Szangvinikus vagy flegmatikus?

Alkati típusok

Pszichológia, önismereti tesztek, misztika, fiziognómia, jós, kommersz horoszkóp és önismereti tréning, enneagramm és vércsoportelemzés – ezerféle módon keressük identitásunkat, azonosságunkat, vagy csupán pillanatnyi problémáinkra a válaszokat. Alaphelyzetben az ember szabadnak érzi magát, elégedett, a zökkenőket elfogadva mégis egyfajta gondtalanságban éli életét. Vészhelyzetben azonban sérülékenyebb: a betegség, szeretteink elvesztése, sorsfordulók vagy épp a bódulatból való kijózanodás, szembesülés az elmúlással mind mind nyitottabbá, egyben sérülékenyebbé teszik az embert. Mivel azonban az élet minden helyzete mulandó, az időleges megterhelés remélhetőleg nem maradandóan sérültté, beteggé tesz bennünket, hanem érettebbé, olyan személyiséggé, aki az élet kérdéseire alaposabb és találóbb válaszokat tud megfogalmazni. Éppen ebben rejlik a személyiség, ami a viselkedésnek, a gondolkodásnak és az érzelmeknek az a jellegzetes szövete, amely meghatározza az adott személynek környezetéhez fűződő viszonyát.

Emberi típusok

A szangvinikus, kolerikus, flegmatikus, melankolikus alkati típusok a középkori orvosi tudományból fennmaradt kifejezések. Gondolhatnánk, idejétmúlt eszméről van szó, amit hajdanán ugyan nagyon komolyan vettek, de ma annál kevésbé releváns. Alaposabban megfontolva érdekes párhuzamok fedezhetők fel e rendszer négyessége és más emberismereti, önismereti rendszerek között. A személyiség vizsgálatának nincs egységes elmélete, annyit mégis megállapítottak, hogy a személyiségjegyek nem állandó érvényűek, vagyis a helyzettől függően érvényesülnek.

Megmosolyogni való a hajdani idézet: „véralkat (temperamentum) – a régi orvosok a kedélynek különböző megnyilatkozásait értették rajta, amelyek a szövetnedvek bizonyos keveredése által jönnének létre. A vörös vér, a fekete és sárga epe és a nyiroknedv képezték a régi tan [és Hippokratész] szerint a test fő nedveit, s egyiknek vagy másiknak túlsúlya szerint megkülönböztettek vérmes (szangvinikus), méla (melankolikus), epés (kolerikus) és nyálkás (flegmatikus) temperamentumot. A vérmes egyének élénk szellemű, izgékony, érzékeny, vidám és változó hangulatúak. A méla emberek lassúak, de szívósak. Az epés temperamentumot érzékeny, tartósan haragos hangulat jellemzi. A flegmatikus emberek nehezen ingerelhetők, hiányos érzékkel bírnak a saját, valamint mások szenvedései iránt.”

Ernst Kretschmer a XX. században három testalkatot és ezekhez tartozó pszichológiai érintettséget különböztetett meg. Az első a gömbölyded piknikus testalkat, melyhez zyklothym kedély, vagyis a mániás depressziós betegség iránti hajlamot kötik, a második a sovány aszténikus vagy leptoszom alkat, melyhez a skizotim kedély társul (tudathasadás iránti hajlam), végül az izmos atlétikus külső, melyhez a viszkózus, vagyis az epileptikus hajlamú alkat társul. A külső testalkathoz belső hangulat is tartozik: a piknikus ember zömök benyomást kelt, hízásra hajlamos, ámde víg kedélyű. A szikár ember keserű alkat, míg az atletikus erőteljes, energikus, akár harcias.

Szellemi szempontból kétféle embert különböztetünk meg: az isteni és a nem-isteni természetűt. Az isteni jellem előmozdítja a lelki fejlődést és világi társadalomnak is hasznára van, míg a démoni jellem távol tart a megvilágosodástól és üdvösségtől, s általában mások kárára van, mások rovására érvényesül.

