Válaszúton az emberiség

Zsigereinkben érezzük, hogy utat tévesztett a modern civilizáció, hogy az emberi fejlődés egy szakaszának végéhez közeledünk, hogy valami új, valami más következik. A régi világrend már véget is ért, de még nem tudjuk, mi követi majd azt.

válaszút
Az iparosodott világ nyitott társadalmai erkölcsi vákuumban él, mert a szabad polgárok önzésének és kapzsiságának nem szab határt a morál. Ugyanakkor az elmaradottabb országok zárt társadalmaiban eluralkodott a törzsi háborúság és a vallási fanatizmus. Miközben elítéljük a vallási türelmetlenséget, fanatizmust, közben azt is tudjuk, hogy a vallás az a habarcs, mely összetartja a társadalmakat, hogy a vallás adja az egyén világképét, mely nélkül nem teljes ember az ember.

Az iparosodott országok nyitott társadalmaiban élő polgároknak nincs egységes világképük, napról napra élik átgondolatlan életüket, lelkükben zűrzavar vagy vákuum. Az ilyen, erkölcsi normák nélkül létező társadalom nem képes sem felismerni, sem meggondolni az emberiség problémáit, legyen az a túlnépesedés, környezeti rombolás, atomveszély, éhínség vagy genocídium. Így fennáll a veszély, hogy a bajokkal strucc módjára nem törődő társadalmak idővel önmagukat is megmérgezik!

Szomorú lenne, ha csak a nyitott társadalmak erkölcsi vákuuma és a zárt társadalmak fanatizmusa, törzsi gyűlölködése között választhatnánk. Szerencsére nem ez a helyzet: itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk mindkettőt, hogy tovább haladjunk az emberi fejlődés útján, megformálva egységes új világképünket, melynek egymást kiegészítő, harmonikus részei a tudomány és az erkölcs. Mielőtt erről az új világképről írnék, szükségesnek tűnik röviden összefoglalni, hogy milyen is volt a két korábbi eszmerendszer: a történelem előtti társadalom emberének és azt követően, az emberi fejlődés második fázisban, a világvallások formálta emberének a világképe.

A korai civilizációk

A történelem előtti emberek nem választották külön a vallást a művészettől és a tudománytól. Az ő világképük egységes is volt, és összhangban is állt élményvilágukkal, környezetükkel. Sámánjaik benépesítették világukat démonokkal, istenekkel, őseik szellemeivel, totemállataik révén megmagyarázták a törzs eredetét, egyszóval adtak nekik egy világot, amelyben otthon voltak, melyben tájékozódni tudtak, mely nélkül gyökértelenül sodródtak volna. A sámánok adta világkép pontosságának körülbelül annyi jelentősége volt, mint a hangyák elképzeléseinek a hegy mibenlétéről.

Az elszigetelt törzsi közösségek világképe csak a törzs tagjainak viselkedését befolyásolta. Így némely törzsek békésekké, mások harciasokká, némelyek vendégszeretőkké, mások emberevőkké váltak. Közös vonásuk csak egy volt: az egymástól való teljes elszigeteltség. Így a történelem előtti ember egységes világképét, s így lelki egyensúlyát is éppen a zárt társadalom elszigeteltsége biztosította.

A népsűrűség és az emberi tudás növekedésével a törzsi világképeknek is változniuk kellett. Ezeket a világképeket összhangba kellett hozni egyrészt a szomszédos törzsek világképeivel, másrészt önmaguk növekvő tudásával, tapasztalatával is. A népsűrűség növekedésével a társadalmi rend megőrzéséhez is egyre több szabályra volt szükség. Törvények kellettek az erőszak megfékezésére, a nemi élet szabályozására, majd később a tulajdon és a közegészség védelmére is. Könnyebb volt az ilyen törvényeket elfogadni és betartani, ha azok isteni eredetűek vagy legalábbis misztikusan ihletettek voltak.

