Buddhista ökológia

„Miként egy anya saját életével őrzi gyermeke életét,
úgy öleld magadhoz gondolatban az összes élőlényt.”

Khunddakapatha

Bevezetés

A természettel szoros közelségben élő ősi (valamint egyes mai, civilizációtól még alig érintett) népcsoportok jól ismerték környezetüket: közvetlenül attól kapták élelmüket, menedéküket, ruházatukat, ismerték az évszakváltások, az időjárás törvényszerűségeit; a vizeket, a táplálékokat, az építőanyagokat. Ősidők óta tisztában voltak tetteik lehetséges következményeivel, ez biztosította fennmaradásukat.


Tudták, meddig mehetnek el az egyes növény- vagy állatfajok fogyasztásában, a vizek medrének megváltoztatásában, a tűz használatában. Ismerték területük határait, továbbvándorlásuk lehetőségeit. A természetben éltek, attól függtek, azt tisztelték, félték, ha módjával ki is használták. A természeti ember viselkedése nem volt örökletesen meghatározott, az a csoportok kulturális örökségétől függött, mindenkinek meg kellett tanulnia, el kellett sajátítani. A szülők tanították a fiatalokat, az öregek, a sámánok irányították a törzset. Nekik tudniuk kellett, mikor mit nem szabad fogyasztani, milyen fajt kell fokozottan kímélni, mikor kell tartózkodni a nemzéstől, ha fenn akarnak maradni. Erre a környezettel összhangban élő törzseknek nagyobb esélyük volt.

Margaret Mead, a neves néprajz-kutató írt arról, hogy sok törzsnél, az inkább „együttműködő” népeknél magas fokú az egyének biztonságérzete, úgy érzik, hogy „rend” van a Mindenségben.A környezetről, másokról alkotott tudásból, az együttműködésből alakultak ki az együttélés vallásos alapelvei, az erkölcsi tanok jelentős része. Ez a szellemiség magában foglalja minden élőlény megbecsülését, szolgálatát, továbbá a szerény, egyszerű, birtokolni nem kívánó életet, a másokkal való együttműködést, a többiek segítését és tanítását; s ezeken túl minden ember, más népek, a Mindenség minden lényére sugárzó baráti érzületet vagy szeretetet, az erőszakmentességet; végül a hatalom nem-kívánását. Ezen tanítások kisebb vagy nagyobb mértékben lelhetők föl az egyes vallások gyökereiben, tanításaiban, esetleg gyakorlatában. Ez az írás a buddhizmus természetfölfogásáról, szemléletéről igyekszik számot adni.

A buddhizmus szerint minden lény számtalan újjászületés folyamán juthat el a szanszára (világkörforgás) kötelékeiből való megszabadulásig, s e folyamatban az állatok és növények is részt vesznek. Az ember nem azért él, hogy uralkodjék az alacsonyabb életalakok felett, hanem szoros kapcsolatban van a teremtés egészével. Ebből következik minden, nem csupán az emberi élet tisztelete, becsülése – az ahinszá elve. Ez a szanszkrt szó a nem-ártást jelenti, s ez az indiai vallások egyik alapvető törvénye. A buddhista parancsolatok, helyesebben szabályok között az ahinszá az első. A tanítás szerint a megvilágosodáshoz nem csak az ember, hanem más lények is eljuthatnak, s az embernek saját megvilágosodása révén segíteniük kell azokat.

A vallásalapító történelmi Buddha (Gautamá, Sákjamuni) benáreszi beszédében arról szólott, hogy nem az érzéki élvezetek hajhászása, de nem is az önsanyargatás vezet az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó lemondás középútja. Azt tanította: minden létezés szenvedés, a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, s a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás révén történik, ami a nyolcrétű nemes út követésével érhető el. A Buddha a fokozatosságot tanította, a nyolcas ösvény ezt példázza: a helyes fölismerés, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életmód, helyes gyakorlás, helyes gondolkodás és helyes elmélyedés folyamatát.

