A kérdések titkos tanítása (Prasna-upanisad)

BEVEZETŐ

A Prasna-upanisad az Atharva-védához tartozik, hat része hat kérdéssel foglalkozik, amiket a bölcs Pippaláda tanítványai tesznek föl. A végső ok természetét, az aum szótag erejét, s a Legfelsőbbnek a világ alkotóelemeihez fűződő viszonyát feszegetik.

Az upanisad elnevezése e kérdésekből ered (prasna – kérdés).
A hat kérdés az alábbiakra vonatkozik: 1. Az anyag eredete és Pradzsápati élete, 2. az életerő (prána) elsősége a többi érzékműködéssel szemben, 3. az életerő szerepe az emberi szervezetben, 4. az álomlátás és a mélyalvás, 5. meditáció az óm-szótagon és 6. az ember tizenhat része.
A történet kerete a Satapatha-bráhmana 10.6.1. és a Cshándógja-upanisad 5.11.1. felvezetéséhez hasonlatos, azzal a különbséggel, hogy az említett szövegekben a hat bráhmana ugyanarról a tárgyról faggatja Asvapatit, míg a jelen szövegben mindenki másról kérdezi Pippaládát. Következésképpen Pippaláda kutatás-elemzése nem túl következetes, különösképpen az utolsó kérdés esetében.

Invokáció

Hadd halljuk s lássuk csak azt, mi áldásos, ó, imádatra méltó istenek!
Hódoljunk, s hadd örvendjünk jó erőnek az istenek adta életünkben!

Áldj meg minket, ó dicső Indra, és te is, mindentudó Púsan!
Áldj meg, akadálytalan Tárksja, és te is, Brhaszpati atya!

Óm, béke, béke, béke!

Megvilágítás
Indra – a mennyek királya, sokszor szimbolikusan az érzékszervek ura; Púsan – Nap, napisten, a világ egyik tanúja, a szó a táplál, növel, fejleszt gyökből (pús) származik; Tárksja –Garuda, Visnu szárnyas hordozóállata; Brhaszpati – ősbölcs, a félistenek tanítómestere

1. KÉRDÉS
A TEREMTMÉNYEK

1.1. szöveg
A magukat Brahmannak szentelő, Brahmanban elszánt, s a legfelsőbb Brahmant kutató Bháradvádzs fia Szukésa, Sibi fia Szatjakáma, a Gárgja-unoka Szúrja, Asvala fia Kauszalja, a Vidarbha-tartománybéli Bhárgava s Kátja fia Kabandhí tűzifával a kezükben a tekintélyes Pippaládához járultak, gondolván: „Ő majd mindent elmagyaráz”.

1.2. szöveg
A látnok így szólt hozzájuk:
– Éljetek vélem még egy esztendeig vezeklésben, szüzességben és hitben, s majd akkor kérdezzetek kedvetek szerint, s ha tudom, mindent elmondok.

1.3. szöveg
Akkor Kátja fia Kabandhí odalépett hozzá, s megkérdezte:
– Tiszteletre méltó uram, honnan születnek mindeme lények?

1.4. szöveg
Ő így válaszolt néki:
– Bizony Pradzsápati utódokra vágyott. Ezért vezeklésbe fogott, majd vezeklése nyomán létrehozta az anyag s élet párosát, gondolván: «Ők majd sokféle lényt alkotnak nekem!»

1.5. szöveg
Bizony a Nap az élet, az anyag pedig a Hold. Minden, mi megtestesült vagy testetlen, bizony csak anyag, ezért ami megformált, az csak anyag.

1.6. szöveg
Fölkelvén a Nap kelet felől érkezik, így fürdeti sugaraiban az életet keleten. Mikor aztán beragyogja mind a délt, nyugatot és északot, alant, fönt s köröskörül mindent, sugaraiban fürdeti az összes lényt.

1.7. szöveg
Ő [a Nap]a minden lényben, minden formában életként fellobbanó tűz. Ezt hirdeti a himnusz is:

1.8. szöveg
„Minden forma birtokosaként, aranylón, mindentudón, mint világosság s végcél,
ezerágún, száz alakban, hőt sugárzón – lények éltető ereje, a Nap, így kél.”

1.9. szöveg
Bizony Pradzsápati az esztendő, ami két ösvényre, délire és északira oszlik. Bizony, aki úgy vallásos, hogy az áldozatot s a jámbor munkát tekinti a sajátjának, csupán az emberi világot nyeri el, s bizonyosan visszatérni kényszerül. Így aztán az utódokra vágyó bölcsek a déli utat választják. Ez az ősatyák útja, ami valójában a matéria.

1.10. szöveg
Ám akik vezekléssel, szüzességgel, hittel s tudással az Önvalót kutatják, az északi pályán a Napba jutnak. Az az életerő támasza, halhatatlan, rettenthetetlen, a végső cél. Onnan nem térnek vissza, ez a végső állomás. Erről szól a vers:

1.11. szöveg
„Nevezik ötlábú s tizenkét alakú, fölső mennyben lakozó vízbő atyának,
Mások pedig mindentudónak mondják Őt, a hatküllős és hétkerekű [szekéren] utazót.”

1.12. szöveg
Bizony Pradzsápati a holdhónap, ennek sötét fele az anyag, világos fele az életerő. Ezért a látnokok a világos félhónap során áldoznak, mások a másik során.

