Zöld forradalom?

A környezeti forradalom, melynek küszöbén állunk, bizonyos szempontból ezekkel ellenkező előjelű lesz: megfékezi majd a népesség szaporodását, amelyet a mezőgazdasági forradalom idézett elő, és megállítja a fosszilis energiahordozók mértéktelen használatát, amelyen az ipari forradalom alapult.


Elgondolkoztató Brown úr okfejtése. Tudjuk, hogy történnie kell valaminek, méghozzá gyorsan, ha viszonylag egészséges körülmények között, gazdag állat- és növényvilággal rendelkező Földön akarunk továbbélni.

Brown úr úgy fogalmaz, hogy a mezőgazdasági forradalom alapja a gazdálkodás felfedezése, az ipari forradalomé a gőzgép feltalálása volt, a környezeti forradalomé pedig a gazdaság átszervezése lesz. Az igazi mozgatórugó ennél nyilván sokkal mélyebben rejlik: az emberek tudatában.

A környezeti problémákat úgy is felfoghatjuk, mint egy leckét, amelyet az emberiségnek közösen kell megoldania. A bukás itt nagyon veszélyes. De ha sikerül megoldást találni, nagyon sokat nyerhetünk rajta mindnyájan: a minden élőlényért felelősséget vállaló, a világmindenség érdekét néző, és ezáltal boldogabb társadalmat.

A környezetvédelem nem kevesek ügye. Nem nézheti tétlenül a többség, hogy a környezetvédők kis csoportjának sikerül-e kivívnia mindnyájunk jövőbeli létfeltételeit. Nem lehetünk közömbösek azokkal a problémákkal szemben sem, amelyek ma még nem érintenek minket személyesen, hiszen a Föld egységet alkot, s bármely részéről is indul el egy kór, előbb-utóbb az egész megsínyli. Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy nekik maguknak kell tenniük valamit a Földért. Úgy tűnik, valami valóban elindult, szerte a világon.

Nyugat: legnagyobb szennyezők,legerősebb mozgalom

ulajdonképpen már a mezőgazdasági forradalom kapcsán elkezdődött a Föld biológiai egyensúlyának kibillentése azáltal, hogy egyes növények és állatok élőhelyét az ember kisajátította. Az ipari forradalom ezt a folyamatot sokszorosára gyorsította, s az ipari körzetekben az emberek életkörülményeit is nagy mértékben lerontotta.

Az első nagy, valóban a környezetszennyezés miatt kirobbant tömeges összeütközés Japánban, az Ashio rézbányában történt a századforduló előtt, ahol az érintett térség mezőgazdaságát és halászatát tönkretette a szennyvíz, és háromezer gazdálkodó vonult Tokióba, hogy tiltakozzon.

Az ötvenes évek végétől kezdve egyre nagyobb számban váltak ismertté a nagy szennyezési esetek. A londoni és a new-york-i szmogok, a mérgezési esetek Japánban, a Rajna holt folyóvá válása, a madarak pusztulása a DDT mellékhatásai következtében és sok más hasonló eset felrázta az embereket. A legerősebb társadalmi tiltakozás az Egyesült Államokban volt ebben az időben, ami érthető, ha tudjuk, hogy a világ környezetszennyezésének fele erre az országra jutott. 1970-ben már húszmillió amerikai tódult az utcára, és követelte, hogy a környezet minőségének megőrzését elsődleges nemzeti célként ismerjék el.

A nyugati országokban mára már az a gyakorlat alakult ki, hogy nem létesíthetnek veszélyes üzemet, környezetszennyező gyárat a környező lakosság megkérdezése és jóváhagyása nélkül. Különféle környezetvédelmi szervezetek dolgoznak azért, hogy egyre tisztább legyen a levegő, javuljon a vizek állapota, felszámolják a veszélyes hulladéklerakóhelyeket, szüntessék meg a nagy szennyezéssel járó ipartelepeket stb. Ha mégis történik valami, ami a lakosság érdekeibe ütközik, számítani lehet az emberek tiltakozására.