Az ember mindenféle szenvedésének oka tehát a vágyakozás a világ örömei után. A szenvedés megszüntetésének módja a nem-kívánás megvalósítása. A vágyak sohasem elégíthetők ki, mert teljesedésük után újabb vágyak ébrednek. Korunkban, a fogyasztói társadalomban az újabb és újabb termékek, a fékevesztetten hirdetett árucikkek, birtokolni való játékszerek állandóan az ember vágyait igyekeznek fölkelteni, hogy azok megszerzése után azok rövidesen hulladékká váljanak. Az ipari társadalom működési alapelve alapvetően ellentétes a buddhista tanokkal, nem véletlen, hogy E. F. Schumacher a mai gazdaságtant egy „buddhista közgazdaságtannal” akarta helyettesíteni. A buddhizmus filozófiájából következik, hogy szembe kell fordulnunk a környezet rövidlejáratú előnyök érdekében való kifosztásával, a fogyasztói életmóddal.

A buddhizmus öt alapelve, „parancsolata”: az ahinszá (az élőlények megölésének a tilalma) mellett tartózkodás a lopástól, a hazugságtól, kábító hatású anyagok élvezetétől és a tisztátalan élettől.

Sakjamuni fölismerte minden jelenség szétválaszthatatlan összefonódását. A buddhizmus az emberi gondolkodás megváltoztatására törekszik, tudatosítani akarja a természettel való egységünket, és türelmet hirdet. A kiteljesedett, főleg távol-keleti mahájána-buddhizmus panenteista(1) fölfogása szerint a világ elemei, az élőlények és a tudat a Mindenség-Buddha, Vairocsana megjelenési alakjai. Valamennyi teremtmény összetartozik, mint egy test tagjai.

A tanítás szerint állandóan barátságos együttérzéssel, megértéssel kell közelednünk minden ember, minden élőlény felé. A Buddha utolsó szavai ezek voltak: „Szerzetesek, még egyszer figyelmeztetlek: a létező dolgok elmúlók, ernyedetlenül törekedjetek.”

A buddhizmus tanításai már igen korán a gyakorlatban is megvalósultak, megjelentek pl. Asoka indiai király előírásaiban, törvényeiben. Asoka (körülbelül i. e. 274-232), India történelmének egyik legnagyobb alakja, Cshandragupta Maurya unokája, aki megbánta hódító háborúit, áttért a buddhista hitre és kőbevésett erkölcsi törvényeket hagyott hátra az utókor számára. A mondák szerint anyja fájdalom nélkül szülte, innen a neve: „soka” páli és szanszkrt nyelven – fájdalom. Másik neve Piyadasi/Priyadarsi, (páli/szanszkrit), ami emberségest jelent.

Törvénytáblái páli nyelvű, ma már jórészt lefordított, megfejtett szövegek: tizenhat (3-5 helyen is bevésett) sziklaediktum, 7 oszlopra vésett felirat és mintegy 8 kisebb töredék. Ezek erkölcsi tanításokat tartalmaznak a szeretetről, a jótékonyságról, az alázatról, a szülők és az időskorúak tiszteletéről, az igazmondásról s arról, hogy mások hitét sohasem szabad becsmérelni. A vallási türelem és vallásszabadság parancsa gyakorta visszatér e rendeletekben. A szövegek buddhista sugallatra született vallási tételek, amelyek előírják, hogy a költekezést és a javak halmozását a lehető legcsekélyebbre kell csökkenteni. Asoka kőbe vésette Kalinga országának elfoglalása miatt érzett lelkiismeret furdalását is.

Fontosak az ahinszával kapcsolatos, „természetvédelmi” törvényei. Gyógynövényeket, fákat ültettetett, kutakat ásatott emberek és állatok számára. Asoka megtiltotta az állatviadalokat, az állatok föláldozását, s 23 féle „védett” állatfajt sorolt fel, amelyek egyedeinek elpusztítása mindenképpen tilos volt; továbbá tiltotta mindazon állatok elpusztítását, amelyeket „nem használunk és nem eszünk”. Nem engedte a fiatal, terhes vagy szoptatós állatok megölését, s azt sem, hogy állatokat állatokkal etessenek. Szabályai szerint gyökeresen csökkenteni kellett az étkezésekhez megölt állatok számát: udvarában naponta csak két pávát és egy gazellát engedélyezett s megírta: „majdan ezeket sem…”

