Magvetés – nők a biodiverzitásért

Vandana Shiva, az Új-Delhi Alapítvány a Tudományos Technológiai és Ökológiai Kutatásokért alapító igazgatója a világ egyik legtevékenyebb aktivistája a környezetvédelmi igazságosság és a kulturális és ökológiai sokrétűség megőrzéséért folytatott globális mozgalomban. Számos könyv, kutatási projekt és mozgalom szerzője, elindítója és pártolója. Az alábbiakban a Kalifornia Egyetem Santa Barbara, Walter H. Capps vallás és közéleti kutatósok központjában 2004. május 9-én elhangzott előadásának szerkesztett változata olvasható.

AZ ANYA-SÁG

– Szeretném mindannyiukat üdvözölni, boldog Anyák Napját! Anyaként számomra az anyaság a gondoskodást jelenti. Azért vagyunk, azért létezhetünk, mert valaki gondoskodott rólunk: az édesanyánk, és persze a földanya. Közösségről, szeretetről és együttérzésről csak akkor beszélhetünk, ha mi magunk is törődünk másokkal. Azt hiszem, itt az idő, hogy mindannyian anyává váljunk.
Némi aggodalommal tölt el, hogy ebben az országban, az Egyesült Államokban mintha az anyaság egy kényszeredett fogalommá vált volna. A San Franciscói reptéren láttam egy vaskos könyvet Az anyaság mítosza címmel. Milyen nyomasztó cím! Úgy gondolom, a mai férfi dominancián alapuló társadalom elfogadja és használja a nők által a világnak, s a női kvalitások által az emberiségnek biztosított energiák, kapacitások, szabadságok és lehetőségek legjavát, amiket mégis valamiféle érinthetetlen, megbélyegzett dologként kezelve.
Az anyasággal kapcsolatos zavarodottságunk feloldása érdekében itt az ideje, hogy ráébredjünk, mindannyian a földanya szülöttei vagyunk. Mindannyiunkban ünnepelhetjük az anyaságot és a gondoskodás érzését, hiszen valamilyen módon mindannyian anyák vagyunk. És mindannyiunknak anyává kell válnunk, hogy megélhessük jövőnket.

Azonban alkotó szellemünk bizonyos részének torzulása folytán sikerült a földet egy nagy elszegényedett, lerobbant szupermarketté alakítani. És ebben a szupermarketben a nőknek nincs helye. Nem akarok ebben a tekintetben részletekbe bocsátkozni – valójában arról szeretnék beszélni, hogyan próbáljuk megőrizni a földet a mi kertünkként, erdőkként és szent otthonunkként, diadalunkként. Arról szeretnék beszélni önöknek, hogyan keletkezett és öröklődött napjainkig az az idea, miszerint a vetőmagban és a növényeinkben is anyáinkat tisztelhetjük. A gazdák mind a mai napig ebben a szellemben vetik el a magvakat a végtelen lehetőségek megalkotásáért, mert ez az, amit a mag jelent – végtelen lehetőséget. Végtelen abban az értelemben, ahogyan az ismeretlen múltban őseinktől öröklött, újratermelődő magok fennmaradtak mind a mai napig, még mielőtt Kolombusz a rossz irányba hajózott volna. Mert nekünk Indiában voltak Amerikából származó terményeink. Az emberek mindig is cseréltek magvakat. Az amaránt is megérkezett Indiába, de sejtelmünk sincs, mikor. Az amaránt pedig halhatatlan, hiszen amar jelentése halhatatlan.
A Rg-véda himnuszai anyaként magasztalják a gyógynövényeket: „Anyáink, száz és ezer a ti formáitok s változataitok, ezerféleképp működtök, tegyétek hát egészségessé ezt az embert! Örvendezzetek, virághozó és gyümölcstermő növények, akár a versengést együttesen megnyerő lovak! A sarjadó növények egy jobb világba repítenek minket.”
Azt hiszem az anyaságon alapuló élet, a mindenkit tápláló erő és az élet örök folytonossága közti kapcsolat kiterjedését ünnepeljük ma, még egyszer boldog Anyák Napját!

Mikor a növényeinkben édesanyánkat látjuk, aki táplál és ételt ad nekünk, aki százféle formában és ezerféle módon jelenik mg előttünk és dolgozik értünk, végtelen tiszteletet érzünk majd növényeink iránt, s becses ajándékként kezeljük őket, s kötelességünknek érezzük, hogy megőrizzük, megvédjük e szentséget.
A vetőmag védelme minden maradandónak bizonyult, fenntartható kultúrában kötelesség és szolgálat volt, olyan magasztos kötelesség, mely azt kívánja tőlünk, hogy akkor se fogyasszuk el, éljük fel magjainkat, ha nincs egyéb élelmünk. Azon a vidéken, ahonnan származom, a gurkha háború idején az embereket holtan találták kunyhóikban, azonban a tároló edények tele voltak vetőmagokkal. Az élet folytonossága az az ok, amiért a vetőmagokat nem mag, hanem növény, termés formájában fogyasztjuk. Mikor magvainkat elvetjük, imára nyílik ajkunk: „Legyenek e magok kimeríthetetlen öröktermők, hordozzák lehetőségeink végtelen kibontakozását.”

