Bernáth Géza

Bernáth Gézáról sajnos nagyon keveset tud még az utazókkal foglalkozó szakirodalom is. 1845-ben született, alighanem a Kassától 10 km-re délkeletre lévő Bernátfalván, mert Szinnyei József nevéhez megkülönböztetésül zárójelben odatette, hogy „bernátfalvi”.

Noha szüleiről, elvégzett iskoláiról sem tudunk semmit, bizonyosan érettségizett, mivel az 1868–1870-es Osztrák–Magyar Kelet-ázsiai Expedícióban, melynek Xántus János is tagja volt, követségi futárként vett részt. Alighanem ezután is rövid élete végéig diplomáciai szolgálatban lehetett, mivel császári és királyi követségi titkár volt Pekingben, s a kínai kormánnyal aláírt egyezségokmányt Japánon és az Egyesült Államokon átutazva ő hozta haza.
0Kelet-ázsiai utazásának egyes részletei a Vasárnapi Ujságban, a Pesti Naplóban (Négy hét Pekingben, San-Fanciscótól New-Yorkig) és az Athenaeum Nagy Képes Naptárában (A keletázsiai expeditio és a siami birodalom) jelentek meg 1869–1870 folyamán. Az egész utazásának naplószerű beszámolóját – ami igen élvezetes olvasmány – 1873-ban Pesten jelentette meg „Keletázsiai utazás” címmel. Bernáth Géza 37 éves korában, 1882. február 8-án halt meg Nizzában.

A kormány és a jávaiak

„A jávai kormány minden tekintetben igyekszik az európai faj felsőbbségét a bennszülöttek irányában fenntartani, és a fehéreket mintegy felsőbb légkörbe helyezni. E végből rajta van, hogy mindent, a mi az európaiak tekintélyén és morálján a bennszülöttek előtt csorbát ejthetne, szigorú szabályok által meghiusíthasson. Igy pl. a magános európai nőknek tiltva van a huzamosb ideig tartó künn időzés, ha csak két tekintélyes polgár az illető morálja és helyzete iránt kellő biztosítékot nem ad.
Ezen eljárás bár önkényes, de kétségtelen, hogy a bennszülöttek előtt az európaiakat erkölcsi tekintetben emeli. De hogy az európaiak társadalmi életét emeli-e, ez már más kérdés. No de ezt elérni nem is volt czélja e rendeletnek.
A jávai lakók félelme vagy tisztelete (kettő közül egyik,) oly nagy az európaiak iránt, hogy mindenütt, hol átutaztunk, a lakók letérdeltek kocsink előtt, és csak akkor keltek fel, midőn már messzire elhaladtunk. A hollandok, vagyis inkább a jelenlegi rendszer védői azt állítják, hogy ilyen erélyes kormány nélkül lehetlen volna néhány ezer fehérnek tizenkét millió bennszülött felett uralkodni.
Ezt álítani igen könnyű, főleg, midőn az ellenkező rendszer még nem lőn megkisértve. De Anglia indiai birtokain aránylag kevesb fehér ember lakik, mégis a mi a népesség harcziasságát, erélyét illeti, ez sokkal fölülmulja a minden tekintetben gyenge és elsatnyult jávai lakosságét.” (53–54.)

A szobákról

„A szobákban szalmából és bambuszból készült butorzat van, mely azonban eléggé czélszerütlen, egyrészt, mert a meleget ez is csak elősegíti, másrészt pedig a leggondosabb vigyázat mellett is lehetetlen a molyoktól megőrizni. Arra, hogy itt egy bőrrel vagy szövettel bevont szék a túlságos használat miatt megkopott volna, nincs eset, mert mindenki meggondolja elébb, hogy mit választ ülő helyéül.
Üveg ablakok a házakon nincsenek; ez is épen oly fölösleges és költséges kiadás volna, mint a szövet-butorzat. Betett ablakok mellett egy óráig is alig lehetne a szobai léget kitartani, s a szobák lehető hűsen tartására elkerülhetlenül szükséges, hogy a redőnyök éjjel-nappal leeresztve legyenek.” (59.)

