Az apokalipszis ajándéka

Apokalüpszisz görögül kinyilatkoztatást jelent. A Krisztus előtti századokban az apokalüpszisz külön irodalmi műfaj volt. Jelezni akarta, hogy Isten kinyilatkoztatást adott titkos dolgokról, amelyeket csak Ő ismer. E tanulmány a védikus filozófia szent könyve, a hindu Bibliának nevezett Bhagavad-gítá alapján mutatja be a vaisnavizmus és a kereszténység tanításának néhány közös vonását.

A tanulmány Francis és Renate Kaderli: Seele in Ketten (A lélek láncon) című könyvének felhasználásával készült.

“Minden írás, amit Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jócselekedetre kész legyen.” (Timoteusokhoz, 2.3.16.)

“A Legfelsőbbel való kapcsolat ugyanazon ősi tudományát mondom el ma neked…” (Bg. 4.3.)

Az isteni kinyilatkoztatás azért száll alá világunkba, hogy az adott hely és körülmény szerint segítséget nyújtson az embereknek abban, hogy megérthessék önmagukat, Istent, kettejük kapcsolatát, s fejlődhessenek is ebben a lelki tudományban. Többféle kinyilatkoztatás is létezik. Ezek némelyike érthető a józan emberi értelemmel is, mert az anyagi kozmosszal kapcsolatos dolgokról szólnak, azt tárgyalják. E témákhoz tartozik például a reinkarnáció, a karma és a vegetárizmus. De amikor Isten saját magáról beszél, azt a kinyilatkoztatást emberi ésszel nem, vagy csak részlegesen tudjuk felfogni.

Ha Isten végtelen, akkor a róla szóló tudásnak is annak kell lennie. Az Istenhez vezető út, a róla szóló igazság, az Ő birodalma, valamint az öröklét természete egyaránt változatlan. A kinyilatkoztatás örök, változatlan igazságát az istenszerető emberek olyan mélységében hirdetik (hol egyszerűbb, hol fejlettebb formában), amilyen a befogadó képessége. Van olyan szent irat, amely alapvető erkölcsi törvényeket akar megértetni, s van olyan is, amely az istenszeretet legbensőségesebb formájáról beszél.

Ez utóbbi már úgy tekint hallgatójára, mint olyanra, aki megvalósította az alapvető erkölcsi tulajdonságokat (könyörület, becsületesség, szerénység, jóakarat stb.). Természetesen a legfontosabb erkölcsi törvények betartása nélkül lehetetlen a lelki fejlődés, hiszen homokra nem lehet várat építeni; tiszta istenszeretetről sem beszélhetünk addig, amíg nem szeretjük élőlénytársainkat.

Aki bizonyos személyekre vagy írásokra próbálja az igazságot alapozni, korlátozni vagy behatárolni, anélkül, hogy az üzenet lényegét felismerné, az csak a formát, bizonyos rituálékat imádja, de nem ismeri meg az igazságot. Az ilyen személy egy vallási csoportot tart igazságnak, s így nem fogja felismerni, ha ugyanaz az üzenet vagy annak folytatása más formában mutatkozik meg. Az üzenet tartalmának megismerése nélkül csak veszekszenek egymással, hogy melyik az igazi vallás. Így aztán a minden vallásban azonos, változatlan mondanivaló elvész, mert sokan elvakultan átsiklanak a lényegen, vagyis az odaadásteli isteni szolgálaton. Országunk és családunk szerint tekintjük magunkat kereszténynek, zsidónak, muszlimnak, hindunak, buddhistának vagy monista embernek, bár ezek csak felszínes és bármikor felcserélhető megjelölések, s kizárólag a mulandó testre vonatkoznak. Egy zsidó vagy hindu bármikor áttérhet a keresztény hitre, vagy egy katolikius neveltetésű ember is lehet a buddhista vallás követője. Belső természetünk azonban változatlan, még akkor is, ha nem vagyunk tudatosak róla. A külsőségek nem változtatnak igazi énünkön és lelki tulajdonságainkon, csak elhomályosíthatják, befedhetik azokat.

