Dhol

Indiában – mint az ősi Afrikában – a membraphon hangszerek világa nagyon változatos. Méretük, alakjuk, megszólaltatásuk, hangolásuk merőben eltér egymástól is.
Sorozatunk több korábbi darabjában írtam egyik-másik membraphon hangszerről, ideje tisztázni a félreértéseket az elnevezésekben. Általában minden kétfenekű, két membránnal ellátott, azaz két feszített bőrfelületű hangadó hangszert dhol-nak neveznek India-szerte.

Hajlamos vagyok azt tartani, hogy ez lehet mindenhol a „dob” általános megnevezése. Van, ahol pontosan körülírják – például tumda, madal, gna, daff, changu, tammatte, halgi, ghera, mrdanga, sree khole s így tovább, – s előfordul, hogy csak az általános dhol szerepel a pontosított megnevezés helyett.
Így beszélhetünk például az abzen nevezetű hangszerről, ami méteres nagyságú, két végén kiszélesedő torkú kétmembrános csődob Andhra tartományból, vagy ennek vastagabb testvéréről szintén dhol néven, amit fejszenyél vastagságú verővel szólaltatnak meg ugyanitt. A függőlegesen felfüggesztett chenda a Dél-indiai Keralában, vagy a mahárástrai Dhangars-beli, leginkább az európai fúvós zenekari menet-nagydobra hasonlító dob is mind a dhol néven ismeretes.
Indiában az emberek, a hívek a vallási ünnepeken spontán énekelnek, táncolnak, mégis több helyen hallunk hivatásos zenei csoportokat, úgynevezett méla-együtteseket. Ilyenek például a panycsa vadja Orisszából, a najjandi mélam Tamil Náduból, vagy a manipuri panycsa méla. 2005-ben Asszamban hallottam közvetlen közelről egy triót, amelynek összetétele bivalykürt (pepa), egy körülbelül 60 cm hosszú bambusz csattogtató (tokka) és egy kis méretű mrdanga-dob (dhol) volt.
A kétfenekű doboktól megnevezésben is határozottan elkülönítik azokat a hangszereket, amelyek ugyan dobok, de vagy egy membránosak, vagy kisebb méretűek, vagy nem alaphangot, alaplüktetést meghatározó membraphon hangszerek. Ilyenek például az indiai cuica (dzsammuku), vagy a timila, tamukku, khandzsari, csadcsadi, thasze, ghumat, thumbaknari, dagga hagszerek, vagy például a tabla.
Kivételt képeznek az üstdobok (naggara vagy ánaka), amiket sosem neveznek dhol-nak. Ezek szent hangszerek, mert a menny hangjainak kísérői. A damarinam, dhundubhi nevezetű üstdobokat több esetben az i.e. 2000 táján lejegyzett upanisadokban, illetve a később magyarázott Bhágavata-puránában is megemlítik hangszeres együttesek felsorolásaiban: kisdobok, kürtök, mennyei fuvolák és üstdobok… Ezek a szent iratok a lélek tudományáról tudósítanak. A többes jelentésű szavak és a mély értelmű, lelki magyarázatok a mennyei hangszerek keltette isteni élményről árulkodnak. Ne kérjük számon a versek lelki fűtöttségéből adódó többféle elnevezést.
Dzsagannáth Puriban, a híres orisszai zarándokvárosban nyáron rendezik a legnagyobb ünnepséget. Ilyenkor hatalmas szekereken viszik az ember nagyságú múrtikat, Istent megjelenítő szobrokat a főtemplomból a nyári szállásukra. A gyönyörűen feldíszített, hatalmas kerekeken gördülő szekereket a hívek örömükben sírva, vigadva, énekelve és táncolva húzzák végig a főúton virágeső közepette, s az örömteli menetben a mrdangák-hoz csatlakozik a pakhvadzs és a srí khol, vagy a kisebb méretű, gyerekek által megszólaltatott, két végén eltérő átmérőjű dhol is.
Boldogan éltetik mindennapi gondjuk viselőjét, a Világ Urát, az Istenség Legfőbb Személyiségét, éneküket, táncukat dobokkal kísérik. Minden dhol-hoz legalább négy karatal-játékos csatlakozik (lásd: Kagylókürt LII. mandzsira). A több ezres tömeg önkívületben énekel, szól a fohász, zeng a kírtan, a szent név dicsőítő éneklése, melynek hangja betölti a faluszélességnyi teret, s a hallás (sravana) élményére emlékezve (szamarana), behunyt szemmel Istenhez imádkozva énekelek (kírtana) és táncolok lelkemben.

Váray László
60/2013.