Még egy szó az őstípusokról

 

Az achetípus őslenyomat. A szabatos definíciók szerint ez egy típus ősalakja, őskép-minta, illetve egy mű első lenyomata. Keverednek a fogalmak: prototípus, első nyomat, eredeti minta… Az archetípus egy elv, objektum vagy személy idealizált formája, melyből további példányok származnak alkalmazás, másolat vagy továbbfejlesztés révén. Szűkebb értelemben az archetípus pszichológiai szakkifejezés, a személyiség és az ezzel együtt járó viselkedés modellje.

 

A személyiség analízise során az archetípus kifejezést sokszor tágabban értelmezve használják a sztereotip személyiségjegyek sokszor túlzottan egyszerűsítő megnevezésére, illetve bizonyos személyiségtípusok foglalatának, emblematikus megtestesítőjének jelölésére. Az archetípus az egyediségben megmutatkozó közös, általános vonásokat ragadja meg, azokat összegzi. Az anyatípus például a nőre jellemző, az anyasággal kapcsolatos vonások összegző foglalata, ami az adott egyedeknél számtalan személyes vonással egészül ki.
A mitológia számtalan archetípust vonultat fel, csakúgy, mint a szimbolikus tanok, a jelképrendszerek, a tradíció vagy az irodalom. Egy-egy példával illusztrálva a fentieket: a mitológia istenségei, démonai, héroszai és emberlényei kozmikus hivatások megtestesítői, akik örök helyzetekkel és feladatokkal szembesülnek, gyakorlati példát, vagy éppen ellenpéldát mutatva az embernek. A szimbolikus tanokat illetően elég a Tarot kis- és nagy arkánumának figuráira, vagy az alkímia aranycsinálására (értsd jellemépítésére) gondolnunk. Az asztrológia égi és földi jelképrendszerekkel dolgozik, párhuzamot sejtve az emberi sors és annak égi tükröződése között. A tradíció a hajdani ősök vitézségéről, illetve az anyaggal szemben a szellem elsőségéről beszél, az irodalom pedig örök Rómeókat és Hamleteket vonultat fel.
Az emberi életúttal együtt jár bizonyos tipikus helyzetek, események, megpróbáltatások megélése, amikre kis szórással hasonló reakciókat ad az ember.
Életünk nagy szerepei például az anyaság, apaság, gyermekség, amik az ember családi viszonyainak archetipikus formái. Szociális archetípus a közösségi ember és a magányos farkas, az áldozatkész és a vérszopó, az uralkodó és az alattvaló, de a fehér sombrero-s jó és a fekete kalapos rossz is. Az individualizációval kapcsolatos élethelyzet az önállósodás, vagy annak hiánya, a függő helyzet, a vezetőképesség és a vezetettség, de a mártír és a hős is. Mitikus archetípus az angyal és ördög, a megváltó és a megváltott, a törpe és az óriás, vagy a sebzett gyógyító. Természeti archetípus az égi víz, a kozmikus ember, Ég-atya és Föld-anya, a világfa, a csillagút vagy az állat-ember, a rózsabokor, vagy az embermentő delfin.
Foglalkozási archetípus az orvos, az ápolónő, a katona, a tanár, a pap és a bejárónő, és még sorolhatnánk sokáig. A végső archetípus az élet és a halál, pontosabban ezek megélésének készsége, illetve a két stádium közötti ki- be- és átvezető utak, a maghalás és a születés, a tudatváltás és az álom.
Az egyetemes szükségszerűség (archetípus) és annak egyéni betöltése (személyes életút) az a metszéspont, ahol a jellem mitikus szereppé válhat. Ez nem jelentheti az amúgy jellemtelen, hitvány ember hirtelen felmagasztosulását, mert hogy egy grandiózus szerepet játszik, s a gonosz archetípus megtestesítőjét sem menthetjük föl, mondván, csak betöltötte hivatását.
A tolvajra tolvajt kiáltani nem bűn, s a kígyót sem kell a keblünkön melengetni. Az egzisztencia alapvető tisztelete azonban minden lényt megillet, legyen éppen egy jó vagy rossz archetípus megtestesítője.
A metszéspont egyik legmarkánsabb megélési lehetősége a passiójáték, melynek során a kiválasztott személy átélheti Mária szerepét, Péter árulását vagy Krisztus kereszthalálának élményét. Ez az egyik legnagyobb „színészi” teljesítmény – a nagy archetípusok életét megmintázni, élményszerűvé tenni saját magunk számára. A passió természetesen nemcsak a szereplőknek jellemformáló élmény, hanem a statisztériának és a közönségnek is, mintha ilyenkor mindenki visszalépne kétezer esztendőt.
A passiójáték keleti párhuzamai az indiai Ráma-lílá, vagy Krsna-lílá előadások, melyek során a Rámájana, illetve a Mahábhárata eposzok történeteit elevenítik meg a szereplők. Némely különleges szertartás során gyerekeket  választanak az isteni szerepekre, ahol személyes imádatot mutatnak be nekik, illetve rajtuk keresztül Istennek. További speciális átélési lehetőség, amikor a hívő belehelyezkedik az általa választott szent példakép szerepébe, még akkor is, ha esetleg az más nemű volt.
A kozmikus jó és gonosz univerzumi szinten viaskodik egymással, ám az emberek többségének nem kozmikus léptékű az élete. Ráadásul a poláris archetípusokat nemcsak kívül kell keresnünk, hanem a bennünk megbúvó jó szellemeket s gonosz árnyakat is le kell lepleznünk előbb-utóbb.

 

 

46/2007.
rgl