1.13. szöveg
Bizony Pradzsápati a nappal s az éjszaka. Ezek közül a nappal az élet, s az éjszaka az anyag. Megrontja életét, ki nappal közösül, s aki éjszaka közösül, önfegyelemben él.

1.14. szöveg
Bizony Pradzsápati az étel, abból lesz a férfimag, s a lények itt bizony ebből születnek.

1.15. szöveg
Bizony, akik gyakorolják Pradzsápati e fogadalmát, azok párokban egyesülnek. Egyedül azoké Brahman világa, akiké a vezeklés s az önfegyelem, akik szilárdak az igazságban.

1.16. szöveg
Azoké Brahman makulátlan világa, akiktől idegen az álnokság, a hamisság és az ámítás.

Megvilágítás

A lények eredetét vizsgáló kérdés arra szolgál, hogy a Pradzsápati teremtette világot két részre tagoljuk: anyagra (raji) és életre (prána). Az első kategóriába tarozik a világ sötétebbik oldala: a Hold, a tél, az újholdas két hét, az éjszaka, míg a másodikba a világ fényesebb oldala: a Nap, a nyár, a fényes két hét és a nappal. Az anyagból származik az ősök útja (pitrijána), az életből az istenek útja (dévajána), melyek leírása inkább a Cshándógja-upanisad 5.3-10.-hez, s nem a Brhadáranjaka-upanisad 6.2.-höz hasonlatos. Fontos megemlíteni, hogy a nemzetség fenntartása (pradzsápati-vrata) a világi kategóriába tartozik, míg az önfegyelem (brahmacsarja) az égi, világos kategóriába, ami végül elvezet az istenek útjának üdvösségéhez.
1.1-2. Pippaláda nevezetes tanítót faggatják növendékei, akik három követelménynek tesznek eleget: filozófiai kutatást folytatnak Isten után (magukat Brahmannak szentelik), figyelmük nem szétszórt, csak Brahmanra összpontosul (Brahmanban elszántak) és Brahman végső, személyes aspektusát szeretnék felismerni (legfelsőbb Brahmant kutatják). Kérdésük azt jelzi, egy előttük ismeretlen titkot sejtenek, amit a tanítójuktól akarnak eltanulni. Ennek fejében mesterük még egy esztendei tanulóidőt kér. A három követelmény – vezeklés, szüzesség és hit – a növendékek klasszikus gyakorlatai, ezek kedvezőek Isten kutatásában. Ezekkel a gyakorlatokkal reméli az elméleti kutatástól a személyes felismerésig vezetni őket.
1.3. Az egy év leteltével (akkor) hajlandó válaszolni.
1.4. Pradzsápati ’a lények atyja’ itt Mahávisnu, az anyagi teremtés végső isteni forrása .Anyag és élet párosa: anyag (raji) – nőnemű, feminin princípium (prakrti), bőség, illetve táplálék; míg életerő (prána) – hímnemű, maszkulin princípium (purusa), a táplálkozó, vagyis az anyagi természet és az azt elevenítő lelkek sokasága. Sankara szerint – a következő verssel összhangban – a raji és a prána Szóma és Agni, így az agnisóma áldozatra utal… kommentárjának fordítója szerint pedig az étel és az étel elfogyasztója
1.5. Az anyagi princípium (prakrti) két aspektusa a megformálatlan őstermészet (pradhána) és a formába rendeződő következmények (udána), amik az éltető Nap erejének köszönhetően fejeződnek ki. Az anyag (raji) az a közeg, amelyben a kifejeződés végbemegy.
1.6. A földi lét záloga a Nap.
1.7. A Nap éltető ereje tükröződik vissza az élőlényekben mint vaisvánara-hő (mindenemberes tűz),vagyis az emésztés energiája. Ez a lények közös lényege, míg a minden formában (visva-rúpa) visszatükröződő életerő a világmindenség lényege.
1.9. A koherens világszemléletben a mindenség tér-jellegét áthatja az isteni jelenlét, és időhorizontját is ez határozza meg, ezért a Lények Ura (Visnu) az esztendő. A két út a Nap északi irányú, illetve déli irányú mozgására utal, amerre a napfordulók idején indul.
Az áldozat (istá) és a jámbor munka (purtá) a világi vallásosság két gyakorlata, amelyek a rítus követésében és a jóság gyakorlásában merül ki, s eredményei a szöveg szerint mulandóak, mert az efféle gyakorlatok motivációja nem teljesen önzetlen. Miért nevezi mégis bölcsnek a szöveg az efféle törekvőt? Talán elismerve céltudatosságukat, s ezt már egyfajta bölcsességnek tekintve.
A raji jelentései között gazdagság, vagyon, víz értelem is szerepel, így nem csupán anyag, hanem vagyon, jólét is az atyák útja.
1.10. Az északi út a Napnak a téli napfordulót követő északi irányváltásakor megkezdett emelkedő pályájára utal, s amely a végső üdvösségbe vezető napkapuhoz vezet.
1.11. A világmindenséget mozgásban tartó idő allegóriája, ami hat évszakon (itt a télelő és télutó összevontan szerepel öt évszakként), tizenkét hónapon keresztül érvényesül, s hatküllős (évszakok) és hétkerekű (a hét napjai) hét mén húzta szekéren halad. A hét kerék további értelmezése lehet a hét fő csakra, amelyeken keresztül az ember energiája emelkedik. Rg-véda 1.164.12.
1.12. A szoláris mellett a lunáris időszámítás tagolása is tükrözi az anyag-szellem kettősét. A fény uralma áldásos, a sötétségé baljós, így nem alkalmas a ceremóniákra.
1.13-15. Itt érkeztünk el az első kérdésre – honnan születnek a lények? – adott válaszhoz. Az évek és a hónapok után a napok tagolásában is jelen van Visnu, az élet védőistene. A földi lét során a szaporodás nemi úton megy végbe, s a férfi csírasejtje hordozza a szent eledel által közvetített élet-energiát, a lelki szikrát. Ez fogan meg asszonyában. Ezért a családi közösség szentségében egyesülő férj és feleség valódi önfegyelemben él, ha a megfelelő elvek szerint gyakorolja házaséletét. Így nemcsak a földön boldogul, hanem égi céljait, az üdvösséget is elnyerheti. A születés nem más, mint a testi forma kibontakozása, lévén a lélek nem-született, hiszen az örök lélek csak a földi lét káprázatában tapasztalja a születés, illetve teremtés ciklikus változásait.

