Brahmá

Az indiai világkép szinte végtelen gazdagságát tükrözi a hindu panteon istenségeinek sokasága. Istenségek, félistenek, mennyei és alvilági lények, felkent emberek, héroszok és óriások, az árnyoldal démonai – az archaikus világkép máig ható részesei, valójában kozmikus achetípusok.

Brahmát a kozmosz első lényének tekintik, nevezik az anyagi mindenség első intellektusának és az univerzum mérnökének, a másodlagos teremtőnek. szerepe a védákban elenyésző,a puránák világképében azonban tekintélyes helyet foglal el. A három fő istenség egyike, akik a kozmikus ciklusokért felelősek, Brahmá a teremtésért, Visnu a fenntartásért, Siva a megsemmisítésért. A teremtés energikus feladat, így Brahmá egyben a szenvedély minőségének felelőse is. Brahmá vezekléssel nyerte el az erőt és tudást a teremtés munkájának elvégzéséhez. Neve √bri növekszik, gyarapszik, túlcsordul gyökre vezethető vissza.
Brahmá eredete a kozmikus őstojás, illetve a Visnu köldökéből kihajtó lótuszvirág, ezért nevezik Megszületetlennek. E lótusz kelyhében meditált Brahmá, majd az isteni inspirációt elnyerve kephalogenizis révén megteremtette gondolat-szülte fiait, a Kumárákat, majd az ősbölcseket és az ősatyákat. Brahmá utóda Siva-Rudhra is, aki a homlokából pattant ki. Brahmá incesztuózus kapcsolatra lépett saját leányával, így vált a lények ősévé. Erkölcsi hibáját lelki fejlődéssel korrigálta – ezzel mutatva példát az embernek.

Testszíne vöröses, idős, szakállas alakként ábrázolják, az égtájak felé tekintő négy fejjel, amik mindenre kiterjedő tudását szimbolizálják. Emelett a négyfejű Brahmá a négy véda, a négy világkorszak s a négy társadalmi rend szimbolikus alakja is. Ötödik fejét Siva lemetszette, mert Brahmá tiszteletlenül viselkedett. Négy ajákról csendül fel a négy véda, amiknek őrzője és tanítója. Brahmá négy kezében jogart vagy áldozókanalat, imafüzért vagy íjat, vizes edényt és a védákat tartja. A jogar és kanál szimbolikus értelme a világuralom, illetve az áldozati rend, ami a lények egymásra utaltságát tükrözi; az imafüzér az idő jelképe, a kancsó pedig az okozati óceán vizét tartalmazza, Brahmá tehát egyszerre ura az oksági törvénynek s a kozmikus időnek. A véda-könyv a szakrális és szekuláris tudást reprezentálja. Kezét védelmező (abhaja) és áldó (varada)  múdrában tartja. Párja Szaraszvatí, a tudományok és ékesszólás istennője, hátasállata a hattyú, amely a tisztaság és ítélőkészség jele. Lakhelye az univerzum legmagasabb szférája.
Élettartama egybevág a kozmosz fennmaradásának idejével, s Brahmá éjszakája az alsóbb kozmikus régiók megsemmisülésével jár. Új nap hasadtával Brahmá újra teremt a védák megőrzött tudásanyaga szerint, ám amikor letelik élete (száz esztendő az ő időszámítása szerint) ő maga is a lelki világba távozik.
A Visnu-purána a lények urának, Nárájannak is nevezi, aki a megelőző korszakokban hal, teknőc és vadkan formában is megjelent, míg a források többsége ezeket a vonásokat Visnunak tulajdonítja. A lények három rendjének – a félisteneknek, embereknek és démonoknak – egyaránt atyja és tanítója. Kegyét vezeklésekkel bárki elnyerheti, így áldásában részesítette Ráma királyfit, s ellenfelét, Rávanát is. A színművészet, zene és tánc ősatyjának is tekintik.
Feltevések szerint korábban élvezett jelentősége elhalványul Siva és Visnu kultusza mellett. Ma mindössze Puska zarándokhelyen áll egy kizárólag néki szentelt templom, Bithúrnál pedig lába nyomát őrzik s imádják. Oltárai, képei azonban szinte minden hindu templom északi falán megtalálhatók.

47/2007.
Dévay Gergely