Nyílt levél a filozófia oktatásáról

Alapító főszerkesztőnknek, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárának, Abhay Narayannak a hagyatékából adjuk közre az alábbi levelet, mert a felsőoktatással kapcsolatos gondolatait nagyon időszerűnek érezzük.

Tisztelt Dékán Úr!

Kérésére az alábbiakban foglalom össze véleményem az adott témáról:

1) Először is a filozófia szükségességéről szeretnék szólni. Ennél a pontnál szerintem nem regionális, hanem inkább globális problémáról beszélhetünk. Láthatjuk ugyanis, hogy a technikai és gazdasági fejlődést szorgalmazó ún. nyugati civilizáció – bár ezen a téren rövid időn belül kétségtelenül nagy sikereket ért el – soha nem tapasztalt problémákat kreált magának. (Utalok itt a létünk feltételeit adó természet pusztítására, valamint az olyan, egyre több embert sújtó modern kori jelenségekre, mint az egyedüllét, a bűnözés és a kábítószer élvezet terjedése, a válások, öngyilkosok számának emelkedése és így tovább és így tovább.)

Egyre több azon gondolkodók száma, akik mindezen problémákat a mai kor emberének mechanikus világszemléletével hozzák összefüggésbe. Szerintük a klasszikus értelemben vett filozófia, vagyis a szellemi fejlődés elhanyagolásával egyoldalúvá vált a társadalom törekvése – minden tudományágat a technikai fejlődés szolgálatába állított. Álmainkat majdhogynem teljességében megvalósítottuk, ám úgy tűnik, a lényeg, a ráció hiányzik. Ide kívánkozik a jól ismert közmondás: “Az operáció sikerült, de a páciens meghalt.” E kritikusok szerint az emberiség nagy hibát követett el, amikor a mechanikus paradigmát megteremtve kizárólag ebbe az irányba határozta meg a fejlődést. Ezért a jelen kor problémáinak orvoslását abban látják, hogy újfent nagyobb hangsúlyt kell fektetni az olyan idealista, személyes és holisztikus filozófiák tanítására, mint amit például a legtöbb ókori görög bölcselő képviselt (példa: Gaia-elmélet).

A mai magyarországi helyzet is jól tükrözi, mi az, ami valóban hiányzik. Láthatjuk, hogy a rendszerváltás után hirtelen olyan alapvető, széles köröket érintő problémákkal találtuk magunkat szembe, mint a sovinizmus, pesszimizmus, nihilizmus és az erkölcsi értékek hiányából származó nagyfokú bűnözés. És ha már erről beszélünk, érdemes megvizsgálni, a filozófia oktatásában mi különbözteti meg a különféle diktatúrákat a történelem nagy civilizációit teremtő államoktól. A történelemben sokszor bebizonyosodott, miként próbálta minden erejével megakadályozni egy-egy diktatórikus rendszer a filozófia, vagy egészen egyszerűen a józan ész, a józan gondolkodás művelését. Ezzel szemben a virágzó civilizációkban mindig nagy hangsúlyt fektettek a különféle bölcseletek, filozófiai irányzatok minél szélesebb körben való oktatására, népszerűsítésére. Platón olyannyira fontosnak tartotta ezt, hogy szerinte még az állam fejének is filozófusnak kellene lennie. (A rómaiaknál volt is erre példa Marcus Aurelius személyében.) Platón a társadalmat az emberi testhez, a gondolkodókat, filozófusokat pedig a test fejéhez hasonlította. Kihangsúlyozta, hogy a test mindegyik részére nagy szükség van. Mégis, korunk trendje ezzel szemben a fejetlenség, illetve ennek előidézője: a technikai fejlődés kizárólagos hangsúlyozása a szellemi fejlődés kárára. Ezért Platónnál maradva engedtessék meg az alábbi példa: ha az oktatásban továbbra is a gazdasági és technikai fejlődés, illetve a mechanikus paradigma lesz túlsúlyban, akkor hasonló lenne ahhoz, mint mikor az ifjak testi erejének, pénzének növelését tartanánk egyedül fontosnak, szellemi fejlődésüket pedig egyáltalán nem. De miként az erős, gazdag, ugyanakkor ostoba ember nagy gondokat okozhat családjának, a filozófia oktatásának elhanyagolása hosszú távon hasonló problémát okozhat a modern társadalmakban is.

2) Mindebből természetszerűleg következik, hogy az oktatásban ne csak bizonyos fajta filozófiák kapjanak helyet, hanem minél több. Magának a filozófia etimológiai jelentésének mondana ellent, ha engednénk, hogy újra egyfajta filozófia dominálja az oktatást a többi felett, vagy akár ellen. Az egészséges szellemi fejlődésre a sokrétűség biztosíték lehet. Ma már szerencsére belátjuk annak szükségszerűségét, hogy ne csak a saját, hanem az egész emberiség érdekét tartsuk szem előtt. Ehhez pedig elengedhetetlenül fontos az olyan filozófiák ismertetése, melyek más földrészek civilizációitól erednek, s ezért mindeddig alig vagy pedig egyáltalán nem kaptak helyet a különféle kelet-európai felsőfokú oktatási intézményekben. Az óind civilizáció Földünk egyik legősibb, legfejlettebb civilizációja volt, s ezért mindenképpen figyelmet érdemel. Gazdag filozófiai művekkel ajándékozta meg a világot, melyek legtöbbje a nyugati ember számára még mindig ismeretlen. Tudjuk, hogy a hinduizmus különféle filozófiai irányzatok békés, toleráns ötvözete, s már maga ez a tény is figyelemre méltó (a másság elfogadására, az azzal való békés együttélésre gondolok).