A természet által befolyásolt testi-lelki alkat érdekes párhuzama az indiai gondolkodás ájurvéda-szemlélete. Az ájurvéda az indiai élettan, amely egyfelől az emberi szervezet testi és mentális folyamataiért felelős összetevőket, a dósákat, továbbá a természet minőségi alkotóit, a gunákat, valamint a szövetféleségeket, a dhátukat (például vér, izom, csont, idegszövet, szaporítósejtek stb.) veszi figyelembe. Három szervezeti összetevő – a nyálka (kapha), a szél (vata) és a tűz (pitta) – valamint három természeti alkotóerő – fény/jóság (szattva), energia/szenvedély (radzsasz) és inercia/tudatlanság (tamasz) – ismeretes, melyek kombinációja és befolyása határozza meg az ember egészségügyi és mentális alkatát. A biológiai meghatározottságon túl itt mentális- szellemi befolyásról is szó van – a három kozmikus minőség egyszerre van jelen minden ember életében, de jelenlétük dinamikus, egymás rovására jut érvényre egyik vagy másik, így gyakorolva befolyást a kevésbé változékony személyes biológiai típusra.

A hármas tagolású rendszeren túl a jellemek és embertípusok kétszer négyes felosztását is használja a jóga-szakirodalom. Az emberi élet hosszát éppúgy négy részre – tanulókor, családos kor, visszavonult kor és a lemondás szakasza – osztják, mint a tulajdonságok és affinitások meghatározta társadalmi kategóriákat (értelmiség, igazgatási apparátus, gazdaságirányítók és kétkezi munkások).

Az egyes társadalmi rendeknek más-más a hivatása – a legtöbb követelmény a szakrális értelmiséggel szemben támasztatik, a legkevesebb a kétkezi munkásokkal szemben. Ezek a szerepek segítenek az önazonosság megállapításában és az élethivatás felismerésében, s a lényeg nem a szegregáció, hanem a társadalom minden tagjának szellemi fejlődése. Természetesen ismerik a társadalmi rendek és életfázisok fölött állók kategóriáját is, melybe a hétköznapi normákat az isteni jellemek kibontakoztatásával, a lelki folyamatok gyakorlásával meghaladók tartoznak.

Egy másik indiai tradíció, a dzsainizmus is foglalkozik az önismeret és az alkati típusok kérdésével. A régi hagyomány gyönyörű példabeszédekben tanítja az embert. Ilyen a dzsain tradíció parabolája is, amely az embereknek a mangófához fűződő viszonyában, viselkedésében ragadja meg az egyén jellemét. Tetteiben jó és rossz érzelmek (lésják) vezérlik az embert, amik más és más színekben tükröződnek. Mi is mondjuk: sárga az irigységtől, vagy haragjában kivörösödik. Az emberi kvalitás lépcsőit a gonoszságjóság skálán a feketétől a fehérig terjedő színekkel festi a hasonlatsor:

A legaljasabb ember minden értéket kíméletlenül pusztító, állhatatos embergyűlölő. Ahhoz hasonló, aki a gyümölcs reményében gyökerestül csavarja ki a mangófát; színe fekete.

A következő a kapzsi és arcátlan, aki olykor türelmesen megfontolt. Ő ahhoz az emberhez fogható, aki meghagyja a tuskót, de kivágja a törzset; színe sötétkék.

Az irigy a harmadik, aki nem képes különbségtételre, de pusztító hajlama csillapultabb. Olyan ő, akár a vándor, ki fölöslegesen letöri az ágakat, de tőle még a fa életben marad; színe a szürke.

A továbbiak az erény és tisztulás útját járják, bennük több a jó, mint az ártás. A jóságos, de gondatlan ember olyan, akár a felelőtlen vándor, ki a gallyakat letörve jut a gyümölcshöz; színe sárga, tüzes.

A türelmes és béketűrő nem árt senkinek, csak a gyümölcsöt szedi le, de nem bántja a fát; színe vörös.