A hindu vaisnava filozófia lényege a lelki evolúció, melynek végcélja az Isten iránti tiszta szeretet. Pártatlanul egybevetve e vallásbölcseleti rendszert, a keresztény hitelvekkel sok hasonlóságot ismerhetünk fel. Bár a külső forma teljesen különböző is lehet, az Úr tanítása soha nem mond ellent saját magának. E tanulmány nem törekszik teljességre, csupán bemutatni kívánja a vaisnava és a keresztény hitelvek közötti leglényegesebb azonosságokat. Az idézeteket a Bibliából, illetve a Bhagavad-gítából és a Bhágavata-puránából vettük.

Lélek, lélekvándorlás

“Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (János, 3.7-8.)

“Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál után is egy másik testbe költözik.” (Bg. 2.13.)

Az idealista felfogás szerint mi, élőlények mindig Istentől, a forrástól függünk, és soha sem lehetünk vele egyenlőek, mert Ő határtalan, mi pedig (mint az Ő parányi részei) korlátozottak vagyunk. Amint a lélekben föltámad a vágy, hogy boldogságát az Úrtól függetlenül fokozza, azonnal a tér és idő világába kerül – mondják a Védák. Hogy élvezhesse az anyagot, a lélek, vagyis az élőlény magára ölti pszichikai testét, ezt a sajátos finom-fizikai anyagi burkot, ami az elme, az intelligencia és a testi önazonosítás, más szóval a hamis egó részeiből áll.

A Bibliában is megtalálhatjuk, miként tükröződik az anyagi világ az illúzió hatására az ember elméjében realitásként:

“Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.” (Prédikátor, 3.11.)

Az élőlény a mulandó világ részének véli önmagát, intelligenciája és elméje az érzékkielégítésre összpontosul. Egyre több és több élvezetre törekszik, így mindinkább belemerül az anyagi létbe. Majd a természet törvényei szerint pszichikai testét egy durvább burok, a hús-vér test is befedi (mely a föld, víz, tűz, levegő, éter elemeiből áll).A hamis ego következményeként az így kialakult testével azonosítja magát, megfeledkezvén eredeti, lelki mivoltáról.

Az önmegvalósítás azt jelenti: az ember felismeri a testben az életet, a lelket. A lélek jelenléte nélkül a test csak holt húsdarab, vagyis a test önmagában mindig halott, csakis a lélek jelenléte miatt tűnik elevennek, úgy is mondhatjuk, hogy a test a lélek ideiglenes lakása. A lélek az élet. Ez a kinyilatkoztatott tudás a Bibliában is megtalálható:

“A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit…” (János, 6.63.)

“…miképpen holt a test lélek nélkül, aképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.” (Jakab, 2.26.)

“És ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik.” (Máté, 10. 28.)

“…tudjuk, hogy e testben lakván távol vagyunk az Úrtól. Mert hitben járunk, nem látásban. Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni, s hazajutni az Úrhoz.” (2 Kor. 5.6-8.)
Látható tehát, hogy a Szentírás világos különbséget tesz a mulandó test és az örök lélek között. Eszerint a lélek egzisztenciája, életereje nem függ a mulandó testtől, éppen fordítva igaz: a test egzisztenciája függ mindenkor az örök lélek jelenlététől. Ez fontos fölismerés! Én lélek vagyok, egy ideiglenes test birtokosa!

A hinduk Bibliájában, a Bhagavad-gítában így szól az isteni kinyilatkoztatás:

“A lélek nem ismer sem születést, sem halált, ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem született, örökkévaló, mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető.” (Bg. 2.20.)

“A megszületett számára biztos a halál, a holt számára pedig a születés.” (Bg. 2.27.)

Azt a pillanatot, amikor a lélek elhagyja a testet, halálnak hívják, de valójában az általunk szeretett vagy gyűlölt személy még mindig létezik. A lélek ugyanis a halál után kilépve a testből egy másikba költözik. Mivel a szemünkkel nem látjuk, miként hagyja el a testet a haldokló (vagyis a lélek), ezért azt a hamis következtetést vonjuk le, hogy az a személy már nem él. A mulandó testtel való hamis önazonosítás révén egy álom fogjai vagyunk, így nem tudjuk igazi énünket, vagyis az elpusztíthatatlan lelket felismerni.

