…egy elszáradt rózsából csupán a neve marad… – A lótusz és a rózsa versengése

Két növény, két világ, két meghatározó szimbólum az emberiség szellemi történetében. A virág egyszerre a tökéletesség és a hiábavalóság, az örök szerelem és a hervadás, az élet termő záloga és a fonnyadó szirom melankóliája. Bernard de Morlais költeményének cím gyanánt kölcsönzött sora stat rosa pristina nomine nuda te nemus ezt a mulandóságot és teremtődést sejteti. Közismert balladai kép a holt szeretők sírján sarjadó rózsabokrok összeölelkezése, vagy az élet elevenségének győzelme a halál mulandósága fölött.
Keleten egy másik virág uralkodik a szépségtárban: a lótusz. Srí Lankán a buddhista sztúpák környékén tömérdek lótuszvirágot árusítanak, a hívek ezzel kedveskednek fölajánlás gyanánt a hatalmas Buddha szobrok előtt. A lótusz a tisztaság, szellemi tökéletesség, a teremtés jelképe is, de a tanítványé is. A lótusz a vízben él, de a napfényben nyílik. Isten a Nap, a mester a víz. Víz híján a perzselő napfény kiégeti a virágot, mester nélkül árva a tanítvány…

Mit lehet a rózsáról elmondani? Azt, hogy az északi féltekén honos, és hogy több ezer faja ismeretes? Azt, hogy a perzsáknak, a görögöknek és a rómaiaknak is kedvenc virágja volt? Olyannyira, hogy a hagyomány szerint Néró télvíz idején Egyiptomból hozatott egy rakomány rózsát a lakomáira, amiért egy tonna arannyal fizetett?
Netán azt, hogy a klasszikus korban betöltött szerepe miatt a keresztény világ előbb átvette a rózsa szimbolizmusát, majd „pogány” jellege miatt száműzték a virágot és rengeteg rózsakertet kiirtottak, később a keresztes lovagoknak köszönhetően ismét elfogadták, sőt az egyház, Krisztus és Mária, a vértanúk és szentek jelképe lett?
Azt, hogy a Rózsafélék a szabad szirmú kétszikűek családja a Rosales-sorozatban, s rengeteg gyümölcs tartozik ide – például az alma, körte, birs, cseresznye, barack, szilva, mandula, málna, földi eper – és a rózsákon kívül számos más dísznövény is e család tagja?
Azt, hogy a rózsakertészet a gazdálkodás külön ágát képezi, sőt, ipari alapanyag is a rózsa, amennyiben szirmainak lepárlása által rózsavizet, vagy befőzéssel rózsalekvárt állítanak elő belőle? Azt, hogy a finom olajból és az úgynevezett rózsakámforból álló rózsaolaj aranyárban van, a legnemesebb bolgár rózsaolaj grammja négy-ötezer forint? Egyes misztikusok állítják, a finom illat a rózsa egyik lényege, amit alátámaszt, hogy a középkorban a rózsa illatának gyógyító hatást tulajdonítottak, s a rózsaolaj és rózsavíz nemcsak szépítő-, hanem gyógyszereknek is fontos része volt.
Vagy azt, kellene elmondanunk, hogy a rózsa a gyémántcsiszolás egyik klasszikus formája, s brabanti, félhollandi, hollandi, igazi, kettőzött, koronás és egyszerű rózsaforma ismeretes?
Közhelynek számít a mondás, miszerint nincsen rózsa tövis nélkül, pedig a szúrós tövis és a bársonyos rózsaszirom ellentéte a dualitásnak páratlan megfogalmazódása a természetben. Mondhatnánk, áldozat nélkül nincs eredmény. Mondjuk el, hogy az alkímiában a hétszirmú rózsa a hét égitesttel kapcsolatos hét fém – arany/Nap, ezüst/Hold, vas/Mars, higany/Merkúr, réz/Vénusz, ón/Jupiter, ólom/Szaturnusz – a fehér rózsa a bölcsek köve, a piros rózsa pedig a Nagy Mű célja.
Vagy azt mondhatjuk – Umberto Eco szavaival élve –, hogy „a rózsának mint szimbolikus képnek annyi a jelentése, hogy már semmit sem jelent”?

☸

Fehér lótuszok tündökölve / Hajbókolnak a nyári nap előtt…
„Vén, bűnös, mély lelkemből néha / Csodálatos forróság buzog, […] S íme, kinyílnak hirtelen / Csúf tükrén a fehér lótuszok” – mondja A fehér lótuszok című versében Ady, akinek a Gangesz, a Kelet, a lótusz vissza-visszatérő motívumai.
Az emberi szellem hasonlatos a lótuszvirághoz. Mint ahogy a lótusz a tavak és mocsarak iszapos fenekéről tör fel a víz felszínére, úgy sarjad ki az emberi szellem is az anyagi világ sötétjéből és úgy emelkedik föl a fény felé.
És miként a lótusz a vizek felszínén szétterjeszti leveleit, majd pedig a napfény hatására kibontakoztatja szépséges virágát, úgy bontakozik ki a szellemi mivoltát fölismerő emberi lélek is a magasabb világok fényénél a magasabb rendű erők hatására.
De ehhez az szükséges, hogy – mint a lótusz – boldogan kitárjuk lelkünket a szellem napsugara előtt és hagyjuk, hogy a magasabb világokból szüntelenül leáradó fények érleljék bensőnket, miként a Nap sugarai a lótuszvirág szívét.
Mikor tehát úgy érezzük, hogy lábunk elmerül a föld sarában, emeljük fel lótusz-szellemünket a legmagasabbhoz, ami számunkra létezik. Lelkünk már-már összecsukódó szirmai újra erőt, színt és szépséget nyernek majd tőle. (Anonim)

☸

Szimbólum (görög) – eredetileg egy gyűrű egymáshoz illő két fele, melyeket távozó jó barátok adtak volt egymásnak emlékül. Aztán ismertetőjel, valaminek a lényeges tulajdonságaira emlékeztető jegy (attribútum). Mai jelentése: érzéki kép, mely vagy történeti asszociáció vagy attributív hasonlóság folytán elvont gondolat, eszme kifejezésére szolgál. A kereszt történeti szimbóluma a kereszténységnek, a horgony hasonlósági szimbóluma a bizalomnak. (Révai lexikon címszó)

☸

A középkori kolostori virágkultusz ápolóinak nevezetes képviselője a Bodeni-tó kis szigetén, Reichenau-n épült bencés kolostor apátja, a fiatalon elhunyt Walahfrid (809-849). A kolostori virág- és általában növénykultusznak kétségtelenül Walahfrid Hortulus címen ismert költeméynei a legkiválóbb terméke. Ezekben a szerző 23 növényt énekel meg … a sorrendben utolsó helyre tette a rózsát. De nem azért, mintha háttérbe akarta volna szorítani, hanem éppen ellenkezőleg, hogy teljesen szabadjára engedhesse költői lelke szárnyalását.
Walahfrid költeményében jelenik először a rózsa mint a virágok virága, florum flos. Mivel pedig piros színénél fogva a martirok virága, a legfőbb martirt, Krisztust jelenti és Krisztus gyakran jelenik meg a középkori költészetben virágok virága néven. …
A kolostori eszményekért lelkesülő korai középkor végén és a később kiteljesedő lovagkorra előkészítő időkben a Krisztust jelképező rózsa lett a legmagasabb pápai kitüntetés jelvényévé. Az aranyból készült erényrózsát valószínűleg IX. Leo pápa (1049-1054) alapította és vele pápák csak fejedelmeket és fejedelmi rangú személyeket vagy közületeket tüntettek ki. Az arany rózsát a pápa három héttel húsvét előtt áldja meg, szentelt olajba mártja, pézsmát hint rá és a következő szavakat mondja felette: „Flos iste Christum regem exprimit et designat, qui de se ipso loquitur: Ego flos campi et lilium convallium.” …
Magyar király is részesült a legmagasabb pápai kitüntetésben, a jótékonyságáról emlékezetes VI. Kelemen pápa 1348-ban Nagy Lajos magyar királyt ajándékozta meg az erényrózsával. Legutóbb Erzsébet királyné, Ferenc József felesége kapta ezt a kitüntetést. Egyáltalában a legutóbbi időkben már csak királynék kapták a pápai aranyrózsát. Így 1893-ban a belga királyné, 1923-ban a spanyol királyné. Ez volt az utolsó pápai aranyrózsa korunkban. …
Mindezek … megvilágítják, miként kell értelmezünk a pápai aranyrózsát. Az aranyrózsa magát Krisztust, a királyt képviselte, és hivatalos megnyilatkozása volt a középkori virágkultusznak. Lényege … a vallásos erő, a lélek leghatalmasabb orvossága. Mondhatnók, a lelki világba emelt gyógynövényrózsa. (Rapaics)