2. KÉRDÉS
A LÉNYEK TÁMASZAI

2.1. szöveg
Majd Vidarbha-tartománybéli Bhárgava kérdezte:
– Tiszteletre méltó uram, hány istenség tartja fönn a lényeket? Hányan világosítják meg? És vajon melyik a legfőbb közülük?

2.2. szöveg
Ő így válaszolt néki:
– Az éter egy ilyen istenség, akárcsak a szél, a tűz, a víz, a föld, a beszéd, az elme, a szem és a fül. Beragyogván azt [a testet], mondják: „Mi éltetjük s tartjuk fönn ezt a testet!”

2.3. szöveg
Ekkor legkiválóbbjuk, az életerő (prána) szólt:
– Nehogy megtévedjetek! Ötfelé oszolva bizony én magam tartom fönn s éltetem ezt a testet!

2.4. szöveg
Nem hittek neki. Akkor úgy tűnt, mintha sértve távozott volna [a testből]. Amikor fölemelkedett, a többiek is mind fölemelkedtek. Amikor aztán megállapodott, a többi is mind megállapodott. Akár a méhek, amik fölszállnak, ha királyuk fölszáll, és megállapodnak, ha királyuk megállapodik, éppúgy [cselekedett] a beszéd, az elme, a látás és a hallás. Majd megnyugodva magasztalni kezdték az életerőt:

2.5. szöveg
A tűzként ő lángol, és ő a Nap is, a bőséges esőisten s a szél,
Ő a föld, az anyag s az isten, lét, nemlét, s a halhatatlan!

2.6. szöveg
Mint kerékagyban a küllők, életerőben áll minden:
Himnusz, ige és a dallam, áldozat, erő, s tudás.

2.7. szöveg
Pradzsápati él a magzatban, ő születik a világra.
Lélegzettel élő életerő, bizony néked hódolnak itt a lények!

2.8. szöveg
Isteneknek te közvetítesz, ősatyáknak áldozat vagy;
S Atharvan- s Angirasz-utód látnokok tiszta tette is.

2.9. szöveg
Erőd által Indra vagy te, és a védelmező Rudra.
A levegőégben jársz-kelsz, s te vagy a fény ura, a Nap.

2.10. szöveg
Mikor esőt záporozol föllélegeznek a lények,
S örömtestet öltenek, mert lesz elegendő élelem.

2.11. szöveg
Tiszta vagy te, életerő, úr, látnok s táplálkozó.
Mi adjuk az ennivalót; atyánk a mindenható Lég.

2.12. szöveg
Bizony, a beszédben, a hallásban s a látásban gyökerező
Elmebéli formád mindent megáld, kérlek, ne menj el hát!

2.13. szöveg
A három világban szilárd életerő ural mindent.
Óvj, akár anya a fiát, nekünk sikert és bölcsességet adjál!

Megvilágítás

A második kérdés az ember érzékműködéseit vizsgálja, azok számszerűségét, sorrendiségét. Az érzékszervek versenyét szövegünk önálló változatban közli, vö.: Cshándógja-upanisad 1.2., 5.1., Brhadáranjaka-upanisad 1.3., 6.1., Kausítakí-upanisad 2.14. Ide kapcsolódik az életerőhöz intézett fohász, ami sok vonatkozásban párhuzamos az Atharva-véda 11.4. hasonló szövegével.
2.1-2. Az istenségek megnevezés itt az érzékszervekre utal, amiket szisztematikus párhuzamba állítanak az észlelés objektumaival, az érzékszervi működésekkel, és a tapasztalásokkal.
2.3. Az életerő, vagy életlevegő (prána) mint a legfőbb „istenség” öt válfaja a később taglalt prána, apána, szamána, udána és vjána.
2.6. A himnusz, ige és dallam rendre a Rg-, a Jadzsur- és a Száma-véda megnevezése. Az áldozat a véda vallásosságának egyetemes gyakorlata, míg az erő és tudás a lovagokra (ksatriják) és papokra (bráhmanák) is utal.
2.8. Atharvan és Angirasz ősbölcsek, a véda-tanok letéteményesei.
2.10. A lények örömteste a lélek legigazibb azonosságára, a boldogság-burokra (ánandamaja-kósa) utal, míg a legkülső fedőréteg épp az étel-burok (annamaja-kósa). Ha lesz elegendő élelem, azzal összeér az elemi/testi és a legfőbb/emocionális burok.
2.11. Isten tisztasága természetes, az ember tisztasága viszont függ a rituális szertartások tisztító hatásától. Egy indiai mondás szerint az ember annak az istennek válik táplálékává, akit imád – ez finom metafizikai energia-kapcsolat Isten és híve között, amelyben a hívő fohászai, rajongása és hite táplálja imádott Istenét.
2.13. A siker a spirituális megvilágosodás, a bölcsesség pedig inkább intuitív felismerésre alapszik, semmint tárgyi információhalmazra. E kettő Isten felismerésének igazi záloga.