Így történt tavaly Kelet-Londonban is, ahol egy természetvédelmi területen keresztül akartak megépíteni egy összekötő autópályát. Amikor szeptemberben felvonultak a buldózerek, tiltakozók csoportjával találták magukat szemben. Bár nem volt szó nagy tömegről – körülbelül száz ember tüntetett ott –, a sajtó felfigyelt az eseményekre, és a közvélemény határozott tiltakozása miatt a kormány kénytelen volt módosítani a 23 milliárd fontra tervezett útépítési programját.

A vállalatok különféleképpen reagáltak. Voltak, akik valóban igyekeztek környezetbarát technikákat alkalmazni, de olyanok is voltak, akik áttelepítették a környezetszennyező üzemeiket szegényebb országokba, vagy pedig a veszélyes hulladékot vitték át a határon túlra. Globális méretekben felmérhetetlen károkat okoznak azok, akik a harmadik világ természeti kincseit pusztítják. Ma már a nyugati lakosság ilyen esetekben is felemeli a hangját. Jó példa erre a McDonald’s ellen szervezett akciók tömkelege. A McDonald’s esőerdőket irtat ki, hogy a helyén takarmányt termeszthessen. Számtalan tiltakozóakció volt már szerte a világon a McDonald’s-zal szemben.

Harmadik világ: harc az életért

harmadik világ lakosai szintén kiveszik a részüket a mozgalmakból. Sokszor a szó szoros értelmében az életbenmaradásuk feltételeit kell kiharcolniuk. Egyszerű emberek, akik csendben, szerényen szeretnék élni az életüket, rákényszerülnek, hogy hivatalokba, bíróságra járjanak, vagy tömegmegmozdulásokat szervezzenek.

Marcos Chan Rodriguez 53 éves biztosítási ügynök nap mint nap tapasztalta, hogy gyerekek és idősek betegszenek meg körülötte légúti problémák miatt. Úgy határozott, hogy jobban utánanéz a dolognak. Kezdte megfigyelni a sűrű kipufogógázt okádó teherautók sokaságát, melyek a közeli iparnegyedből indultak útjukra. Itt működött a hatalmas Tolten cementmű is, amely szűretlenül bocsátotta ki magából a tömény cementport. Panaszlevelet írt a gyárhoz és a kormányhoz, de még csak választ sem kapott rá. Erre Chan néhány helybéli lakossal közvéleménykutatást és felméréseket végzett, melynek eredményeit Mexikóváros egyre erősödő baloldali ellenzéke elé tárta. Ez a lépés felkeltette a kormányzó párt érdeklődését is. A Környezetvédelmi Minisztérium a különösen magas légszennyezettség idején két hétre 50%-os termeléskorlátozást írt elő a cementgyárnak. Chan nem hagyta abba tevékenységét: most a cementgyár teljes leállításáért indul harcba.

A földgolyó másik oldalán egy másik alulról szerveződő öntevékeny csoport hasonló sikereket ért el. Indiában, Uttar Pradesh államban a Tehri nevezetű kisváros polgárai egy törékeny öregember, Sunderlal Bahuguna mellett sorakoztak fel, hogy egy 1,7 milliárd dolláros költséggel létesítendő duzzasztógát felépítését megakadályozzák. Bahuguna sikerrel zárta a himalájai erdőirtás elleni tizenöt éves háborúját is: arra biztatta a hegyvidéki falvak lakosait, hogy kapaszkodjanak a fák ágaiba, ha a motoros fűrészekkel felfegyverzett favágók megérkeznek. Az újabb ellenállást akkor kezdte szervezni, amikor megtudta, hogy Tehri városa és további települések is víz alá kerülnének, a környék nagy része kopár pusztasággá válna, és így a földcsuszamlás veszélye is föllépne, ha felépítenék a gátat. Egy reggel letelepedett a gát építési területe mellett, és éhségsztrájkba kezdett. A környékbeliek serege őrködött körülötte, és tizenegy napi koplalás után Bahuguna úrnak sikerült kicsikarnia a kormány ígéretét, miszerint felülvizsgálják az építkezés tervét, tekintettel arra, hogy több tanulmány is megkérdőjelezi az elképzelés gyakorlati kivitelezhetőségét. Azóta csak tessék-lássék dolgoznak a gáton.

