Kattintson ide és lapozzon bele legújabb számunkba !

Káma

Az érzékek szférája

 

Három terület diszkrét témának számít az ember életében: a vallása (dharma), a pénzügyi helyzete (artha) és az érzelmi-érzéki élete (káma). Ezekre mindenki kényes. Ha illetéktelenül beleszólnak valaki vallásos meggyőződésébe, az könnyen fanatikus reakciókat vált ki, s ha túl kevés avagy túl sok a pénz, illetve a szerelem, akkor egyik nagyobb gondot okoz, mint a másik.

E három kérdés az emberi életcélok közül az első hármat érinti: erény, gyarapodás és szerelem. Káma jelentése érzékiség, vágy, kéjsóvárság. A szó a √kam szógyökből származik, aminek jelentései között a közösülés éppúgy szerepel, mint a nagyrabecsülés, értékelés.

 

Káma – 1. vágy, óhaj, kívánság; 2. vágy tárgya, amire vágyakoznak; 3. vonzalom, szeretet, szerelem; 4. szerelem, szerelmeskedés, nemi élvezet vágya (mint életcél); 5. kéj, testi kielégülés; 6. szerelemisten; 7. Pradjumna; 8. Balarám; 9. mangófajta; 10. Legfelsőbb Lény

 

Biológiai szempontból az ember kivételezett helyzetben van. A többi fajhoz képest gyakorlatilag mindig alkalmas a nemi életre, és gyakran képes a fogamzásra. Talán ez biztosítja a homo sapiens szinte virulens terjedését a földön, ami a biológia egyik sikerének tekinthető. Ezzel szemben viszonylag hosszú terhesség és igen hosszú életképessé válási szakasz jellemző rá.

Az érzékek azonban nemcsak biológiai szempontból fontosak az ember számára, hanem érzelmileg is. Az ember racionálisnak tűnő, mégis inkább érzelmi lény, hiszen a szerelem mindent legyőz…

A XX. század második felében lezajlott a szexuális forradalom, a XXI. század elején pedig mintha egy homo-szexuális forradalom zajlana. Előbb a prüdéria megtörésével és a szemérem megbecstelenítésével piedesztálra emelték a „szabad” szexualitást, mostanában pedig erőteljes propaganda zajlik az egyneműek szexuális életéről. Mindkét jelenségben megfigyelhető egy közös vonás: a szaporodás visszaszorulása. A heteroszexuális kapcsolatok eredménye a gyermekáldás, amit a szexuális forradalomban a fogamzásgátlással kerültek el, a homo-szexuális forradalomban pedig ez a probléma a természetes szaporulatot illetően föl sem merül. (Tekintsünk itt el az egynemű párok gyermekvállalásától, ami a génbankok, béranyaság, örökbefogadás labirintusába vezet, arról nem is beszélve, hogy a technikai úton születendő gyermekeknek az apához és anyához való elemi jogukat figyelmen kívül hagyva két apás vagy két anyás „családban” kell felnőniük.)

A szexualitást fegyvernemként is lehet alkalmazni – az amazonok férfiellenességétől kezdve a különböző háborúk férfi-erőszakáig –, ahol elsősorban a női nem megbecstelenítése volt a győztesek mindig jellemző erkölcsi, azaz inkább erkölcstelen fegyvere.

 

A földi lét során minden lényre vonatkozik négy közös szükséglet: a táplálkozás (áhára), alvás (nidrá), védekezés (bhaja) és párzás (maithuna) igénye. A lét rettenetét e szükségletek kielégítése csillapítja: a jóllakottság, a kielégültség, a biztonságérzet és kipihentség elégedettséget nyújt. Ezeket a szükségleteket biológiai kódoknak is tekinthetjük, amik alól alig van kivétel. Az ember esetében különösképp hangsúlyos az érzékiség, amihez nem csupán a szaporodás fajfenntartó funkciói, hanem társadalmi, pszichés, erkölcsi és gazdasági érdekek is fűződnek. Az utódok megjelenésével csillapul a vágy, de periodikusan visszatér. Vajon mennyire szabad az ember a természet efféle működéseitől?