Azt mondjuk, “én” és “enyém”, önmagunkat értve ezalatt, azt a testet, melyet rövid idő múlva a kukacok esznek. A világ mulandó képeit valóságként szemléljük, s észre sem vesszük, hogy ez a “realitás” a következő pillanatban akár örökre megsemmisülhet.

A lélekvándorlás magától értetődő szükségszerűség, egy természeti törvény a sok közül. A régi kultúrákban, mint például a kelta, görög, egyiptomi, vagy a legidősebben, a védikus kultúrában a reinkarnáció tana a legtermészetesebb, alapvető ismeret volt.

“Miként az ember leveti elnyűtt ruháit, és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.” (Bg. 2.22.)

A lélek befedett állapotban nem emlékezik korábbi születéseire, a felszíni tudatában csak “tükör által homályosan lát”, ahogy Pál apostol írja. Az élőlény a relatív anyagi idő: múlt, jelen, jövő kategóriáiban gondolkodik, ám a lélekhez közelebb álló mélytudatban minden élet tanulsága elraktározódik.

Az Ószövetség is megerősíti ezt:

“Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik, és semmi nincs új dolog a Nap alatt. Van valami, amiről mondják: nézd ezt, új ez; de régen volt már, száz esztendőkön át, melyek mielőttünk voltak. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképpen az utolsó dolgokról is, melyek jőnek majd, nem fognak emlékezni azok, akik azután lesznek.” (Préd. 1.9-11.)

A reinkarnáció ténye más ősi vallásos írásokban is megtalálható, így az őskeresztények hitében is. 1881-ben az anglikán G.J. Onseley tiszteletes arámi nyelvből egy őskeresztény dokumentumot fordított le és tett közzé, melynek címe: A tökéletes élet evangéliuma. A 37. fejezet 6-8. versében Jézus a következőképpen magyarázta a reinkarnációt:

“A fény keletről nyugatra jön, a Nap felemelkedik a sötétségből, majd alábukik újra a sötétbe – hasonlóan, miként az emberi élet halad örök időktől fogva. Amikor a sötétségből jön, már előtte élt, s ha megint lenyugszik, egy kicsit pihen, majd újra él. Tehát sokféle átalakuláson kell keresztülmennetek ahhoz, hogy tökéletesek legyetek, úgy, ahogy le van írva a Hiob könyvében: Én egy vándor vagyok, cserélem a helyemet, egyiket a másik után, egyik házat a másik után, mindaddig, amíg el nem érek az örök városba és házba.”

“Az igazság az, hogy a lélek nem meztelenül jött ebbe a világba, hanem külső jelekkel, látható formában. A világ másféleképpen nem látja őt meg. Létezik újraszületés, egy látható testben való újraszületés. Úgy törvényszerű, hogy különféle formákban fogunk újraszületni.”

A Védák, pontosabban a Bhágavata-purána nagyon jól összefoglalja a lélek sajátságos természetét:

“Az élőlény soha nem hal meg, mert örökkévaló és kimeríthetetlen. Az anyagi szennyezettségtől mentesen az anyagi és a lelki világban bárhová szabadon mehet. Teljesen tudatos és teljesen különböző materiális testétől, de mivel kénytelen elfogadni az anyagi energia által teremtett finom- és durvafizikai testeket, az úgynevezett anyagi boldogság és boldogtalanság kettősségébe kerül. Ezért senki se szomorkodjon, ha egy lélek elhagyja a testét.” (Bhág. 7.2.22.)

“Az élőlény a finomfizikai testben lejátszódó folyamatok révén fejleszti és hagyja el a durvafizikai testét. Ezt hívják lélekvándorlásnak. Ezáltal a különféle úgynevezett élvezetnek, szomorúságnak, félelemnek, boldogságnak és boldogtalanságnak részesévé válik.” (Bhág. 4.29.75.)

Karma

“A te magad viselete és a te cselekedeteid szerezték
ezeket néked…” (Jeremiás, 4.18.)
“Az anyagi testek fejlődését szolgáló tetteket
karmának, vagyis gyümölcsöző cselekedeteknek
nevezik.” (Bg. 8.3.)