☸

A lótusz a kelet legszebb virága, uralkodó virágszimbólum, majd ötezer éves folytonos jelenlét az ikonográfiában, az élet komplexitásához fogható gazdag jelentéstartalommal. i) női princípium, jóni, anyaöl, méh, termékenységi erő és aktus, az élet továbbadása; ii) termékenység, szaporaság, bőség, ennélfogva jólét, gazdagság, gazdagság, boldog előjel, utódok, egészség, hírnév, az élet örömei; iii) föld és teremtés, teremtő erő, alkotó hatalom, kozmikus ön-genezis, Anyaistennő, a női vizek termékenyítő szerve, életadó Nílus; iv) isteni mivolt, emberfölötti/természetfölötti születés, spontán teremtés, örök genezis; v) halhatatlanság és feltámadás, az élet fenntartása, örök élet, újjászületés, hajnal idején a Nap újjászülője, napkehely, a holtak lelkét beburkoló virág, Buddha nyugvóhelye; vi) tisztaság, lelkiség, szentség, a törvény fenntartása és továbbadása, az üdvösségre vezető bölcsesség, a megvilágosodás lényege.
A fenti alapvető jelentésekből csak utalni lehet a lótuszvirág előfordulásainak sokaságára a szokásokban, legendákban és a művészetben. Viselése áldásos jel, táplálékként fogyasztva egészséges, és számtalan nyelv költészetében a szépség szinonimája. Jelenti a legnagyobb számértéket, de lehet varázsszer, a szerelembetegség orvossága, kedvező előjel, de akár füstölőtartó, gyertyaárus cégér vagy a holtaknak szánt ételáldozat borítékja. (Mamie Harmon)

☸

Braga, a portugál Róma kisebb városka, mégis háromszáz templom magasodik benne. Már a XII. század óta ez a település volt Portugália vallási központja. 1772-ben épült az egyik közeli domboldalra felkúszó csodaszép barokk lépcsősor, amelynek stációi az érzékszerveket és a szent erényeket – hit, remény és szeretet – szimbolizálják. Szökőkutak, szobrok, barlangszerű kápolnák segítik a zarándokot a szimbolikus emelkedésben. A domb aljában a bejárat valóságos távol-keleti hangulatot áraszt, mintha egy dél-indiai templomba csöppent volna az ember, talán a portugál gyarmatbirodalom fénykorának emléknyoma gyanánt. A sétaösvény először kényelmesnek tűnik, csak szelíden emelkedik a gyalogút. A fordulóiban kápolnák emlékeztetnek a lelki emelkedés nehézségeire, a megpróbáltatásokra. Aztán feljutni az első medence szintjére, ahol a pompás barokk kút domború vérthez hasonlatos vízköpőjéből öt sugárban ömlik alá a víz – az öt érzék működésére emlékeztetve. Itt kezdődik a már meredek lépcső. Az egyes pihenőszinteken a falikutak mind más és más alakban szolgálnak. A vízköpőként kifaragott emberi arcnak előbb a füleiből, majd egy következő szinten a szemeiből lövell két vízsugár, aztán a szájából – ahogy kapaszkodik felfelé az ember, a kutak vize mintegy megtisztítja az érzékszervek működését, felkészít a domb tetején reánk várakozó élményre, a templomba jutásra. A páratlan és jellegzetesen portugál lépcsősoron felkapaszkodva jutunk a Bom Jesu templomba. Az korunk profán paródiája, hogy manapság a testi egészségükkel törődő emberek használják reggeli edzőhelynek a lépcsősort, s nem feltétlenül a bűneiktől, hanem néhány kilokalóriától akarnak megszabadulni.
A tekintélyes épületbe belépve a mellékoltárra lettem figyelmes. A Fájdalmas Szent Szűz szobra magasodott a félhomályban, de így is kivehető volt a testéből meredező kardok sokasága. Ezek Mária fájdalmainak a szimbólumai. Lukács így jövendöl: »A te lelkedet is tőr járja át«, ezért aztán a keresztény ikonográfiában legalább hét tőr vagy kard járja át és övezi Mária szívét, vagy egész alakját. Akár a küllők, vagy a keleti mandalák erősugarai meredeznek ezek a lándzsák, Mária balján, a szíve felől négy, jobbján pedig további három. Mária hét szenvedésének mindegyikére jut egy-egy sebző fegyver, emlékeztetve a Jézus körülmetélése miatti fájdalomra, az egyiptomi menekülésre, a tizenkét éves Jézus keresésére, a kereszthordozás, a megfeszítés, a levétel és a sírba tétel fájdalmára. Gondolhatnánk, a fájdalmas szűz eme gyötrelmei legföljebb a rózsa töviseihez volnának foghatók, s nem a bársonyos szirmokhoz. Pedig a rózsa mindig is az öröm virága volt. Az Istennek engedelmes ember a rózsához hasonlóan virul és boldogul, a Paradicsom pedig misztikus rózsakert, ahol végbemegy az üdvözült lélek és Isten találkozása.
A középkorban Mária a rosa mystica, a tövis nélküli szent virág, vagyis a paradicsomi ártatlanságát megőrizni képes szent szűz. Úgy tartják, a rózsa csak az ember bűnbeesése óta növeszt töviseket, Mária azonban tiszta, szeplőtelen, így még a rózsa paradicsomi állapotát testesíti meg. A Mária-kultuszhoz kapcsolódnak a katedrálisok pazar rózsaablakai, amelyeken Mária és Jézus gyakran szerepelnek. A rózsaablak színpompás varázst visz a hatalmas középkori templomok félhomályába. És ne feledjük, a rózsafüzér is a Mária-kultusz szerves része. Minden valószínűség szerint a XIII. században Szent Domonkos honosította meg az ötös dekádokban, vagy százötvenszer elismételt Mária-fohász gyakorlatát. A rózsafüzér eredetileg összepréselt rózsaszirmokból készült, emlékeztetve a híveket arra, hogy a rózsafüzér nem más, mint Szűz Mária titokzatos, isteni rózsakertje.

☸

A kozmikus lótusz – A hinduk számára a teremtés – a végtelenség óceánjából, vagy a „semmiből” kiemelkedő világmindenség – kozmikus méreteket ölt, amelynek közvetítő szimbóluma a lótuszvirág, az egyszerű szexuális jelkép. A végtelenség vizén heverő hatalmas Visnu köldökéből egyetlen, gigantikus lótuszvirág sarjad, amelynek kelyhében foglal helyet Brahmá, a „lótuszban született” másodlagos teremtő. A világ kibontakozásával növekszik nyílik ez az ezerszirmú aranylótusz. Szirmain a Föld s az istennő jelképei ragyognak, itt magasodnak a hegyek és fakadnak a folyók, a szirmok alatt pedig a démonok és kígyók laknak. Brahmá minden kalpában – 12.000 félisteni esztendő során – újjászületik a Visnu köldökéből kihajtó lótuszvirág kelyhében, s a Padma-purána beszámol arról a korszakról, amikor a világ egy arany lótuszvirág volt.
A Pradzsápatíval, mint teremtővel kapcsolatos mítoszok a bráhmana-szövegekben elmondják, hogy az ősatya megpillantott egy lótuszlevelet a még cseppfolyós univerzum óceánjában. Ő vadkan képében a vízbe vetette magát, egy kevéske földet a felszínre hozott és elterítette azt a levél felszínén, vagy más változat szerint maga is a lótusz levelén jelent meg. (Mamie Harmon)