3. KÉRDÉS
AZ ÉLETERŐ

3.1. szöveg
Akkor Kauszalja Ásvalájana kérdezte őt [Pippaládát]:
– Tiszteletre méltó uram, honnét van az életerő? Hogyan hatol be a testbe, hogy marad meg mégis, ha magát megosztja, s hogyan húzódik ki belőle? Hogyan hatja át a külső világot és a belső lelket?

3.2. szöveg
Ő így válaszolt:
– Kérdésed messzire vezet, de válaszolok neked, mert úgy gondolom, kedves vagy Brahman előtt.

3.3. szöveg
Az életerő a lélekből (átman-ból) születik. Mint emberből árnyéka, úgy nyúlik ki belőle. Az elme működése által jön a testbe.

3.4. szöveg
Ahogy a király utasítja hivatalnokait: – Menj ebbe vagy abba a faluba! – úgy bízza meg ő is a különböző életszerveket.

3.5. szöveg
A végbélben és a nemi szervben a lemenő lélegzet (apána), a szemben, a fülben, a szájban és az orrban pedig maga a prána lakozik. Középen van az egyesítő lélegzet (szamána), mert ez az, ami az áldozott ételt [a testtel] azonossá (szama) teszi, s ebből lobban fel a hét láng.

3.6. szöveg
A lélek a szívben lakozik. Ennek százegy vezetéke van, melyek mindegyikéhez száz kisebb, s minden ághoz újabb hetvenkétezer vezeték kapcsolódik. A szétáradó lélegzet (vjána) ezekben kering.

3.7. szöveg
Az egyiken keresztül aztán a felszálló légzés (udána) halad, ami jámborsággal a jámbor világba, gonoszsággal a bűnösbe, a kettő elegyével az emberi világba vezet.

3.8. szöveg
A Nap a külső életerőként (prána) kél, mert ez táplálja a szem életét. A Földben lakozó istenség az ember kilégzését (apána) támogatja. A [Nap és a Föld közötti] levegőég (ákása) az egyesítő lélegzet (szamána), a szél a szétáradó lélegzet (vjána).

3.9. szöveg
A felszálló légzés (udána) a [kozmikus] hő. Ezért akinek [élete] tüze kialszik, annak érzékműködései az elmébe olvadnak, s újabb születés elé néz.

3.10. szöveg
Amilyen az ember gondolata, akként kél újra életre. Életereje (prána) a hőenergiával egyesülve a lélekkel együtt az elképzelt világba vezeti.

3.11. szöveg
Nem fogynak utódai a bölcsnek, aki így ismeri az életet, s halhatatlanná vált. Erről szól a vers:

3.12. szöveg
Halhatatlan lesz, ki érti az élet forrását, honát,
alapját, öt ágazatát s lélekhez fűzött viszonyát;
bizony, halhatatlan lesz.