KÉTSZÁZEZER RIZSFAJTA

Amíg a vetőmag kifogása, a magok megőrzése a jövő számára, s gyarapodásuk, változatosságuk biztosítása a nők feladata volt, az emberiség gyarapította a fajtabőséget. A természet talán csak egyetlen rizsfajtával – Oris Indica – ajándékozott meg bennünket, ám a nők ebből az egy fajtából a rizs ezerféle változatát állították elő gondos válogatással. Olyanokat, melyek akár hat méter magasra is megnőnek, s együtt hullámzanak a Gangesz áradásával és apadásával, és amit szó szerint csónakból aratnak. Vagy olyan fajtákat, amelyek dacolnak a Himalája szélsőséges körülményeivel, hóval, faggyal, vagy megélnek a tengerparti sós vizekben, vagyis ellenállnak a sónak. Vagy szoptatós anyáknak való speciális rizsfajtákat. India asszonyai mint a vetőmagok őrzői, nemesítői 200.000 rizsfajtát tenyésztettek ki! De soha egyetlen asszony sem fordult azzal a nővéreihez, hogy az általa nemesített rizsfajta az ő tulajdona, s a többieknek fizetniük kellene érte.
Amikor a vetőmagok megőrzéséért kezdtem dolgozni Indiában, mélyen megérintett, hogy sok kiüresedett rítus mellett számos szertartásunk a termőképességgel, a csírázással kapcsolatos, vagyis azzal, hogy elvetjük a magot, majd ünnepeljük és imádjuk a sarjadó növényt. Vagyis ezek a hagyományos szertartások valójában csíraképességi kísérletek voltak, méghozzá csodaszép kísérletek. A magvak megőrzéséért indított mozgalom elnevezése – Nawdhanya – is ezzel áll kapcsolatban.
Amikor Bangalore-ban tanítottam, egy magbegyűjtő körút során találkoztam egy gazdával, aki kilenc különböző vetőmagból kilenc különböző növényt termesztett a földjén, és rávezetett engem arra, hogy ez a kilenc fajta mag a naprendszer kilenc bolygóját, és azt az egyensúlyt jelképezi, ahogy földjeinket művelnünk kell. Ez által tarthatjuk fenn az ökológiai egyensúlyt, ami az egyik alapvető kötelességünk.
Még ennél is fontosabb az ugadi nevezetű újévi fesztivál. A nők itt is kilenc különböző fajta magot csíráztatnak. A fiatalabb nemzedéknek manapság ez már csak mulatság, kicsíráztatják a magot, ünnepelnek, szép szárít húznak és sok édességet esznek – de a nagymamák tudják, miről van szó. Ha az egyik növény a hajtatási kísérlet során nem megfelelően növekedett, akkor az asszonyok anyáikhoz és a szomszédokhoz fordultak, mert ahhoz a terményhez jobb magra volt szükség. Vagyis egy ilyen ünnep a kultúrába beépülő termesztési próbának tekinthető. Nincs a világnak olyan része, ahol az ipar és a tőke uralmától mentes mezőgazdaságban nem a nők lettek volna a vetőmag kifogásának letéteményesei. Mindig is a nők voltak a világban a biodiverzitás őrzői, a vetőmagok szakértői, termesztői és válogatói. Ha ma vannak vetőmagjaink, melyeket megvédhetünk, és vannak közösségeink, melyek megismertetnek bennünket a magok és termények sajátos értékeivel, az csak annak köszönhető, hogy mindig is köztünk éltek azok az asszonyok, akiket ugyan soha nem ismertek el agronómusként, növénynemesítőként vagy okos emberként, de ne feledjük, az emberiség táplálása az elmúlt tízezer év során mindig is női feladat volt, ez a nők tudása, hadd mondjak ezúttal is köszönetet érte nővéreimnek!
Ami miatt ismételten kifejezzük tiszteletünket és hálánkat őseink iránt nem más, minthogy egy néhány vállalkozás a saját találmányaként hirdeti azt a munkát, amit nagyanyáink nemzedékei évezredeken keresztül önzetlenül végeztek.
A szabadalom a mai világban a szabadalmazott termék vagy egy szabadalmazott eljárás során előállított termék birtoklására, gyártására, eladására, beszerzésére, termesztésére vonatkozó kizárólagos jog.