Végül a tisztaság, együttérzés, teljes egyenlőség szintjén álló ember nem okoz fájdalmat senkinek. Az üdvösség felé tartó útján jár, és nincs rajta anyagi szenny. Olyan ő, akár a békés, szerény és elégedett vándor, aki csak a hullott gyümölcsöt szedi fel és köszönetet mond a fának; színe fehér.

A hatos dzsainista rendszeren túl a szúfi misztikára alapuló enneagramm kilenc kategóriával dolgozik. Csak felsorolásszerűen: az Egyes típus hívószavai – tanítás, tolerancia, türelem; a Kettesé – gondoskodás, könyörületesség, szolidaritás; a Hármasé – becsvágy, tetterő, vízió; a Négyesé – kreativitás, érzékenység, természetesség; az Ötösé – távolságtartás, józanság, bölcsesség; a Hatosé – hűség, engedelmesség, bizalom; a Hetesé – ünnepélyesség, életöröm, fájdalom; a Nyolcasé – konfrontáció, világosság, hatalom és a Kilencesé – higgadtság, békülékenység és szeretet.

A tipizálás nem a huszadik század terméke, nem a nagyipari sorozatgyártás szociológiai mellékhatása. Az emberi tulajdonságok vizsgálata, elemzése, s ezek alapján bizonyos típusok felállítása az ókorra nyúlik vissza Európában is. Theophrasztosz (i.e. 372-287), Arisztotelész utódja a peripatetikus iskolában a Kr.e. IV. században írta Jellemrajzok (Éthikoi kharaktéresz) című könyvét, amely nevetséges, hibás, félszeg vagy más szempontból érdekes jellemrajzok, típusok sorozata. A vegetárius Theophrasztosz a harminc jellemrajzban nemcsak az élet tapasztalatait, hanem a színpadi gyakorlatot is figyelembe véve összegezte mondandóját. Platón Államában a dolgozók, az őrök és a vezetők, a filozófusok alkotják a társadalom rendjeit, típusait. A középkori társadalmakra is igaz a hármas tagolás – a dolgozók, a védelmezők és a gondolkodók rendjeinek felosztása, ami nem csupán szociális státusz, hanem mentális attitűd is.

A vérmérséklet szerinti tipizálás a pszichológiának mint tudománynak az egyik legkorábbi megnyilatkozása. A dolog sok sarlatánságra is okot adott, amik ellen az angol parlament már a XVIII. században föllépett: büntető intézkedéseket hozott azok ellen, akik visszaéltek a fiziognómiából származó információkkal. A modern kori pszichológia is igyekszik jellemkategóriákat megfogalmazni, egy ilyen rendszer a jungi alapokon álló s a második világháború idejéből származó Myers-Briggs típuselmélet.

A Myers-Briggs típuselmélet négydimenziós rendszert alkot, melyben az emberi jellemeket az alábbi törésvonalak mentén értelmezi: introvertált/extrovertált, érzékelő/intuitív, érző/gondolkodó, megítélő/észlelő. Természetesen a rendkívül bonyolult hatásmechanizmus, az emberi viselkedés összetett jelensége nem redukálható néhány puszta motívumra, a jellegzetességek gyakorisága mégis lehetővé teszik a tipizálást. Bizonyára találkoztunk már olyan emberrel, aki roppant ismerősnek tűnt, s miközben beszélt, lassan fölismertük azt a személyt, akire hasonlít a külseje, vagy akár a gesztikulációja, hanghordozása vagy egyéb viselkedési jegyei. Nem tekinthetjük őket tucatembereknek, a hasonlóság olykor mégis meglepő.

