Anyag, tér, idő – A világmindenség lényege

Az alábbiakban egy kordokumentumot szeretnék bemutatni. Surányi Károly feltehetőleg gimnáziumi tanár volt, akit politikai tevékenysége miatt vidékről Budapestre helyeztek. (Ez akkor még felért egy számüzetéssel.) Szerkesztett egy kalendáriumot a magyar nép okulására, itt-ott felbukkan még a neve, majd 1936-ban a Révai Irodalmi Intézetnél szerény kivitelű, ámde annál nagyobb igényű írása jelenik meg Anyag, Tér és Idő – a világmindenség lényege címmel. Ekkor már a Békés-megyei Doboz kistelepülésen lakik, a Kőrös partján. Meglepő léptékű témaválasztása, a kor szellemi irányzataival lépést tartó igényessége és kultúraközi kitekintése miatt kivételes kordokumentum: hogyan gondolkodott a végső kérdésekről a II. világháború előtt egy falusi tanárember?

ELŐSZÓ

Az anyag, tér és az idő misége magában véve is igen érdekes ősi probléma, de még fokozza jelentőségét az, hogy szoros összefüggésben van azzal a másik nagy kérdéssel, hogy mi a szubsztancia, mi a gondolat, mi a lét; egyáltalán mi maga az élet, mi ennek a lényege, értelme és célja, ha ugyan van valami értelme és célja? Met ezekre a kérdésekre lehetetlen a gondolkodó ember részéről is elfogadható feleletet adni, amíg azt nem tudjuk, hogy mi maga a mindenség? Mi ennek a szubsztanciája, mi ennek az élete, s mi ennek a az ő életének lényege, értelme és célja, ha ugyan van valami értelme és célja? Csakhogy ennek az ősi titoknak a kapujában az Anyag, Tér és Idő állnak őrt, s amíg az ember ezekkel meg nem birkózik, nem léphet át a rejtélyes küszöbön.
A csillagászat és fizika is lépten-nyomon belebotlik az Anyag, Tér és Idő gordiuszi csomójába, de mérlegelő tekintettel csak a felszínét nézik (Einstein, Eddington, James, stb.), feloldását meg sem kísérlik, hanem a filozófiától várják.
Joggal. Mert valóban ennek a feladata lett volna e fogalmak tisztázása, minthogy az ő tiszte a természettudományok által összegyűjtött tények irányvonallá szerkesztése. Azonban az európai bölcselet néhány sikertelen kísérlet után feladta a harcot s hátat fordított az egész kozmológiának.
Az Ember pedig, kit Ádám óta nosztalgikus szomjúság gyötör a tudás után, az élet alapvető kérdéseiben a filozófia által magára hagyva áll. Riadtan bámul a komoran hallgató homályba, s aztán kínzó tépelődései elől a nem-gondolkodásba menekül. Mert korunk féktelen életrohanása, az aranyborjú restaurációja és a magasabb rendű eszmék devalvációja, a politikai, társadalmi és gazdasági rendszerek ijesztő zűrzavara, a művészek fejetlen kapkodása valami új után, a motorkultusz és rekordőrület, a nyers testi erő liturgikus tisztelete, mind csak a bizonytalanság érzetének, a sötétségtől való félelemnek neuraszténiás tünetei.
Tehát: vissza a kozmológia elhagyott útjára. Igaza van Henri Bergsonnak: „oly filozófiáé a jövő, mely az említett problémáknak vissza fogja adni jogos helyüket – a legelsőt! – s amely ezeket önmagukban és egyenesen önmagukban fogja nézni.”
Ennek a gondolatnak szóló szolgálat akar lenni művecském, nehéz vívódásaimnak ez a sokszor felbontott s annyiszor újrakezdett kis Penelopé-szőnyege.

Doboz, 1936. november
Surányi Károly

2. AZ ŐSELEMEK

Nyilvánvaló tehát, hogy ez őselemek közül egyik sem előzhette meg a másikat, hanem egyik a másikának egyszerre oka és okozata, tartalma és tartalmazója, feltétele és következménye, úgyhogy képletesen azt mondhatjuk, az egyik (?) öröktől fogva van, a másik (?) öröktől fogva ettől születik, a harmadik (?) öröktől fogva a kettőtől származik, azonban úgy, hogy e sorrend tetszés szerint meg is fordítható.
És itt lehetetlen nem gondolni arra, hogy a hinduizmus szerint a Mindenség lelke és szubjektuma, a jelzőt nem tűrő, rejtélyes felfoghatatlan Brahman tulajdonképpen három, tőle származó isteni személyiségnek az egysége. Érdekes volna hát kikutatni, vajon a mindeneket létrehozó Brahma, a fenntartó Visnu és az elpusztító Siva nevekben nem rejtőzik-e az anyag, a forma és erő fogalmak szógyöke? Mert ha igen, akkor vagy már Buddha sejtette az őselemekről itt most elmondottakat, vagy volt már a földön egy magasabb kultúra, melynek birokosai a kozmológia terén sokkal messzebbre jutottak, mint ahol mi botorkálunk.