☸

A puritán Tertullianusz, az első nagy latin egyházatya, aki sok értekezést írt a kereszténység napi kérdéseiről, erős szavakkal ostorozta a koszorúk és füzérek használatát, Clemens püspök pedig egyenesen bűnnek minősítette a rózsadíszt. …
A legkedveltebb virágkoszorú a rózsakoszorú volt, amelynek emlékét a lovagkorból több családunk címere őrzi. A lovagkorban még nagyon egyszerűen készült: a koszorúalakra hajlított kámvát (például fűzfavesszőt) előbb valamely zöld lombbal fedték s erre az alapra osztották el ritkábban vagy sűrűbben a rózsákat. Falusi helyeken, kivált temetőkben ma is láthatók ilyen egyszerű, házilag kötött rózsakoszorúk.
A rózsakoszorú egyszerű, lovagkori alakjának emlékét őrzi a katolikus egyházban a rózsafüzér vagy olvasó is. Az imádságok számontartására a szerzetesek már régebben és mindenütt használtak bizonyos „olvasókat”, Európában ez az ősi szerzetesi olvasó a XIII. század elején a rózsakoszorú hatására nyerte ma is használatos, rózsafüzért utánzó alakját. Legenda szerint Szent Domonkos, a róla nevezett szerzetesi rend alapítója 1208-ban látomás alapján kezdte használni a rózsafüzért. (Rapaics 45., 123-24.o.)

☸

A lótusz kerek levelű vízinövény, spirális sziromfelépítésű virágai fehérek vagy rózsaszínek. A keleti kultúrák egyik legfontosabb szimbóluma. Az ősvizeken megszülető lótusz az élet első megjelenése, maga a káosz vizeiből kiemelkedő kozmosz. A Nap melegének és a vizeknek a teremtménye; egyszerre szoláris és lunáris szimbólum, egyesíti a szellemet és az anyagot, a tüzet és a vizet, a hímet és a nőt. A lótusz az androgün, az önmagában létező. Az isteni születés szépségét, tökéletességét reprezentálja; tisztán emelkedik ki a sáros vizekből. Magában hordoz minden lehetőséget. Termékenység-szimbólum, mivel szétszóródott magjaiból számos új növény jön létre. Mocsári növényláncot alkotva a zabolátlan nemiség jelképe. A lótusz két virága, amely egyetlen szárból hajt ki, a házastársi harmónia szimbóluma. Mivel gyümölcse, levelei és virágai kör alakúak, a létezés örök körforgását jelenti. A rügy, a kinyílt virág és a magok egy időben láthatók rajta, ezáltal kifejezi a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolódását. Köldökzsinór, amely az embert az eredethez köti. (Pál József – Újvári Edit – Andrási Dorottya et al.)

☸

A rózsa a kereszténység egyik jellegzetes szimbolikus növénye. Mondhatnánk, kultúra-formáló kultúrnövény. A kolostorok kerengőinek udvarát sok helyütt rózsakert ékesíti. A rózsát tekintik a világmindenség jelképének, ahogyan szirmai egymásra borulnak, illetve nyílnak, a mindenség régiói, szférái is úgy ágyazódnak egymásba. A rózsa a mindenség teljessége, valamint Krisztus-szimbólum. A kereszt közepén nyíló rózsa a mindenség középpontját jelöli, ezért nem a megfeszített és halálra szánt istenember jelképe, hanem sokkal inkább az örök élet, a feltámadás, az életnek a halál fölött aratott győzelmének szimbóluma. A misztikus kereszténységben úgy tartják, a paradicsombéli tudás fájából ácsolták a megfeszítés keresztjét. A tudás elemi szinten tehát az ember bukásának nagy szimbóluma, magasabb szinten azonban – főként a keresztet ékesítő eleven rózsa jele nyomán – épp az üdvösség, az örökélet záloga. Talán ezért is épültek így a kerengők: boltíves, a középpont felé nyitott folyosó, amely négyzet alakban övezi a kolostori rózsakertet, közepén a kúttal, az élet termékenyítő vizével. Akár keresztény mandalának is nevezhetjük a kerengőket hiszen tudjuk, hogy az ima, a monoton zsolozsma, a szabályozott, ritmikus mozgás, a körkörös haladás, miközben elmélkedtek vagy imádkoztak a szerzetesek mind mind olyan eszköz, amely a figyelem koncentrációjában segít, tehát meditációs technikának is tekinthető. Az elmélkedő szerzetesek pedig a kertet járják körös körül, mintha keringenének az elmúlás fölött győzedelmes rózsák kertje körül. A világ számára megholtak meditációjának fókuszában az eleven rózsakert áll, s a rózsakert fókuszában ott a kút, a forrás, a táncos vizű szökőkút, az élet vize. Az örökélet vize élteti a rózsákat, s a rózsakert lényegén elmélkednek a világ csábos virágaitól elforduló aszkéták. Akár a bolygók a Nap körül, úgy keringenek a naprendszer fókuszában álló napmisztérium, az élet leglényege körül.

☸

Indiában a lótusz mint szimbólum rendkívül szerteágazó, s magát a teremtést is a szent virág jelképezi. A Bráhmana-irodalom (i.e. 800 táján) anyaméhként értelmezi a lótusz levelét. A virág a női nemzőszerv szimbóluma, s ez a jelentéseinek is alapmotívuma, jelezze akár az istennőt vagy a kozmikus anyát, a világmindenség lótuszvirágját vagy a teremtés anyaméhét, de akár az isteni, spirituális erő forrását, trónusát. Indiában a lingam vagy lótuszvirág talapzaton áll, vagy lótuszvirág szirmok övezik, netán a lótusz szárai nyalábolják körül, vagy pedig a templom legszentebb méhében helyezkedik el, jelezve a létezést megelevenítő erők komplementer duális természetét.
A buddhizmusban a világkorszakok kezdetét egy lótuszvirág megjelenése jelzi, amely Buddha szent fájának helyét is megmutatja. Ha az adott korszak semmis, azaz nem jelennek meg benne buddhák, akkor virágtalan a lótusznövény, ám – a kései források szerint – a Bhadrakalpa kezdetén ezer virág nyílt rajta, jelezvén az eljövendő Buddhák számát. A buddhista paradicsomot egyes források olyan helyként mutatják be, ahol mindenki istenként születik egy-egy lótuszvirág kelyhében. Az életkerék elengedhetetlen motívuma a lótusz-szirmok övezete, illetve a kozmikus lótusz képe. (Mamie Harmon)

☸

A középkor legelterjedtebb kerti rózsája az ókorban is közkedvelt százlevelű rózsa, melyet ma Rosa centifolia néven különböztet a tudomány. Százlevelű ebben az esetben természetesen száz szirmút jelent. Hazája valahol keleten van, vadon termű alakjának a Kaukázus keleti felében honos Rosa centifolia var. sancta-t tartják, amelynek öt szirma van. Valószínű, hogy a perzsák ültették először kertjeikbe, Herodotus tudósítása szerint a babiloniaiak a perzsa hódítóktól kapták a rózsa ismeretét. Így jutott később a görögökhöz is, akik már nagy rózsakedvelők voltak. Theophrastus többféle rózsát említ, s azt írja, hogy a legtöbb ötszirmú, de van 12-20, sőt százlevelű – rosa hekatontophylla – is. A római szerzők utóbbi kifejezést centifolia-ra fordították le s így kapta az ókor és a középkor legkedveltebb rózsája a Rosa centifolia nevet. …
A modern rózsakultuszt Napóleon első felesége, Jozefin alapította meg, aki kastélyának, a Marly mellett fekvő Malmaisonnak kertjében gyűjtögette kora rózsaújdonságait. Annyira szeretette a rózsákat, hogy meghatalmazottja részére szabad járás-kelést biztosított a kontinentális zárlat idején is és a császárnői meghatalmazott a legszigorúbb tilalom idején is hordta az új rózsákat Angliából Malmaisonba, ahol a Humboldttal Amerikában járt kiváló botanikus, Bonpland irányította a kertészetet. (Rapaics 62., 67.o.)