A viselkedési sajátságok túlnőnek az egyes emberek akaratlagos működésén. Mások szokatlan vagy kellemetlen viselkedése nekünk esetleg fáj, míg a másik embernek akaratlan, sőt, megkerülhetetlen kényszer – nem is tudna másképpen cselekedni. A feladat mindig az, hogy mi magunk adjunk jobb válaszokat a bennünket érő behatásokra, s embertársaink viselkedését ne hibának, hanem legföljebb jellegzetességnek tekintsük, ami nem szánt szándékkal ellenünk irányul. Ebben segít a tipikus emberi viselkedési modusok ismerete.

Az ember külső-belső környezete és reakciókészsége, valamint habitusa jelenti azt a közeget, amelyben a pillanatnyi viselkedéselemekből összeállhatnak a típusjegyek. A négy kategória-pár az alábbi:

Extrovertált / Introvertált: ez jelzi az ember társas orientációját, befelé vagy kifelé fordulását, visszahúzódó vagy inkább társaságkedvelő habitusát, illetve az információk befogadásának sebességét. A maradandóbb jellem persze nem mindig jut érvényre, bizonyos körülmények között a visszahúzódó ember is közlékeny. Ilyen szituáció lehet egy véletlenszerű találkozás, például utazás közben, amikor vadidegen emberek a legmélyebb életproblémáikat is hajlandók megosztani, talán azért, mert az idegennel szemben nincs vesztenivalójuk. Az eredeti, jungi elméletben ez az ellentétpár a lelki energiák forrását kívánta jellemezni: az introvertáltak belülről, az extrovertáltak kívülről táplálkoznak.

Érzékelő / Intuitív: az érzékszervi tapasztalás, illetve a belső hang erejét, s az információk rendezési elvét tükrözi. Az érzékelő mottója a ’hiszem, ha látom’, a gyakorlatiasság, a kézzelfogható az elemük, míg az intuitív hosszú távon, folyamatokban gondolkodik, nem csupán a külső ingerek alapján dönt, hanem mer a ráérzéseire hallgatni, fölismeri a belső összefüggéseket.

Gondolkodó / Érző: ez a döntéshozatal belső alapját, az ész/szív arányt tükrözi, szinte az agyféltekék preferenciájának is tekinthető. Legtöbbször egymást kizárónak és nemi meghatározottságban gondoljuk el – a férfi racionális lény, a nő pedig emocionális –, holott a teljesebb személyiség mindkettőt fel kell ölelje. Ezért fontos a szív „eszesítése” és az ész „szívesítése”.

Megítélő / Észlelő: a döntéshozatal módját, a reakciósebességet tükrözi. A megítélő egyértelmű kategóriákban gondolkodik, rövidre zárja a helyzeteket, képes gyors döntéseket hozni, míg az észlelő inkább mérlegel, megfontoltan halad, ezért talán érzékenyebb, de kétség kívül kevésbé hatékony, határozott a döntéseiben.

Az ájurvéda biológiai, a dzsainizmus mitikus, a pszichológia pedig tudományos igényű válaszokat igyekszik megfogalmazni az emberi jellemtípusokról. Az igazság és a valóság szimbolikus leképezésére számos eszközt használt az emberiség a mitológiától és az alkímiától például az asztrológiáig. Ezen a grandiózus feladaton belül az asztrológia is foglalkozik az emberi viselkedéssel. A zodiákus jegyek alapján tizenkét őstípust különböztetnek meg, melyek az őselemek szerint hármas csoportokba rendeződnek. Mivel a sors általában megpróbáltatásokon keresztül vezet, az őselemek mint Szélvihar, Földrengés, Vízár és Tűzvész szerepelnek a rendszerben. Az egyes jegyek a zodiákus kvadrátjaiban sorakoznak, melyek a Test, a Lélek, a Gondolkodás és a Sors térségei. Minden kvadrátban két állat- és egy emberjegy található, kivéve a harmadik kvadrátot, melyben egy tárgy, egy állat és egy emberjegy szerepel.