Szingapúrról

„Singapore, kedvező helyzeténél fogva az összes keleti kereskedésnek gyúpontja lőn, nem csak úgy tekinthető, mint a China, Japán és Európa közti kereskedésének centruma, de az Australia, a Kelet-indiai szigetek, Java, Borneo, Sumatra, és Európa közti kereskedés is itt öszpontosul. Liverpoolt, New-Yorkot és Londont kivéve, Singapore kikötőjében fordul meg évenként legszámosabb hajó.
(…) Ez a derék város egy maga elárasztotta az egész keletet rosz és hamisított áruczikkekkel, melyeket sokkal olcsóbban képes a piaczra bocsátani, mint az angol kereskedő a jó gyártmányokat, melyeknek becsét és hitelét a számtalan hamisítás által nem kis mértékben rontja.
(…) Singapore lakosságának tekintélyes részét chinaiak képezik. Mint Bataviában, úgy itt is a részlet-kereskedés majdnem tökéletesen az ő kezükben van. Azonfölül mint kézművesek s iparosok, fölötte nagy szorgalmat fejtenek ki. Este kilencz-tiz órakor is oly élénk a chinai városrész, mint a nappali órákban. Szünet nélkül dolgoznak műhelyeikben. E feltünő munkásság egészen elüt attól, mit Chinának legiparosabb városában, Cantonban látni, mi leginkább abból magyarázható meg, hogy mindnyájan igyekeznek lehető legrövidebb idő alatt annyi vagyont szerezni össze, melyből, hazájokba visszatérve, gond nélkül megélhessenek.
A bennszülöttek, az úgynevezett singalesek vagy klings-ek, a hindu népfajhoz tartoznak. Ez sokkal erőteljesebb, magasabb, szebb faj a malaynál vagy a jávainál, kik a majmoknál csak egy fokkal állnak fölebb.” (60–62.)

A szingapúri kínai színházról

„A chinai szinházak nem európai fülek és érzékek számára állítvák. Már a pénztárnál is egészen más divat uralkodik, mint az európai szinházaknál, hol a helyért fizetnek, itt ellenben a személyiséget nézik, s míg a chinai alig fizet nehány casht, az európaival egy dollárt fizettetnek. Hanem ezért azután joga van nemcsak a nézőhelyre, de a szinpadra is bemenni. A szindarab folytonos verekedés és katonásdi játékból áll, közbe-közbe kiállhatatlan fülhasító zenével, mely valamint az egyhangu, siránkozó éneklés a hallérzékekre nézve rövid idő után türhetlenné válik. Fahasábok egymáshozverése, s czin- és réztányérok zöreje képezi az orchestrum zenéjét, de ez oly pokoli zaj, hogy igazán örül az ember, ha már kívül van. A nézőtér berendezése ugyanaz, mint az európai nyári szinházaknál, a földszinten padokkal, és az emeleten páholyokkal; az ülőhelyek úgy szintén az egész szinház, fából állannak. A szinpad ruhatára és függönyei, valamint az előadásokhoz szükséges készletek legnagyobb részt csupán papirból készítvék, és így az igazgatónak nem okoznak tetemes kiadásokat. De miután a jövedelem is csak cash-ek után számíttatik, az ilyetén berendezés elkerülhetlen.” (65–66.)

Bangkokról

„Érkezésünk napján, a délutáni órákban – daczára a nagy hőségnek – többen egy nagy Dagobát mentünk megnézni. Ez a legkülönösebb látványok egyike, mit valaha láttam. E Dagobának egyrésze hajdan királyi lakul szolgált. Az egésznek gyöngyét, a nagy tornyot, egy siami vezér épitette, ki a Birman ellen viselt háborúból győzelmesen tért vissza. E torony néhány száz láb magas, kirakva és feldiszítve minden féle szinü üveggel és porczelánnal, mely ha a nap rásüt, csillogó fényben ragyog.
Kivülről egyharmad magasságig lépcsőkön lehet menni. Ez a vállalat az equatori nyomasztó légben, midőn a hévmérő árnyékban 30 fok Reaumurt mutat, nem minden fáradság nélküli, de felérve, a városra és folyóra, igen szép és jutalmazó kilátás nyilik. Ez a Dagoba, az említett tornyon kívül még tizenöt–húsz épületet foglal magába, melyekben számtalan szobor van chinai izlésban faragva, gránitból és más fajta kőből. A fő bejáratnál két hatalmas nagyságu Buddha szobor van gránitból.” (69–70.)

A bangkoki pagodákról és Buddha-szobrokról

„Igen érdekes nevezetességek a különböző dagobák vagy pagodák, melyek itt meglehetős számmal vannak. E pagodák eredete rendesen az, hogy egy-egy szerencsével folytatott háború bevégezte után, a hadvezér vagy király, ennek emlékére egy ily templomot emeltet. Gyakran azonban oly nagy mérvben kezdik az építést, hogy az illető építtető egész élete alatt sem birja befejeztetni, a következő uralkodó pedig nem folytattatja a bevégzetlen mű épitését, hanem inkább újat kezdet; így azután számos pagoda hever félig romokban, melyekre ezerek munkája, és az államnak milliói czél nélkül pazaroltattak.
Legérdekesbek bangkok pagodái közt a Wan-chang, (Van-csang.) Továbbá a Watka a királyi palotában, hol egy roppant nagyságu fekvő Buddha van fából kifaragva, és erősen megaranyozva. E Buddha hossza 140 láb, és egy agyagból épült házat egészen betölt, úgy annyira, hogy alig marad hely, hol az ember e monstrum mellett elmehet. A vat kalaja pagodában szintén egy ülő Buddha van fából kifaragva, és gazdagon megaranyozva; dimensiora ez sem sokat enged a fekvő Buddhának. A nagy Buddhák mellett számos mindenféle nagyságu Buddha tölti be a templomot. A könnyebben eldugható kisebb isteneket, kevés vallásosságra mutató kapzsisággal el is szokták lopni, s néhány tikálért nekünk is árultak ilyeneket a követségi hôtelben.” (79–80.)