Sigmund Freud az ősi szentíráshoz, a Bhágavata-puránához hasonlóan állapította meg, hogy az anyagi világban minden a nemiség körül forog, csak más megoldási javaslattal élt, mint az ősi forrás. A nemiség tabu-mentesítése és kiélése helyett a szent hagyomány fegyelmezettséget javasol. A házasember fegyelmezettsége a hűség, a fakíré a test sanyargatása, a jógi misztikus meditációt folytat, míg a szerzetes érzelmileg fordul Istenhez, s ebből fakad az aszkézise. A nemiség késztetésére adott hiteles válaszok óriási energiákat szabadítanak fel.

 

Honnan a vágy? Marcus Aurelius az embert ösztönző vagy éppen nyugtalanító kéjről szinte anatómiai kimértséggel nyilatkozik: „Ahogyan elképzeljük a sültekről és más ételekről, hogy ez halhulla, ez madárhulla, ez disznótetem, továbbá, hogy a falernumi bor tulajdonképpen kipréselt szőlőlé, a bíborszegély juhgyapjú csigavérbe áztatva, a szerelmi élvezet belső dörzsölődés, bizonyos inger kíséretében fellépő nyálkakiválás: akként kell eljárnunk egész életünkön át, s ha a dolgok kívánatos alakban tetszelegnek, le kell őket mezítelenítenünk, szemünk elé kell állítani silányságukat, le kell róluk hántanunk a ragyogó köntöst, melyben büszkélkednek.” A bölcselő császárnál a nagy pesszimista, Schopenhauer véleménye a szerelemről még kiábrándítóbb, mert szerinte a bódulat nem más, mint a természet és az ösztönök trükkje a biológiai törvény fennmaradása végett.

Az indiai szent hagyomány véleménye az alábbi: „A vallás Brahmá mellkasából nyilvánult meg, ahol az Istenség Legfelsőbb Személyisége lakozik, a vallástalanság pedig a hátából, ahol az élőlényekre a borzalmas halál vár. A kéj és a vágy Brahmá szívéből nyilvánultak meg, a düh a szemöldökei közül, a mohóság az ajkai közül, a beszédképesség a szájából, az óceán a hímvesszőjéből, az alantas és visszataszító cselekedetek pedig a végbélnyílásából.” (Bhágavata-purána 3.12.25.)

Misztikus értelmezés szerint az orgazmus nem más, mint a nemi szervek finom gyönyör-burkának felsértéséből fakadó energia, vagy a kundalini-erő felcsigázása a kopulációban.

Mivel az anyagi világot a lelki mindenség tükörképének tekintik, ezért a világban tapasztalható jelenségek az eredeti lelki működések torz kópiáiként is értelmezhetők. Ennek szellemében mondhatjuk, hogy az ember szaporodásvágya az isteni sokasodás-vágy reflexiója. A Bhagavad-gítában egyenesen az áll: „Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel.” (Bg.7.11.)

Az anyag világban kéjként tapasztalható érzés eredetije a préma, a tiszta isteni szeretet, amely mentes minden visszásságtól és hiányosságtól.

 

Préma – 1. szeretet, vonzalom, szerelem; 2. kegy, kedvesség, barátságos viselkedés, szívesség; 3. sport, játék, kedvtelés, szórakozás; 4. öröm, elégedettség, boldogság

 

A vágy eredendően a lélek sajátsága, ez adja egyedi léte értelmét, s ebben csillan meg a szabadsága is. Ez a hajtóerő eredeti formájában isteni működés, és csak az anyagi szférában, a torzulásoknak köszönhetően kötődik hozzá bármiféle negatív felhang. A lélek vágya eredendően az isteni középpont boldogságát szolgálja, ezért harmonikus a mindenség ritmusával. A kéj az elkülönült, önző vágy, amely egocentrikus és nem feltétlenül számol a mindenség érdekeivel vagy Isten örömével.

Ebben az elidegenedett helyzetben a káma fokozott hatást gyakorol. Anyagi szinten a vágy nem más, mint az érzelmek zűrzavara, tévelygés, amikor azt sem tudja az ember, melyik út vezet kifelé, befelé, fölfelé, lefelé? A kali-juga vaskorának zűrzavarában olyasmire nevelnek, amitől távol kellene maradni, olyasmire kényszerítenek, amitől szabadulni kellene. Hamis ideálokat állítanak az emberek elé, hiszen a pénz, nő, a kényelem vagy a siker mind melléktermék, célként aligha funkcionál. Így a káma, vagy a gyönyör is inkább eszköz mint cél.