Bár maga a zodiákus jegy nem mindenben meghatározó, mégis általános jellemző vonásokat tükröz az adott jegybe tartozó ember személyiségi jegyeiről, viselkedéséről, habitusáról. A Kos tevékeny, a létet és az akaratot egyesíti magában. A Bika a biztonságra törekszik, fontos számára a birtoklás és az öröm, az élvezet. Az Ikrek tipikusan intellektuális, értelmi lény, az anyag és szellem egyesítője. A Rák érzelmes, nőies és befolyásolható. Az Oroszlán cselekvő, domináns, nagy önbizalmú és eleven. A Szűz analizál, megfigyel, olykor bizalmatlan és igazodik. A Mérleg mérlegel, igazságos, működésbe hoz és esztétikus. A Skorpió nőies, elkötelezett, akár rögzült, és mély belső érzelmei vannak. A Nyilas férfias, megértésre és szintézisre törekszik. A Bak nőies, a fegyelem, a rend és a struktúra, a megtartás az eleme. A Vízöntő férfias, idealista és formabontó, a Halak pedig az egység, a megváltás és a magasabb rendű élet letéteményese.

Mindezek támpontok csupán, s ezer egyéb rendszer, szisztéma, kategorizálás létezik, létezhet, amik az emberi típusokat többé-kevésbé megragadják, leírják. E külső erők és feltételek általi meghatározottság mintha teljesen kiszolgáltatottá tenné az embert. Valóban a sors és az alkati típusok marionettfigurái volnánk, a szabad döntés és a személyes jellemformálás esélye nélkül?

Rudolf Steiner szerint a természet az emberből legföljebb természeti lényt formál, a társadalom törvények szerint cselekvő lényt, szabad lényt azonban csak ő maga formálhat magából. S bár ez egyfajta spirituális egoizmust sejtet, hisz az embert önmagát tételezi a szabadság zálogaként, mégis fölhívja a figyelmet a tudatos önképzés fontosságára, lelki előmenetelünk ápolására. A kiszolgáltatottság azonban mégis sokáig kíséri az embert, meghatározván cselekvési és döntési lehetőségeit. Az ember háromféle szabadságáról beszélhetünk: a gondolati, az akarat- és a cselekvési szabadságról.

A gondolatszabadsághoz két feltétel szükséges: releváns gondolat és megvalósuló szabadság. Mindkettő a szellemi-lelki fejlődés magas fokán tapasztalható. Hogy vajon az akarat föltétlenül szabad-e, azaz, akarhatta volna-e az ember az ellenkezőjét is annak, amit akart (indeterminizmus), sokat vitatott kérdése a filozófiának. Steiner szerint valamely cselekedetet annyiban érzünk szabadnak, amennyiben individuális mivoltunk eszmei részéből származik, a cselekedet minden más részét, akár a természet kényszere, akár valamely erkölcsi norma kényszere alatt hajtjuk végre, nem-szabadnak érezzük. A cselekvés szabadsága csak az etikai individualizmus álláspontján állva képzelhető el, de amíg e magas lelki és erkölcsi fejlettségig eljut az ember, alacsonyabb erők befolyása alatt áll. Minél szabadabbnak érzi magát egy nem szabad ember, annál inkább kiszolgáltatottja a különféle befolyásoló tényezőknek.

Látszólag szabadon dönt az ember például a párválasztásban, pedig valójában a szaporodási kényszer játékszere csupán, ösztöneinek és a biológiai determináltságnak engedelmeskedik. További kiszolgáltatottság lehet az érzékszervek és a testi funkciók működése, a sztereotípiák, jó és rossz beidegződések, az archetipikus szerepek vagy az előítéletek érvényesülése. A jellemet természetesen ezer további tényező befolyásolhatja, így a szocializáció, az oktatás, nevelés, de akár az agymosás is, egy adott kultúrához vagy szubkultúrához való tartozás, a csoportdinamika és az azonosulás vágya. Olykor még a határozott jellem sem kerülheti el saját sorsát, gondoljunk csak Oedipusz király esetére, aki a jövendölést elkerülendő sorsa elől balvégzetébe menekült.