BIO-SZABADALOM

Csakhogy a „szabadalom” eredetileg a jó öreg Kolumbusz idejéből származik. Ő „szabadalmi levelet” kapott, mely különbözött azoktól a királyok és királynők által egymásnak küldött lezárt és lepecsételt levelektől, melyekben konspirációs terveiket, gyilkosságokat, háborús előkészületeket tárgyaltak. A „szabadalmi levelek” azonban nyitott dokumentumok voltak, mert nem az európai uralkodók konspirációs terveit tartalmazták, hanem az Újvilág földjeivel voltak kapcsolatosak.
E nyílt szabadalomlevelek arra buzdították birtokosaikat, hogy menjenek és keressenek új földterületeket, amelyekre az európai uralkodók hatalma még nem terjedt ki, s vegyék birtokba az új földeket. A felfedezők megkapták arany- és földrészesedésüket, a többit pedig megtartják az uralkodók. Így kezdődött meg a gyarmati rendszer kiépülése, voltaképpen egy patetikusnak mondható kis nyílt levél nyomán. Azokban az időkben a szabadalom nyílt dolgot takart és nem korlátozott semmit. Ma azonban teljesen más a szó jelentése; a szabadalom napjainkban egy új tulajdon kialakulását jelenti. Méghozzá egy olyan tulajdonét, amit a természet és a közösség általános és közös örökségéből szakítottak ki.
Egyészen 1995-ig nem volt lehetséges, hogy egy nemzetközi kereskedelmi szerződés – nevesül a Világkereskedelmi Szervezet (Word Trade Organization, WTO) – keretében új tulajdonjogokat alakítsanak ki. a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos  kereskedelmi tulajdonjogokról szóló egyezmény nemcsak azt teszi lehetővé, hogy világcégek vetőmagokat és élőlényfajtákat tulajdonként birtokoljanak, de a tagországok számára kötelezővé is teszi ennek az új tulajdonjognak a bevezetését.
Én az 1980-as években vettem részt az európai GATT-tárgyalásokon, ahol fölvetették ezt a kérdést, s azonnal kialakítottam határozott álláspontomat a kérdéssel kapcsolatban. Elfogadhatatlannak tartom azt a gondolatot, hogy az életet egy találmányként kezeljük, s a gazdákat bűnözőnek tekintsük pusztán azért, mert természetes módon kifogják a következő évi vetőmagot. Ez a helyzet elfogadhatatlan.
Amikor 1987-ben hazatértem erről a genfi értekezletről, hozzáfogtam a vetőmagok és a termények védelmének megszervezéséhez. Ebből nőttek azután ki a különféle mozgalmak, melyek ma a szabadságunkat védelmezik.
A következő jelentős eset a baszmati rizs volt. Ennek az élelmiszernek a tualjdonjogát egy texasi cég birtokolja. De ha jól tudom Texas nem a rizs őshazája!? Ez egy sajátságos texasi kulturális probléma: legyen az bármely természeti forrás, függetlenül attól, hogy eredetileg honnan származik, texasi tulajdonban kell, hogy legyen. A Közel-Kelet olaja, vagy Debradun baszmati rizse – mit számít! Akármilyen baszmati riszt vásárolunk – pakisztánit, pandzsábit, vagy Harijana állambélit -, azt mindig dehraduni baszmatiként árusítják, mert annak a legfinomabb az aromája. A baszmati risz eredetileg a Himalája lábaitól származik. Itt alakult ki semmi máshoz nem fogható különleges aromája, itt kezdték el nemesíteni, termeszteni.
Mígnem 1997-ben a Ricetech nevezetű cég az 5663484 számú szabadalmi bejegyzésben azt nem állította, hogy ők találták fel a növény magasságát, ők fejlesztették ki a szem hosszúságát és a rizs aromáját, és még valamit, ami engem igazán megfogott, és ez nem más, mint a risz főzésének módját! A rizsfőzéshez nem kell más, mint a megfelelő mennyiségű víz és rizs. A rizsfőzés az első és legfontosabb, amit mindenki nagyon korán megtanul az édesanyjától. India kenyere, a csapáti csak a második. És a rizskészítés módját csak 1977-ben találták volna fel? Lehet, hogy előtte nem is főzött senki rizst…?
Ha úgy gondolják, ez egy kicsit furcsa, akkor hallgassák meg a következőket! A kezemben tartom a 6098905 számú szabadalmat, melyet a Conagra gabonakereskedelmi és feldolgozó óriáscég birtokol, amely egyáltalán nem foglalkozik termesztéssel és nemesítéssel. Ez a szabadalom az atta-lisztre vonatkozik. Texas fő gondja az, hogy mindent a világon a saját tulajdonának tekint, s nem értik, miért nem ismerik el efféle jogaikat a világ más nemzetei, polgárai. De vannak más mókás jelenségek is az Egyesült Államokban. Fognak például egy idegen szót vagy terméket, majd kiegészítik azt egy angol szóval – például azt mondják „csáj tea”. Csakhogy a „csáj” azt jelenti: tea, tehát ők azt mondják: „tea tea”. Meglehetősen vicces, hogy szabadalmaztatnak egy tea teát…
A szóban forgó Conagra cégnek van egy hasonlóan mosolykeltő szabadalma az atta-lisztről. Ám az atta szó jelentése: liszt. Nézzük hát a „liszt-liszt” szabadalmat. A jelen találmány a „liszt” liszt előállításával kapcsolatos eljárásra vonatkozik. Ezt a terméket a csapáti és roti nevezetű ázsiai kenyérfélék készítéséhez használják. a „liszt” liszt eljárás magába foglalja a búza bizonyos mennyiségének a búzaszemek megtörésére és összezúzására szolgáló szerkezeten keresztül történő átjuttatását, aminek eredményeként őrölt búza keletkezik, ebből készül aztán a liszt. Vagyis a 2000. esztendeig, a szabadalom bejegyzéséig, mi egyáltalán nem is ettünk csapátit és rotit?!

