Szembe kell szegülni az öregséggel! – Cicero az öregségről

Akikből ugyanis teljességgel hiányzik a jó és boldog élet képessége, azoknak minden életkor teher; akik ellenben minden jót magukból merítenek, azoknak semmi sem tűnhetik rossznak abból, amit a természet rendje parancsol. Az ilyen dolgokhoz tartozik elsősorban az öregség, amelyet mindenki szeretne megérni, de ha elérte, szidalmazza; ilyen az ostobaságból eredő következetlenség és visszásság.

… csak abban vagyok bölcs, hogy a természetet, a legjobb vezért istenként követem, és engedelmeskedem neki.

Tudniillik a kiegyensúlyozott, nem nehéz természetű, nem is barátságtalan öregek elviselhető öregséget élnek, ezzel szemben a nyerseség és a gorombaság minden életkorban terhes.

… nyomasztó szegénységben nem lehet könnyű az öregség még a bölcs számára sem, viszont a legnagyobb bőségben sem lehet tehermentes a balgának.

… leghatásosabb fegyver az aggkor ellen a tudomány és az erények gyakorlása.

Ám a nyugodtan, feddhetetlenül és szépen eltöltött életre is derűs és könnyű öregség következik; tudjuk, ilyen volt Platóné, aki nyolcvanegy éves korában, írás közben halt meg.

… négy okot találok, amiért az öregkor nyomorúságosnak látszik. Az első: mert akadályoz a közéleti tevékenységben; a második az, hogy elgyengíti a testet; a harmadik: majdnem minden élvezettől megfoszt; a negyedik: mert nagyon közel van a halálhoz.

A vakmerőség ugyanis a virágzó kor, a megfontoltság pedig az öregség velejárója.

Mert mi kellemesebb, mint az ifjúság érdeklődésével körülvett öregség?

Én ugyanis sohasem értettem egyet azzal a régi és dicsért közmondással, mely arra int, hogy korán kell megöregedned, ha sokáig akarsz öreg lenni. Ellenkezőleg, én azt szeretném, ha rövidebb ideig lennék öreg, mintsem idő előtt megöregednék.

Minden életkornak meg van szabva a maga időszerűsége; ezért a gyermek erőtlenségében, az ifjak hevességében, továbbá a már lehiggadt kor komolyságában s az öregkor érettségében van valami természetes, amit a maga idejében el kell fogadni.

Szembe kell szegülni az öregséggel, Laelius és Scipio, s hátrányait szorgalommal kell pótolni: úgy kell küzdeni az öregség, mint valami betegség ellen. Tervszerűen ápolni kell az egészséget, mérsékelt testgyakorlatot kell végezni, s csak annyi ételt és italt szabad fogyasztani, amennyi helyreállítja, de nem rontja le az erőt. És nemcsak a testnek kell támogatást nyújtani, hanem sokkal inkább a szellemnek és a léleknek, mert ezek is kialusznak az öregkorban, ha nem csepegtetsz beléjük olajat, mint a mécsesbe.

Én egyaránt dicsérem az ifjat, ha van benne valami az öregből, és az öreget, akiben van valami az ifjúból; aki így él, az testben lehet öreg, de lélekben sohasem.

A tekintély ugyanis az öregkor koronája.

Nyomorúságos az olyan öregkor, amely szónoklattal védekezik. Sem a fehér haj, sem a ráncok nem tudnak egyszeriben tekintélyt szerezni, ellenben a becsületesen eltöltött előélet utolsó jutalomként a tekintélyt kapja.

A dolog úgy áll: valamint nem minden bor, ugyanúgy nem minden természet savanyodik meg a régiségtől. Az erkölcsi szigort helyeslem az öregeknél, de mint minden mást, úgy ezt is módjával – a nyerseséget semmiképpen. Azt pedig nem értem, mire való az öregkori fösvénység: mert lehet-e fonákabb dolog, mint annál több útravalót szerezni, minél rövidebb a hátralevő út?

Egyébként mindent, ami a természettel egyezően történik, a javak közé kell sorolni.

… a fiatalok életének az erőszak vet véget, az öregekének az érettség; ez pedig nekem annyira kellemes, hogy minél közelebb jutok a halálhoz, annál inkább megpillantani vélem a szárazföldet, mint aki a hosszú hajóutazásról valahára megérkezik a kikötőbe.

Tiltja Püthagorasz is, hogy a fővezér, vagyis az Isten parancsa nélkül távozzunk az élet őrhelyéről és állomásáról.

A természet ugyanis ezt a szálláshelyet ideiglenes, és nem végleges lakóhelye gyanánt adta nekünk.

(Cicero: Az öregségről; A barátságról.
Fordította: Szabó György. Kriterion, Bukarest, 1987.)

53/2010.
Fordította: Szabó György, 1987.