Thaiföldön, Maha Sarakham tartományban egy illegális sóbánya szennyvize megfertőzte egy víztározó és egy folyó vizét. A környékbeli sokszáz farmer nagyszabású felvonulást tartott, és eltorlaszoltak egy helybéli utat, a halállomány pusztulása ellen tiltakozva. Mikor ötszáz, gumibotokkal felfegyverzett rendőr feltörte a torlaszt, a tüntetők – szimpatizáns diákok és környezetvédelmi aktivisták kíséretében – a bangkoki belügyminisztérium elé vonultak. Azóta a kormány betiltotta a kérdéses környéken a sóbányászatot, újra halakat telepítettek a tározóba, és hosszú évek kihagyása után ismét terem a kukorica, a borsó és a bab.

A Fülöp-szigetekhez tartozó Palawan-szigeteken Ema Rafols helyi üzletasszony szervezi magányos hadjáratát a cianidos halászat végzetes szokása ellen. Ő maga tanfolyamokat szervez, melyeken a helybéli búvárokat újfajta – pontosabban a régi fajta – halászati módszerekre igyekszik megtanítani. A nyugati akváriumok számára fognak itt halakat, általában úgy, hogy a korallok közé cianidot fecskendeznek, ami megbénítja a halakat. Így kényszerítik a felszínre őket, ahol aztán a halászok könnyű prédái lesznek. Rafols asszony ehelyett a háló használatát szorgalmazza. A cianidos halak egyébként is gyorsan elpusztulnak, ha eljutnak Nyugatra. Még rosszabb a helyzet, ha a halak a helybéliek asztalára kerülnek.

Kelet-Európa: késleltetett ébredés

kelet-európai országokban a háború utáni évtizedek erősen központosított hatalmi rendszere meggátolta, hogy az állampolgárok szót emelhessenek a környezeti problémák miatt, pedig a nehézipar-központú, megalomániás gazdaságpolitika sok kívánnivalót hagyott maga után. A hetvenes évek vége felé, a politikai elnyomás mérséklődésével egy időben jelentkeztek az első lakossági tiltakozások. Magyarországon 1978-ban Nagytétényben volt az első jelentősebb lakossági megmozdulás. A Metallochemia gyár ólomszeny-nyezése ellen tiltakoztak a helybéliek. Kirobbantója az volt, hogy a környékbeli gyermekek súlyos megbetegedését okozta a környezet magas ólomszintje. A másik hasonló eset 1981-ben, Vácott történt. Itt a Chinoinból származó veszélyes hulladék okozott ivóvíz- és talajvíz-szennyeződést.

A nyolcvanas évek végén, a politikai rendszerváltás küszöbén érett meg az idő arra, hogy nagyobb tömegek is felemeljék szavukat a környezetvédelmi problémákért Magyarországon. 1988. szeptember 12-én körülbelül több tízezer – egyes becslések szerint negyvenezer – ember tüntetett a Parlament előtt a bős-nagymarosi vízlépcső ellen.

Mára már független környezetvédelmi szervezetek hálózata alakult ki. Az emberek tömegei viszont nemigen foglalkoznak környezetvédelemmel. A Nyugat utolérése a hangzatos jelszó, és úgy látszik, az emberek még nem akarják észrevenni, milyen kitérőkön keresztül vezetett a nyugati feljődés útja. A személyautó-központú közlekedés csődje, az egyszer használható árucikkek, csomagolóanyagok által sokszorosára növekedett szemét mennyisége a jóléti társadalmak jellegzetes csapdái. Most, amikor nálunk még az emberek túlnyomó része tömegközlekedési eszközökkel jár, és működik valahogy az üvegbetét-rendszer is, könnyebb lenne e csapdákat kikerülni, de az emberek még nem tapasztalták meg eléggé ezeket a problémákat, nem tudatosodott bennük az új veszélyhelyzet.

