Az öntudat

 

„Föld, víz, tűz, levegő, éter, elme s az értelem, öntudat; íme ez a nyolcféleképp felosztott (anyagi) természetem.” (Bhagavad-gítá 7.4.)

 

Az öntudat az indiai filozófia egyik leglényegesebb témája. Egyes iskolák a kozmikus tudat tévedésének, befedett állapotának tekintik az egyéni öntudatot, s ezzel a káprázat fogalomkörébe utalják, amelynek eloszlatásával az egyéni öntudat is megszűnik. Más iskolák az egyéni lélek (átman) tudatosságát az egyetemes Lélek (Brahman) tudatosságával párhuzamosan értelmezik, s a tudatot, az öntudatot a lélek tünetének tekintik.
A perszonalista iskolák vallják a lélek személyes, egyéni létét, s az öntudatot tekintik végső identitásának. Különösképpen érdekes ebben a vonatkozásban a szanszkrt nyelv. Az öntudat megfelelője az aham szó, amely a szanszkrt ábécé első és utolsó hangját, valamint a lelki minőséget jelölő nazálist összegzi (a-ha-m). Utal ez  az emberre, mint mikrokozmoszra, ugyanakkor a szó továbi jelentései – versengés, önzés, stb. – az öntudat torzulásának veszélyeit is sejtetik.
Az eredeti lelki öntudat transzcendens szinten érvényesül, anyagi síkon azonban módosul. Ez a csinált énkép, vagy hamis öntudat (ahankár) az anyagba süllyedt tudat sajátja. Védő istensége Szankarsan, a végtelenség megtestesítője, s ez egyszerre sejteti a szellem végtelenségét és az anyagi energia határtalanságát.
Kozmikus szinten indeterminált, homogén princípiumként, mint egyetemes egoizmus jelentkezik, amelyből később egyénre szabottan, a jóság, szenvedély és tudatlanság befolyása alatt oszlanak szét a személyes egók. Így válik az öntudatból önigazolás, az önérzetből önimádat.
Az öntudat különböző fokozatokban nyilvánul meg, mintegy rétegeket , burkokat épít maga köré. A legelemibb öntapasztalás az étel-tudat, például a csecsemőknél.
A következő a léttünetekben megtapasztalt tudat, majd a gondolkodásban és az intelligenciában kifejeződő. A végső azonosság az örömlényegű öntudat, amely egyben az egyén létének hivatását – az isteni harmónia örömébe helyezkedést – is sejteti.
Az öntudat teológiai értelemben az individuum létének záloga, öntudat nélkül nem beszélhetünk egyéni létről. Az isteni harmóniából kiszakadó, elidegenedett öntudat van kitéve a torzulásoknak, az önösödésnek. Ennek fő okai a tudatlanság, mint princípium, az illúzió, mint isteni káprázat-energia és a vágyak anyagi motiváltsága.
Az öntudat minden egyébtől különbözik abban, hogy önmaga s a mindenség vizsgálatához önmagát használhatja: az öntudat a tudat eszközével vizsgálódik, az öntudat a tudat segítségével tudatosul. A vizsgálódás során előbb a mulandó és maradandó különbségét kell felismerni, majd a józan eszünket, az értelmünket békítsük meg, végül kutassuk fel szívünk beteljesülését.
Az ön-reflexióval kezdődő lelki tudás vezet az önvaló birtokba vételéhez, a birtokba vett önvaló pedig az istenszeretetben adja át magát a Mindenhatónak.

 

Aham (vö.: zend: azem; lat.: ego, ném.: ich) 1. versengés, vetélkedés, elsőbbség bizonygatása; 2. önzés, egoizmus; 3. szájhősködés, kérkedés

Ahankárah 1. önérzet, önzés, önimádat, (védánta) a lelki tudatosság (avidjá) egyik válfaja; 2. büszkeség, öntudat, önteltség, beképzeltség, nagyképűség; 3. (szánkhja) személyiség, egyéniség (a teremtés nyolc eleme közül a harmadik, a 25 elem egyike)

 

 

46/2007.
Dévay Gergely