☸

A lótuszvirág – kamala vagy padma – a tökéletes függetlenség szimbóluma az indiai hagyományban. Jóllehet a virág az iszapban gyökerezik, mégis a víz felszíne fölé nyújtózik – s az ember számára is lehetséges az Istenhez fűződő eleven kapcsolat ápolása, már itt, a földi lét során is.
Emellett a lótusz gyakran használatos az indiai hagyományban a tisztaság, a misztikus tudás és a magasabb tudatállapot szimbólumaként, de a teremtő erőnek és a mindenség energia-központjainak is szimbóluma. Az emberi szervezet finomabb szerkezetének csakráit nevezik hat lótusznak (khat padma) is. A kifejezés a jógík misztikus benső látásmódját idézi. A lótusz szabályos szirmai rendezetten, szimmetrikusan állnak a virágnyél mint tengely körül. Ehhez hasonlóan az emberi test finom erőközpontjai is az életerő központi tengelye mentén helyezkednek el, s az életerő ezekben a központokban szétáradva látja el sokféle funkcióját. A finomabb energiák ezekben az eleven, dinamikus, szervező és rendszerező szerepet játszó erőközpontokban tükröződnek és összegződnek. A csakra-lótuszok szirmai az adott erőközpont formális és funkcionális szerkezetének egy-egy energetikai aspektusát képviselik, vagyis a misztikus lótuszok szirmait energiasugárként vagy fénynyalábként gondolhatjuk el. Csarandász, a misztikus költő így ír: „Az égi lótusz kelyhében / a meg nem ütött dob felzeng.
Eléred az ezerszirmút, ha bátran követed gurud.” (Davidson)

☸

A rózsa-szimbolika összefűzi a közel-keletet és a Nyugatot, az iszlám misztikában és költészetben éppúgy meghatározó jelkép a rózsa, mint nyugaton. Szádí Rózsáskertje nem a testi gyönyörök helye:
„Egy éjjel barátaim egyikével egy kertben sétálgattam. Kellemes hely volt az, tele bájjal; gyönyörű fák állottak sűrű csoportokban; azt hitted volna, hogy kristályszemek vannak a kert homokjára hintve, és hogy bokraira a Plejádok sora van felfűzve.

Díszkert vala, kristálytiszta patakkal,
Liget, hol sok madár szólt összhangokban.
Az sokszínű tulipánttal díszítve,
Ez sokféle gyümölcsökkel rakottan.
Fák árnyékában a sokszínű szőnyegágy
A zephirtől teregetve van ottan.

Reggel, midőn a visszatérés vágya erőt vett a maradás felett, jönni láttam barátomat. Ruhája sarka rózsa, bazsalikom, jácint és amaránttal volt tele, és a városba szándékozott menni vele. Így szólék hozzá: „A kert rózsáiban, miként tudod, állandóság, és a rózsakert ígéretében hűség nincsen. Azt mondják a bölcsek: »Az, ami nem állandó, szeretetre nem ajánlandó«.” Ő szólt: „Mit tegyek hát?” Szóltam: „Én a szemlélődők örömére és a kedélyek gyönyörére egy Rózsakert könyvet tudok szerkeszteni, melynek levelein az ősz szelének nem lesz hatalma, és melynek tavaszi örömeit az idő forgása nem fogja az ősz ridegségére változtathatni.

Mit használ a rózsabokor teneked?
Az én Rózsakertemből tépj levelet.
Egy rózsaszál virít öt-hat napig tán,
Mindörökké üde az a Gulisztán.

Minthogy én így szólottam, ruhája sarkából kiönté a rózsákat, és az én ruhámba fogódzott, szólva: „A nemes ember megtartja, amit ígér.” Nehány nap múlva egy-két fejezetet papírra vetettem belőle, a jó társaságról és a társalgás törvényeiről, oly alakban, mely a beszélőhöz illik és írójához méltó. Szóval a kert rózsáiból virított még egynéhány, mikor a Rózsakert könyve már elkészült.” (Szádi)

☸

A lótusz (Nelumbo nucifera) Ázsia és Ausztrália meleg, trópusi vízinövénye. Kínában is honos, de nem tévesztendő össze az egyiptomi tündérrózsával (Nympheae lotus). Nagy, hamvas, pajzs alakú levelei embermagasságúra is emelkedhetnek a víz fölé, a hosszú kocsányon pedig nagy, fénylő rózsaszín illatos virágai miatt közkedvelt. A konfuciánus erkölcstanban a tökéletes személy, az erkölcsiekben nemes ember jelképe, mivel az iszapból emelkedik a magasba, s ott a napfényben tárja ki szeplőtlen tisztaságát a legyőzött sötétségtől megszabadulva. A tisztaság és becsületesség megtestesítőjének is tartják. A taoista mitológiában az egyik halhatatlan szent, He Xiangu attribútuma. A kínai virágnaptárban a 7. hónap, valamint a nyár jelképe. A buddhizmus szent növénye, a nyolc kincs egyike, s a buddhista közösség jelvénye. (Tokaji Zsolt)

☸

A rózsa az északi féltekén honos, tüskés cserje, illatos, nagy virágzatáért termesztett ősi kultúrnövény. Alapvetően női szimbólum; egyaránt jelképezhet az égi és a földi szférával, a halállal és az élettel kapcsolatos fogalmakat. Általában a szemérmesség, a szépség, a vágy, a szerelem, valamint az élet, a teljesség szimbóluma. A négyszirmú rózsa a négy elemből álló kozmoszra utal, míg az ötszirmú a mikrokozmoszra, a hatszirmú a makrokozmoszra. A vadrózsa kör alapon álló öt levelét az Arisztotelész által feltételezett öt elemmel azonosították, így az öt szirom az azonos időszakaszok változatlan ismétlődése, a körforgás, az állandó visszatérés, a földi örökkévalóság jelképe lett.
A görög-római mitológiában Aurorához, a hajnalpír „rózsaujjú” istennőjéhez, Hélioszhoz, a napistenhez, és Dionüszoszhoz is kapcsolják. A hellenisztikus hagyományban Aphrodité a szépség és a szerelem istennőjének virága.
A muszlim misztikában a rózsakert a szemlélődés helyszíne, a rózsa pedig a regeneráció és az isteni tudás, a kozmikus erő jelképe,
A zsidó hagyomány szerint az élet fájáról származik. Az isteni kinyilatkoztatás egyik jelképe az égő csipkebokor (Kir 3,2).
Dante a Paradicsomban a mennyet egy fehér, arany közepű égi rózsában pillantja meg, amelyből isteni fény árad (Isteni Színjáték, Paradicsom, XXX. 124; XXXI-XXXII.)
Kínában és Indiában azonosítják a lótusszal, a világ misztikus középpontjával. Az indiaiak szerint a szépség, a befejezett tökéletesség, a lélek, a szív, a szerelem jelképe. (Pál József – Újvári Edit – Andrási Dorottya et al.)

