Jacopone de Todi versei

Jacopone da Todi
Jacobus Tuderz de Benedictis
(1220-1306)

A türelmetlenségről
(Assai me sforzo a guadagnare…)

Értek érdemet szerezni,
csak ne hagynám füstbe menni.

Jámbor voltam én ugyancsak,
törtem magam érte éjt s nap;
úgy őriztem meg viszontag:
nem maradt belőle semmi.

Szorgoskodtam olvasásban,
izzadtam az imádságban,
mostoha időket álltam,
s szerettem irgalmat tenni.

Szófogadni meg nem szűntem,
szegénységet, kínt eltűrtem,
készörömest éltem szűzen:
szűk erőmből telvén ennyi.

Sok éhséget elviseltem,
fagyot és hőt elszívleltem;
úttalan utakra keltem
zarándokként vezekelni.

Korán futok zsolozsmára
Isten szent szolgálatára,
reggel, délben vesperára;
későn térek csak pihenni.

Ám egyetlen sértő szóra
fölérzek, mint nyíl ha fúrna,
nyelvem legott lángot fújna,
s kedvem támad ölre menni.

Láthatjátok, mit szereztem,
milyen gazdag, kényes lettem!
Egy szóra felszisszenek, s nem
tudok érte megengedni.
A hamis szeretetről
(Vorria trovare chi ama…)

Van-é szeretni ember?
Magát szeretni: tenger.

Úgy véltem, hódolóm van;
tapasztalom: csalódtam,
felismervén, valóban
mi indítja, ha kedvel.

Nem engem szeret, ám csak
amit énrajtam láthat.
Szemügyre véve: látszat
csupán, hogy engem kedvel.

Ha úr vagyok, kegyelmes:
minden belém szerelmes;
mihelyt hatalmam elvész,
néznek rám sanda szemmel.

Vagyonomért szeretnek,
énrám ügyet se vetnek;
ám aki így szeretget,
igencsak balga ember.

Nemesség mit se számít,
ha pénztelenül jár itt:
világ csúfjára válik,
úgy nézem könnyű szerrel.

Kit szolgahad kísérget,
csatlósa van tömérdek;
de útjából kitérnek,
fénye ha fogyni kezd el.

Szeret mindenki, főleg,
míg hasznot húz belőled;
egyéb nem telve tőled,
legottan elhiresztel.

Kit kényeztet a sorsa,
támad barátja sorra;
fordulván napja zordra,
szöknek előle renddel.

Hamis kegy, ó, kímélj meg,
szívem már ne kísértsed!
Uramhoz visszatérek,
Ki sohasem felejt el.

1996/20.