A reinkarnáció és a karma törvényszerűsége nagyon szorosan összetartozik. A karma (a cselekedet és annak visszahatása) egy természeti törvényszerűség, hasonlóan a hatás és visszahatás fizikai törvényéhez. Az ember korlátozott látásmódja miatt sok dolgot véletlennek hisz, de valójában soha nincsenek véletlenek, ugyanis minden a korábbi cselekedetek visszahatásaként történik az élőlénnyel. Mindez az Úr közvetett ellenőrzése alatt megy végbe, így kapja meg minden élőlény saját jó és rossz cselekedeteinek gyümölcsét. Az individuális élőlény cselekszik, majd élvezi vagy elszenvedi jámbor, illetve bűnös tetteinek eredményét.

A védikus írások föltárják: egyrészt vágyaitól, másrészt korábbi cselekedeteitől függ, hogy milyen testet kap az élőlény, illetve, hogy milyen körülmények közé, hová születik. A halál utáni továbbélés szükségszerűen azt is magába foglalja, hogy mindenki a karmája, vagyis jelen cselekedetei szerint kap majd testet.

A karma-törvény szerint az ember múltbéli jó tettei következtében megkaphatja azt az áldást is, melynek eredményeként gazdag, jámbor, művelt családban vagy szép testi vonásokkal, esetleg okosnak születhet. De azt is megtudhatjuk a Védákból, hogy ennek az ellentéte is igaz: a feltételekhez kötött élőlény bűnös cselekedetei révén alacsonyabb létformába is süllyedhet. Ha szabad választása folytán bűnös tettekbe fog, számolnia kell az ezzel járó reakcióval is, nevezetesen azzal, hogy korlátozva lesz szabadságában, a szabad választás lehetőségétől ideiglenesen meg lesz fosztva.

Érzékletes példa erre a bibliai Nabukodonozor király története. Dániel próféta megjövendöli neki: állati létformába kerül, s mindaddig ott is marad, amíg meg nem érti, hogy nem ő, hanem “a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja”. Be is teljesedik a jóslat, és a király “az emberek közül kivetteték, és füvet evék, mint az ökör, és égi harmattal öntözteték az ő teste, mígnem szőre megnöve, mint a saskeselyű tolla, és körmei, mint a madarakéi.

És az idő elteltével én, Nabukodonozor szemeimet az égre emelvén az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges Istent…” (Dániel, 4.30-31.)

Ha a lélek alászáll az anyagi világba, először általában kedvező körülmények közé kerül. Ám később (ha élete bűnökkel terhes) az is megtörténhet vele, hogy alacsonyabb létformába, akár állati vagy növényi testbe kényszerül. Új testének összes tulajdonságát birtokolja, s így újfent különféle hatásoknak lesz kitéve. Ily módon minden bukott lélek az akció-reakció körforgásába kerül. A lélek sok-sok állomás után jut emberi születéshez, s az ehhez kapcsolódó bizonyos tudatállapothoz. A halál pillanatában istenfélő vagy istentagadó hajlama szerint kerül a következő testbe.

Ha az ember felismerte lelki önazonosságát, és eszerint él, akkor cselekedetei transzcendentálisak, már nincsenek visszahatásaik. “Az ilyen ember megszabadul a jó és rossz munka visszahatásaitól.” (Brhad-áranjaka Upanisad 4.4.22.) Ez a cselekvés művészete, s egyben megoldás az anyagi lét problémájára, hiszen a karma – akár jó, tehát kedvező körülményeket teremt, akár rossz, tehát szenvedést okoz – mindenképpen megköti a transzcendentális lelket. Aranybilincs vagy vasbilincs? Mindkettő rabbá tesz!

A védikus írások többször is a karma-törvény súlyára utalnak

“Az ebben az életben elkövetett vallásos vagy vallástalan cselekedeteinek arányában élvezi vagy szenvedi el az ember a következő életében a karmája szerinti visszahatásokat.” (Bhág. 6.1.45.)

“Mint ahogy az idei tavasz mutatja az elmúlt és eljövendő tavaszok jellemzőit, hasonlóan a jelenlegi élet boldogsága, boldogtalansága vagy e kettő keveréke bizonyítja az ember elmúlt és elkövetkező életeinek vallásos, illetve vallástalan cselekedeteit.” (Bhág. 6.1.47.)