☸

A lótusz-istennő. Az Indus-völgyi Mohendzsó-dáró-ban az i.e. III. évezredből a napvilágra került női figurán találjuk a legelső lótusz-ábrázolás a képzőművészetben. A széles csípőjű, kebleit kezében tartó mezítelen nőalak – ami számos vidék földanya képének prototípusa –lótuszbimbót visel a hajfonatában. A földművesek körében ez az egyszerű bőség-istennő maradt a legfőbb istenség, a „trágyában bő”. A férfi istenségek előtérbe kerülésével az egyetemes anya társnővé vált, s gyakran az istenség térdén ülve, vagy lábait masszírozva ábrázolják. Visnu párjaként Padma (lótusz), Laksmí vagy Srí a neve, s egy forrás szerint a Visnu homlokából sarjadó lótuszvirágban jelent meg. Kálí istennő egyik kezében lótuszvirágot tart az örök teremtés jele gyanánt. Az egyetemes Buddha társnője Prajna-Paramita, aki szintén lótuszvirágot tart a kezében, ezúttal egy könyvtekercs mellett. A kínai buddhizmusban Tara istennőt nevezik lótuszvirágnak.
A legkorábbi forrás a Rg-véda egyik kiegészítésében lótuszból születettként, lótusz kelyhében állóként és lótuszokból való virágfüzérrel ékesként mutatja be az istennőt. Bőre színe akár a lótuszvirágé, szeme akár a lótuszvirág szirma, dereka akár a lótusz s lótuszfüzérrel ékes – így magasztalja a szöveg az istennő, s azóta minden csábos asszony szépségét. A tejóceán kiköpülése során az első kincsek között jelent meg. Az istennőhöz szervesen kötődik a nőies jellegű és életadó víz-motívum, valamint a fehér elefánt. Szoborábrázolásai már az i.e. első századtól kezdődően a mai napig egy lótuszvirágon állva mutatják, kezében lótusszal, mellette az ormányukból vizet permetező elefántok. (Mamie Harmon)

☸

Plinius: „A rózsa összehúzó és hűsítő. Használatában megkülönböztetjük a leveleket, virágokat és fejeket. A fehér levélrészeket körömnek nevezzük. A virágban megkülönböztetjük a magvakat (portokokat?) és a szőröket (porzószálakat?), a fejekben a kérget és a csészét. A leveleket (szirmokat) vagy megszárítják, vagy háromféleképpen kisajtolják: egészükben, tehát anélkül, hogy letépnék a körmöket (amelyekben legtöbb a nedvesség), vagy csak azután, hogy letéptük róla a körmöket, olajjal vagy borral üvegedényekben a napon emésztetve. Egyesek még sót is tesznek hozzá, mások ökörnyelvet (növénynév!), aspalatumot, vagy illatos szittyót, mert ezek nagyon hatékonynak mutatkoznak…
Étkezési célra éppúgy főzik, mint a sóskát, de ügyelni kell, mert gyakran penész képződik rajta. Mind szárítva, mind kisajtolva egyaránt hasznos. Port is készítenek belőle izzadás csökkentésére, amelyet a fürdő után a testen megszárítanak és ezután hideg vízzel lemosnak.” (Rapaics 46.o.)

☸

A rózsa vörös színe a keresztények szerint a keresztre feszített Krisztus vére. Mint a földi világ jelképe, a mártíromság virágaként sarjadt vörös rózsa Jézus véréből a Kálvárián. A muszlimoknál Mohamed verítékéből lett a vörös rózsa, amikor felment az égbe. Egy másik magyarázat szerint a paradicsomban Éva, miután megcsókolt egy fehér rózsát, a virág elpirult a gyönyörtől, s vörössé változott. A görög hagyomány szerint a vörös rózsa akkor kapta vörös színét, amikor Aphrodité a megölt Adoniszt keresve egy rózsatövisbe lépett, s a lábából a vér a rózsa szirmára hullott. A másik történet a római szerelem istentől, Cupidótól eredezteti a vörös rózsa színét, akinek kiömlött vörös bora festette pirosra a rózsát.
A rózsa tüskéivel az eredendő bűnt, a bűnbeesést, a szenvedést, a halált ábrázolják. A rózsa tövisét ugyancsak Cupidóval hozzák kapcsolatba. Egy alkalommal Cupido rózsát szagolt, megcsípte egy méh, s ettől éktelen haragra lobbant, és nyilával belelőtt a rózsabokorba, nyílvesszője azonnal tövissé változott. A tövisek történetének egy másik változata szerint, amikor Bacchus üldözőbe vett egy nimfát, a rózsabokornak megparancsolta, hogy állja útját a nimfának, majd azt is, hogy menekülést megakadályozandó, legyenek rajta tüskék. (Rosta Erzsébet)

☸

A lótuszvirág Egyiptomban – A nílusi lótusz kék színű. Mellette a fehér színváltozat is előfordul, amit a festészet gömbölydednek ábrázol, szemben a kék lótusz hegyes, csúcsos alakjával és bordázott csészeleveleivel. A lótusz-motívum a leggyakrabban előforduló díszítő elem Egyiptomban, de vitatják, mennyiben szimbolikus, vagy csupán dekoratív elem. Azonban a kései periódusban a lótusz Hórusz trónusa, Ozirisz virága, és Nefertete is viselte. A virág különösképp a termékenységgel és nemzőerővel kapcsolatos, hiszen az életadó Nílus vizében nyílik, továbbá a Nap és az újjáéledés, a feltámadás jelképe is. Ezért helyezték el a múmiákon, használatos volt a halotti szertartásokon, és gyakran szerepel a halotti sírkamrákban is. A Nappal – akárcsak a többi országban, ahol a virág honos – azért hozzák kapcsolatba, mert szirmai sugarasan állnak, s a virág nappal kinyílik, míg este becsukódik. Nappal a lótusz a Nap kupája, este a nyughelye, s hajnalban újjászületésének forrása.
A lótusz az asszír pecséteken is megjelenik, mintha az alakok hódolnának a virág előtt. A mediterrán és keleti világból a lótusz bekerült a klasszikus mitológiába – Herkules például egyik útjára kölcsön kérte a Nap lótuszvirághoz hasonlatos aranykelyhét – valamint a nyugati világképbe is. Akik az alapvető szimbólumok egyetemes elterjedését hirdetik, a lótusz párját a keresztény ikonográfia liliomában, vagy a fleur de lys-ben, a körbe foglalt virágmotívumokban, a tulipánban, a vízililiomban, vagy a számtalan körkörös emblémában, medalionban és rozettában lelik meg. A nyugati elme számára a lótusz a Kelet misztikus szépségét és metafizikai jellegét testesíti meg, számtalan költői alkotás veszi innen a címét. A lótusz növény bármely része ehető vagy gyógyászati célra felhasználható. (Mamie Harmon)

☸

Sub rosa – latinul a rózsa alatt, képletesen annyit tesz bizalmasan vagy titoktartási kötelezettség mellett közöl bizonyos információkat valakivel. A rózsa már az ókorban is a hallgatás szimbóluma volt. A szerelem istene egy szép szál rózsát ajándékozott a hallgatás istenének, Harpokratésznek. Ámor azért adta ezt a virágot, hogy ne fedezze fel Vénusz titkos beszédeit és tetteit. Innen ered a szokás, hogy a víg lakomákon az asztal fölébe rózsákat függesztettek, és régi várakban, kastélyokban – például a sárospatakiban is – létesültek sub rosa szobák, a titkos megbeszélések helyszínéül.
Továbbá: „A rózsamotívum elterjedt természetesen a templomokban is és megjelent a templomi bútorokon is. Mint díszt gyakran faragták a rózsamotívumot a gyóntatószék csúcsára is. Sőt a szigorú VI. Hadrianus pápa hivatalosan is elrendelte a gyóntatószékeken ennek a motívumnak ilyetén használatát. Ebben rejlik a magyarázata a sub rosa kifejezésnek. Sub rosa közölni valakivel valamit annyi, mint gyónási titokként bízni rá közlésünket.” (Rapaics 54.o.)

☸

„A száraz rózsa levelek nem oly keserűek, mint a nyersek. A rózsa száraz leveleit ha borba főve isszák, a hasfolyást elállítják, ha a hidegleléssel együtt volna, akkor vízben kell főzni. … A parlagi vadrózsa megaszalt bogyóival hasznos élni a kő ellen. A rózsavirág friss leveleit, ha megzúzva a forró dagadásokra, Sz. Antal tüzére rakják, megtikkasztja; ha pedig flastrom módjára köldökre, vagy az ember szíve tájékára kötik, a gyomrot erősíti, a felböfögést elhárítja és a hasmenést elállítja. A rózsavirágon lévő harmatot, ha ki tiszta tollal leszedi és meggyűjti, cseppenként a szembe ereszti: mindennemű fájást és folyásokat meggyógyít. Rózsakonzervát csinálni: szedj két font piros rózsát, de ne legyen kinyílt; ennek leveleit el kell választani a zöldektől és a sárgáktól; osztán mozsárban megtörni, négy font nádmézet hozzá tenni, ezt is megtörni, a rózsák közé vegyíteni, s jó helyre eltenni. Ez a gyenge gyomrot erősíti, a sárepét csendesíti, a gyomorémelygést elűzi. A rózsaecetnek nagy ereje van az ájulás és a bágyadtság ellen; úgy az olajának s distillált és égetett vizének ereje, hála Istennek, sok közönséges házoknál is ismeretesek.” (Veszelszki Antal, XVIII. század vége, in: Rapaics 47-48.o.)

