Kelet és Nyugat – Tükörképek

Kelet és nyugat különbségeit legváratlanabb módon a hasonlóságaikban ismerhetjük fel. Mindkét égtáj az ember sajátos élet-szféráját képezi, és mindkét égtáj tükröt tart a világ másik felének. A keleti tükörben megmutatkozik a nyugat és a nyugat tükrében látszik a kelet. Túlzottan leegyszerűsítő volna az a nézet, miszerint Kelet elmaradott, a Nyugat fejlett, vagy megfordítva: a Kelet bölcs, a Nyugat tevékeny. Igaz, a Nap keleten kél és Nyugaton nyugszik, ami jelképes, de egyik nélkül aligha létezhetne a másik.
Mintha a két égtáj a világiasság és a szellemiség szimbolikus képviselője volna. A Nyugat racionális, jól szervezett és hatékony, de hűvös, míg a kelet áradó, szertelen és melegszívű, ámde néha átláthatatlan. A nyugat karma-dés, azaz a cselekvés hona, míg a kelet dharma-dés, a spirituális erény hona.
Az egymásnak tükröt mutató égtájak olykor elorozzák a másik erényeit. A Kelet roppant lendülettel habzsolja a nyugat vívmányait a produktivitás terén, míg a sok vonatkozásban kiüresedett Nyugat egyre kíváncsibb Kelet titkaira: mitől elégedettek ott az emberek?
Ha egy koordináta rendszerben próbáljuk elhelyezni a boldogságkeresés irányait, mondhatjuk, nyugaton lent és kint, míg keleten bent és fönt keresik az elégedettséget. A bent/kint irány a boldogság immanens, az ember bensőjében rejlő feltárását, illetve annak kivetített, tárgyiasított keresését jelenti. A nyugat évszázadok óta kint keresi az élet enigmájának megoldásait. Elcsépelt frázis, hogy a „sötét középkor” leáldozásával virradt fel a nyugati élet- és gondolkodásmód ma is érvényes kora. Jó ötszáz esztendeje indult meg a felvilágosodás, a reneszánsz, ekkor kezdődött Amerika felfedezése, a reformáció, a szekularizáció és rengeteg olyan folyamat, amely mára szinte genetikai kóddá vált, sokak számára megkérdőjelezhetetlen tényként épül be világlátásukba. Bizonyára nem volt kényelmes az élet a középkorban, de egy dolog bizonyosnak tűnik: elevenebb lehetett a transzcendens lét igénye, a földi pályát valóban átmenetinek és ideiglenesnek tekintették sokan, és buzgón vágytak a túlvilági örök életre. A gótika karcsú tornyai, oszlopai és elnyújtott szoboralakjai mind az égbe nyúltak. Ehelyett a felvilágosodással a világi, földi lét, a dús idomú ember, a tudás került előtérbe a szublimált-egzaltált alkattal, a hittel, és a vezekléssel szemben. Ezért állítják sokan, hogy a felvilágosodás pontosabb megnevezése elsötétedés, legalább is a transzcendencia szempontjából az.
Sokan gondolják, korunk „demokratikus” társadalmi berendezkedése szekuláris alapon ért el komoly erkölcsi normákat, s ezért ez a legjobb rendszer, de ha a jelenségek mögé tekintünk, valójában ez a vélekedés sem más, mint ideológiai kardcsörtetés, amely önmagát tartja az egyedül üdvözítő megoldásnak. Ötszáz éve próbáljuk meglelni örömünket kint, a tárgyias világban, és lent, csakra-rendszerünk alacsonyabb, faj- és létfenntartásért felelős szintjein, de nem leljük az áhított boldogságot.
Kelet bent és fönt, a benső világokban, a letisztult pszichikumban, az embernek a jóga és a spirituális praxis által feltárt finomabb szerkezetében, a lelkében mutatja fel lényünk eredendő boldogságát, sokkal inkább támaszkodva a felső csakrák intuitív, spirituális, megvilágosodás közeli működésére.
De a tükörkép effektus itt is működik. Mintha a korábban a megvilágosodást hirdető Kelet elindult volna a „felvilágosodás” útján, míg a felvilágosodás rágós következményeit nehezen emésztő Nyugat egyre kíváncsibb a megvilágosodásra. Lehet, hogy ezzel elsötétedik a Kelet és megvilágosodik a Nyugat? Ez rá is férne erre az égtájra, mert Reuben Blades szavaival élve azt kockáztatjuk, hogy a legjobban informált civilizációként fogunk belepusztulni tudatlanságunkba.

60/2013.
Rácz Géza