EMBERTELEN KONGLOMERÁCIÓK

Az 1980-as években a legtöbb gabonával foglalkozó cég kisebb családi vállalkozás volt, melyek leginkább a vetőmagtermesztéssel és a gabonafélék változatos skálájának bővítésével foglalkoztak. A hibrid kukoricának köszönhetően néhány családi vállalkozás nagy céggé nőtte ki magát. Az 1980-as években ezeket a kis családi vállalkozásokat a nagy vegyi gyárak elkezdték felvásárolni. Azok a cégek, melyek addig vegyszerekkel, néhányuk gyógyszerekkel és mezőgazdasági kemikáliákkal foglalkoztak, felvásárolták a nagyrészt egyetemi kutatás alapú biotechnológiai ipart is. Ezek kockázati tőke alapú cégek voltak, melyek az egyetemi kutatásokból nőttek ki. Egy rövid, ötéves időszak alatt végbement egy fölöttébb veszélyes változás: a vegyi-, a gyógyszer-, a gabona- és a biotechnológiai ipar egyetlen ipari konglomerátummá olvadt össze.
Létezik egy mindenki által jól ismert, genetikai fejlesztéssel foglalkozó cég, amely az 1980-as években egyáltalán nem is szerepelt a mezőgazdasági cégek listáján, semmi közük nem volt a gabonakereskedelemhez. Ha ma megnézzük a gabonatermelés helyzetét és megpróbáljuk kideríteni, ki kereskedik világméretekben genetikailag módosított gabonával, azt fogjuk látni, hogy az egész világon eladott genetikailag módosított gabona 93 %-a egyetlen cégtől származik, egy olyan cégtől, mely múltja során soha nem foglalkozott gabonatermesztéssel, nemesítéssel, sőt mi több, semmit nem is tud arról. Azt azonban nagyon jól tudja, hogyan kell mérgező vegyszereket (Roundup agrokemikália) és vegyi fegyvereket (a Vietnámban bevetett, emberre is ártalmasnak bizonyult Agent Orange növényirtó szer) gyártani. Nem mondhatok mást önöknek, mint azt, hogy ez a cég még ma sem tudja igazán, hogy mi is egy növény valójában. Ez a cég nem más, mint a Monsanto.
Ez a cég szorosan kapcsolódik a géntechnológiai iparhoz. A géntechnológiáról fogok még beszélni, mert ez is a nők tudásának intézményesített eltulajdonításáról szól, mert a nők tapasztalatán alapuló szilárd és biztonságos egészségügyi- és élelmezési rendszert valami egészen mással igyekeznek fölcserélni.
A Monsanto egy senki által sem keresett genetikailag módosított búzafajtát próbál meg nagy erőkkel eladni. Hónapról hónapra felkeresik a kanadai búzatestületet, hogy megpróbálják rávenni őket a genetikailag fejlesztett gabonájuk elfogadására. Mindenki azt hiszi, a Monsanto csak a genetikailag módosított búza fölötti ellenőrzést akarja megszerezni, de nem, a Monsanto a világ teljes búzapiacának ellenőrzésére törekszik. Ha a genetikai fejlesztés az a terület, amely utat nyit az új tulajdonjogok felé, az ipar azonnal elindul ezen az úton. De amíg a korai szabadalmi jogok a genetikai fejlesztésen alapultak, a mai szabadalmak legtöbbje nyílt biotolvajláson alapul, ami nem más, mint a nők több száz éves találmányának ellopása.
Mind Európában, mind az USA-ban harcolunk ez ellen a szabadalmazott biotolvajlás ellen. A  0445929 számú Európai búzaszabadalomhoz hasonlóak Amerikában is érvényben vannak. Van valami nagyon érdekes a szabadalmak kiadásával kapcsolatban. A törvények kereteit a Világkereskedelmi Szervezet állapítja meg, ellenben a szabadalmi hivatalok még mindig nemzeti intézmények. Így a szabadalmi védettséget az egyes európai országok, az USA vagy India külön-külön adja meg.

MAG-TALAN GABONA?