A Khunddakapathában arról olvashatunk, hogy „Miként egy anya saját életével őrzi gyermeke életét, úgy öleld magadhoz gondolatban az összes élőlényt.” A buddhista vallás tiltja az állatok megölését, sőt, egy XIV. századbeli tibeti szöveg szerint „Nem szabad az állatokat bántalmazni, megkötözni, csapdába ejteni, bebörtönözni, átfúrni az orrukat, vagy erejükön felül megterhelni…” Azonban egyes helyeken, például éppen Tibetben az éghajlati körülmények, a gyümölcsök-magvak hiánya nem engedik meg az húsevéstől való teljes tartózkodást, ott a mások által megölt állatok húsát – mértékkel – fogyaszthatják.

A buddhista hagyományok szerint a templomok területén lakó állatok sérthetetlenek, Buddhista országokban, például Thaiföldön, Sri Lankán egyes veszélyeztetett madárfajok buddhista kolostorok környékén leltek menedékre és maradtak fenn. Néhány évtizeddel ezelőtt Tibetben a vad kék juhok, jakok és őzek csordái, a vándormadarak a nomádokkal együtt vonultak, a vad madarak leszálltak emberi településeken, mert védve érezték magukat, az emberek nem bántották őket. Ősi buddhista szöveg szól a „Gyönyörűség kertjéről”, ahol a fű mindig zöld, az erdőben minden fa él, ehető gyümölcsök vannak, a folyók vize tiszta és édes, majd a szöveg fölsorolja a füvek, virágok és állatok nagy gazdagságát.

A buddhizmusban mindig fontosak voltak a fák, az erdők. A Buddha erdőben született, s a legenda szerint, amint megszületett, első hét lépése nyomán lótuszok nőttek. Sakjamuni egy fügefa, bodhi fa alatt világosodott meg.

Bár szinte a világon mindenütt nőttek fák, egyes területek szentek voltak, zártak az ember számára. Indiában a szent ligetek éppen annyira régiek, mint maga a kultúra. Skolimowski ezzel kapcsolatban a Buddhát idézi: „Az erdő a határtalan kedvesség és jóakarat sajátos szervezete, amely semmit sem igényel a létezéshez, de nagylelkűen nekünk adja élettevékenysége termékeit: védelmet ad minden lény számára, árnyat kínál még a favágónak is, aki elpusztítja…”

A tanítások szerint a buddhista szerzetesek nem vághatnak ki fákat, és megemlítik egy régen élt szerzetes történetét, aki levágta egy fa fő ágát. A fa szelleme panaszkodott a Buddhának, hogy a szerzetes levágta gyermekének karját… Egy másik történet arról szól, hogy egy brahmanának, Radzsah Koranyának volt egy fügefája, aminek szélesen kiterjedő ágai alatt kellemes hűvös volt. A fa menedéke 12 mérföldre terjedt ki. Senki sem őrizte gyümölcseit és senki sem bántott másokat a gyümölcsökért. Jött akkor egy ember, aki teleette magát fügével, letört egy ágat és ment az útjára. A fában lakó szellem így gondolkodott: mennyire meghökkentő és elképesztő, hogy egy ember ilyen rosszat tud cselekedni.

Néhány évvel ezelőtt jelent meg Tree of Life címmel egy igen szép kiadású könyv angol, tibeti és thai nyelven a buddhista természetvédelmi hagyományokról és arról, hogy miként igyekeznek ezeket fölhasználni a buddhista országok környezeti nevelésében. Régi páli nyelvű szöveg a Khunddakapatha-ból:

Gyertek vissza, óh tigrisek, ismét az erdőbe! Ne lapuljatok a síkságon, mivel nélkületek a balta tönkre fogja tenni az erdőt. Nélküle örökre otthontalanok lesztek.

