Kattintson ide és lapozzon bele legújabb számunkba !

Igazság az anyám, tudás az apám…

 

Erkölcsi tanítások a szellemi hagyományokban

 

Igazság az anyám, tudás az apám, vallás a bátyám, könyörület a jóbarátom, békesség a feleségem és megbocsátás a fiam. E hat az én igazi rokonságom, minden egyéb káprázat. (Csánakja pandit)

 

Az ember általában szerelemből születik a világra. Az érzelmek tüzében fogan az élet, a magzatvíz óceánjában tenyészik, sírva jön a világra, s vesz először lélegzetet, majdan a föld porává válik. Van, aki erőszakból születik, a háborúk erkölcsi rombolásának, vagy a békeidők züllöttségének ivadékaként. Mások véletlenségből születnek, vagy éppen a terméketlenség legyőzésére tett erőfeszítésből. A családtervezés valójában illedelmes ruhába bújtatott meztelen kalkuláció vagy pucér ösztön. Kevesebben születnek hivatásból és hivatással, a tudatos nemzés, illetve fogamzás ritka jelenség. 

 

Akinek igazság az anyja és tudás az apja, annak dicső felmenői vannak. Ezek az erkölcsi erények kivételes származást jelentenek. Nyilván van vér szerinti anyja és apja az ilyen embernek is, de igazi nemzői a magas eszmények.

A biológiai-genetikai származás, tudjuk, sok mindenben meghatározó: milyen lesz az utód szeme színe, szellemi képessége, betegségek iránti kitettsége és tengernyi más jellemzője. A kulturális származás a családi hagyományra, iskolázottságra, műveltségre hat meghatározóan, de a világnézetre, a pszichére, az ízlésre is. A származás erkölcsi vonatkozásai az ember morális énjének kibontakozását segítik. Optimális esetben az utód számíthat szüleire: támogatják, egyengetik a sorsát, örökséget hagynak rá, és természetesen a szülők is számíthatnak utódaik szolgálataira. Mindez erkölcsi vonatkozásban még inkább igaz, a normákra mindig támaszkodhat az ember, a szellemi-morális aranytartalék a családi ékszereknél is drágább örökség. 

Talán ezért igyekszik az ember morálisan szervezett közösséghez tartozni. A kultúrák és a szubkultúrák is megszabnak morális törvényeket, szabályokat és szokásokat, amik tiszteletben tartását megkövetelik tagjaiktól. A szentek magas erkölcsi követelményeknek kell megfeleljenek, de a tolvajok társadalmában sem szabad áthágni az íratlan törvényeket.

A civilizált embert vagy a kényszer, vagy az érdek készteti az erkölcsi normák követésére, míg a fejlett erkölcsi érzékű embert nem külső, hanem belső értékrend vezérli. 

 

Mármost képzeljük el a címben foglalt származás vonzatait. Úgy mondják, a gyermek az anyjától kapja a mentalitását, az apjától a vitalitását. Ha tehát valakinek a mentalitása az igazságtól származik, akkor az igazság anyanyelvét tanulja meg, és megfáradván mindig az igazsághoz térhet vissza, élvezve annak rendíthetetlen gondoskodó szeretetét. Életerejét pedig a tudás, a lelki bölcsesség hatja át, s ennek jegyében éli le életét, és mindig eligazodik, akkor azt hiszem egyetértünk abban, hogy származása nemcsak kielégítőnek, hanem hasznosnak és dicsőségesnek bizonyul. 

Az erkölcsi normák fenntartása a civil életben a törvényi rendszer feladata volna, bár tudjuk, a törvény nem feltétlenül vág egybe az igazsággal vagy a közvélekedés erkölcsi érzékével. Hogy az erkölcs erősebb-e vagy a törvény, döntse el ki-ki maga. Egy szekuláris társadalomnak bizonyos értékek és érdekek érvényesítésére megvannak az eszközei: törvények, kényszerintézkedés, eljárásjog, ösztönzők, tiltások, előírások, az oktatás-nevelés és a tudatbefolyásolás millió módozata valójában mind ugyanazt a célt szolgálja, bizonyos értékek fenntartását, illetve érvényesítését más értékek, érdekek ellenében.

Létezik egy további eszköz is, a szellemi vagy kifejezetten spirituális eszközök, ide sorolható a vallás, a bölcselet és a kultúra értékmentő szerepe. 