Sajnos a tények ismertetése hiányában sokan hiszik azt, hogy a hindu filozófia idegen az európai ember számára, mindig az is marad, ezért minek mélyrehatóan foglalkozni vele. Ez a téves szemlélet még az angol gyarmatosítás idejéből maradt fenn. Akkoriban minden gyarmatosító ország érdeke volt a civilizáció hírnökének szerepében tetszelegni, hogy ily módon elhitethesse a világgal (valamint saját lelkiismeretével) azt, hogy csak jót tesz a primitív, műveletlen népekkel, ha leigázza őket. Ezért nagy hangsúlyt fektettek annak bebizonyítására, hogy a leigázandó ország kultúrája, vallása alacsonyabb rendű, érthetetlen, kaotikus stb. Az első indológusoknak köszönhetjük tehát a hinduizmusról kialakult torz és hiányos képet.

3) Ezzel szemben a valóság az, hogy az óind civilizáció nagyon sokat adott a világnak, így Európának és Magyarországnak is. Az ókori görög filozófusokhoz hasonlóan ugyanis a védikus bölcsek egyéb tudományokban is jeleskedtek. Így tőlük kaptuk az algebrát, a nullát, az “arab” számrendszert (ezt az arabok maguk hindiszat-nak, hindu tudománynak nevezik), a decimális rendszert, az atomelméletet (melyet az óind vaisésika filozófiai irányzat Démokritosz előtt tanított), a sebészet tudományát, sőt egyes védikus művekben még a relativitás elméletére is fény derül. A védikus civilizáció hihetetlen nagy terjedelmű irodalmat alkotott, amely több ezer kötetből áll. Ide tartozik a 200 000 versből álló Mahábhárata is. E művekben igen fejlett filozófiai irányzatokra bukkanunk, melyek az élet mindig időszerű, nagy kérdéseivel foglalkoznak, ezért észrevételeik, tanításuk, bölcsességük csak hasznára válhat a mai kor emberének.

Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a kereszténység előtti időkben sokkal élénkebb és jelentékenyebb volt a kapcsolat, és több rokon vonás fedezhető fel az akkori európai (görög és római), valamint az indiai civilizációk között. Euszebiusz egyházfőtől maradt fenn az a történet, melyből megtudhatjuk, hogy Szókratészt felkereste egy indiai, s vele a filozófia céljáról beszélgetett. Porphüriosz azt írja Plótinoszról, hogy megismerte úgy a perzsák, mint az indiaiak bölcsességét. A világhódító Nagy Sándort mestere arra kérte, hozzon neki Indiából filozófiai műveket. Az uralkodót magát is érdekelte az indusok bölcselete, ezért visszafelé vezető útján egy Kalanosz nevű hindu bölcs is elkísérte. Az indiai filozófusokról maga Cicero is elismerőleg szól. Hasonló utalásokat találunk még Senecánál, Diodorusznál, Philónál és Plutarkhosznál. 1909-ben Dr. J. H. Marshall közzétette a Heliodorusz oszlopán talált ókori, bráhmi nyelven írt szöveg megfejtését, melyből kiviláglott, hogy az akkori görögök között is akadtak a hindu filozófiában jártas hívők. Egyes kutatók szerint bizonyítható, hogy Platón, Démokritosz és Pithagorasz is kapcsolatban állt hindu gondolkodókkal, valamint, hogy az ókori görög filozófusok nemcsak fogadták indiai kollégáik látogatását, de maguk is elzarándokoltak Indiába. Helyszűke miatt nem szándékozom hosszasan felsorolni, kik, hogyan és milyen mértékben álltak még kapcsolatban különféle indiai bölcselőkkel és bölcselettel, elég, ha a sort az utóbbi évszázad kiemelkedő európai és észak-amerikai gondolkodóinak neveivel zárom: Hegel, Schelling, Schopenhauer, Geothe, Nietzsche, Huxley, Dosztojevszkij, illetve Emerson, Thoreau stb. A hindu filozófia témáját lezárva még megemlíteném, hogy talán gyümölcsöző lenne az ezzel kapcsolatos nyelv (szanszkrt) és kultúra oktatása (ez utóbbit természetesen a néprajz szakon).

4) A filozófiára, ezen belül a hindu filozófia oktatására szerintem nemcsak nagy szükség van, de mint az utóbbi majd nyolc hónapban bebizonyosodott, a hallgatók részéről felettébb nagy igény is. Ami a filozófia helyét és tanításának menetét illeti, mivel nekem nincs annyi tapasztalatom az egyetemi oktatás terén, mint Önnek, nehéz lenne hozzászólnom ahhoz, vajon mindegyik karon oktassák-e a filozófiát, illetve mennyi időben. Így hát ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy szeretném, ha – természetesen a rendelkezésre álló lehetőségek keretein belül – a filozófia oktatása minél nagyobb teret és időt kapna.

Végezetül engedtessék meg, hogy a keleti kutatás egyik úttörőjét, a világ tudományos köreiben jól ismert híres magyar orientalistát, Körösi Csoma Sándort idézzem: “Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában.”

Tisztelettel:
Abhay Narayan

Kelt Szeged városában,
az 1992. év kikelet havának 31. napján.

1995/19.