A Monsanto-nak egy hagyományos indiai búzafajtára vonatkozó szabadalma kizárólagos jogot jelent erre a fajta búzára, minden ebből őrölt lisztre, minden tésztára, amely ebből a lisztből készül, illetve minden élelmiszer ipari termékre, amely ebből a tésztából készül. Miért áll ez a búza az érdeklődés középpontjában? Azért, mert ez egy kevéssé rugalmas összetételű búza, vagyis olyan, amelyből ropogós termékek készíthetők. Eddig vegyszeres adalékanyagokkal érték el a termékek ropogósságát, most ugyanennek a célnak az elérésére vegyszer helyett van egy búzafajta…
A mai egészségtudatosság közepette senki nem akarja a vegyszerek által felfújt nagy péksüteményt, mindenkinek a vékony ropogós süti kell, amelynek elkészítésére ez a vegyszerektől mentes indiai búza a tökéletes gabona.
A megdöbbentő dolog ezzel kapcsolatban az, hogy a szabadalom egy napal nevű indiai variánsra utal. Amikor tudomást szereztem erről a szabadalomról, azonnal belém hasított a gondolat, hogy a napal hindiül azt jelenti: magtalan! Képtelenség, hogy egy indiai gazda bármely termékének is a napal , azaz magtalan elnevezést adja, hiszen a mag arra való, hogy új magot adjon. A gazdák is azért termelnek magot, hogy azok újabb magot biztosítsanak számukra. Ezzel szemben a Monsanto és az Egyesült Államok Agrárminisztériuma magnélküli növények termesztését támogatja, vagyis olyanokét, amelyek nem teremnek újra magot. A mag nem pusztulásra van ítélve, hanem a továbbélésre, mert a mag természetes tulajdonsága a kontinuitás, a folyamatosság.
De ezzel még nincs vége, még rengeteg munka állt előttünk. Valóságos ügynökké képeztük magunkat, hogy indiai James Bondként megvédhessük nagyanyáink hagyatékát. Először is kiderült, hogy a gabonát egy amerikai agrárkutató gyűjtötte be 1984-ben. További házi feladatként átfésültük a génbankokat, összegyűjtöttük a magvakat kísérő dokumentumokat, a gabona útlevelét.
A gabona útlevelének adatai lenyűgözőek voltak. A följegyzések szerint a magok a 30 szélességi fokon túl, Szahanpurtól délre, az indiai alföldön – és most figyeljenek – 3000 méter tengerszint fölötti magasságban gyűjtötték be. Csakhogy ilyen magasságban egyáltalán nem termesztenek búzát.
Megnéztem a falu Marcsha nevét, gondolván, hátha valami hiba történt. Mindenhová üzeneteket küldtem, kértem a kormányt és más szervezeteket, azonosítsák be a települést. De kiderült, hogy Marcsha nem egy falu, hanem egy törzs neve. ezen a példán keresztül is láthatjuk, miként törli a Föld memóriáját a biokalózkodás, hogyan felejtünk el neveket, helyeket, mindent amit nagyra értékelhetnénk és tisztelhetnénk, mindent, amihez visszatérhetnénk haldokló biodiverzitásunk felfrissítése, megerősítése végett.
Ebben a kalóz rohamban minden összekeveredik, ezért kell visszatérnünk ősanyáinkhoz, hogy megtudjuk tőlük, milyen más búzafajták léteznek még. Saját gazdaságunkban harmincféle búzát termelünk, amelyek némelyike rendelkezik a szóban forgó fajta tulajdonságaival, de hiányzik belőlük a védjeggyel védett duplanullás jelleg. Azonban több száz és ezer búzafajta létezett, melyeket a Howard házaspár dokumentált. Albert Howard a modern organikus gazdálkodás atyja volt, felesége pedig egy igazi búzaszakértő. Ő írt egy csodálatos könyvet India búzafajtáiról. Mi most az ő könyve alapján minden búzafajtát ellenőrzünk azért, hogy a helyes nevet használjuk, és nehogy hibásan terminátornak valamelyiküket.
Sajnos a domináns rendszer megpróbálja kiragadni a mag, az élelem és a biodiverzitás ellenőrzését a nők kezéből. Mert ha a vetőmag megőrzéséről, termesztéséről, vagy az élelmezésről beszélünk, a munka döntő részét mindig a nők végezték. Ez a legtöbb társadalom által bevett munkamegosztásból alakult ki. Ma ezt a munkát egy tisztán profittermelő tevékenységnek tekintik, s a szabadalmak ennek az eltulajdonításnak és ellenőrzésnek az eszközei, csakúgy, mint a technológiai eszközök. Ezek közül pedig a géntechnológia az új kontroll legfőbb eszköze.
A géntechnológia védelmében azt hajtogatják, hogy efféle beavatkozás nélkül képtelenség több élelmiszert termelni, s a Földön ma is 800-1000 millió ember éhezik. Csakhogy az egymilliárd éhező ember épp azok közül kerül ki, akik maguk is élelmiszereket termesztenek! Régen az éhezés városi jelenség volt. Vidéken csak helyileg és időlegesen volt éhezés, például szárazság esetén, vagy háború alatt, amikor lehetetlenné vált a termesztés. Ma azonban lehetséges, hogy egy gazda földje bőségesen terem, és mégis az éhhalál fenyegeti.
Az 1942-es bengáli éhínség, melynek következtében kétmillió ember halt éhen, nem rizshiány eredménye volt. Amartya Sen könyvet is írt erről, amelynek köszönhetően a Nobel-díjra is jelölték. Szerinte az éhínség oka nem rizshiány, hanem „jogosultsági” hiány. Folyt a második világháború, s a britek minden gabonára és élelmiszerre jogot formáltak. A rizst elvették a parasztoktól. Ez egészen addig így folyt, ameddig a nők nem szerveztek mozgalmat, mondván: az életünket elvehetik, a rizsünket azonban nem!
Nemrégiben jártam a Gangesz torkolatvidékén, s a függetlenségi mozgalomban igen aktívan részt vállaló falu önkormányzatának épületében csodálatos festményeket láttam a mozgalmat vezető bengáli nőkről, akik pompás fehér száriba öltözve botot tartva álltak az éppen learatott rizstermény előtt, melyet nem voltak hajlandóak átadni. 1942 nemcsak az éhínség ideje volt, hanem az indiai újjászületési mozgalom kezdete is, amikor India felemelkedett és kijelentette: tovább nem irányít minket senki, és nem hagyjuk, hogy indiai emberek haljanak meg éhezés következtében.
A világméretű éhezés az igazságtalan bánásmód eredménye és nem termelési probléma, … soha sem volt az.