“A vágyak beteljesülésének láthatatlan okai az élőlény jámbor vagy bűnös tettei, ezek miatt kap különféle testeket. Saját kívánsága szerint születik meg egy bizonyos családban, és anyjához vagy apjához hasonló testi tulajdonságokkal rendelkezik. A durva- és finom-fizikai test a vágyai szerint alakul ki.” (Bhág. 6.1.54.)

Az ősi keresztény egyházatyák szintén világosan tanították a reinkarnáció és a karma törvényét. Origenész (185-254) így fogalmazott:

“Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért hallgat az emberi lélek egyszer a jóra, másszor a rosszra, akkor az okot egy olyan életben kell keresni, amely a mostani előtt volt. Életeink során mindannyian a tökéletességre törekszünk. Kénytelenek vagyunk mindig jobb és jobb életet élni, legyen az a Földön vagy egy másik világmindenségben. Isten iránti odaadásunk – amely megtisztít minket minden rossztól – jelenti azt az állomást, ahol befejeződnek sorozatos újjászületéseink. (…) A lelkek a rossz iránti vonzódás szerint foglalnak el bizonyos testeket. Először emberit, majd miután ez az élethossz lezárult, irracionális vágyakozásaik miatt akár állati testet is kaphatnak, majd lesüly-lyedhetnek a növényi szintre. Ebből a helyzetből ugyanazokon a szinteken keresztül újra felemelkedhetnek, és visszajuthatnak Isten birodalmába.”

A Bibliában ez több helyen is megtalálható:

“Forduljon vissza fejére az, amit elkövetett, és szálljon feje tetejére az ő erőszakossága.” (Zsoltárok, 9.17.)

“És megfizetett nékem az Úr az én igazságom szerint, kezeim tisztasága szerint, ami szemei előtt van. Az irgalmashoz irgalmas vagy; a tökéleteshez tökéletes vagy. A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy.” (Zsoltárok, 18. 21-27.)

“…a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr.” (Ezekiel, 24. 14.)

“De te a keménységed és a meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára, Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint. Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel, azoknak pedig, akik versengők és nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő embernek, dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek…” (Róm.2.5-10.)

“Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratandja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” (Gal. 6.7-9.)

Az emberi élet célja több, minthogy jó karmánk révén jobb születéshez juthassunk a következő életben. Hiszen aki fölismeri a karma és a lélekvándorlás törvényszerűségeit, az képes mindenben meglátni az isteni akaratot, elrendezést. Így értheti meg az ember, hogy mindezek működése mindenkor az igazságot szolgálja. E fölismerés aztán arra serkentheti, hogy ne elégedjen meg a puszta tudással, hanem keresse, kutassa a Legfelsőbb kegyes gondoskodását, szerető figyelmét. A karma és reinkarnáció bilincseitől megszabadulva a lélek kikerülhet az anyagi világ labirintusából is.

Vegetárizmus

“És mondá Isten: Imé, néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van, az legyen néktek eledelül.” (Mózes, 1.1.29.)
“Az állat gyilkosa nem ismerheti meg az Abszolút Igazság üzenetét.” (Bhágavata-purána, 10.1.4.)

A védikus írások az ahinszáról is tájékoztatnak. Az ahinsza (erőszak nélküliség) szűkebb értelemben azt jelenti, hogy az élőlény életét nem szakítjuk meg, vagyis nem ölünk, tágabb értelemben pedig, hogy sem szóval, sem tettel, de még gondolatban sem okozunk másoknak aggodalmat.

Az erőszaktól nemcsak embertársainkkal, hanem az állatokkal kapcsolatban is ajánlatos tartózkodni. A nem emberi létformában is jelen van az élet, és semmivel sem ér kevesebbet az emberinél! Az alacsonyabb létformájú teremtmények is éreznek fájdalmat vagy örömöt, a tudat és a fájdalomérzés, a szenvedés náluk is jelen van. A ragadozó állatok létfenntartásuk érdekében büntetlenül megölhetik az állatokat, de ha az ember öl állatot csupán a nyelv vágya miatt, mert nem szabályozza érzékeit – akkor azzal megtöri a természet törvényeit, s vállalnia kell a következményeket. Ezért nem szabad elvennünk senki életét, hiszen még az állatok is előrelépnek az evolúciós fejlődésben, ha kitöltötték előző karmájuk szerinti idejüket, és egyik állati létformából a következőbe, egy fejlettebbe kerülnek.

