LXIV. szám: Szenvedély

Szenvedély – lehet szeretni, lehet gyűlölni, de akár tetszik, akár nem, a szenvedély jelen van az ember életében. Úgy mondják, három jelleg határozza meg a világ dolgait: a tömeg, az energia és a fény, vagy másképpen a tudatlanság-sötétség, a lendület-szenvedély és a jóság-világosság. Ezek egymással váltakozó arányú, állandóan kavargó elegye minősíti az ember életét és a környezetünk elemeit is. Úgy tartják, a tudatlanság lefelé húz, a jóság felfelé emel, a szenvedély pedig szinten tart. A három minőség közül talán ez utóbbi a legjellemzőbb az emberre, mondhatjuk, az ember tipikusan szenvedélyes. És nem csupán biológiai adottságai folytán, bár igaz, hogy ha a szenvedély elsődleges megnyilvánulási területét, a szexualitást tekintjük, a főemlősök közül az ember az egyik leginkább fogamzóképes, nemi aktivitását szinte nem korlátozza párzási időszak, s testtájékait és testi arányait tekintve is rendkívüli jelentőséget kapnak a szaporító szervek. Emellett az ember szinte teljes kulturális beállítódását is a szenvedély itatja át. Ezért olyan perdöntő kérdés a párválasztás és a párkapcsolat, és ezért akar mindent szenvedéllyel csinálni az ember. Szenvedély nélkül nincs élet és nincs halál. Irodalom, zene, képző- és előadóművészet – mind elképzelhetetlen szenvedély nélkül.

Szenvedélyébe bele is betegszik az ember. És itt nemcsak a szenvedélybetegekre gondolok, hanem a szenvedély kórságában szenvedőkre. Akár sok jut belőle valakinek, akár kevés, az gond. Van aki azért bánkódik, mert kevés a szenvedélye, más azért boldogtalan, mert erős szenvedélye nem talál beteljesülést. A szenvedélybeteg egy passziónak adja át magát, míg a szenvedély betege magába a szenvedélybe betegszik bele.

A szenvedély jele a ragaszkodás, a heves törekvés, a gyors beteljesülés reménye és a fájdalom, elvárás és csalódás, szélsőséges érzések, lángoló szerelem és izzó gyűlölet, megannyi érzelmi hullám. Szenvedély nélkül nem volna Rómeó és nem volna Júlia, nem volna háború, de nem volna következő generáció sem.
A szenvedély az a nyelv, amit megért az ember. Ami ettől túlságosan eltér lefelé – azaz túlságosan gonosz, tompa vagy tunya – azzal nem rokonszenvez az ember, ami túlságosan eltér felfelé – vagyis túlságosan tiszta, magasztos és emelkedett – attól kicsit távolinak érzi magát, de a szenvedély nyelvét megértjük. A szenvedélytől átitatott élethelyzeteket – szerelem, szenvedés, törekvés – könnyen megértjük, könnyen beleképzeljük magunkat. Ez az ember természetes eleme.

Mivel a szenvedély a földi lét közege és mozgatója, gondolhatnánk, lelki szempontból a szenvedély nem kedvező. Mégse elutasítóan nézzünk erre a tárgyra, hanem lássuk meg, mennyire fontos, sőt nélkülözhetetlen. A földi élet eredményes befutásához szükség van egy adag szenvedélyre. Ha ezt elveszti az ember, szinte élete célját és értelmét veszíti el. A tompasághoz képest a szenvedély emelkedést jelent, s menet közben is lehet serkentő, lendítő tényező. Olykor lelki eszményeink felé is szenvedélyesen közelítünk, ami kezdő szinten alkalmazva nem feltétlenül mutat vonzó képet, míg emelkedett szinten gyakorlatilag az egyetlen lehetséges közeledési mód az égi igazságok felé.