GÉNTECHNOLÓGIA ÉS ÉHÍNSÉG

Nem helytálló az az érv, miszerint a géntechnológiára az éhínség leküzdése végett van szükség. Az elmúlt húsz év során csupán két fajtával hozakodtak a nagy cégek. Ezzel szemben a nők kétszázezer fajta rizst nyújtottak a világnak, s nem tudni, hányféle babot és kukoricát, a termények ezreit.
Ezzel szemben a genetikai ipar mindössze két terményt kísérletezett ki: a Roundup nevezetű totális gyomirtó szernek ellenálló szója- illetve kukoricafélét. Ezek a fajták tehát a Roundup gyomirtó szernek ellenálló növények, vagyis túlélik a permetezést. A Roundup mindent kiírt, ezért még a vetés előtt, megelőző permetezést végeznek. Csakhogy a Roundup tömeges alkalmazása nyomán rengeteg maradvány vegyszer maradt a földben, ami hátrányos a termelésre. Ezért hozakodtak elő a vegyszerálló fajtákkal, s ezért akarják ezeket szerte a világon elterjeszteni.
Olyan helyeken is, int India, ahol a vidéki kis gazdaságokban is legalább kétszázötven különféle növény él: fák, gyümölcsfák, oltott növények, és olyanok, amelyek ültetés nélkül természetesen nőnek. Ezek a bárhol megtermő növények a tápanyagok leggazdagabb forrásai. Ha Dél-Indiában járunk, a fejükön kosarat cipelő nőket láthatunk, akik kiáltozva kínálják portékájukat: Szappú, szappú. Ez nem más, mint húsznál is több gyomszerű növény, amelyek az A-vitamin és a vas leggazdagabb forrásainak bizonyultak.
A Roundup és a hasonló totális növényirtó szerek két dologra jók: egyfelől a biodiverzitás elpusztítására, másrészt a nők megélhetésének és az értékes táplálékforrásoknak az elsöprésére. Komoly sikereket értünk el Indiában, sikerült keresztülvinni egy politikai döntést, amely kimondja: a gyomirtó szernek ellenálló termények Indiában nem alkalmazhatóak, mert megszüntetik a nők megélhetését. Természetesen ez nem állítja meg a Monsanto nagyvállalatot a totális növényirtó szer forgalmazásában.
Manapság sajnos a ködösítés és csalás szelleme kísért bennünket. Sokan önök közül jelenleg is tanulók. Az egyik dolog, amit a főiskolán, vagy az egyetemen megtanítanak az, hogy ne csalj! Igaz? Mondják önöknek a tanáraik, hogy csaljanak, hazudjanak? Nem, mert ha így tesznek, megbuknak.
Egy évvel ezelőtt az amúgy is sivatagos Rádzsaszthánt súlyos aszály sújtotta. Ekkor jelent meg az újságokban egy apró cikk, amely közölte, a Monsanto jelentős díjat kapott a Rádzsaszthánban bevezetett nagyszerű új kukoricafajtáért. Biztos voltam benne, hogy a vállalatnak nincs is engedélye genetikailag módosított termény bevezetésére. Azonnal odautaztam, és kiderült néhány dolog. Először is a díjat a Monsanto adományozta saját magának. Másodszor a Monsanto a prospektusokban 22,5 tonnás hektáronkénti termést jósolt, ezzel szemben az újságcikkben már csak öt tonnás termésátlag szerepelt, a területen dolgozó kutatók csak három tonnát említettek, míg a gazdák, akik ezt a fajtát termesztették mindössze 1,75 tonnás termésről számoltak be. A jósolt termésátlag és a valós tényadat különbsége tehát egy nagyságrend! Létezik olyan egyetemi laborvizsga, ahol lehet egy nagyságrendet tévedni? De az igazi ok, ami miatt a Monsanto megjelent, nem a kukorica volt, hanem a Roundup gyomirtó, amit aszály elleni csodaszerként ajánlottak a helybélieknek! A falusiak nem beszélik az angolt, s el vannak keseredve az aszály miatt. Egyszercsak itt egy csomag vegyszer, rajta angol felirat, s azt hirdetik nekik, hogy ez a csodaszer majd megmenti őket az aszálytól. Majd e hazugság fejében önmaguknak adományoznak egy díjat.
Emlékszem a Monsanto egy másik reklámjára. A plakáton zöld növényekkel gúzsba kötött női kezek voltak láthatóak, a felirat pedig azt hirdette: Szabadítsd fel magad! Permetezd te is a Roundup-ot! Vagyis a növényeket, amiket barátainknak , anyáinknak tartunk, amik mindig is segítettek rajtunk, a patriarchális kapitalista szemlélet rabláncaként értelmezte újra. Szabadságunk forrása újraértelmezve rabszolgaságot jelent, s ez a rabszolgaság nem más, mint a szabadkereskedelem.