 

Sokszor ezeknek a tényezőknek a visszásságai érvényesülnek, amikor a vallásosság fanatizmussá torzul, a bölcselet elveszti kapcsolatát a realitással és a kultúra tucattermékeket állít elő, vagy amikor az aberrált lesz a normális, a dekadens a trendi, és a törvény előtt nem mindenki egyenlő, s nem az az érdekes, hogy mit akartak, hanem hogy mit takartak… 

Sokan temetik a vallást mint erkölcsmegtartó tényezőt, pedig a spirituális és szellemi hagyományok mindegyike igyekezett megszabni és fenntartani bizonyos erkölcsi normákat. Az jó kérdés, hogy vajon miért kellett a Közel-Keleten a tolvajlást és a gyilkosságot tiltani, vagy a Távol-Keleten miért szerepel a bűnök listáján a magzatgyilkosság vagy a guru ágyának meggyalázása… Nyilván nem azért, mert ezek elvi veszélyek lettek volna, hanem azért, mert előfordultak hasonló események. Mintha több ezer év óta nem változott volna semmi az ember jellemét illetően? 

 

Megpróbáljuk körbejárni, hogyan húzzák meg az egyes vallási hagyományok a morális határokat. Parancsolatok, ajánlások, parabolák és tantörténetek jelölik ki az elfogadható utat, és mindegyik forrásból lehet meríteni. A különböző hagyományokból származó tanácsok az ember erkölcsi pallérozásához nagyon hasonló normákat fogalmaznak meg, ami azt jelzi, a Földön érvényesül egy nagyjából egyetemesnek tekinthető erkölcsiség. Úgy mondják, a lelki fejlődésnek két stádiuma ismeretes: a vadállat megszelídítése és a tan magasabb igazságainak elsajátítása. Megszelídítés nélkül kár is volna magasabb filozófiáról, teológiáról beszélni. Hiába teszel koronát a kutya fejére, hiába akasztasz a nyakába palástot és ülteted trónusra, ha elszalad előtte egy macska, utána ugrik… Első a szelídítés, és az ember egyetemleges gyöngeségeinek fegyelmezése végett szinte minden égtájon és minden kultúrában hasonló ajánlásokat fogalmaztak meg. A finomabb kérdésekre csak a vadállat megszelídítését követően kerülhet sor. 

 

Dzsainizmus

Az öt nagy fogadalom

A Mahávíra által megfogalmazott fogadalmak a szerzetesek és szerzetesnők életmódjára vonatkozó előírásokat tartalmazzák, ugyanakkor a világi gyakorlók számára is követendő eszményeket testesítenek meg. (Ácsáranga szútra)

 

Uram, az első nagy fogadalom így szól:

Tartózkodom minden élőlény – kis vagy nagy testű, mozgó vagy mozdulatlan – életének kioltásától. Én magam egyetlen élőlényt sem ölök meg, másokat sem veszek rá erre, és nem is adom a beleegyezésemet ilyen tettekhez. Amíg csak élek, megvallom e helytelen tetteket, megbánom őket és megszabadulok tőlük, háromszorosan: tettben, szóban és gondolatban.

 

A második nagy fogadalom így szól: 

Tartózkodom a hazug beszéd minden helytelen cselekedetétől, ami a haragból, a mohóságból, a félelemből vagy a féktelen jókedvből fakad. Én magam nem ejtek ki hazugságot a számon, másokat sem veszek rá erre, és nem is adom a hozzájárulásomat mások hazugságaihoz. Megvallom e helytelen tetteket, megbánom őket és megszabadulok tőlük, háromszorosan: tettben, szóban és gondolatban. 

 

A harmadik nagy fogadalom így szól:

Tartózkodom annak elvételétől, amit nem nekem szántak, a falvakban ugyanúgy, mint a városokban vagy az erdőkben, legyen szó kis vagy nagy dologról, élőlényről vagy tárgyról. Én magam nem veszem el, amit nem nekem szántak, másokat sem veszek rá erre, és nem is adom a beleegyezésemet ilyen tettekhez. Amíg csak élek, megvallom e helytelen tetteket, megbánom őket és megszabadulok tőlük, háromszorosan: tettben, szóban és gondolatban.

 

A negyedik nagy fogadalom így szól:

Tartózkodom minden szexuális gyönyört okozó tevékenységtől, amit istenekkel, emberekkel vagy állatokkal el lehet követni. Nem hódolok be az érzékiségnek, másokat sem veszek rá erre, és nem is helyeslem az ilyen tetteket. Amíg csak élek, megvallom e helytelen tetteket, megbánom őket és megszabadulok tőlük. 

 

Az ötödik nagy fogadalom így szól: 

Tartózkodom a ragaszkodás minden formájától, legyen az erős vagy enyhe, kapcsolódjon kis vagy nagy dolgokhoz, élőlényekhez vagy tárgyakhoz. Én magam nem fogok a ragaszkodás csapdájába esni, másokat sem veszek rá erre, és nem is helyeslem a ragaszkodást. Amíg csak élek, megvallom e helytelen tetteket, megbánom őket és megszabadulok tőlük. 