Itt kell említést tenni arról, hogy néhány évvel ezelőtt indiai asszonyok a fákat átölelve védték meg azokat a kivágás ellen. A Chipko (faölelő) mozgalomnak a fák iránti szeretete az indiai kultúrában és a vallások hagyományaiban gyökeredzik.
1986 őszén a Ferences-rend meghívására, a World Wildlife Fund megalakulásának 25. évfordulóján Assisi városában gyűltek össze az öt világvallás (buddhizmus, hinduizmus, iszlám, kereszténység és zsidóság) képviselői, hogy kétnapos lelkigyakorlaton tegyenek hitet a természeti környezet megóvásának ügye mellett. Ott elhangzott, és későbbi nyilatkozataik, fölhívásaik is azt mutatták, hogy az egyes vallások cselekedni akarnak a földi élet megóvása érdekében. A buddhizmus neves személyisége és vallási vezetője, Tenzin Gyatso, a 14. Dalai Láma később több hasonló összejövetelen részt vett.

Egy helyen arról írt, hogy „könnyű megbocsátani a múlt tudatlanságból eredő pusztításait. Ma azonban több a tudásunk, és lényeges, hogy erkölcsileg újraértékeljük: mit örököltünk, miért vagyunk felelősek, mit fogunk továbbadni a következő nemzedékeknek. … Sok mai tragédia tudományos és műszaki csodáinkhoz kapcsolódik, pl. ilyen a világ egy részének éhezése, életformák eltűnése. Van képességünk és felelősségünk, cselekednünk kell, mielőtt túl késő lesz.” Máskor egy angliai ökumenikus környezetvédelmi értekezleten azt fejtette ki, hogy egymásra mutogatás helyett mindenkinek rá kell ébrednie a közös felelősségünk tudatára.

Zárszó

A bevezetőben röviden utaltam arra, hogy miként alakult ki a vallások ökológiai szemlélete és igyekeztem bemutatni, hogy miként jelentkezik ez az egyik világvallás, a buddhizmus esetében. A bevezetésben említett tények ellenére sem állítható, hogy a vallások mindig ökologikusak, legfeljebb annyi, hogy azok gyökerei között megtalálhatók egy emberibb és boldogabb életet lehetővé tevő tanítások. Akkor is igaz ez, ha mindenki számára ismertek a vallások történetének fekete lapjai: az inkvizíció, keresztesháborúk, vallásháborúk, fegyvereket megáldó bármely vallású papok, erőszak bármely oldalról, fegyveres térítés, síiták és szunniták gyilkos küzdelmei. A vallások tragédiáját jelentette, ha intézményesedtek, államvallássá lettek, egyeduralomra törtek és erőszakosan térítettek, ha megtagadták ősi, a Kozmosz isteni törvényei által meghatározott céljaikat; s elfeledték, hogy erkölcsi törvényeik az ember, a Föld fennmaradását, az ember és mindenség békés együttélését szolgálják. Ma sokan úgy vélik, hogy ha szerepüket be akarják tölteni, vissza kell térniük gyökereikhez.

Szükségünk van a vallások ősi ökológiai etikájára, sok valláséra. Vallási téren (is) megnyilvánuló különbözőségünk, sokféleségünk fontos szellemi-lelki forrásunk, s a helyes út fellelésének, fennmaradásunknak, további evolúciónknak biztosítéka.

Jegyzet:

1. A panenteizmus szerint Isten nem azonos a világgal, nem ő a mindenség, de nem is áll külön tőle, mindenben benne van immanensen, azaz a világ Istenben létezik.

Irodalom:

György Lajos: Assisi-konferencia (A hit szerepe a földi lét fenntartásában) Igen, I/6-7, p. 12-15, 1989. július 5.
Khunddakapatha (London) by the Pali Text Society, 1960 in: Tree of Life.
Les Inscriptiones d’Asoka, traduit par J. Bloch, 1950
Mead, Margaret: Cooperation and Competition Among Primitive Peoples, New York, 1937.
The Edicts of Asoka, ed. and translated by N.A. Nikam and R. McKeon, 1959)
Tree of Life – Buddhism and Protection of Nature, ed. by Nancy Nash, Geneva, 1987.
Schumacher, E.F.: A kicsi szép – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1991.
Skolimowski H. : Az erdők, mint szentélyek – A Helyzet, 2. évf. 2. szám, 5. oldal, 1990.

György Lajos

1995/19.