A világvallások

Így születtek meg a nagy világvallások törvényei, parancsolatai, melyek nélkül szétestek volna, anarchiába süllyedtek volna ezek a társadalmak. A törvények természetfeletti forrása, isteni eredete eleve tekintélyt adott a törvényeknek, amit csak növelt a törvénysértők számára kilátásba helyezett büntetés. A világvallások megszületésének nem oka, csak következménye volt, hogy biztosították a társadalmi rendet, míg létrejöttük oka az emberi lélek rendhagyó igénye a Teremtő szolgálatára, hogy így életünknek értelmet, magunknak lelki békét, biztonságot teremtsünk.
Az emberiség ugyanúgy tanul, ahogy a kisbaba gyűjti a tudását. Úgy formálódik az emberi tudat, beleértve az eleve létező, a priori, tehát a tapasztalatot megelőző évmilliók alatt gyűjtött, tudatalatti emberi tapasztalatot is. Az emberi tudat állandó változásban van, és így formálja magatartásunkat, viselkedésünket, ami aztán megszabja jövőnk alakulását. Így például az ötszáz évvel ezelőtti felfedezés, hogy nem a Nap forog a Föld körül, nem hozott változást a világegyetem rendjében, de változást hozott a mi föld-központi a priori világképünkben, mert ettől a magunk tudatában kevésbé ritkák, kevésbé különlegesek lettünk. Ma egy ötszáz évvel korábbihoz hasonló változás történik a priori tudatunkban, mert kezdjük megérteni, hogy bolygónk kimeríthető, életerőnk megmérgezhető, és ezért veszélyeztetettek vagyunk.

A nyugati társadalmak tudata nemcsak változóban van, de ami annál rosszabb, el is veszítette egységes világképét, mert tudományos világképünk sok tekintetben ellentmond vallásaink tanításainak. Nemcsak az olyan ártatlan apróságok vitathatóak, minthogy a Teremtő vajon pénteken, szombaton vagy vasárnap kívánja-e, hogy templomba menjünk, és hogy ott kalapban, de mezítláb vagy esetleg fedetlen fővel, de cipőben lát minket szívesebben? Miközben kétségeink vannak az ilyen, és ennél károsabb tanításokat illetően, közben azt is látjuk, hogy a tudomány és annak szülöttei, az üzlet és a technológia pedig olyan cél, minőség és értékrend nélküli erők, melyek, ha csak az önzés és a véletlen irányítja azokat, veszélyessé válhatnak, mert nincs morális értékrendjük, erkölcsük.

A tudomány nem ateista

Legfontosabb feladatunk felszámolni azt a vélt ellentmondást, ami a természetfeletti ihletésű, de ember alkotta vallások tanítása és a morális értékrend nélküli tudományos világkép közt van. Amikor a felhők felett az űrhajósok nem találták a kis katekizmus hárfás angyalkáit, attól még “nem halt meg az Isten”, csak az emberi fantázia egy szüleménye találtatott hamisnak.

Az emebriség tudata csak akkor lesz újra egészséges, amikor világképünk egységessé válik. Elfogadhatatlan az olyan gondolkodás, hogy az ellentmondásokkal nem kell törődni, mert a tudomány területe csak a mindennapi élet, míg a vallásé a természetfeletti, az ember által megérthetetlen. Ez így nem igaz, mert igazság csak egy lehet, még akkor is egynek kell lennie, ha az ember által felfoghatatlan az! Azért ha a vallás és a tudomány nem tud valamin megegyezni, úgy egyiknek, vagy mindkettőnek tévednie kell! Így például, vagy Isten teremtette a világegyetemet, vagy nem. Harmadik lehetőség nincs! A vallás a tudományok és a művészetek ugyananannak az emberi állapotnak a nézőszögei, így ugyanazt a képet kell mutatniuk, nem lehetnek egymással ellentétben. Nem lehet egészséges lelkületű az az ember, akinek más a hétköznapi világképe és más a vasárnapi tudata. Ha hibásak a vallások egyes tanításai, a hibákért nem a teremtő, hanem mi, e vallások formálói vagyunk felelősek. Mégha természetfeletti ihletésűek is vallásaink, mégiscsak abból az emberi világképből, tudatból születtek, mely alkotóik korában létezett. Ezért nincs abban semmi rossz, ha időnként összhangba hozzuk azokat tárgyi tudásunkkal, tudományos világképünkkel. Ahogy az Újtestamentumnak követnie kellett az Ótestamentumot, úgy abban sincs semmi rossz, ha lelki tudatvilágunkat összhangba hozzuk tudományos világképünkkel.