A rendszerváltás után elszaporodtak a személyautók, és megnövekedett az ezzel járó zaj és levegőszennyezés. Budapest egyes nagyforgalmú területein a lakók megelégelték, hogy gyerekeik légúti betegségben szenvednek, őket magukat pedig állandó fejfájás gyötri. Helyi megmozdulásokat szerveznek, kérvényeket írogatnak, hogy tereljék el a forgalom egy részét, tiltsák ki a kamionokat. A lakók elsősorban azt követelik, hogy előttük csökkenjen a forgalom, de jelentős részük szívesen részt vesz minden olyan akcióban, amely – akár közvetetten is – hozzájárul a közúti forgalom csökkenéséhez. A Levegő Munkacsoport azért jött létre, hogy összehangolja a munkát a lakossági szervezetek között, lehetőséget adjon az együttes fellépésre, illetve szakértői segítséget nyújt a lakossági szervezeteknek.

Szintén a rendszerváltás óta vált nagy problémává hazánkban, hogy utat engedünk minden nyugati befektetésnek, még akkor is, ha meglévő parkok helyére szeretnének építkezni. A lakosság beleavatkozása akadályozta meg, hogy a Köztársaság tér ősfái helyén szálloda és mélygarázs épüljön. A VIII. kerület tüdejeként ismert park megmentéséért többszáz ember emelte fel hangját.

Új szemlélet – új életmód

essze az ecuadori fennsíkon egy olasz szerzetes, Antonio Polo atya a környezettel jól harmonizáló életmód kialakítására szentelte életét. Segített a Salinas faluban élő parasztoknak felépíteni egy sajtgyárat, amit a megye hét másik falvában utánoztak. A gyárak által termelt profitot a legelők javításába, állatgyógyszerekbe és a közösség egészségügyi programjába fektetik. Elindított egy sikeres újraerdősítési programot is, melynek során több hektár területet fásítottak be. Amikor a parasztok rájöttek, hogy a fák árnyékában gombát lehet termeszteni, még egy helyi iparág jött létre. Polo atya munkája demonstrálja, hogyan védhetjük meg a környezetet az életszínvonal emelésével egyidejűleg.

Világszerte sokan keresik azt az életmódot, amely lehetővé teszi, hogy a környezet pusztítása nélkül élhessenek. Vannak, akik a városból tanyára költöznek és biogazdálkodást folytatnak. Mások a városban maradnak, de megpróbálnak minél környezetkímélőbb módon élni: kerékpárral vagy busszal, villamossal közlekednek, környezetbarát csomagolású árut vásárolnak, takarékoskodnak a vízzel és az árammal, kerülik a vegyszerek használatát stb.

Egyre több olyan vállalkozás van, amely igyekszik környezetbarát termelési módokat alkalmazni, illetve ilyen termékeket eladni. Az angliai központú Body Shop még ennél is többet tesz: olyan bennszülöttektől vásárol nyersanyagokat, mint például az Amazonas őserdeiben élő indiánok.A samponokat és tonikokat újratölthető üvegekben árusítják, és nem végeznek állatkísérleteket termékeik kipróbálására. A fenntartható fejlődés és az emberi jogok elkötelezettjei. A bolti eladók aláírásokat gyűjtenek az őserdők megmentéséért, és az Amnesty International jelentkezési nyomtatványait osztogatják. Ez a vállalkozás erkölcsileg és gazdaságilag egyaránt sikeres. És ami még ennél is fontosabb, más vezető cégek is kezdik a Body Shop módszereit alkalmazni.

A vagyonos emberek közül néhányan szintén kezdenek reagálni a Föld helyzetére. Sir James Goldsmith, aki vagyonának nagy részét az élelmiszeriparban szerezte, visszavonult az üzleti élettől, és idejét és pénzét – közel egymilliárd dollárt – ökológiai és környezeti céloknak szenteli. Az 57 éves milliárdos szerint a hatalmas vagyon semmit sem ér egy összeomló világban.

A veszély itt van a fejünk fölött. Nagysága felmérhetetlen, és mindnyájunkat fenyegeti. De itt vannak azok a jelek is, amelyek, mint a vihar előtti szellő, utalnak arra, hogy talán valóban elkezdődik egy nagy változás, a környezeti forradalom.

Ha akarjuk, már el is kezdődött.

Mikola Klára