Sokan úgy vélik, a táplálkozásunkhoz, a létfenntartásunkhoz nélkülözhetetlen a hús; miközben elegendő gabona, gyümölcs, tej és tejtermék áll rendelkezésükre. Ezekből kielégítő, változatos és egészséges étrend állítható össze, nincs tehát semmi szükség az állatok mészárlására. Csak egy egoisztikus, testi felfogásra korlátozódó, anyagi látásmód alapján tagadható le, hogy az állati testben is lélek lakozik. Ne feledjük, a lélek jelenléte nélkül nincs is élet! A Biblia is világosan beszél:

“A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van…” (Mózes, 1.1.30.)

“Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak, amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál…” (Prédikátor, 3.19-20.)

A Pallas Nagy Lexikona 1893-ban az alábbi módon ír a lélek fogalmáról:

“Hogy lényeges vagy csak fokozatbeli különbség van-e az ember s állat lelke közt, nem nagy haszonnal bíztató vitákra ad még ma is alkalmat. Még azok is, akik az öntudatot, vagy az elvont fogalmak képességét megtagadják az állatoktól, alig fogják tagadhatni, hogy öntudat, elvont fogalmak alkotása stb. nem egyebek fejlődési mozzanatoknál, tehát igazi különbséget nem állapítanak meg az ember s az állat lelke közt.” (430. o.)

Nem azt kérdőjelezi meg, hogy van-e az állatoknak lelkük, hanem csak azt veti fel: vajon van-e fokozatbeli különbség az ember és az állat lelke közt!

Jézus példaadó élete éppen azt mutatta: mit kell valójában a könyörületesség (ahinsza) alatt érteni. Jézus és a próféták tanításának esszenciája az istenszeretet és a felebaráti szeretet. Jézus mindenkivel kegyes és egyenlő volt. Ez a Bibliában több helyen is fellelhető. Azonban sajnálatos módon sokan a felszabadulás örömhírét csak az emberekre vonatkoztatják, mert csak az embert hiszik lelkes lénynek. Az állatok és növények életével való visszaélésnek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, bár Jézus és az őskeresztények testvérnek tekinették az állatokat.

“…és a nép közül néhányak mondták: ez a férfi minden állattal törődik, ők talán a lány és fiú testvérünk, hogy ennyire szereti őket?

Jézus így szólt: Lám, ezek a ti testvéreitek az isteni nagy háztartásban, akik ugyanolyan életszikrát kaptak az örök Istentől. Aki közülük a legkisebbekkel törődik, és ad nekik szükség szerint ételt és italt, az nekem adja, és aki elviseli az ő szenvedéseiket, és nem védi meg őket, az ugyanúgy fog szenvedni, mintha mindazt a rosszat velem tette volna. Mert ahogy ebben az életben cselekedtek, aszerint lesz nektek a következőben.” (A tökéletes élet evangéliuma, 34.2.10)

Jézus ezen tanítása az Ószövetség világos sorainak továbbvitele.

“Örökkévaló rendtartás legyen a ti nemzetségeiteknél minden ti lakhelyeteken: semmi kövért és semmi vért meg ne egyetek!” (Mózes, 3.3.17.)

Alvin V.P. Hart tiszteletes felhívja a figyelmet egy téves fordításra “az uralkodjatok” kifejezéssel kapcsolatban, Mózes első könyvének 1.28. versében. Ez a héber szó a “radah” gyökérből ered, és a “yirdu” szóba vezet, jelentése: gondnoki tisztség, gondoskodás, oltalmazás. Az érző és értelmes ember e kérésnek eleget téve inkább védelmezi, gondozza egyszerűbb testvéreit, nem pedig megöli és megeszi őket.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy a (mottóban is szereplő) Genezis 1.29. verse is vegetárius étkezést ír elő. Nem véletlen, hogy egyes szerzetesrendekben (karthausiak, trappisták, kapucinus apácák, fehér bencések) ma is hús nélküli ételt fogyasztanak.

A vaisnava filozófia erről így ír:

“A Védák azért szabályozzák az állatölést, hogy ezáltal meggátolják a szenvedély és a tudatlanság hatása alatt álló ostoba emberek túlkapásait.” (Bhág. 4.26.6.)

