaknak és minden ismert teljességnek. Nem könnyű megfogalmazni, hogy hogyan is látja önmagát ez a kor: minden kornál többnek hiszi magát, egyszersmind úgy érzi, hogy kezdet, de nem biztos benne, hogy nem haláltusáját vívja-e. Hogy is fogalmazzunk? Talán így: korunk más korokhoz képest több, önmagához képest kevesebb. Nagy erejű, de bizonytalan a küldetésében. Hivalkodik az erejével, de tart is tőle.
(A tömegek lázadása III. fejezet)

PARADIGMAVÁLTÁS – Vilém Flusser

„A katasztrofálisan összeomlott középkori világkép romjain ugyan felépül a newtoni világkép ragyogó építménye, az elveszett hitet azonban nem képes átmenteni. Nemde az történt, hogy algoritmusok és teorémák szövevényét, ami a világ vértezete, magunk ötöltük ki és aztán ennek forlyamatát feledve fáradságos kísérletet teszünk arra, hogy visszavegyük! Nem azt fedezzük fel, amit mi magunk találtunk fel? Ez a posztmodern, történelmen túli kétely.”

KILENC IGAZSÁG, AMIVEL ÉRDEMES VITATKOZNI IS

1. Újra fölfedezzük, hogy egy mélységes misztikus világban élünk, amely teli van véletlen egybeesésekkel, szinkronicitással és hirtelen találkozásokkal, amik mégis a sors elrendelése alatt állnak.

2. Minél többen ébrednek rá errrea titokra, annál könnyebben valósul meg az a tökéletesen új világnézet, amely energiaként és szakrálisként definiálja újra a köröttünk lévő világmindenséget.

3. Fölfedezzük, hogy köröttünk minden, az anyagot is beleértve, az isteni energiából sarjad, s abból tevődik össze. Így finomabb észlelésre is kezdünk képessé válni, és megértőbbek leszünk.

4. Ebből a látószögből megérthetjük, hogy az emberi lények az elbizonytalanodástól szenvednek, mivel elszakadtak szentséges forrásuktól, s abból próbáltak erőt meríteni, hogy uralni, leteperni próbálták egymást. Ez a viaskodás a felelős az összes emberi konfliktusért.

5. Egyedüli megoldás az Istenhez fűződő személyes viszonyunk helyreállítására, amely ha megvalósul, olyan misztikus átváltozáson megyünk keresztül, ami végtelen energiával és szeretettel tölt el bennünket, kitágítja a szépség iránti fogékonyságunkat, s a magasab öntudat síkjára emel bennünket.

6. E magasabb tudatosságnak köszönhetően megszabadulhatunk az uralomvágy beidezett kényszerétől, s fölfedezhetjük személyes küldetésünket, igazságunkat. Avégett vagyunk itt  a földön, hogy segítsük az embereket, egymást e magasabb rendű valóság elérésében.

7. Személyes missziónk beteljesítése során fölismerhetjük benső intuitív készségünket, amely irányítja lépteinket és tetteinket, s ha csak pozitív módon értelmezzük életünk eseményeit, azzal a történések olyan láncolatát indíthatjuk el, amely szélesre  tárja a kaput személyes missziónk kibontakozása előtt.

8. amikor aztán már elegendő ember kapcsolódik be a fejlődés eme áramlatába, folyton erősítve a többiek magasabb, tisztább tudatosságát, azzal egy olyan kultúra művelésébe fogunk, amelynek során az emberi test magasabb energiaszintre emelkedik és érzékenyebb észlelésre lesz képes.

9. Így vehetünk részt a fejlődés hosszas folyamatában, amely a világ kezdete óta az élet végső céljáig tart, ami nem más, mint létünk megtisztítása generációról generációra, végül pedig beléphetünk a mennyek feltáruló kapuján.

A TUDOMÁNYOS HALADÁS NEM IGAZI FEJLŐDÉS/szvámí B.R. Srídhar

Mi kényszerít az anyagi világba bennünket? Csakis az, hogy eltértünk az igazságtól, hátat fordítottunk annak. Ki tudja, hol kezdődik az eltévelyedés, ami ebbe a hamis világba taszított bennünket? S a tudomány csak e mulandó világ hatókörét tágítja. Ez a környezet a kihasználás világa, s Newton szerint minden tettnek megvan az ellenkező visszahatása. Erről sose feledkezzünk meg! Amit itt megszerez az ember, az semmi, hiszen bumerángként visszatér a semmibe.
A tudományos haladás nem igazi fejlődés. Rossz irány, kölcsönkérés csupán, nem hoz igazi hasznot az embernek. Igazi haszon nincsen, csak kihasználás. A tudomány a kihasználás világát próbálja felmérni. Mindent objektívan vizsgál, kiszipolyozza a természetet, kölcsönt vesz tőle, amit egyszer kamatostul vissza kell fizetni, ebben biztosak lehetünk. anyagi értelemben tehát nincs fejlődés. Az életben maradás minden élő számára a legfőbb életelv, ez a kiinduló pont. 
Az ember öngyilkos természetű, az úgynevezett tudomány kész öngyilkosság. az atomfizika igazolja, hogy a tudomány képes elnyelni önmagát. Saját vérét szívja a tudomány, ez a civilizáció a saját vérét szívja, és saját húsán táplálkozik, barátai húsát falja föl. Ilyen az anyagi tudomány, de ez nem igazi tudás. A valódi tudás életbevágóan fontos, ez fölszabadít bennünket és másokat is, eloszlatja a sötétséget, fényt hoz, megszünteti a nyomorúságot, és örök békességet teremt. Törekedjünk erre. Minden tettünk erre irányuljon.
A titkos tanítások azt mondják: „Mulandó vagyok, halandó – tégy örökkévalóvá! Tudatlan vagyok, sötétségben élek, vezess a sötétségből a fényre! Segíts a tudatlanságból a tudásra! A mulandó világban élek, boldogtalan, elégedetlen vagyok, vigyél engem a boldogság világába! A bánatból, nyomorúságból vezess a méltó életre!”
(Brhadáranjaka-upanisad 1.3.28)
Ez a legfőbb emberi kutatás.
e három gondolat legyen életünk vezérmotívuma. Innen kell kezdenünk a kutatást, e három lépésben: mentsük meg önmagunkat, mentsük meg a világot, és oszlassuk el a sötétséget. A tudatkozódás eloszlatja a nyomorúságot, életadó nektárt, boldog életet biztosít az embernek.
Ezt kutassuk, ezt keressük, minden egyéb hamis ehhez képest, mintha csak hiú ábrándokat kergetnénk.

 56/2011.
Rácz Géza