GENETIKAI MÉREGANYAG

Sajnos a tudomány ezen a téren utat enged az áltudománynak is. Létezik a genetikailag módosított terményeknek egy másik kategóriája, mely mérgező anyagot tartalmaz. Ezek a növények egy baktériumból kinyert gént tartalmaznak, ami maga ugyan nem mérgező, vagyis a baktériumban még csak prototoxin, de ez egy bizonyos élőlény emésztőcsatornájának egyik enzimével párosulva mérgező hatást vált ki.
A beavatkozás tehát nem kívülről visz be mérgező anyagot, hanem annak vírusokkal kiváltott belső termelését indítja meg, nagy dózisban.
Ma minden genetikailag módosított növényben – legyen az vegyszer rezisztens vagy BT termény – található egy olyan többlet gén, amely vagy több vegyszer használatát, vagy pedig belső méregelválasztást tesz lehetővé. Minden genetikailag módosított növény tartalmaz egy antibiotikus markergént, mert a technológia annyira durva és nehézkes, hogy enélkül nem tudják megállapítani, vajon sejtszínten életképes lesz-e a növény, vagy sem, illetve hogy fölvette-e a kívánt jellegzetességeket.
És végül a genetikailag módosított termények és élelmiszerek harmadik nélkülözhetetlen eleme, amelyről sohasem beszélnek,de amelyek a legveszélyesebbek, a vírus jellegű katalizátorok.
Ezeket katalizátornak nevezik, pedig valójában roppant fertőző vírusok. Semmilyen tanulmány nem készült még arról, milyen hatást gyakorolnak az ilyen élelmiszerek fogyasztóikra. Mindazokat a tudósokat, akik tanulmányozni kezdték e hatásmechanizmust, elhallgattatták vagy eltávolították.
Ignacio Sapella a mexikói kukorica BT szennyezettségét vizsgálta. A mexikói kormány nem engedélyezte a génmanipulált kukorica termesztését, s Sapella csupán annyit tett, hogy megfigyelte ezt a bizonyos terményt az őshazájában, ahonnan elterjedt az egész világon. Ezért elmozdították a Berkeley egyetemről. Pusztai Árpádot az angol kormány kérte fel, hogy tanulmányozza a genetikailag módosított burgonya biztonságosságát. Ő elvégezte a kormány által megrendelt munkát, s szintén eltávolították. Laboratóriumi kísérletei során ugyanis kimutatta, hogy a genetikailag módosított burgonyával etetett patkányok agya három hónap múltán zsugorodni kezdett, immunrendszerük pedig összeomlott. Föltette a kérdést: amennyiben három hónapnyi táplálkozás ilyen eredménnyel jár a patkányoknál, mit okozhat az ember szervezetében, ha egy egész életen keresztül a módosított burgonyát fogyasztja? Ezzel az ő sorsa is megpecsételődött.
Egyik Galilei a másik után, s amiért engem békén hagynak az, hogy 1982-ben feladtam a munkahelyemet, így nincs honnan eltávolítsanak.

HETVENSZER GAZDAGABB VITAMINFORRÁS

Mondják, az új amerikai csodaszer, a BT gyapot jól teljesít Indiában. Tavaly és idén ismét tanulmányoztuk az eredményeket. Tavaly a beígért hozamnak csupán 1/5-ét takarították be, s a 10.000 rúpiás többletbevétel helyett pedig 6.000 rúpiás veszteség keletkezett. Az idei adatok azonban még megdöbbentőbbek. A Monsanto a valóságosnál négyszer nagyobb mérvű csökkenést ígért a rovarirtó szer felhasználásában, tizenkétszer több termést ígért, mint a tényadatok és százszor akkora profitot, mint a tényleges haszon. Vagyis hazugságokkal etetnek bennünket a genetikailag módosított termények hatásosságáról.
Emlékszem, amikor először fölmerült az aranyrizs kérdése. Elküldték nekem a vonatkozó irodalmat, én pedig végeztem egy gyors analízist. Az arany rizs olyan termény, amely A-vitamint tartalmaz. Jó tíz esztendei munka után előállnak majd az aranyrizzsel, amely 30 mikrogramm A-vitamint tartalmaz. Vagyis a napi A-vitamin szükségelt fedezésére három kilónyit kellene fogyasztani ebből a rizsfajtából.
Ezzel szemben anyáink, nagyanyáink és ükanyáink a konyhaművészet legcsodálatosabb fortélyait birtokolják. Fűszerezés gyanánt öt curry-levelet, vagy egy kis koriander zöldjét szórtak az ételbe, és 1400 mikrogramm A-vitaminhoz jutunk, mert ezek a zöldfűszerek hetvenszer gazdagabb vitaminforrást jelentenek, mint az aranyrizs. E növények közel sem igényelnek annyi vizet, mint a rizs. Elszórunk egy kevés magot itt, egy keveset ott a kertben, és kész. Sőt, cserépben is megterem. Még a legszegényebb negyedeken is termesztenek curry növényt, amely igénytelen, nagyon hálás növény, szinte alig van helyszükséglete és remek táplálékkiegészítő.
Sokan azt gondolják, a harmadik világ embereinek nem adatik meg a zöldségek luxusa, zöldséget úgymond csak a nyugatiak fogyasztanak. De kérdezzék csak meg az indiai nagyanyákat! A harmadik világ konyhájának alapja a növényvilág gazdagsága, amely szinte felfoghatatlanul bőséges és változatos. Éppen ezért fenyegető hazugság az is, hogy az A-vitamin tartalmú aranyrizs nélkül gyermekeink megvakulnak. Ez valóságos sértés anyáinkra nézve. Nagyobb tisztelettel kellene viseltetnünk az évezredes intézmények iránt. Ezért is kezdtük el az organikus gazdálkodáson és a vetőmagok védelmén túl a Nagymamák egyeteme mozgalmat. Itt a kicsik a nagyanyáktól tanulnak, tőlük tudakozódnak, megkérdezik, mit használnak az öregek. Ha módjukban áll, kimennek a közeli erdőbe vagy mezőre, azonosítják a növényeket, mert a nagyanyáink mindent tudnak ezekről a dolgokról, vagy korszerűen fogalmazva ismerik a helyi ökoszisztéma minden összetevőjét. Ők a mi igazi szakértőink. Ilyesfajta szakértelemre van szükségünk kulturális és szellemi fejlődésünk, eredendő gazdaságunk fenntartása és az egészséges táplálkozás szempontjából. Sokkal inkább erre volna szükség, semmint arra az alattomos szemléletre, mai csak arra képes, hogy előbb génágyúval, majd ráksejtekkel és vírusokkal bombázza a sejteket, s azt sem tudják, hogyan néz majd ki a növény a végén. Nem más ez, mint az emberi képzelet beszűkülése azoknak a hatására, akik az élet természetes, változatos gazdagságú fejlődésének megakadályozásából is pénzt akarnak csinálni. A természet változatossága helyett előállnak az aranyrizzsel, s elérik, hogy az emberek ne is keressenek egyéb tápanyagforrásokat. Odáig jutottunk, hogy a természet bősége, vagy a vetőmag kifogása akár a szellemi tulajdon elleni bűntettként is minősíthető. Ez a kriminalizáció elképesztő mértékeket öltött.