A védtelen állatok megölése a legdurvább emberi gőg, mások kihasználásának legszörnyűbb formája. Tudatlanságból vagy az élvezetvágy jogán meg lehetne szakítani mások életét? Bhaktivédánta Szvámí a védikus filozófia kimagasló képviselője szerint, ha az ember boldog akar lenni, törődnie kell az állatokkal, főleg a tehenekkel, hiszen ők tejjel táplálnak bennünket, mint anya a gyermekét.

Szent név

“Csak Őbenne vigad a mi szívünk, csak az Ő szent nevében bízunk.” (Zsoltárok, 33.22.)

“Minden dicsőség az Úr szent nevének, amely megtisztítja a szív tükrét…”(Siksástaka, 1.)

A vallások mindegyike egyetért abban, hogy az emberi élet célja Isten megközelítése a hiteles források útmutatásai alapján. A lélekvándorlás tana kifejti: előző életeinkben már mindent kipróbáltunk, ami az anyagi élethez szükséges, volt anyánk, apánk, ennivalónk, anyagi örömeink, ezek már számtalan születésben, mindenféle formában megvoltak. De csak az emberi életben van lehetőség arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel.

Hogy e ritka lehetőséget megragadhassuk, érdemes őszinte, elfogulatlan szívvel megvizsgálni: vajon minden egyháznak saját istene van, vagy Isten mindig ugyanaz, aki (az élőlény befogadóképessége szerint) különböző mértékben nyilatkoztatja ki magát? Isten talán egy személytelen energia vagy csak egy emberi elképzelés, vágy? Sok ember észreveszi, hogy kell lennie valami magasabbrendűnek, valakinek teremtenie kellett a világot, de nem tudja, ki volt az. Ez eléggé homályos felfogás, elmosódott, távoli érzékelés. Az ilyen ember Isten-képe egy definiálhatatlan, forma és személyiség nélküli magasabbrendű energia, inkább valamiféle fény, univerzális béke, kozmikus szeretet-energia. Isten teljességéhez természetesen ez is hozzátartozik. Ezt a Védák személytelen Brahmannak nevezik. Ez a személytelen filozófia, az advaita tanítása, melyet hívei a legmagasabb ismeretként dicsérnek. Ám ez a spekulatív megközelítés diszharmóniát okoz a kutató elmében: miképpen lehetséges, hogy a parányinak (az élőlénynek) van valamije, ami a hatalmasnak (Istennek) nincs? A csodálatos formák forrásának ne lenne formája? Egy virágnak lehet színpompás bársonyalakja, egy állatnak csodálatosan áramvonalas teste, s az embernek is gyönyörű külseje, csak éppen Isten nélkülözné ezt? A Mindenhatót individuális vonásaitól megfosztó személytelen filozófiával szemben a személyes teológia kifejti, hogy ami a kicsiben tökéletlenül és ideiglenesen van meg, az hibátlanul és örök módon lelhető fel a nagyban. Lehetetlen, hogy a kisebb rendelkezzék olyasféle pozitívummal, ami a nagyból, a kicsiny forrásából hiányozna. S ne feledjük, mi áll a Genezis könyvében: Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert!

A Bibliában is sok utalás van az Úr tetteire, a védikus írások pedig egy személyes ábrázolást is adnak. Mindaddig amíg a világ urainak hisszük magunkat, nem találjuk helyünket ebben a világban. Aki a kiutat keresi, az Isten felé fordulva magasztalja Őt.

Az Úr iránti odaadó szolgálat határtalan. A szent írások, mint például a Védák révén tudunk a Legfelsőbb Úrról, híveiről, nevéről, megjelenéseiről, tulajdonságairól, tetteiről. A világon minden kinyilatkoztatott írás beszél arról, hogy milyen fontos, szükségszerű Istenről hallani, emlékezni rá, tudakozódni felőle, dicsőíteni Őt, életünk tetteit Őrá összpontosítani. A védikus filozófia egyik verse szerint:

harer náma harer náma
harer námaiva kevalam
kalau násztj eva násztj eva
násty eva gatir anjatah

Ez a vers hirdeti: a veszekedések és a nézeteltérések korában nincs más út az önmegvalósításra, mint Isten (Hari) szent nevének dicsőítése.