Megvilágítás

A szakasz záróverse öt tényező ismeretét említi a halhatatlanság zálogaként: i) az élet forrása, ii) otthona, értsd a test, iii) fennmaradása a testben, iv) öt kozmikus vonatkozása és v) öt emberi vonatkozása. Ezeken túl az életerőnek a testből történő eltávozása alkotja a jelen szakasz hat témáját.
3.2. A túlzó kérdés (atiprasna) a tudásra szomjas növendék mohóságát jelzi, ami pozitív tulajdonság, s nem olyan tudakozódás, amely méltatlanná teszi az embert a tan megértésére. Messzire vezet a kérdés – így is válaszolhatna a mester.
3.3. Az életerő eredete (i tényező) – itt az életerő már nem önmagában a legfőbb princípium, hanem az átmanból származó elsődleges tény – mint a Prasna-upanisad 6.4. és a Mundaka-upanisad 2.1.3. szakaszában – s ahhoz úgy viszonyul, mint az árnyék, vetület (cshájá).
Behatolását a testbe (ii tényező) – a manókrténa szó magyarázza, ami Sankara értelmezése szerint nem az akaratlagos cselekvést, hanem inkább manó’krténa – az akaratlan cselekedetet jelenti, mintha az ész tudta nélkül kerülne a testbe. Mindkét álláspont indokolt, hiszen más és más helyzetet jelölnek: az elme mint kozmikus princípium működése alapfeltétele a test megnyilvánulásának, hiszen az nem más, mint testet öltött gondolat, de a léleknek s ezzel az életerőnek a testbe kerülése közel sem a hétköznapi tudatműködés akaratlagosságától függ.
3.4. A fiziológiás lét a prána alapvető működésétől függ, ez irányítja a test egészséges működését. Az anyagcsere folyamata öt részből áll: a) energia bevitel tápanyag, oxigén és információ formájában (a prána felügyeli), b) a tápanyag lebontása, a bevitt energia felszabadítása (szamána feladata), c) a lebontott tápanyag és az energia elosztása a szervezetben (a vjána irányítja), d) felhasználása a sejtekben (udána = felépítés), e) végtermékek kiválasztása (apána funkció). Ezeket a funkciókat koordinálja az elsődleges prána.
3.5-7. A prána fennmaradása a testben (iii témakör):az életerő öt válfaja – a prána, apána, szamána, vjána és udána– itt nem a szorosan értelmezett életlevegőket jelenti, amik az elme és az érzékek után járnak, hanem a tágabb értelemben vett életerőket, létfunkciókat, amik közé az elme és érzékszervi működés is beletartozik. A bráhmana-irodalom jobbára ez utóbbi értelmezést hangoztatja.
A hét láng (kálí, karálí, manódzsavá, szulóhitá, szudhúmravarná, szphulinginí és visvarucsí) az emésztés tüzének lángjai, amik energianyalábokként hatolnak a szív zónáján keresztül az érzékszervi nyílásokig, így téve lehetővé az érzékelést. Máskülönben Agni hitveseinek tekintik a hét lángot.
A bráhmana-irodalom szokásos kilenc életfunkciója – a kilenc testnyílás szerint – itt az alábbi sorrendben szerepel: apána – ürítő- és nemzőszervek, prána – a fej hét nyílása (szemgödrök, fülnyílások, száj, orrlikak), szamána – az emésztőfunkció, amely felszívja a tápanyagokat, vjána – a vérkeringést, a nyirokrendszert az idegekben az ingerületek terjedését ellenőrző funkció, a tápanyag elosztása és udána – a lelket a test elhagyásakor a 101. csatornán (a Maitrájani-upanisad 6.21. nyomán szusumnának nevezik) keresztül a fejtető felé vezető erő, ami szemben a Cshándógja-upanisad 8.6.6 és az ezzel egybevágó Katha-upanisad 6.16. versekkel nemcsak a jón, de a gonoszon is túlra visz.
E szakaszok szerint az emberi testben százegy vezeték működik, míg a Brhadáranjaka-upanisad 2.1.9. szerint 72.000. A két vélemény kombinálásából fakad az alábbi számítás:
fő edényrendszer: 101 vezeték
ezek osztatai (101 × 100) 10 100 vezeték
további mellékágak (pratisákhá nádí, (101 × 100 × 72.000): 727 200 000 vezeték
összesen: 727.210.201 vezeték
Az udána prána hajtja keresztül a lelket a felfelé vezető csatornán, majd az életében folytatott tettek szerint ágazik onnan tovább a sorspálya.
3.8-10. Az öt testi működés kozmikus párhuzamai (iv-v témakör): a fejben lévő prána életerő megfelel a Napnak, a lefelé mozgó apána a Földnek, a középütt nyíló szamána a légtérnek, a vjána pedig a szélnek, végül a lelket vezető udána a kozmikus hőnek, amelybe a halál idején beolvad az életerő, miután magába vonta az elmét és az érzékműködéseket (vi témakör). Ez a gondolat a Cshándógja-upanisad 6.8.6. és a 15.1. szellemét követi.
3.11. Ez a bölcsesség, az életerő efféle ismerete más, mint az első kérdés kapcsán említett, utódokra vágyó bölcs tudása (1.9.), mert nem ideiglenes, hanem végérvényes eredménnyel jár.

4. KÉRDÉS
AZ ALVÁS

4.1. szöveg
Azután Gárgja, Szúrja unokája kérdezte őt [Pippaládát]:
– Tiszteletre méltó uram, mi az, ami alszik az emberben, és mi az, ami ébren marad benne? Mely istenség látja az álmokat, s kié a boldogság? Kiben gyökerezik mindez, kérlek?

4.2. szöveg
Ő így válaszolt:
– Ó, Gárgja, amiként a lenyugvó Nap fénykorongján összegződnek a napsugarak, majd ahogy újra s újra felkél, szétáradnak ismét, úgy összegződnek ezek [az érzékszervek] is legfőbb istenükben, az elmében. Ezért abban az állapotban [álom során] az ember nem hall, nem lát, nem szagol, nem ízlel, nem érint, nem beszél, nem ad és nem vesz semmit, nem örvend, nem mozdul. [Ilyenkor] mondják, alszik.

4.3. szöveg
E városban csak az élet tüzei maradnak elevenek. A családos ember tüze a kilégzés. A [délre fekvő] áldozati tűz a szétáradó lélegzet. Az áldozótűz a lélegzetvétel, mert [parazsát] a családosok tüzéből veszik el.

4.4. szöveg
Az egyesítő lélegzetet (szamána) azért nevezik így, mert kiegyenlíti a két áldozati fölajánlást, a belélegzést és a kilélegzést. Az áldozat bemutatója az elme, áhított gyümölcse pedig az emelkedő lélegzet (udána). Ez vezeti az áldozót minden nap Brahmanhoz.

4.5. szöveg
Ez az istenség [az elme] az álom során tapasztalja meg igazi nagyságát. Újra és újra látja, amit már látott, hallja, amit már hallott, s tapasztalja, amit már tapasztalt valahol, valamely égtájon. Láthatót és láthatatlant, hallhatót és nem hallhatót, felfoghatót és felfoghatatlant, igazat s valótlant – mindent lát, minden lévén lát [mindent].

4.6. szöveg
Mikor pedig elönti a fény, akkor az istenség [az elme] nem lát már álmokat. Akkor támad föl e testben ez a boldogság.