 

Mi a nemiség célja? Az élvezet rabjai úgy vélik, a nemi gyönyör az élet egyetlen igazi célja, ami mellett minden más tapasztalás elhalványul. Egy aszkéta viszont a bűn kísértését látja a kéjben, ami ellen minden erejével küzd. A szexualitás mindemellett a nemek, s így az emberben lévő ellentétek egyesítésének egyik lehetséges technikája is. A nemi megosztottság tény, ennek kell legyen valamilyen magasabb célja. Ezért kell föltennünk a kérdést: mi végett gyakorolja az ember a nemiségét?

Ennek egyik szélső pontja a félelemeloszlatás, amikor az ember a nemi gyönyörben az elidegenedés, a kozmikus magány ellenszerét látja, pedig csak az isteni harmóniába kellene visszatalálnia. A másik szélső pont a boldogságkeresés, ami sokszor ugyanannak a magánynak egy változata, vagy a metafizikai cél hiányának buzgó elkendőzése. A céltalanságot sokszor megkettőzött erőfeszítéssel, túlhajtott buzgalommal igyekszik palástolni az ember.

E két szélső pont között húzódik a kiegyensúlyozott élet, a testi-lelki boldogság, vagy az utódok reményében gyakorolt nemi élet, amely biztosítja a következő generációk megszületését. A biológiai kód így egy társadalmi-erkölcsi motívummal gazdagodva beépül a földi lét tapasztalásai közé.

A természet anyagi minőségei, a gunák szerint eltérő a nemiség gyakorlása. A tudatlanság (tamasz) befolyása alatt az utód, a szenvedély (radzsasz) befolyása alatt a gyönyör, míg a jóság (szattva) hatása alatt az üdvösség lesz a nemiség célja.

Ezért nem mindegy, ki-mi találkozik egy párkapcsolatban, a házasságban. Ha csak a felek egói találkoznak, az beteges állapotot (róga) eredményez, abból bántás, energia csökkenés, ártalom származik: meg nem értés, veszekedés, végső soron válás. Ha a felek teste találkozik, annak gyönyör (bhóga) az eredménye, az élvezet köti össze őket, s az örömszerzésben osztoznak. Ez a kapcsolat már tartósabb, eredményesebb együttlétet biztosít. Ellenben a szívek találkozása akár életre szóló sorsközösség vállalását is eredményezheti, amikor mély és tiszta érzések a közös lelki célok megvalósításában segítik a feleket. Az ilyen kapcsolat (jóga) kiváló alapja a puszta tetszésen túlmutató, spirituális közösségnek.

Ha egy férfinak nincs magasabb célja, akkor belemenekül egy nő ölébe, s valakinek az alteste lesz a legfőbb eszménye. Ha van magasabb célja – például utódainak létrehozása, akik a jobb, teljesebb jövőért, vagy az általa el nem ért célok beteljesítéséért fognak majd küzdeni – akkor fel tudja mérni, hogy céljai elérése érdekében társakra van szüksége, s ekkor a nő sem cél már, hanem segítő társ, egy magasabb hivatás betöltésében. Ha történetesen az önmegvalósítás a cél, vagy az anyagi világból szeretne kijutni az ember, akkor már az utód sem cél! Cél inkább a mentesség elnyerése, a szexualitás biológiai és érzelmi kényszerének meghaladása. Ezt a mentességet vagy megmártózással éri el az ember, amikor megéli szexualitását, s lassan leég a szenvedély tüze, vagy szemlélődéssel és közvetlen lelki gyakorlatokkal.

 

A szent szexualitás ekkor kerül előtérbe. A tantra folyamatát sokan a felfokozott vagy túlhajtott gyönyör megtapasztalása végett gyakorolják, s a balkezes tantra iskolák a szexuálmágia jegyében akár aberrált gyakorlatokat, vagy a harmadik nemmel, illetve transzvesztitákkal kapcsolatos praktikákat is alkalmaznak. Nem ritka a kultikus erotika, szexuális rítusok, a dharma által tiltott gyakorlatok (kultikus húsfogyasztás, italozás, kicsapongás stb.) túlhajtása. Ezzel szemben a jobbkezes tantra iskolák komoly szellemi utat jelölnek ki, nagyfokú önuralmat követelnek a gyakorlóktól és a szabályozó elvek követésére – ekként szexuális önmegtartóztatásra is – buzdítanak.