☸

A gótikus katedrálisok szerkezetében a kör kisebb szerepet játszik, mint a román kori templomban. Itt az egyes vonal válik egyeduralkodóvá, a történelem vonala, a fénysugár egyenes vonalú kivetítése, amely a teremtést és az isteni kegyelmet ábrázolja, kifejezi a racionális dinamika lendületét, a skolasztikus kutatás fejlődését és a kor összes eredményét, amelyek egyenes vonalban tartanak céljuk felé. Egyedül a rózsaablakok – a teremtés szimbólumai a maga teljességében, amelyben a fény körforgása, előtörve kimondhatatlan rejtekéből és ugyanoda visszatérve, ismét eredetének egységébe változik – igazodnak a zárt körívhez, amelyet a csillagok írnak le az égbolton.
Az üvegablakok művészete ezekhez a rózsaablakokhoz vezet el. Egyszerre fejezik ki a kozmoszt, az örökkévalóságban végződő idő ciklikus változásait és istenek, a fény istenének, a Nap Krisztusának misztériumát. A párizsi Notre-Dame déli rózsaablakán Krisztus próféták, apostolok és szentek körében jelenik meg. A Sainte-Chapelle rózsaablakán Krisztus az apokaliptikus látomás, a zenélő vének között ragyog fel. A rózsaablakok bemutatják a Szüzet is, vagyis az egyházat. A szférák kavargásában illusztrálják Arisztotelész körkörös világegyetemének és Grosse Teste fénykitörésének azonosságát. A rózsaablak végül a szeretet képe. Az isteni szeretet forrongó központját ábrázolja, amelyben elemésztődik minden földi vágy. De úgy is megjelenik, mint a léleknek az áhítat titkos köreiben egymást követő útjainak szimbóluma. Sőt úgy is, mint egy labirintus, amely egyik megpróbáltatástól a másikig haladva viszi egyre tovább a világi szeretetet végső célja felé.
Amikor 1225-ben Guillaume de Lorris versbe foglalta az udvari etika summázatát, amelyben „a szerelem művészete teljesen benne foglaltatott”, ez az elbeszélő költemény a Rózsa-regény címet kapta. A rózsa itt az eszmény, amelyet a tökéletes lovag szenvedélyesen szeretne elérni. Abban a rendkívül hosszú folytatásban, amelyet Jean de Meun csatolt mintegy negyven évvel később a Regényhez, a társasági keresettségektől megfosztott allegóriák a természeteshez vezetnek vissza. A férfiaknak a nő iránt érzett szerelme, a vágy, amelynek a rózsa képezi fermentumát, kilép a mítoszok és a lovagi játékok világából. Elhagyja a léha kicsapongások területét. A rózsa a halál feletti győzelem képévé válik. A természet vagyis az Isten győzelméé. És egyben az embereké is: ők is részt vesznek a teremtésben. A gótikus rózsaablak lángjában az életöröm és élni akarás tüzét kell látnunk. (Georges Duby)

☸

A lótuszvirág a tisztaság és a tökéletes harmónia évezredes természeti szimbóluma, így nem csoda, ha a megvilágosodás, a megtisztulás és a belső békesség emblémájának választják. Ha elfogadjuk, hogy az ember legfontosabb része a lelke, akkor ennek következményeit is meg kell vizsgáljuk. A mulandó burok helyett vagy mellett a maradandó lényeg gondozása, ápolása és művelése fontosabb. A parányi lélek csakis tökéletes értelemmel fogható fel. Úgy mondják, a lélek a szívben lakozik, ám hatását az élőlény egész fizikális szervezetére kiterjeszti a véráramon keresztül, jelenlétére pedig a tudat utal. A burokrendszer lehámlásával együtt fokozatosan nyilvánul meg egyre jobban a maga teljes mivoltában: a megtisztult ember egyben lelki ember is.
A lélek a szív lótuszában lakik, melynek szirmai az ember különféle tulajdonságainak adnak otthont. Jóllehet a magházában rejlő lényeg a lélek-kutatás, az átman-reflexió, az egyes szirmok változatos, akár ambivalens vonásokat testesítenek meg. Az upanisadok emberképe nem egy steril, érzésektől, kétségektől vagy akár hiányosságoktól mentes lényt tükröz, hanem nagyon is emberit, jóból s rosszból összegyúrtat, akinek mégis célja van: a nemesedés. Erény és kegyetlenség, szórakozás és gonoszság, nemi késztetések és higgadtság övezik a lótusz mélyén rejlő kincset, igazi énünket. Idézhető a buddhizmus alapmantrája is, az óm mani padme hum, vagyis: ékkő rejlik a lótuszban. A hibák, hiányosságok úgy fedik az ember erőfeszítéseit, akár a tüzet a füst. Márpedig a tűz szolgál, a füst pedig zavar. A megtisztulás ezért általában buktatatókon keresztül halad.
Megpróbáltatások nélkül vajmi kevés az esély a továbblépésre, ellenben ott a legígéretesebb a fejlődés lehetősége, ahol a legnagyobb a feladat. A feladat szüli az erőt, ami a cél függvényében áll rendelkezésre. A tudat megtisztítása, felszabadítása viszi vissza a lelket a harmonikus állapotba, így az üdvösség az eredeti lelki helyzet visszanyerése.

☸

Rosenkreuzer (rosicruciani, rózsakeresztesek), a XVII. és XVIII. században bizonyos titkos teozofisztikus társaságok tagjai. Először Andreä J. V. protestáns teológus említi őket Fama Fraternitatis des löbl. Ordens der Rosenkreuzer című iratában (1614). Alapítójukul bizonyos Rosenkreuz Keresztélyt emlegetnek, aki a XIV. sz. vége felé a szent sírhoz zarándokokat vezetett s útközben megismerkedett az arabok filozófiai és természettudományi ismereteivel és visszatérte után hét bizalmas barátjával létrehozta Németországban a Rosenkreuzer-egyesületet, amelynek az volt célja, hogy az egyházat az őskereszténységhez visszavezesse és az ember jólétét az államban és a társadalomban megalapítsa. Minden valószínűség szerint azonban az előbbi munkában csak misztifikációról van szó, amely az akkori idő alkimista rajongásinak ostorozására volt szánva. Az Andreätól megpendített gondolatot azonban csalók és fantaszták buzgón felkarolták és a XVII. sz. húszas éveiben megalakult az arany rózsakereszt rendje, amely Hágában, Amsterdamban, Hamburgban, Erfurtban, Velencében és másutt is gyökeret vert és a XVIII. sz. közepén túl is fennállott. Célja az volt, hogy a teozófiai és természettudományi s kiváltképpen a kémiai ismereteket művelje. Szervezetében a jezsuitákét utánozta. Különbözik tőle a német arany- és rózsakeresztesek rendje, amely 1756 és 1768 között Dél-Németországban képződött és Németországban, Oroszországban és Csehországban is meghonosult. (Révai lexikon címszó)