4.7. szöveg
Ahogy, kedvesem, elülnek a madarak a faágakon,
úgy leli meg itt minden oltalmát a Legfőbb Lélekben.

4.8. szöveg
A föld s a földrészecskék, a víz és a vízrészecskék, a tűz és a tűzrészecskék, a levegő és a légrészecskék, az éter s az éterrészecskék, a látás és ami látható, a hallás és ami hallható, a szaglás és ami szagolható, az ízlelés és ami ízlelhető, a tapintás és ami tapintható, a beszéd s ami kimondható, a kéz, s ami megfogható, a nemzőszerv s ami élvezhető, az ürítőszerv s ami kiüríthető, a láb, s ami bejárható, az elme s ami észlelhető, az értelem s ami felfogható, az öntudat s ami az énhez köthető, a gondolat s ami elgondolható, a sugárzás és ami beragyogható, az életerő, s ami azzal fenntartható.

4.9. szöveg
Bizony az ember, a gondolkodó lélek az, aki lát, érint, hall, szagol, ízlel, észlel, tud és cselekszik. A múlhatatlan Legfőbb Lélekben leli meg végső oltalmát.

4.10. szöveg
Aki ismeri az árnyékot nem vető, testetlen, színenincs és tiszta múlhatatlant, a Legfőbb Múlhatatlant éri el. Aki ezt így tudja, kedvesem, mindentudó s a mindenséggé válik. Erről szól a vers:

4.11. szöveg
„Aki, kedvesem, ismeri a Lelket, az érző lények, az életerő és az
Elemek és szellemeik oltalmát, az bizony mindentudó, s behatol mindenbe.”

Megvilágítás
Ez a szakasz négy kérdést tárgyal: az első kettő az álomlátást, a második kettő a mélyalvást illeti. A téma gyökere talán a legutolsó vers, amely a múlhatatlan egységet, egyetemességet magasztalja, amiben az egyes érzékszervek s tárgyaik, objektumaik is gyökereznek. Az egyes kérdések tehát az alábbiak:
4.1-2. i) Mi az, ami az alvó emberben nyugovóra tér, s mi az, ami fölébred? – Ahogy a nyugvó Nap magába vonja sugarait, úgy az öt érzéki észlelés – hallás, látás, szaglás, ízlelés, tapintás – és öt érzéki működés – beszéd, megragadás, nemzés, ürítés, járás – visszavonul az elmébe, amely alvó állapotban is éber.
4.3-4. Az éber elme mellett Brahman városában, a testben az életfunkciók (pránák) is éberek maradnak, akár az eleven áldozati tüzek: az apána megfelel a családok szent tüzének (gárhapatja-tűz), a vjána az ősatyáknak szánt, déli irányban égő áldozati tűznek (anváhárjapacsana- vagy daksinágni-tűz), hiszen a vjána életerő a szívtájéktól jobbra (ez a déli égtáj iránya) eső idegfonatban aktív, míg a prána az isteneknek szóló áldozótűznek (áhavaníja-tűz), amit a családosok tüzéből vesznek. A szamána egységre vezérli a ki- és belégzést, bár a 3.5. vers szerint a táplálék felszívódását segíti, az udána pedig az elmét s a többi összetevőt viszi Brahmanba, nemcsak a halál alkalmával, hanem a mélyalvás során is.
4.5. ii) Mely istenség – értsd érzékszerv – látja az álmokat? – Az elme, mert az építi az álomképeket a korábban látott s a még nem tapasztalt tényekből.
4.6. iii) Ki örvendezik a mélyálomban? – Az öröm abból fakad, hogy a kozmikus hő (azonos az udánával, ld.3.9.) által legyőzött elme már nem lát álomképeket, ám arról itt nem esik szó, hogy ki tapasztalja az örömöt. Ez a későbbiekből derül ki.
4.7. iv) Miben egyesülnek az érzékszervek, az elme s az életerők? – A Legfelsőbb Lélekben (Átman), vagy a tudatos Önvalóban (vigjána-átman) amely a Legfelsőbb Lélekben gyökerezik. Ezen alapul a) az öt elem (föld, stb.), s az öt finom elem (prthiví-mátráh, stb.), b) az öt érzékszerv, érzékműködés és érzéktárgy, c) az elme, az értelem, az öntudat, a tudat vagy gondolat, a sugárzás és az életerő, valamint ezek funkciói.
4.8-9. Az elme, értelem és öntudat szakkifejezések elsőként itt, valamint a Svétásvatara-upanisad 5.8. versében tűnnek föl, s a szánkhja-rendszerben szereplő tudatra (csitta) emlékeztetnek, amely az itteni felsorolásnak csak egyik eleme. A sugárzás (korábban az udánával azonos) mindent beragyog,mert haldokláskor az érzékek fény-elemekként (tédzsómátrá) behatolnak a szívbe, s ennek köszönhetően felizzik a szívcsúcs. Az életerő funkciója a fenntartás, ahogyan azt a 2. szakasz tisztázta.
4.10-11. Az utolsó két vers egy ígéret és az azt alátámasztó záró vers.

5. KÉRDÉS
A MEDITÁCIÓ

5.1. szöveg
Azután Sibi fia Szatjakáma kérdezte őt [Pippaládát]:
– Tiszteletre méltó uram, aki az emberek közt haláláig a szent óm szótagon elmélkedik, mely világot nyeri el ezzel?