Az önmegvalósítás azt a tudást jelenti, miszerint az ember tudatos önmagáról, mint lélekről, és Istenhez fűződő örök kapcsolatáról, amely a szereteten alapszik.

A Bibliában több helyen is kihangsúlyozzák a szent név jelentőségét.

“Azért tebenned bíznak, akik ismerik a te nevedet, mert nem hagytad el Uram, akik keresnek téged.” (Zsoltárok, 9.11.)
“Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni.” (Zsoltárok, 92.2.)

“Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”(Róm. 10.13.)

“Mutassuk be általa Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: nevének ajkunkon fakadó magasztalását.” (Zsid. 13.15.)

Maga Assisi Szent Ferenc is kihangsúlyozza a szent nevek nagy tiszteletben tartását. Levelében is említést tesz erről:

“Nagy buzgósággal kérlek benneteket, (…) kérjétek meg az áldozópapokat, hogy (…) a szent neveket és az Ő írott igéit (…) mindennél nagyobb tiszteletben tartsák.”

Néhány összefoglaló gondolat

A karma, reinkarnáció, vegatárizmus vagy akárcsak az önuralom, tisztaság, őszinteség s az ezekhez hasonló elvek, jótulajdonságok megértése és megvalósítása csupán a kezdő lépés az Istennek szentelt élet felé. E logikus szabályok megakadályozzák, hogy bármi is összezavarja az Istentől teremtett természet harmóniáját. Isten törvényei állandóak, és mindenkire vonatkoznak, ugyanakkor az Úr és az élőlények közti bizalmat a végtelenségig lehet fokozni: hiszen ha a szabályok már természetessé váltak, a szeretet lép előtérbe.

Isten nem hindu, nem keresztény, nem is mohamedán, Ő minden ok oka, minden Úr ura, minden élőlény atyja és barátja. Ha meg is jelenik az anyagi világ egy bizonyos pontján, attól még teljesen mentes marad a földrajzi elnevezésektől és behatárolásoktól – miként a Nap sem lesz keleti csak azért, mert keleten jön fel. Isten örök, s a hozzá vezető út is örök. A világi és intézményes befolyás sokszor elhomályosítja ezt az utat, ezért szükségszerű, hogy az Úr újra és újra kinyilatkoztassa ezt a kezdet nélküli tudást. Ezáltal próbál megszabadítani minket azoktól a láncoktól, melyek tőle visz-szatartanak.

Maga Szent Ágoston mondja: “Mert maga ez az ügy, amit manapság keresztény vallásnak neveznek, már a régieknek is tulajdonuk volt, és nem hiányzott az emberi nemzetségnek a kezdetei óta…” (Retractationes 1.12.)

A Bhagavad-gítában is kijelenti az Úr, hogy a vallás, a vallási elvek öröktől fogva léteznek, s ha hanyatlóban van, akkor Ő maga jön feleleveníteni. (Bg. 4.7.)

Ezek az elvek pedig mindig a szereteten alapulnak, szereteten, amely az élőlények egymás közti igaz viszonyának és Istennel való örök kapcsolatának alapja. Minden vallás, minden szent írás erre figyelmeztet, hiszen az ember soha nem lehet boldog, ha megszegi az isteni törvényeket.

Végezetül hadd idézzük (Olty Márta egyik tanulmányából) II. János Pál ugyancsak elgondolkoztató szavait :

“Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embernek a többi élőlény meggondolt és bölcs őrzőjének kell lennie, nem pedig gátlástalan kizsákmányolójának és gyilkosának. Minden élő tisztelete, a teremtett világ harmóniájának megőrzése főhajtás a Teremtő nagysága előtt. Az ember ma aggasztó könnyelműséggel rombolja szét azt az életet, amelyet a Teremtő bölcsessége alkotott számára.

Bátorítalak és buzdítalak benneteket: őrizzétek a természetet, és különös gonddal óvjátok kistestvéreiteket, az állatokat! Nem tárgyak ők, a Szent Lélek lelket lehelt őbeléjük is! Így hát az állatoknak lelkük van és helyük a Paradicsomban. Ne feledjétek hát: az állatokban is Isten szent lelke lakik, eszerint bánjatok velük.”

Ingelore Konrad

1996/20.