☸

Mint isteni attribútum a lótusz három formában fordul elő, ezek közül kettő képzőművészeti: a lótusz-istennőnél jelzett lótuszvirág trónus vagy emelvény, illetve a kézben tartott lótuszvirág. A harmadik megjelenési formája akusztikus, a híres om mani padme hum formula, aminek jelentése: Legyen hát, lótuszban a kincs, amen! Ez a mantra a bráhmana-rítusokra vezethető vissza, onnan kölcsönözte a buddhizmus. Ebben a világnézeti rendszerben a fenti mantra Avalókitához szól, akit hermafroditaként ábrázolnak, atyjának, a meditáció Buddhájának lótusz-trónusán ülve, kezében a lótuszvirággal és az ékszerrel. L.A. Waddel szerint ez a Visnuhoz vagy Avalókitához intézett imaformula „feltehetően az önmegtermékenyítéssel végbemenő kozmikus teremtőerőt” jelképezi. Keleten mindenütt előforduló, Tibetben pedig teljesen általános áldás-, szerencse- és kívánság-formula.
A lótusz trónus a hindu panteon szinte minden tagjának kelléke, Buddha keresztbe tett lábbal foglal rajta helyet. Általában egy egyszerű talapzat, ami a körbefutó lótuszlevelekről, vagy a frontális részen kifaragott kettő vagy négy lótuszvirágról ismerhető fel. Olykor lábzsámollyá minősül át, amin például a Gautama nyugtatja lábait. A buddhista országokban lótusztrónus illeti meg a bódhiszattvákat, akiknek esetében Prajna-Paramitához hasonlóan a virág inkább metafizikai jelentőségű, s inkább a törvény és rend fenntartását és újjászületését jelzi, semmint magának az életnek a létrejöttét és továbbélését. (Az igaz törvény lótusza a mahájána buddhizmus egyik alapműve.)
A kézben tartott lótuszvirág, vagy az istenség melletti figurális jel, illetve a talapzatból kihajtó virág szintén több istenség jelképe. Kard, villám, ékszer, napkorong vagy könyv kísérheti. Négy kezének egyikében Visnu is lótuszvirágot tart, míg a dzsainista ikonográfiában a hatodik dzsina jelképe. A „kezében lótuszos” (Padmapáni) titulus Avalókita megnevezése. Tibetben a lótusz a lámák rendjének megalapítója, Padmaszambhava jele. (Mamie Harmon)

☸

A rózsa a misztikus és kódolt szufi költészetben a szeretett, tökéletes és örökkévaló szépségének a jelképe, perzsául gol, ami általában virágot is jelöl. Rumi költészetében a rózsa ellentéte a tövis. A rózsa kapcsán nyilatkozik a tudás és a hit viszonyáról:
„Isten, a hitetlenkedők ellenében, bájos virágokkal teli lelki kerteket sarjaszt barátai szívében.
S minden rózsa, amely édesillatú e kertekben, nos e rózsák az Egyetemes titkairól regélnek.
Illatuk, zavarba ejtvén a hitetlenkedőket, betölti a világmindenséget és megszaggatja a (hitetlenség és kétely) fátylát.” (Rumi: Masnavi 1.2021.)

☸

Két XIII. századi francia szerző, Guillaume de Lorris és Jean de Meun műve a Rózsa-regény. A két szerző egymástól negyven évnyi távolságban élt, közülük az utóbbi befejezte és teljessé tette elődje félbemaradt művét. A két különböző szellemű rész mégis egységes egészet alkot, s a mű a késői középkor egyik legelterjedtebb olvasmányává vált. Mintegy háromszáz kézirat maradt fenn a Rózsa-regényből, ebből az allegorikus verses alkotásból. Itt a rózsa a nő jelképe.
„Guillaume de Lorris még tiszteletben tartja az udvari szerelem konvencióit, de mint intellectuelhez illik, nem lírában vagy epikában ábrázolja, hanem meg akarja írni a szerelem tankönyvét, allegóriába öltöztetve …
Jean de Meun a szerelmi allegóriát arra használta fel, hogy keretei közt kifejtse életfilozófiáját, amely sarkalatos ellentéte annak, amit általában középkorinak szoktunk tartani: Jean de Meun a természetes élet híve; a gazdagok, a fényűzésben élők éppúgy vétenek a természet ellen, mint a szűzies szerelmesek, a szerzetesek és a szentéletű asszonyok, mindazok, akik az egyetemes mulandóság ellen nem harcolnak a fajfenntartás szolgálatában.” (Szerb Antal: A világirodalom története)
„A szimbólumok [Jan van Eyck híres tükrös festményén] a késő középkori francia költemény, a Rózsa-regény szimbólumrendszerével mutatnak szoros párhuzamot. A mű első része a szűzi szerelemről, a második a testiség jogáról szól, szembeállítva így a nemesi és a polgári embereszményt. A regényben a Rózsa a nő erényességének és testiségének egyaránt szimbóluma, amely a Gyönyörök kertjében elrejtve várja a férfit. Ő azonban csak akkor léphet be ebbe a kertbe, ha szerelme az erényességgel párosul, a kertben pedig további leküzdendő akadályok várnak rá. Az első rész – amelyben a nemesi ifjú küzd a Rózsáért – a lovag sikertelenségével ér véget. A közel negyven évvel később íródott második részben a szerelem már nem csupán érzelem, nem csupán trubadúrszerelem, hanem az értelemre is építő, kölcsönös vonzalmon alapuló szerelmi egyesülés, a középkori hős lovag helyett az újkor polgárának szerelme.” (Romek Dóra)

☸

Martialis mondja el a következő esetet: „Midőn egy hajó a büszke Nílus országából tél közepén Rómába jött, hogy a császárt rózsákkal megörvendeztesse, az egyiptomi hajó kapitánya azt találta, amint a városba lépett, hogy hazájának virágai csekélynek látszanak a Rómában télen virágzó és illatozó virágok pompájához képest, mert mindenütt ilyeneket látott gazdag bőségben, ahová lépteit irányította.”
Albertus Magnus pedig azt írja: „…hogyha az ember idejében elköti a növényt, például a rózsabimbót, és ősszel ismét megoldja, szép őszi napon kivirágzik. Sőt Hermes szerint az ilyen módon kezelt és embervérrel locsolt rózsabimbó télen már enyhe tűz mellett is felnyílik…” (Rapaics, 330-333.o.)

☸

A lótuszvirág Kínában – A szent virág már a buddhizmus megjelenése előtt szerves része volt úgy a kínai világképnek, mint a festészetnek. A tao nyolc halhatatlana közül Ho Hszien Ku tartja kezében a nyíltszívűség virágát, vagy egy lótusznyalábból való pálcát. Az évszakok közül a lótusz a nyár virága, s mint másutt, úgy Kínában is jele a tisztaságnak – mert nem a szárazon terem, hanem a vízben, s legyen bármily saras a víz, maga mégis szennyezetlen; a termékenységnek – számos magja miatt, amik az utódokat szimbolizálják; és a teremtő erőnek. Vidéken mai nap is füstölőket égetnek a Lótusz Szellemének, hogy elkerüljék az ártó szellemek kísértését.
Az indiai használattal párhuzamosan Kínában is lótusztrónuson foglalnak helyet a Buddhák és a buddhista tanítók. Maga a virág a buddhizmus nyolc áldásos jelképének egyike. Kínában általában lengő szalagoktól övezve ábrázolják, ami a virág szent sugarait szimbolizálja. Áldásos jelként Buddha talpán is feltűnik.
A kínai művészet sajátos ajándékkal gazdagította a buddhista ikonográfiát, mégpedig a Nyugati Mennybolt, s annak Szent Lótuszvirágos Tavának képével. Ennek mása található a templomok kertjében. Minden léleknek megvan a saját lótusza a Szent Tó felszínén, amit testi halálakor nyer el a lélek, s ami egy fájdalommentes purgatóriumot jelent mindaddig, amíg a virágzásának ideje el nem jő. Az adott embernek a földi léte során tanúsított jámborsága mértékében hervadoznak vagy virulnak a virágok, míg a különösen odaadó lelkek lótuszvirága haláluk után nyomban kinyílik, s ezzel az illető lélek nyomban bebocsátást nyer az isteni jelenlétbe. A Nyugati Mennyekről alkotott kínai festmények, különösen a buddhizmus lótusz-irányzatának interpretációjában, kifejezetten gyönyörteli paradicsomot mutatnak be. Különböző színárnyalatú, kocsikerék nagyságú lótuszok nyílnak a szokásosan hullámzó vízen. Középütt Amitábha trónol, körülötte bódhiszattvák. A tipikus felhőkön gyönyörű pavilonok emelkednek, füstölők édes illata árad a tartókból, zene-felhők muzsikája hallatszik, és drágakő virágok hullanak az égből. (Mamie Harmon)

☸

A rózsafüzérről egyik magyar középkori kódexünk következő legendát őrzi.
Egy szerzetes még világi korában megszokta volt, hogy Mária tiszteletére naponként koszorút kössön. Minthogy a szerzetben ezt nem folytathatta, ki akart lépni. Azonban megjelent Mária s megtanította, mint kössön neki koszorút lélek szerint, az őt hét öröméért 10-10 Ave Maria-ból, mint megannyi piros rózsából. Az ifjú erre a szerzetben maradt. Egyszer egy erdőn haladva át, buzgón kötözgette rózsakoszorúját Ave Maria-kból. Az erdőben lappangó tolvajok látták, hogy igen szép lány jön vele, a frátertől minden idvezlésekor egy-egy rózsát vesz át s aranyfonállal koszorúba köti. Megtámadták s a lányt követelték rajta. De nem találták s már majdnem megölték a szerzetest, amikor megjelent a Boldogságos és eltiltotta őket. (Rapaics, 124.o.)