A temetőről és a holttestekről

„Körül járva e temetőt, – ha ugyan ily névvel lehet e helyet nevezni – leginkább csak csontvázakat láttam, miután a holttetemeket a kutyák és keselyűk, egymással vetekedve, a lehető leggyorsabban szétmarczangolják és megeszik. Ez igen szerencsés körülmény a lakosságra nézve, mert a madarak a holttestek felemésztése által elejét veszik a különben okvetlenül bekövetkezendő veszélyes nyavalyáknak, s épen azért e madarak pusztítása erősen tiltva van, de nem is jutna eszébe senkinek sem ily hasznos állatokat bántani, melyek az épen oly unalmas, mint leverő hatásu temetkezési szertartásoktól, s a fáradságos sírásás munkájától megmentik a lakosságot. A gazdagabb egyének hullái megégettetnek, s hamvaikat urnákba szokták eltenni, vagy elássák.” (80.)

A sziámi királyságról

„A siami kormányforma igen sajátságos, és a monarchikus államok közt bizonyára egyetlen. Nem gondolnám, hogy a földgömbön még egy második állam is léteznék, hol első király, második király, és néha a körülményekhez képest még egy harmadik király létezése is szükségesnek tartatnék az ország védelmére és nyugalmára.
E hármas királyságnak tulajdonképeni oka, mint ezt Sir Bowring, egykori siami angol követ, igen helyesen véli – a siamiaknak a szomszéd népekkel folytatott gyakori háborúiban keresendő. Czélszerűnek tartották ugyanis, hogy az esetre, ha az első király a csatában elesnék, annak helyét rögtön a második király foglalhassa el, és ha ez is az ellenség hatalmába jutna, még mindég legyen reservában egy harmadik király. De ha a kérlelhetlen sors úgy akarná, hogy e harmadik király is oly szerencsétlenül járjon, mint két elődje, akkor alighanem nagy zavarba jönnének a siamiak. Miután azonban a gondviselés, és a harcz esélyei őket e hármas csapástól mind ez ideig megkímélték, és remélhetőleg ezután is megkímélendik, e szerint megszűnik az ok változtatni e királyi intézményen, és én sem töröm rajta fejemet, hogy nekik valami jobbat ajánljak.
A hatalom egészen az első király kezében van; a második király az elsőnek rendesen testvére vagy unokatestvére, s a harmadik szintén közeli rokona. E két utóbbi az első királytól húzza jövedelmét; valamint a királyi család nagy része, s ha tekintetbe vesszük, hogy jelenleg a királyi család férfi tagjainak száma körülbelül 800-ra tehető, úgy könnyen átláthatni, hogy a királyi civillistának nagy részét a család tagjainak fenntartása emészti fel, kiknek egy része alig kap nehány kanál rizst a király élés kamrájából, de azért úgy hiszem, meg vannak elégedve sorsukkal, s ha épen nem is volnának, az sem igen segítene rajtuk.” (89–90.)

A fehér elefántról

„Az ugynevezett fehér elefánt, inkább piszkos szürke, mint fehér. Ő magassága igen rugós lévén, daczára a nagy tiszteletnek, melyben tartatik, három lábáre meg van kötve, és körüle egy korlát van húzva, mi által a látogatók, a nem igen kellemes czirógatásoktól biztositva vannak. Élelmezés miatt nem panaszkodhatik e becses állat, mert a mit csak szeme, szája kiván, azt megadják neki. A siami nép babonás imádással viseltetik a fehér elefánt iránt, és már több izben háborut is folytatott a szomszéd népfajokkal, ha ezek a birtokukban levő fehér elefántot nem voltak hajlandók eladni vagy átengedni. Az átalános hiedelem szerint a fehér elefánt megmenti az államot minden veszélytől, és seregeinek győzelmet biztosít az ellenség fölött. Az elefánttal ugyanegy istállóban van egy fehér majom is, mely szintén igen nagy becsben tartatik, de oly bűvös erőt, mint az elefántnak, nem tulajdonítanak neki.” (74.)