5.2. szöveg
Ő így válaszolt:
– Szatjakáma, az óm szótag a magasabb s az alacsonyabb Brahman. Aki tudja ezt, egyedül ennek köszönhetően elnyeri vagy egyiket, vagy másikat.

5.3. szöveg
Aki az óm egy mértékén[A] elmélkedik, ennek folytán megvilágosodik, majd [halála után] gyorsan visszatér a Földre. A [Rg-védai] himnuszok az emberi világba vezetik, ahol [megszületvén] vezeklése, nőtlen tanulóélete és hite folytán megtapasztalja, mi a nagyság.

5.4. szöveg
Aki [az óm] két mértékén [A-U] meditál, az elme síkjára jut. A [Jadzsur-védai] varázsigék a levegőégen át a Hold világába repítik őt, majd a Hold világának hatalmát kiélvezvén visszatér a Földre.

5.5. szöveg
Aki viszont az óm szótag mindhárom mértéke [A-U-M] által a Legfelsőbb Személyen meditál, az a Nap ragyogásába jut. Miként a kígyó vedli le régi bőrét, úgy szabadul meg minden bűnétől. A [Száma-védai] dallamok révén Brahmá bolygójára [Szatjalókára] jut, s megpillantja a testek urát, a dzsíva-lelkek sokaságánál magasztosabb Legfelsőbb Személyt.
Erről szól az alábbi két vers:

5.6. szöveg
„Összecsengés híján vagy külön ejtve végzetessé válik a három hang,
De alsó, közép és magas hangfekvésben jól ejtve szűnik a bölcsnek félelme.”

5.7. szöveg
„Himnusz ide [a Földre] vezet, ige a Légbe és dallam a tudósok által ismertbe.
A bölcs óm-zengéssel éri el a békés, kortalan, halhatatlan, rettenthetetlen Legfelsőbbet.”

Megvilágítás

5.1-2.A felfoghatatlan Brahman egyik értelmezhető megnyilvánulása a szent óm szótag. E szótag legkorábban áldozati invokáció, igenlő felkiáltás jelentésben volt ismeretes, később egyre inkább Brahman hangzó és vizuális szimbóluma. Ez testesíti meg a védák lényegét, azaz Brahmant a Katha-upanisad 2.15-17. szerint.
Az alacsonyabb és magasabb Brahman kifejezés az értelmező iskolák szerint eltérő prioritásban jelenti az Egyetemes és a Személyes Abszolútumot. Az advaita iskola a személytelen vagy személy fölötti aspektust (Brahman) tekinti elsődlegesnek, mellette a személyes Isten (Ísvara), vagy az immanens benső irányító (Hiranjagarbha Visnu) másodlagos. Ezzel szemben a dvaita iskolák szerint az egyetemleges személytelen aspektus a másodlagos, míg a személyes Bhagaván az elsődleges, akihez örök, szeretetteljes kapcsolat fűz minden teremtményt.
5.3-5. Az OM (A-U-M) hangot vagy három, vagy pedig négy morás szótagnak tekintik. Vesd össze: Mándúkja-upanisad. A jelen szakasz pedig még tovább megy, s a kései upanisadok szellemében három hangzója A-U-M vonatkozásában elemzi az óm szótagot. Aki ezek közül egy elemen meditál, nyomban visszatérhet a dicső emberi születésbe – amely ígéret ellenkezik az ősök útjának és az istenek útjának tanával, ahogyan azt a Prasna-upanisad 1. szakasza is elfogadja. Aki két mértéken meditál, a Holdba jut, s onnan visszakerül a Földre az ősök útján, vö.: Mándúkja-upanisad 10.; míg a három szótag elgondolása az istenek útján Brahmanhoz vezet, ahonnan nincs visszatérés.
5.6-7. A mantrák zengése kötött lelki gyakorlat, ahol a pontos felidézés nélkülözhetetlen, ezért az intés a szabályok pontos követésére. Az alsó, közép és magas hangfekvések a védai szanszkrt sajátjai. A három véda jellemző összetevői – Rg – himnusz, Jadzsur – ige, Száma – dallam – a három világszférát teszi elérhetővé.

6. KÉRDÉS
A SZELLEM

6.1. szöveg
Azután Szukésa, Bharadvádzs fia kérdezte őt [Pippaládát]:
– Tiszteletre méltó uram, a Kószala királyság hercege, Hiranjanábha egyszer hozzám lépett s megkérdezte: „Bháradvádzs, ismered a tizenhat részből álló Purusát?” Én azt válaszoltam néki: „Bizony, nem ismerem! Ha ismerném, miért ne beszélnék neked róla? Bizony gyökeréig elszárad az, aki nem mond igazat. Ezért nem volna helyes igaztalanul szólnom.” Ő meg szó nélkül fogatára szállt és elindult. Erről a személyről kérdezlek téged, hol lakozik?

6.2. szöveg
Ő így válaszolt:
– Itt van, kedvesem, a testben az a Purusa, akiben úgy mondják, a tizenhat részecske keletkezik.

6.3. szöveg
[A Purusa] így gondolkodott: „Minek az eltávoztával távozom el én is? És minek a megállapodásával állapodom meg magam is?”