Az upanisadok titkos tanításának egyik üzenete az áldozatosság. Az önmegtartóztatásban élő ifjú növendék a szent tűzáldozat gyakorlatát sajátítja el mestere mellett, majd képzésének utolsó szakasza egyfajta nemi felvilágosítás, és a megtanult áldozatosság további, más formában történő gyakorlásának buzdítása. Ezzel a nemiség már nem pusztán biológiai funkció, ösztöntevékenység, hanem a lelkek útjának áldozatos egyengetése, valóságos lelki gyakorlat, áldozathozatal.

 

Bizony Gautama, az asszony a tűz. Öle a tűzifája, bozontja a füstje, hüvelye a lángja, a behatolás a parazsa, gyönyör a szikrája. Ebbe a tűzbe áldozzák az istenek a férfimagot, s e fölajánlásból lesz az ember. (Brhadáranjaka-upanisad 6.2.13. szöveg)

 

Tekintettel a fiúgyermek nemzésének szakrális fontosságára az indiai gondolkodásmódban – hiszen a fiú az apa áldozatainak továbbvivője – nem meglepő, hogy a tanító a családi élettel kapcsolatos tudással is igyekszik felvértezni tanítványát, mielőtt elbocsájtaná a hétköznapi életbe.

Ráadásul az erotikus szimbolika a misztikus irodalom egyetemes nyelvezetének tekinthető. Az erotikus kifejezésmód a legtisztább teológiának is sajátja, erre jó példa Narahari Csakravartí, a bengáli bhakti-iskola jeles szerzője, aki a Bhakti-ratnakár című művében a szerelmes érzések 350 válfaját sorolja fel!

 

 

 

Szeretet-lépcsők – Spirituális elemzők megállapítják, hogy a vágy bármilyen megnyilvánulási formája – szerzésvágy, birtokvágy, hataloméhség, sikervágy stb. – mind ugyanannak a szexuális vágyódásnak a finomabb megnyilvánulása, mégis a nemiség és ezzel a szeretet az a terület, ahol az ember vágya a leginkább megnyilvánul.

 

„A szeretet először állati ösztön,

Majd édes bódulat a rajongó szívben,

Később buzgó barátság a boldog gondolatban,

Végül a legszélesebb lelki vágyódás terévé nemesedik.” (Aurobindo)

 

Az ember érzelmi kibontakozásának az alábbi lépcsőit értelmezhetjük:

  • Szexus – A szeretet gyakorlásában az első fokozat a szexus: a személyes gyönyör, kielégülés keresése, a „szeretlek téged, mert nekem jó” elve. Ez az emberi önzés szintje, amikor valójában nem érdekes a másik fél, csak a személyes beteljesülésem, amihez a másik csak eszköz, akár fölcserélhető eszköz. Ez természetesen nem csupán a hús-vér test élvezetében nyilvánul meg, hanem mások bármiféle kihasználásának vágyában, gyakorlatában is.
  • Erosz – A második fokozat az erosz, a másik fél boldogságának előmozdítása „szeretlek téged, mert neked jó”. Ez a manapság oly népszerű örömszerzés, ami kétség kívül az önzetlenségnek egy bizonyos foka, de még mindig nagyon testi, és ezért behatárolt. Az emberi szint mindig korlátozott, feltételes, függő.
  • Filia – A harmadik szint a filia, az emberbaráti szeretet, a „szeretlek téged, mert létezel” nagyszerű gyakorlata. E fokozat még mindig emberi, de talán megvalósul benne az egyén olyan fokú függetlensége az önzéstől, ami fölvértez a szenvedések ellen. Ez talán már nevezhető egyetemes emberség-szeretetnek, s nem azonos a sokak által emlegetett „én mindenkit egyformán szeretek” teljesíthetetlen, szirupos és hamis szólamával. Ez a szeretet-szint a nagyon jó emberek sajátja, akik mellett olyan megnyugtató pusztán ott lenni, akikből sugárzik a megértés és az elfogadás, ami egyben a hibák felülbírálásának képességével is együtt jár.
  • Agape – A negyedik fokozat pedig az agape, az isteni szeretet, a „szeretlek, a szeretet kedvéért” himnikus magaslata. A szeretet talán ebben a negyedik fokozatban sem válik személytelenné, hanem inkább egyetemessé, ami igen magas szint, ritka áldás. Ezen a szinten valószínűleg már nincs sem kérdés, sem konfliktus. Abszolút önzetlenséget feltételez, s bármit tegyen is az ember, azt a szeretetgyakorlás kedvéért cselekszi.
  • Préma – A legmagasabb fokú az isteni szeretet, amelyben nem testek és elmék szerepelnek, amely nem emberek közötti viszony, hanem lélek és lélek, ember és Isten közötti örök kapocs. Aki az isteni szeretet csodálatában él, az eljutott a teljességig és a személyes tökéletességig, ezért számára már nincs szabály, mert nem a szeretet van a szabályokban, hanem a szabályok a szeretetben. A végső szabályt a keresztény misztikából idézhetjük Szent Ágostontól: „Szeress és tedd, amit akarsz!” (Ama et fac quod vis!)