☸

Legérdekesebb emléke a lovagkornak a jerikói rózsa, amely bizonyos mechanikus mozgást végző növényi vázak neve. … az Anastatica hierochuntica növény Linnétől kapta jellegzetes nemzetségnevét, amely a görög anastasis, feltámadás származéka. A feltámadás ebben az esetben a növény újjáéledését jelenti. A hierochuntica név sokkal régibb eredetű, és Jerikó régi görög neve.
Növényünk higrochasztikus mozgása nagyon régen magára hívta az ember figyelmét. Gayet francia régész, ezelőtt vagy 30 évvel a francia közoktatásügyi minisztérium megbízásából ásatásokat végzett a Nílus jobb partján fekvő Antinoe nevű temetővárosban és ott megtalálta egy IV. századi, görög nevű hetérának Thais-nak a múmiáját. Ez a Thais természetesen nem azonos az ókor hasonnevű híres görög hetérájával, aki mint Ptolemaeus egyiptomi király felesége halt meg. A Gayet által kiásott Thais keresztény volt s 393 előtt élt. Thais múmiája az Anastatica gombolyagját szorongatta kezében. Ebből határozottan következtethetjük, hogy a jerikói rózsa valahol keleten, valószínűleg Egyiptomban lett a feltámadás jelképe.
Ibn el Beitar (1197-1248) híres arab orvos és utazó említi a gyógynövényekről szóló munkájában keff Mariam Mária keze néven. Európába először a Szentföldet járó keresztes lovagok hozták a jerikói rózsát, amely azonban itt még sokáig nagy ritkaság volt. (Rapaics)

☸

Sza’d uddin Mahmud Sabisztari a Tabriz közeli Sabisztarban született 1250 táján. Életéről keveset tudunk, de műve, a Titkos rózsakert (Gulsan I Raz) a szufi misztikus költészet nagyszerű alkotása. A művet két utazó hozta Európába 1700 környékén, később több másolata bekerült a könyvtárakba. A XIX. században jelentek meg részletek a Titkos rózsakert-ből, majd német és angol nyelven adták ki a teljes művet.
A szufik rajongó költeményeinek olvastán nem szabad elfelednünk, hogy a világi szépség és szerelem példázatait előszeretettel alkalmazzák, de a mondandójuk valójában egészen más. Nem vitás, ezt az eszközt azért alkalmazták, hogy misztikus istenszeretetüket rejtve tartsák, elkerülve ezzel a világi gondolkodású emberek támadásait. Az idő előrehaladtával a szimbolikus szóhasználat fordulatai rögzültek.

Ölelés, csók – a rajongó istenszeretet intenzív kifejeződése
Alvás – elmélkedés, merengés
Illatszer – vágyódás az isteni kegyelem után
Bálványimádók – éppen nem a hitetlenek, hanem a tiszta hit követői
Bor – a lelki tudás szimbolikus kifejezése, lévén az alkohol tilos Mohamed követőinek
Borárus – lelki atya, lelki vezető
Borospince, taverna – az a hely, ahol az isteni szeretet megrészegíti a vándort
Mámor, részegség – vallásos extázis
Vidámság, kacagás – Isten szeretetének öröme
Szépség – az Imádott dicsősége
Göndör fürtök, hajfonatok – a sokféleség, amely elleplezi a szeretők elől az egységet
Orca – az isteni nevek és tulajdonságok transzcendens lényege
Lent – a tiszta lelkek világa, amely legközelebb fekszik Istenhez
Anyajegy – az arcon az oszthatatlan egység, elválaszthatatlan egyesülés
Szövétnek – az Imádott által az ember szívében fellobbantott világosság

A szufik számára a férfi és nő szerelme csak halovány árnyéka a lélek és Isten közti szerelemnek, s ahogy a szerelmes férfi folyton imádottját látja álmaiban, őt dicséri dalaiban, s epedezik, csak hogy láthassa, hasonlóan a szufi is állandóan Istenről álmodik, az ő vonásain elmélkedik és hőn sóvárog társasága után.
Sabisztari szenvedélyesen szólítja fel az embereket az Igazság kutatására, arra, hogy a lényeget akarják s ne a káprázatot, s hogy a földi szerelem csábítása és délibábja helyett az Imádottnak hódoljanak szívük minden dobbanásával.

Mahmud jó hétszáz esztendeje telepítette a Szeretet és Imádat, az Értelem és spirituális megvilágosodás titokzatos rózsakertjét. Azóta sokan elzarándokoltak ide, hogy a rejtett ösvényeken kószáljanak, s az illatos virágokból néhányat lecsípve magukkal vigyenek, vissza a valótlanság árnyékvilágába. Mely sosem fakuló színekben pompáznak e rózsák? Mily elegáns hervadhatatlan formában nyílnak, s miféle bódító rózsaolaj-illat terjeng belőlük már évszázadok óta?
Kertjében Mahmud köröskörül a Józan ész, a Remény, a Tudás, valamint a Hit rózsáit plántálta el, s az Igazság és Tisztaság ragyogó színeiben pompáznak mindenfelé. Ám középütt találjuk azt a páratlan rózsabokrot, amelyet a rajongó szeretet csodaszép virágai borítanak. Ezt a bokrot – az Imádott tökéletes orcájának szépségét ecsetelő szakaszt – Mahmud szíve legmélyebb imádatával telepítette.

És itt torpanunk meg, áhítattal várakozunk, s a misztikus békességben mintha fülünkben csengene annak a fenséges szózata, aki a múlt időkben a szeretet kedvéért telepítette e csodaszép rózsabokrot:

Csak egyet láss, csak egyről beszélj, csak egyet ismerj!
(Florence Lederer)

IRODALOM:
DAVIDSON, John: A Treasury of Mystic Terms, Science of the Soul Research Centre, 2003, Delhi
DUBY, Georges: A katedrálisok kora, Gondolat, Budapest 1984
HARMON, Mamie in: Standard Dictionary of Folklore, Mythology and Legend, ed.: Maria Leach, 1949 Funk & Wagnalls New York
LEDERER, Florence: The Secret Rose Garden, 1920, sacred-texts.com
PÁL, József – Újvári Edit – Andrási Dorottya et al. Szimbólumtár Balassi Kiadó 2001
RAPAICS, Raymund: A magyarság virágai, Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1932 Budapest
ROMEK, Dóra: Jan van Eyck és a Rózsa-regény (www.)
ROSTA, Erzsébet: Rózsa, http://www.rostae-books.com/rozsa.html
RUMI, Jalálu’ddin: Masnavi, Konya Metropolitan Municipality, 2007
SZÁDI: Gulisztan vagy Rózsáskert, a Rózsáskert írásának oka, Erődi Béla fordítása 1889 Singer és Wolfner, Budapest
TOKAJI Zsolt: Kínai jelképtár, Szukits, 2002

A külön nem jelölt bekezdések a szerző sajátjai.

60/2013.
Erdei Levente