6. META FIZIKA 

A mindenség kezdet nélküli, tehát létezésének nincs oka. És minthogy minden létező dolog benne van, s kívüle nem lehet még valami ami rendelkeznék vele, vagy számára valami feladatot írhatna elő, nincs rendeltetése sem. Továbbá: minthogy a cél mindig az alanyon kívül fekvő valami, az Univerzumnak pedig extendens élete nincs, nem lehet valami önmaga által kitűzött célja sem. Egyszerűen csak VAN s minden ok és cél nélkül kénytelen mindörökké tovább létezni csak azért, mert semmivé válnia nem lehet. Olyan mint egy élő fa, melynek nem kell gyümölcsöt teremnie, nem lehet növedenie, mert újabb tápanyagot nincs honnan vennie, hanem pusztán csak él.
Van-e ennek a fának lelke, értelme?
A nem-gondolkodó ember fölényes gőggel hirdeti, hogy gondolkodni csak ő tud. De hiába szégyenli testvérét, az állatvilágban nemcsak a gondolkodó képesség (emlékezés, következtetés, találékonyság stb.), hanem az indulat és az erkölcsi érzék (szülői szeretet, bajtársi összetartás, hála, hűség, stb.) megnyilvánulása is mindennapi jelenség. De a fa is lélegzik. Jól érzi magát, vagy szomorú. A Calkuttai Egyetemen már megmérni is tudják vérkeringésének azokat a ritmikus nyomáskülönbségeit, amik valamiféle szívműködésre utalnak. A gyökér, ha a földet elszedik róla, kéregtakarót képez. Az eukaliptusz a túl erős napsütésben élére fordítja leveleit. Némelyik növény kúszóvá lesz s átmászik a kőfalon, mely mögött bibés társa virágzik. Sőt, van ásványkristály is, mely csorbulásait a saját oldatában redintegrálja.
Nyilvánvaló, hogy ezek is éreznek és gondolkodnak, csak az ő lelkiségük, értelmük fejletlenebb, homályosabb, mint például a miénk. S ha valaki azt mondaná, hogy a felsorolt példák csak ösztönös cselekmények, fiziológiai jelenségek vagy kémiai és fizikai mechanizmus hatásai, akkor azt kérdeznők, vajon az ember hasonló ténykedései nem ugyanilyen reakciók-e?
Kétségtelen ugyanis, hogy az értelem valamilyen dinamós a gondolat egy-egy rádiószerű elektromos hullám. (A telepátia, szuggesztio és hipnózis jelenségei másképp nem , így viszont könnyen érthetők), s minthogy a Mindenség is – mint külön individuum – él, a benne felhalmozott energiák szakadatlan működése szükségképpen ugyanolyan eredményt produkál, mint a többi szervezetben, s a különbség csak fokozati. És éppen mivel fokozati, kell. Hogy a mindenség lelke, értelme a legmagasabb rendű és legnagyobb terjedelmű (kapacitású) legyen minden lelkek, értelmek között, amelyek mind az ő részei.
Ez természetes is. Mert hiszen – mint láttuk – a Mindenségből semmi el nem veszhet, ki nem szökhet. Tehát benne vannak többek között – az Embernél magasabb rendű, ákubilisz lények valószínű létezéséről nem is szólva – az emberi nem legkiválóbb gondolkodóinak kisugárzott érzései és gondolatai is. Herakleitosz, Empedoklesz és Platón gondolatai, Galilei, Kepler, Newton erőfeszítései, Spinoza, Leibnitz tépelődései, stb. stb. nem vesztek el nyomtalanul, hanem tovább élnek a Mindenség lelkében, annak értelmét tágítják, növelik és gazdagítják.
Ilyenformán az Ember és a Mindenség értelme között benső kapcsolat és függvény-viszony van, s viszont ahogy a szervezet és a psziché egymásra kölcsönhatást gyakorolnak, úgy az ember – a Mindenség egyik sejtje – állapotát, sorsát ennek a legfőbb Léleknek a milyensége determinálja.
Ha az ember szó öt betűjét szétszedve egy forgó urnába dobjuk, melyben még sok milliárd betű van, hosszabb-rövidebb idő múlva ez az öt betű bizonyosan újra egymás mellé kerül. S minthogy ez az urna örökké forog, az ember visszatérhet akár százszor, ezerszer is. Az ő érdeke hát, hogy minden alkalommal szebb és jobb világot találjon itt, mint amilyent elutazásakor itt hagyott.
Tehát az ő érdeke fokozni és siettetni az univerzális Értelemnek pallérozását, a saját lelkiségének gazdagítása és nemesítése által.
S ennek az önérdeknek gyakorlati kultusza életének igazi értelme és célja.

(Surányi Károly: Anyag, Tér és Idő 
– a világmindenség lényege
Révai Irodalmi Intézet nyomdája, Budapest, 1936.)

48/2008.
Surányi Károly