Az ember ily módon kiszolgáltatottja lehet annak a pillanatnyi tudati, érzelmi vagy jellembéli állapotnak, netán sorsszerű helyzetnek, amelyben éppen van. A természet uralma az ember felett az ösztönszint, a társadalom uralma a törvényszint, a szakrális uralom a vallási szint, míg a spirituális önfegyelem gyakorlása a morális szint. A bölcsek vallják, nem az ember van az erkölcsiség végett, hanem az erkölcsiség van az ember által! Az erkölcsiség jellegzetesen emberi tulajdonság, a szabadság pedig az erkölcsi élet emberi formája. Így válik az alkati típus kényszerű determináltságból lehetőséggé, a jellem mitikus szereppé, a sors eséllyé. Ehhez azonban alapos önismerettel kell rendelkeznünk, melyhez akár az ösvénymunka is hozzásegíthet. Ennek során a vezetett élmény módszerével haladhat végig az ember saját belső ösvényén, hogy találkozzon a mágikus pantheon isteneivel és istennőivel és archetipikus látomásokat éljen át. Ilyen segítség lehet valamely komoly lelki folyamat követése – jóga, meditáció, introspekció vagy vallásos elköteleződés. Ajánlatos kipróbált, megbízható folyamatokat gyakorolni, és főként olyan tekintélyeket keresni, akik saját példájukkal hitelesítik a módszert.

Ezzel a pillanatnyitól és az egyeditől eljutunk az örökkévalóig és a kozmikusig, ami már az élet művészi módját, kifejeződését jelenti.

Rácz Géza

A négy típus és alosztályaik

RACIONÁLIS – PROMÉTHEUSZI – FLEGMATIKUS

Építkező – Albert Einstein, Marie Curie, Abraham Lincoln, Charles Darwin
Lángelme – Arisztotelész, Nagy Péter, Isaac Asimov, Nietzsche
Feltaláló – Nikola Tesla, Mark Twain, Walt Disney
Tábornagy – Napoleon, G.B. Shaw, Margaret Thatcher, Bill Gates

IDEALISTA – APOLLÓI – KOLERIKUS

Bajnok – Lev Tolsztoj, Joan Baez, Carl Rogers
Tanácsadó – Gandhi, Emily Dickinson, Carl Jung
Tanító – Buddha, Platon, Hermann Hesse, Mihail Gorbacsov
Gyógyító – Albert Schweitzer, Lady Diana, Emily Bronte

MŰVÉSZ – DIONÜSZOSZI – SZANGVINIKUS

Szerző – Mozart, Gaugain, Rousseau
Előmozdító – F. Scott Fitzgerald, Churchill
Előadó – Elvis Presley, Pablo Picasso, Hruscsov
Iparos – Charles Lindbergh, Rommel

OLTALMAZÓ – EPIMÉTHEUSZI* – MELANKOLIKUS

Felügyelő – I. Erzsébet
Védelmező – Teréz anya
Gondoskodó – William Kellog
Igazgató – II. Erzsébet, Brezsnyev

A racionális elvont a kommunikációban, a célok megvalósításában haszonelvű, a stratégiaelemzésben fölöttébb járatos lehet. Intellektuális elfoglaltsága a tervezés és rendszerezés (ez a szervező típus), illetve a feltalálás és helyzetalakítás (ez a mérnöki alcsoport), sőt e területek valamelyikének valóságos mágusa. Büszke kompetenciájára, becsüli magát, ha autonóm, magabiztos, mert erős akaratú. Tudásszomja szinte csillapíthatatlan, az észérvek híve és eredménycentrikus. A jelent illetően gyakorlatias, a jövőt illetően szkeptikus, a múltat pedig csak a maga szemszögéből nézi. A köztes időt, szüneteket preferálja, szívesen tanulmányozza a tudományokat. Passziója a technika, hivatása a rendszer-munka. Szülőként egyénies, társként jó mentális partner, gyermekként szeret tanulni. A racionális ritka típus, a társadalom 5-7%. Albert Einstein az emblematikus racionális.