6.4. szöveg
Majd megteremtette az életerőt (prána), az életerőből a hitet, az étert, a levegőt, a fényt, a vizet, a földet, az érzékszerveket, az elmét s az ételt; az ételből az erőnlétet, vezeklés, a mantrákat, a rituális tetteket s a világokat; a világokban pedig a megnevezéseket.

6.5. szöveg
Ahogy az óceán felé tartó sebes folyású folyók elenyésznek, amikor az óceánba ömlenek, s nevüket és formájukat vesztve egyszerűen csak óceánnak nevezik őket, úgy van e nagy látnok esetében is. A Purusa felé tartó tizenhat elem is elenyészik, amikor elérik Purusát, s nevüket és formájukat vesztve egyszerűen Purusának nevezik őket. Annak nincsenek részei, s halhatatlan. Erről szól a vers:

6.6. szöveg
„Kiben úgy állnak e részek, mint kerékagyban a küllők,
Megismerendőként ismerd, hogy a mulandóság elkerüljön.”

6.7. szöveg
Majd így szólt hozzájuk [Pippaláda]:
– Bizony, eddig terjednek ismereteim a Legfőbb Brahmanról. Ezen túl nincsen semmi.
Azok pedig magasztalták őt:
– Atyánk vagy te, aki a tudatlanság óceánjának túlpartjára vezetsz minket! Hódolat a nagy látnokoknak, hódolat a nagy látnokoknak!

Megvilágítás

6.1-3. Pradzsápatit, azaz Visnut azonosítják a 24 részű, azaz 24 kéthetes holdciklusból álló esztendővel, így könnyű fölfedezni őt a 14/15 napos kéthetes holdciklusokban is. A telihold tizenöt napon keresztül apránként fogy, mondhatjuk tizenöt része elenyészik majd ahogy telni kezd, visszanyeri elveszett részeit, és újra teljességében jelenik meg, míg tizenhatodik része, a lényege, változatlan marad. Innen ered, hogy Pradzsápati-Visnut tizenhat (Vádzsaszanéji-szanhitá 8.36.), sőt tizenhét eleműnek nevezik, mert életenergiája a legfőbb elemként minden mástól különbözik. Pradzsápati-Visnut mintául véve az embernek is 16 részt tulajdonítanak, amikből 15 elenyészik, de az étel révén visszatér, míg a tizenhatodik a halálkor távozik csak el (vö.: Cshándógja-upanisad 6.7.). Az utolsó kérdés e 16 elemre vonatkozik, ami a szánkhja filozófia felfogására emlékeztet.
Purusa itt Visnunak az ember szívében lakozó immanens aspektusa, a Purusa-Felsőlélek, akinek közreműködésével nyilvánulnak meg az életfunkciók. Valójában nem Visnu eltávozása függ a tényezőktől, hanem megfordítva, Visnu visszavonulásával a teremtett tényezők is kivonulnak a testből.
6.4. A makro- és mikrokozmikus teremtés Visnu jelenlétének köszönhetően megy végbe. Visnu-Purusa megteremti 1) a pránát, mint a legfontosabb összetevőt, aminek jelenléte vagy eltávozása önmagának jelenlétét vagy távozását is jelenti. Sankara szerint ez a világszellem (Hiranjagarbha, vagyis Visnu mindenhová elterjedő aspektusa. Ebből lesz 2) a hit (sraddhá), az ember legbenső lényege, őscsírája, majd 3-7) az öt elem következik, utána 8) a tíz érzék, 9) az elme, 10) az étel, 11) az abból fakadó erő, majd 12) a vezeklés, 13) a mantrák, 14) az azokon alapuló cselekedetek, 15) a tettekkel elérhető világok és végül 16) az egyedi megkülönböztethetőség, a megnevezés.
Az éter, levegő, fény/tűz, víz és föld az anyagi elemek, az érzékszervek, elme és étel, illetve erőnlét az ember dimenziója, míg a hit, vezeklés, mantra, rítus a fölszabadulás eszközei. Így a felsorolás az anyagba történő belesüllyedés, illetve a kiemelkedés lehetőségeit, eszközeit is felsorolja.
6.5-6. A megnevezések és formák szerint megnyilvánult mikro- és makro-univerzum visszarendeződése az óceánba belevesző folyókhoz hasonlítható, amikor az egyes jelenségek redukálódnak a közös forrásra. Az egyén testi mivoltában az elemek és érzékműködések a lélekre, illetve életerőre redukálódnak, a kozmikus megnyilvánulásban szétáradó energiák pedig fokozatosan Visnuba áramlanak vissza, aki változatlan úgy a kiáradás, mint a visszarendeződés során. Az isteni forrás az a mögöttes rendező elv, amely a mulandó megnyilvánulásokon túl az örök maradandóságot képviseli. Ennek a végső személynek az ismerete megváltja az embert a mulandóságból, és bevezeti az örökkévalóság birodalmába.
6.7. Pippaláda minden tudását átadta növendékeinek, akik felismervén nagyságát magasztalják, és atyjukként fogadják el őt. Márpedig a tan továbbadása atyákon és mestereken keresztül történik a méltó fiak és növendékek felé. A spirituális atya pedig fontosabbnak számít a vér szerinti szülőknél is, mert az öröklét kulcsát adják a növendékek kezébe.

 
B.P. Yati, S.Radhakrishnan, Paul Deussen elemzéseinek felhasználásával készítette a Napkelet munkaközösség: Rácz Géza, Andrássy Csongor, Tenkei Imre

Napkelet munkaközösség
60/2013.