A Föld-falu

Az elmúlt négy-ötmillió évben az emberi kiválaszttatást, fejlődést a természet irányította. Azok a törzsek és kultúrák maradtak fenn, melyek a természettel összhangban, annak törvényeit elfogadva éltek. Az emberi fejlődés eme első szakaszában a nyersanyag- és energiaforrásaink mind olyan kimeríthetetlen forrásokból származtak, mint a mezőgazdaságot tápláló napfény. Az első alapvető változást a XIX. század hozta, mikor az izomerőt gépekkel kezdtük helyettesíteni, és gépeink kimeríthető energiaforrásokat (szén, olaj, gáz, atom) kezdtek használni. Második alapvető változást napjainkban éli át az emberiség, mivel az emberi agyat kezdjük érzelem és erkölcs nélküli számítógépekkel helyettesíteni.

Így ma már eleget tettünk, sőt túlteljesítettük a Biblia parancsát: benépesítettük, illetve túlnépesítettük a Földet és uraivá is váltunk a természetnek. Azzal, hogy ma már nem a bölcs természet, hanem mi magunk irányítjuk fejlődésünket, új korba lépett az emberiség. Mostantól már nem a természet, hanem mi magunk formáljuk a jövőnket. Ezért is olyan fontos, hogy döntéseink helyesek, tetteink időszerűek legyenek, és ne engedjük fel az emberiség szekerének bakjára a véletlent, az önzést vagy a kapzsiságot. A veszély nem az, hogy tönkretesszük a Földet, megöljük a természtet, erre nem képes az ember. Arra viszont képesek vagyunk, hogy magunkat megmérgezzük, hogy leromboljuk azt, amit az emberiség évezredek alatt felépített.

A természet törvényei bölcsek, időtlenek, az emberi törvények nem mindig azok. Míg a plutónium felezési ideje huszonnégyezer év, míg kétezer évig tart az óceán egyszeri körforgása, és így csak kétezer év múlva látjuk majd meg a ma kibocsátott mérgek teljes hatását, addig az ember csak néhány emberöltőben gondolkozik. A természet nem ismeri a szemetet, a természet mindent (még az embert is) visszabontja alkotóelemeire. Ugyanakkor az ember csak termel, és a lebontással, az újrafelhasználással alig foglalkozik.

A tudatában vagyunk ezeknek, és más emberi gyengeségeinknek, és az is oka a jövőnket illető borúlátásunknak. Az is hozzájárul borúlátásunkhoz, hogy a vallásaink alkotta világképeink idejét múltak, míg a tudományos világképeink néha értelmetlenek. Van olyan “tudományos” elmélet, miszerint a véletlen rendet teremthet a káoszból, hogy valami alacsonyabbrendű, mint például az anyag képes valami magasabbrendűt, mint például életet teremteni, hogy az ember csak értelem nélküli anyag, és a céltalan véletlen szüleménye, hogy az alkotás nem bizonyítja az alkotó létét, hogy a véletlen alkothat a semmiből valamit és így tovább. Egyszóval attól, hogy vallásaink elavultak, és így világképeinkben sok a csacsiság, attól még mindig a legértelmetlenebb az ateista világszemlélet, attól még az anyagelvű emberé a legszomorúbb élet.

Az új reneszánsz

Természetesen szét kell választanunk az ateizmus értelmetlen világképét a tudományos világképtől. Amikor Einstein nemet mond a véletlennek (“Isten nem kockajátékos”), amikor Hawking bebizonyítja “az idő kezdetét”, akkor az emberi tudat gyógyulása, a vallásos és tudományos világkép közeledése vagy azonosulása felé teszünk egy-egy lépést. Itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk úgy a materializmust, mint az idejétmúlt vallási tételeket. Itt az ideje, hogy véget érjen a személytelen szürke relativizmus, az önbizalom és erkölcsi iránytű nélküli tanácstalankodás kora. Itt az ideje, hogy mint a miénkét megelőző kultúrák tették, mi is nemet mondjunk, ne csak betegségünk tüneteinek: a bűnözésnek, a kábítószer használatának, a családi közösséget romboló erőknek, de azok kórokozójának, a materializmusnak is. Ugyanakkor nemet kell mondanunk a kiválasztott fajokban vagy bűnös nemekben gondolkodó gyűlöletet, előítéletet és félelmet hirdető vallási tanításoknak is, mert csak így tudjuk meggyógyítani az emberiség összezavart lelkületét.

Ugyanakkor itt az ideje, hogy igent mondjunk az új felvilágosodás, az új optimizmus korának, melyben újra egységessé válik világképünk. Itt az ideje az új reneszánsznak, melyben megint az erkölcsös humanizmus irányítja majd a tudományokat, hogy azok ne a rombolást, de az emberek boldogságát szolgálja. Itt az ideje, hogy túllépjünk a nemzetállamok határain, hogy bolygónk összes gyermekének, asszonyának, menekültjének vagy kisebbségének országa a mi közös gondunk legyen.