Az idealista elvont a kommunikációban, együttműködő a tervek megvalósításában, ügyes a diplomatikus manőverekben. Intellektuális elfoglaltsága a tanítás és tanácsadás a mentorok esetében valamint a delegálás és oktatás az érdekvédő esetében, s ha tehetné, a társadalmi fejlődés eme területein szeretne bölcssé válni. Természetes érzéke van az emberi viszonyok harmonizálására, buzgón tanulmányozza a gyakorlati etikát, olykor diplomatikus vezető, s elképzelt absztrakt világáról szívesen beszél metaforákban. Büszke magára, ha tetteiben empatikus, becsüli, ha nagylelkű, s akkor magabiztos, ha hitelesnek érzi magát. Egyéni, kivételes identitásra vágyik, mély és tartalmas kapcsolatokra sóvárog. Némi romantikára minden nap szüksége van, alaposságra vágyik és eredendően bízik intuíciójában. Keresi identitását, naiv a jövőt illetően, misztikus a múlttal kapcsolatban, kedvenc helye és ideje az ösvény és a jövendő. Humán tárgyakból jó, passziója az erkölcsösség, hivatása a személyzeti munka. A családi kapcsolatokban kölcsönösségre törekszik, lelki intimitást biztosít párjának, fantáziájuk kiélését gyermekeinek, önmagának pedig folytonos ön-megújulást. Az idealista is ritka embertípus, a társadalom 8-10%. Emblematikus idealista Móhandász Gandhi.

A művész konkrét a kommunikációban, tervei megvalósításában pedig haszonelvű, a taktikai lépések mestere. Intellektuális készsége és elfoglaltsága a dolgok előmozdítása és működtetése a siettető esetében, illetve az alkotás és előadás az improvizáló esetében. Ha teheti, efféle területen gyűjt erényeket. Büszke magára, ha tetteiben nagyvonalú, becsüli magát, ha vakmerő, magabiztos, ha alkalmazkodóképessége erős. Szenzációéhes típus, hisz a spontaneitásban és imád hatást gyakorolni másokra. A jelent illetően hedonista, optimista a jövőt illetően, cinikus a múlttal. Kedvelt helye és ideje az itt és most. Szívesen tanulja a művészeteket, passziója a technika, hivatása a végrehajtó jellegű munka. Engedékeny szülő, játékos társ és gyermek. Művészlelkek ott gyülekeznek, ahol történnek a dolgok, az emberek 35-40%-a ide tartozik. Ernest Hemingway az emblematikus művész.

Az oltalmazó határozott a kommunikációban, a célok megvalósításában közreműködő, s a háttérmunkában, kiszolgálásban kiváló lehet. Intellektuális készsége és elfoglaltsága a felügyelet és igazgatás a gondoskodó típus esetében, illetve az ellátás és oltalmazás a megőrző típus esetében. Az efféle társadalmi gondoskodás tisztviselőiként érzi jól magát. Büszke magára, ha tetteiben megbízható, becsüli magát, ha jót cselekszik, s magabiztos, ha becsületes lehet. Biztonságkutató személyiségként hisz a legitimációban és szeret tartozni valahová. A jelent illetően sztoikus, a jövővel kapcsolatban pesszimista, a múltat illetően pedig fatalista. Kedvenc helye és ideje a kapu és a múlt. Kereskedelmet tanul, szenvedélye a szabályozottság, hivatása az anyagias munka. Szülőként rugalmas és elfogadó, segítőkész partner, gyermekként kényelmes. Még a művészlelkeknél is gyakoribb típus, az emberek legalább 40-45%-a oltalmazó. Emblematikus példája Teréz anya.

(keirsey.com)

* Epimétheusz (görög, am. utólag gondolkodó) a görög mitológiában Prométheusznak (am. előre gondolkodó) az öccse, aki bölcs bátyja tanácsa ellenére feleségül vette Pandorát.

Rácz Géza

2007/46.