A következő példa jól szemlélteti ezt a folyamatot. Percey Smiser kanadai gazda ötven éve ugyanazt a repcét termesztette a földjén. Csakhogy terményeit a közeli ültetvénytől megfertőzte a Monsanto genetikailag manipulált  génje. A Monsanto kiküldte detektívjeit, azok megtalálták a gént a kanadai gazda repcéjében, akit aztán bepereltek tolvajlás vádjával. Percey Smiser azonban bizonyította, hogy ő nem vásárolta meg az adott vetőmagot, nem kért, és nem is akart belőle, nem vetett ilyen magot, s ha az adott gének megjelentek az ő terményeiben, akkor a Monsanto a szennyező. A Monsanto nyomására a bíróság úgy döntött, hogy az új szabadalmi jog alapján a cég engedélye nélkül  bárhol megjelenő gén esetében lopásról kell beszélni. Szerencsére az amerikai Feljebbviteli Bíróság más véleményt alakított ki. Ha ugyanis a fenti logikát követnénk, akkor a szennyező cégek a szabadalmi jogokra hivatkozva 2-3 éven belül minden termést a magukénak igényelhetnének. Ha ez így volna, akkor érvényét veszítené az ima: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…
A kanadai cég megnyerte a pert. Azóta is ezt a precedens értékű esetet hozzuk fel, ha a Legfelsőbb Bírósághoz fordulunk egy alacsonyabb szintű ítélet felülbírálása végett.
A másik eset még ennél is súlyosabb. 2003-ban az Egyesült Államok beperelte Európát a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezetnél, mondván, az európaiak nem fogyasztanak genetikailag módosított élelmiszert, ami kereskedelmi bűntettnek minősül.
Ezért elindítottunk egy mozgalmat, melyek keretében összevonjuk a tapasztalatainkat. Mi tudjuk, mi történt Indiában, önök tudják, mi zajlik Kaliforniában, a mexikóiak tudják, mi történt a kukoricával, Argentínában tudják, miért pusztulnak az emberek a veszteséges szójatermelés miatt, a brazilok tudják, miért tartják őket bűnözőknek, amiért olyan gabonát termesztenek, ami nem szabadalmaztatott termékként indult, s most a Monsanto jogdíjat követel tőlük.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy belássuk, van egy közös, globális problémánk, s ez a gond egy bizonyos vállalat, a Monsanto. Mindannyiunknak jobb, ha megtanuljuk, hogyan kezeljük ezt a problémát. A Világkereskedelmi Szervezetnél szeretnénk elindítani egy jogi eljárást, aminek alapja az az egyszerű tény, hogy a Monsanto cég által felhasznált kormányzati erők nem képviselik az amerikai állampolgárokat. A génmanipuláció ellen indítjuk ezt a globális állampolgári mozgalmat, s ha csatakozni szeretnének, keressék fel a gmochallenge@yahoo.com  oldalt, ahol jelentkezhetnek is. Hívják meg barátaikat, ismerőseiket is a csatlakozásra.
Szeretnénk mindenkinek a tudtára hozni, hogy azok a szabályok és rendelkezések, melyek megfosztanak minket a saját táplálkozásunkkal kapcsolatos döntéseinktől, s táplálkozási szabadságunk feladását erőltetik ránk, elfogadhatatlanok a számunkra.
Innen üzenem a Világkereskedelmi Szervezetnek, nekik kell megváltoztatniuk, mi nem adjuk fel a szabadságunkat! Köszönöm.

51/2009.
Vandana Shiva