Az élet csodája

Annak is eljött az ideje, hogy értékeljük a Föld nagy egyedülállóságát! Mert ugyan nem vagyunk a világegyetem középpontja, mégis ritka és különleges a mi bolygónk, elvégre az általunk ismert világegyetemben egyedül itt lüktet az élet csodája. Azt is ideje lenne belátnunk, hogy nincs szükségünk prófétákra, nem szükséges Jézus újbóli eljövetelére várnunk ahhoz, hogy megtudjuk, mi a teendőnk. Itt az idő megértenünk, hogy az isteni szikra bennünk van, hogy szeretet a neve, és az megbízhatóbb iránytű, mint akár a dogmák, akár a tudományok.

Azt is ideje megértenünk, hogy a Teremtőnek minden vallás, minden hit kedves, nem azért, mert Neki szüksége lenne a mi “imádatunkra”, hanem azért, mert azok a mi életünknek értelmet, nekünk lelki nyugalmat adnak. Azt is tudnunk kell, hogy hajnalhasadás előtt a legsötétebb az éj, hogy a múlt porából nő a jövő, hogy nemcsak egy kor végéhez értünk, de egy új kor küszöbéhez is! Végére jár a kor, melyben mások mondták meg nekünk, hogy mi a helyes és mi a helytelen, végére jár a dogmatikus vallások és a materialista ateizmus harca, végére jár az emberiség gyerekkora, itt az ideje, hogy felnőttként magunk döntsük el, hogy mi a helyes, itt az ideje, hogy a kívülről irányított ember helyére lépjen a saját lelkiismeretének engedelmeskedő felnőtt.

Itt az ideje, hogy elvigyük a belülről irányított ember újból egységes világképét az intézményeinkbe, iskoláinkba, hogy felnőhessen a maga fejlődését irányítani képes új, felnőttebb lelkületű generáció. Itt az ideje, hogy odafigyeljünk a szívünk szavára, a szeretet szavára, mert ez az az isteni szikra, mely képessé tesz bennünket egy új reneszánsz elindítására.sigereinkben érezzük, hogy utat tévesztett a modern civilizáció, hogy az emberi fejlődés egy szakaszának végéhez közeledünk, hogy valami új, valami más következik. A régi világrend már véget is ért, de még nem tudjuk, mi követi majd azt? Az iparosodott világ nyitott társadalmai erkölcsi vákuumban él, mert a szabad polgárok önzésének és kapzsiságának nem szab határt a morál. Ugyanakkor az elmaradottabb országok zárt társadalmaiban eluralkodott a törzsi háborúság és a vallási fanatizmus. Miközben elítéljük a vallási türelmetlenséget, fanatizmust, közben azt is tudjuk, hogy a vallás az a habarcs, mely összetartja a társadalmakat, hogy a vallás adja az egyén világképét, mely nélkül nem teljes ember az ember.

Az iparosodott országok nyitott társadalmaiban élő polgároknak nincs egységes világképük, napról napra élik átgondolatlan életüket, lelkükben zűrzavar vagy vákuum. Az ilyen, erkölcsi normák nélkül létező társadalom nem képes sem felismerni, sem meggondolni az emberiség problémáit, legyen az a túlnépesedés, környezeti rombolás, atomveszély, éhínség vagy genocídium. Így fennáll a veszély, hogy a bajokkal strucc módjára nem törődő társadalmak idővel önmagukat is megmérgezik!

Szomorú lenne, ha csak a nyitott társadalmak erkölcsi vákuuma és a zárt társadalmak fanatizmusa, törzsi gyűlölködése között választhatnánk. Szerencsére nem ez a helyzet: itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk mindkettőt, hogy tovább haladjunk az emberi fejlődés útján, megformálva egységes új világképünket, melynek egymást kiegészítő, harmonikus részei a tudomány és az erkölcs. Mielőtt erről az új világképről írnék, szükségesnek tűnik röviden összefoglalni, hogy milyen is volt a két korábbi eszmerendszer: a történelem előtti társadalom emberének és azt követően, az emberi fejlődés második fázisban, a világvallások formálta emberének a világképe.

Lipták Béla
1996/21.