 

Összefoglalás

Az ember számára óriási feladat testi mivoltának megélése, illetve adott esetben meghaladása. Hogyan egyeztethető össze a földi és az égi szeretet vagy szerelem? A test öröme véges, a lélek öröme végtelen. Mit látunk a vágyban, a nemiségben? Fölfedezzük-e a természet nagy ritmusát, vagy minden csak felkorbácsolja kéjvágyunkat? A szexualitás és a kéj teljes és azonnali meghaladásához képest egymás kiegészítése, az elveszett ősharmónia visszaállítása lehet az alternatíva a párkapcsolatokban.

Végső szinten a szeretetben nincsenek szabályok. Ám ahhoz, hogy ide eljusson az ember, az összes szabály gyakorlandó. „Amíg az ember tiszta szívében nem sarjad ki a töretlen hit, a szent írások szabályai követendők. Máskülönben bukás fenyeget.” (Nárada: Bhakti-szútra 12-13.)

Ugyanakkor a nemek fölöttiségben nincs megosztottság, de nem a vágy szublimálásáról, még kevésbé elfojtásáról van szó. Az aszexualitás a gyermeki ártatlanság szintje. Az Abszolútum igaz ismerője a tudás, valamint a gyermeki ártatlanság birtokában legyőzi a karma kötöttségét, s a káma tovább már nem hátráltató s az anyag, a testek vagy a finom kihasználás felé vonzó tényező, hanem a tökéletesedést előmozdító erővé nemesedik.

 

 

 

 

Szvámí Tírtha

2016/66

BETÉT:

A szerelmes érzések néhány válfaja

(Narahari Csakravartí: Az istenszeretet ékkövei. Bhakti-ratnakár. 1720 táján)

  1. púrva-rága – első szerelem, az érzés hajnala
  2. vatszalatá – természetes vonzalom, akár a kisborjúk között
  3. préma – gyöngéd szeretet
  4. príti – intellektuális szeretet, szeretetteljes társulás
  5. sznéha – kimutatott gyöngédség
  6. rucsi – íz, zamat, a másik fél megörvendeztetésének vágya
  7. manmatha – zaklatottság, mélyebb szeretet
  8. manaszi-saja – gondolatrabló vágyakozás, mikor az ember nem képes másra gondolni, mint imádottjára
  9. hárda – szívrabló sóvárgás, a fizikai vágy küszöbe
  10. szmara – gondolat-, szív- és testrabló sóvárgás, elfogultság
  11. rága – szenvedélyes rajongás, nemi vágyódás (pranaja = sóvárgás)
  12. mádhurja – mézédes vágyódás, előjáték, pre-szexuális csókok, cirógatás
  13. kandarpa – szenvedély, sóvár szerelem, közös nemi vágy
  14. káma – tervezgető szeretet, a nemi tapasztalás vágya
  15. srngára – szarvas vágy, ágaskodó szeretet, a behatolás vágya
  16. rati – kéjsóvárság
  17. madana – tüzelő vágy, kínzó sóvárgás
  18. maithuna-dzsvara – lázas vágy, felkorbácsolt szerelmeskedő vágy
  19. lálaszá – nedv-vágyó, gyönyörszomjas szerelem
  20. juti – beteljesülés, közös gyönyörpillanat