Szvádjája – tanulás
„… a jóga nem egy meghatározott vallás, hanem a vallások tudománya, amelynek tanulmányozása nyomán a szádhaka jobban tudja értékelni saját hitét.” (B. K. S. Iyengar)
A bölcsesség befogadása
A szó a szva – saját és adhjája – bele menni; képzés, tanulmányozás szavakból áll össze, vagyis jelentése: elmélyedni az írások rejtett értelmében, szent tanulmányokat folytatni. Mélyebb értelmében az emberben rejlő lehetőségek kibontakoztatása önképzés által. Természetesen nem intellektuális tudásszerzésről van szó, hanem az ősi bölcsességnek a szívbéli elfogadásáról.
A szvádhjája gyakorlója saját életének könyvét olvassa, amelyet maga ír, és folyamatosan át is dolgoz. Így megváltozik a látásmódja is: egyrészről felismeri, hogy mi az összes teremtmény rendeltetése, másrészt meglátja a teremtés isteni jellegét és ráébred arra, hogy őt és a világegyetemet ugyanazok az erők mozgatják.
Kibontakozó tudás
A nem-tudás jellemzője, hogy kezdet nélküli, de szerencsére van vége. A tudás sajátossága, hogy van kezdete, de végtelen.
Az írások tanulmányozása még csak az első lépés. A törekvőnek (szádhaka) meg kell ismernie minden, a jóga különböző aspektusaival foglalkozó fontos irodalmat. Így tisztában lesz a jóga eszményeinek követésével járó alapelvekkel és gyakorlatokkal, a jóga gyakorlásának helyes szempontjaival, illetve a számtalan módszer viszonylagos értékével.
Mindez elmélet, nem visz messzire az önmegvalósítás útján, de sokat segít abban, hogy a zavaros intellektuális háttér letisztuljon. Így elkerülhetőek azok a hibák, amelyekbe sokszor beleesnek akár még a komoly gyakorlók is, mint például túl egyszerű reagálás az út problémáira vagy önmagunkkal szemben támasztott lehetetlen elvárások, és még sorolhatnánk.
Az önátlépés erénye
Az állandó elmélkedés, gondolkodás a felmerült problémákon előkészíti az elmét a belülről fakadó, az intellektus számára érthetetlen tudás befogadására. A szent tanulmány „szívó hatást gyakorol és az intuíció lélegzetét vonja be az elmébe.” (Taimni) Nem véletlen, hogy az igazság felismerésével és gyakorlásával az intuíciós képesség erősödik.
Érdekes összefüggéseket lehet keresni a második jamával, az igazsággal (szatjam). A szatja és a szvádjája egymást segítik: az illúzióban felismerni az igazságot nagyon nehéz. Jó módszer az igazságról szóló írások tanulmányozása. Az egyre mélyebb tudás megszerzése során fokozatosan fejlődik az intuíciós képesség is, és mivel az igazság az intuíció által nyilvánul meg, egyre közelebb jutunk hozzá.
A törekvő képessé válik arra, hogy az élet nehéz kérdéseire összpontosítson és azokat sikeresen megválaszolja, véget vet a tudatlanságnak, és megérti lelke igazi természetét, kapcsolatát Istennel.
Mantra
A szent szövegek tanulmányozása, hagyományosan nemcsak tanulmányokat jelent, hanem szanszkrt nyelvű recitációt is. Ezt dzsapának nevezik. Hasonlóan a mantra zengetést is ide sorolhatjuk.
A mantrák zengetése a szellemi elmélyedés egyhegyűségéhez vezet. A gyakorló ezáltal megszólítja a szívében élő Istent (ista-dévata), akivel teljesen egyedi és személyes a kapcsolata (rasza). A mantra feltárja ezt a kapcsolatot.
„Őróla szól a legszentebb szótag [pranava = óm]. Szakadatlan ismételgetése [hozzásegíthet a szent név] jelentésének megélésé[hez]. Ekkor a befelé forduló [elme] számára eltűnnek az akadályok.” (Patanyzsali: Jóga-szútra 1.26-29.)
Sok ismert mantra – például óm (helyesebben aum), gájatrí mantrák – a tudat alsóbb eszközeit harmonizálják. Így az elme érzékenyebbé válik a finomabb rezgésekre. Egy idő után elérhetővé válik az alsóbb és a felsőbb tudat részleges egyesülése.
A szvádjája rejtett képességek kibontakozásához vezet. A szentírások tanulmányozása és maga a tanítványság egy önmagán túli, a jelenlegit meghaladó tudatállapot felé fordít, felsőbb felismeréshez vezet.
„Az imádság a megszólított istenséggel való találkozáshoz vezet.” (Patanydzsali: Jóga-szútra 2.44.)
Gyakorlás
Talán ez az egyik legkönnyebben gyakorolható nijama. Nem kell mást tenni, mint minden nap legalább néhány sort elolvasni valamelyik szabadon választott szentírásból. Lehet az akár a Biblia vagy a Bhagavad-gíta. A lényeg, hogy minden nap szánjunk valamennyi időt az olvasásra. A hagyomány azt tartja, hogy nem múlhat el nap, hogy legalább egy szót ne olvassunk valamelyik írásból.
A gyakorlat továbbfejlesztése és a lényegi szvádhjája magában foglalja, hogy nem egyedül tanulmányozzuk a könyveket. Bár mantrát zengetni egyedül is lehet, a hagyomány úgy tartja, hogy az írástanulmányozáshoz minimum két ember szükséges.
Keressünk magunknak társat, akivel megoszthatjuk nézeteinket, gondolatainkat. Jó ötlet egy beszélgető kör alakítása is, ahol közösen lehet értelmezni az írásokat, megtalálni, hogyan hatnak még ma is aktívan – akár a saját életünkre is.
Inspirálónak következzen itt néhány mondat A száz ösvény bráhmanája (Sata-patha-bráhmana) korai védai szövegből. Ebből kiderül, hogy milyen kiemelkedő tisztelet övezte a szent tanok tanulmányozását:
„A [szent iratok] tanulmányozása és értelmezése [a komoly tanuló számára] az öröm forrása. Lefoglalja elméjét, másoktól független lesz és napról napra [szellemi] erőre tesz szert. Békésen alszik és saját maga legjobb orvosa. Ellenőrzés alatt tartja érzékeit és élvezetet talál abban. Éleselméjűsége és [belső] üdvössége növekszik [és magába gyűjti a képességeket], hogy előrelendítse a világot.” (Sata-patha-bráhmana 11.5.7.1.)
72/2019
Kenderesi Ilona