A nőkről

„Az asszonyoknak Siamban semmi jogaik nincsenek. A gazdagabb férfiaknál, mint fényüzési czikk tekintetnek, és kiki annyi feleséget vehet magának, a mennyit kedve tartja, feltéve, hogy eltartásukra naponként néhány kanál rizszsel rendelkezhetik. A toilette igen csekély kiadásokat okoz, miután a túlnyomó nagy rész e tekintetben körül belül azon a ponton áll, melyen Éva anyánk a paradicsomban.
Nejeiről és asszonyairól soha nem beszél a siami; – ezeket oly alárendelt dolgoknak tartja, hogy szégyenli rólok emlitést tenni és restelné, ha elméje csak pillanatig is ezekkel foglalkoznék.” (91–92.)

A kantoni szent állatok pagodájáról

„Nem messze lakásunktól egy pagodát néztünk meg, hol szent disznók, szent ludak, csirkék és kácsák tartatnak; én azonban a legjobb akarat mellett sem birtam különbséget találni a szent és nem szent disznók, vagy a szent és nem szent szárnyas állatok között; mindössze is annyit vettem észre, hogy a tisztaság nem tartozik a chinaiaknál a szentek tulajdonságai közé; mert ólaik hatalmasan rondák és piszkosak voltak, és bizonyára hónapokon át nem voltak tisztítva.” (103.)

Kanton vízi életéről

„Igen érdekes Cantonban a víziélet. Több, mint száz ezerre teszik azok számát, kik életüket folytonosan a vízen töltik, és Cantonnak mintegy úszólakosságát képezik, mely számban a női elem túlnyomó. Az ugynevezett virágcsolnakokban igen számosan vannak együtt, és igen víg életet élnek; folytonos zene és ének hangzik itt mind saját maguk, mind a látogatók mulattatására. De egy nagy része dolog által keresi élelmét, és látni gyakran igen fiatal leányokat, kik „sampan”jaikat (csolnak) egészen egyedül – igen ügyesen kormányozzák, és hajtják egyuttal, átszállítván az utasokat a folyón, s egyszersmind a hajók ki- és berakodásánál is buzgón foglalkozván.” (107–108.)

A mandarinokról

„Rangkülönbség nem létezik Chinában; egyedül a mandarinok alkotnak egy külön, szabadalmazott osztályt. Ez az osztály, mely Chinában minden hatalmat kezei közt tart, nyolcz fokozatra oszlik, mely fokozatok a kalapokon hordott különböző színü gombok által jeleztetnek. A legfőbb rangu mandarinok, az alkirályok és miniszterek sötét veres gombot, a másod rangban levők, a tartománykormányzók világos veres gombot hordanak. A harmadik rangfokozat jelvénye sötétkék, – a negyediké világoskék, az ötödiké sötét sárga, a hatodiké pedig világos sárga gomb. Az utolsó két osztály nem tartozik a valódi mandarinok sorába; ezek a rendőri hivatalnokok, s fehér gombot viselnek fövegjeiken. Az előléptetést a rangfokozatban csak tetemes összeg pénzfizetése mellett lehet elnyerni.” (111–112.)

A tűzijátékról

„E holdfogyatkozás alkalmával a chinaiak nagyon megvoltak rémülve, hogy a sárkány megeszi a holdat. E sárkány elijesztésére az egész városban tűzijátékokat rendeztek. A folytonos lövöldözés, taraczkok durrogtatása és röppentyü-pattogtatás miatt az éjjeli alvásról szó sem volt. (…) nem lehet tagadni, hogy a chinaiak által rendezett tűzijátékok igen szépek és változatosak; s nem hiába űzik ők ezt szenvedélylyel: meglátszik a szép eredmény a gyönyörű tűzi alakok és – a városok égésében is. E szenvedélyüknek gátot vetni lehetlen; ezt megkísérteni annyi volna, mint eltiltani a sör ivást Münchenben. Ha a chinainak csak tűzijátékot említenek is, már magán kívül van örömében.” (147–148.)

A kínai keresztényekről

„Az áttérők legnagyobb része érdekből vallja magát keresztyénnek, mert ez esetben várja és reményli a hittérítők pártfogását, és ennek folytán a franczia kormányét is, saját kormánya és ennek közegei ellenében. Tolvajok, rablók, gyilkosok, hogy a büntetéstől meneküljenek, áttérnek a keresztyén vallásra, s ennek következtében a franczia követségnek és konsulságoknak tömérdek bajuk van a chinai kormánynyal, minden hittérítő szálka a mandarinok szemében; a francziák pedig a leggyülöltebb nemzet náluk az európai nemzetek közt.” (149.)

54/2010.
Szendrei László