Világtengely

 

“Amiről az emberek azt beszélik, Menny és a Föld, meg ami a kettő között van; és amit az emberek múltnak, jelennek és jövőnek mondanak, nos mire van az rászőve széltében és hosszában?” – hangzott el a talányos kérdés még valamikor az aranykor alkonyán, kelet szent bölcseinek beszélgetése során. magyarán a kérdés arra vonatkozott, mi az égnek és földnek, vagyis a térnek, valamint a múlt-jelen-jövő folyamának, vagyis az időnek a lényege? Mi az a titkos szál, ami egyben tartja a mindenséget, vagy még rövidebben: mi a lényeg?

Kápráztató a világ megannyi tüneménye, mégis léteznie kell egy tengelynek, amely körül megfordulnak a jelenségek. A vizsgálódás nem is egy tengelyt, hanem rögtön hármat is felfed. A mindenség egyik tengelye épp maga a tér, a másik pedig az ettől szinte elválaszthatatlan idő. A kettő egymásra vonatkoztatva, mint tér-idő kontinuum már nem is tengely, hanem tengelyek halmaza, valóságos háló, amibe ha beleakad az ember, rabbá válik. A hálóba gabalyodott vadállatnak vagy gladiátor harcosnak esélye sincs a menekvésre, s így a tér-időbe tévedt emberi tudat is elveszettnek tűnik. Pedig létezik egy harmadik tengely a mindenség jelenségei mögött, az öntudat. Az önvizsgálat, önreflexió, s az ebből fakadó önismeret olyan tengely, ami valóságos világfaként szolgálhat, márpedig a világfa összeköti a földet az éggel. Az öntudat gyöngébbik énünk pillanatnyi állapotában és eszményi énünk tökéletes állapotában egyaránt jelen van, a feladat mindössze annyi, hogy felmásszunk saját világfánkon, hamis énünktől – jómagunkig.

A szubjektív emberi tudat mellett mintha létezne egy végső bölcsesség, utolsó titok, amit minden idők és minden népek bölcsei birtokoltak, és továbbadtak. Ez a kultúrák fölötti kultúra, a vallások fölötti vallás, ami a sokrétűség és változatosság mellett is egységes, szerves képet ad a mindenségről.
Hajdanán az emberiség talán jobban birtokolta a mindenség egységes ismeretét, mára azonban atomizálttá vált a világ. Információs korban élünk, nem pedig a bölcsesség korában. Az ember ismeretanyaga hihetetlen tempóban gyarapszik, de ezzel párhuzamosan belső kiüresedése is félelmetes mérvű. A modern élet zsákutcáit mindannyian ismerjük. Az emberiség közös szellemi kincseinek megismerése azonban rámutat arra a lehetséges szellemi alternatívára, amely visszaadhatja az ember belső nyugalmát egy zilált világban is.
Márpedig a bölcsesség nem az információk sokasága, hanem a lényeg ismerete. Erre a lényegre, a mi egyetemes szellemi örökségünkre vet világosságot vizsgálódásunk.
Ez az örök törvény, a szanátan dharma, ahogyan a hinduk mondják, vagy Aldous Huxley szerint a philosophia perennis, amely egyszerre metafizika, pszichológia és etika, más szemszögből a mögöttes rend (intrinsic order), az asztrofizika nagy összefüggésrendszere. A világ látható és nem látható vetületei közül az ókori görögök is azt vallották, a szemmel nem látható dolgok sokszorta fontosabbak, mint a látható jelenségek.
Nos hát, mire van a világ rászőve? A Múlhatatlanra – hangzott a válasz a kezdetben feltett kérdésre. Ezt megismerve minden ismertté válik, ezt elérve mindent elér az ember…

 

61/2014.
Rácz Géza