 

Aki őszintén követi e nagy fogadalmakat, és ezek huszonöt záradékát, ő valóban hontalan, amennyiben – a szent tanoknak, az előírásoknak és az ösvénynek megfelelően – helyesen gyakorolja, követi, elmagyarázza, megalapozza és végrehajtja ezeket. 

 

Hinduizmus

Narszinh Mehta: Milyen a hívő ember?

A XV. században élt Gudzsarátban, aki némán született, de meggyógyult, és híres költő, énekmondó lett a bhakti hagyományban, több mint 700 áhítatos éneke, bhadzsanja ismeretes.

 

Aki az Istennek odaadó híve,

Másnak a bánatát, bizony jól ismerje!

Nyomorult felebarátját istápolja,

Szívétől dölyf mérgét biztos távol tartsa!

Istennek jó hívét ki szülted, áldott légy!

 

Aki az Istennek odaadó híve,

A világot ne csak tűrje, dicsőítse!

Rossz hírét senkinek ne keltse, soha,

Igaz legyen tette, szava s gondolata.

Istennek jó hívét ki szülted, áldott légy!

 

Aki az Istennek odaadó híve,

Egyenlő látással tekint az mindenre.

Más asszonya, mintha anyja volna néki

Hazugságtól, vágytól lelkét mindig védi.

Istennek jó hívét ki szülted, áldott légy!

 

Aki az Istennek odaadó híve,

Nem ragaszkodik a világon semmihez.

Világi hívságok nem csábítják többé,

Istennek szent neve teszi őt győztessé.

Istennek jó hívét ki szülted, áldott légy!

 

Aki az Istennek odaadó híve,

Szent zarándokhellyé lesz annak a szíve.

Többé nem csalfa, kapzsi, dühödt vagy sóvár,

Általa családjára szent üdvösség száll.

Narszi, a költő ilyen barátjára vár!

Istennek jó hívét ki szülted, áldott légy!

 

Azték kultúra

A bölcs feladata

Fray Bernardino de Sahagún azték források alapján gyűjtötte össze a bölcsek feladatait s a tőlük elvárt viselkedést. Az azték bölcsekről szóló leírásai a modern kori tanítók, pszichológusok, moralisták és humanisták minden jellemvonását magában foglalják. (Codice Matriteuse de la Real Academia de la Historia)

 

A bölcs ember: világosság, mécses, nagy fáklya, ami nem kormol…

Átlyukasztott tükör, olyan tükör, amely mindkét oldalán átjárható. 

Birtokában a fekete és a vörös tinta, birtokában minden képekkel illusztrált kézirat, s ő az, aki az illusztrált kéziratokat tanulmányozza.

Ő maga az írás és a bölcsesség. 

Ő az ösvény, az igaz út mások számára. 

Irányítja az embereket és a dolgokat, tanácsadó az emberek mindennapi ügyeiben. 

A bölcs ember óvatos [akár az orvos], és ápolja a hagyományokat. 

Ő maga az átörökített bölcsesség, tanítja is azt, és követi az igazság ösvényét.

Az igazság tanítójaként soha nem hagyja abba az intést, a dorgálást. 

Bölcs viselkedésre oktat, az embereknek arcot [személyiséget] ad, s vezeti őket annak kibontakoztatásában.

Megnyitja fülüket és megvilágosítja őket.

Ő a tanítók tanítója, s feltárja nékik az ő személyes útjukat.

Az emberek támaszkodhatnak rá.

Tükröt tart mások elé, megfontoltságra és óvatosságra inti őket, és segítségével arcot [személyiséget] kapnak az emberek.

Gondoskodik a dolgokról, vezeti az embereket az ösvényen, szervez és irányít.

Fényt áraszt a világra. 

Tudja, hogy mi van felettünk, és a halottak birodalmát is ismeri. 

Komoly ember. 

Mindenkit megnyugtat, kijavít és tanít. 

Neki köszönhetően az emberek szándékai emberségesebbek lesznek, és szigorú képzésben részesíti őket. 

Megnyugtatja a szíveket s megnyugtatja az embereket, segít, gyógyírt ad és meggyógyít mindenkit.

 

Perzsia

A Csinvat-híd

A párszi zoroaszter-vallás alapvető eszméjévé vált a lélek megítélése a halált követően. A halál utáni negyedik napon a lélek szembesül az ítélettel a Csinvat-hídon, más néven a „Számadás Hídján”, ahol Ahura Mazda mérlegre teszi a lélek jó és rossz tetteit. A jók bebocsátást nyernek az örök boldogság és fény birodalmába, míg a gonoszokat a rémület, a büntetés és a sötétség régióiba hurcolják. Azonban még a legmélyebb pokol – ahová a Vizars nevű démon a gonosz lelkeket hurcolja – sem tart örökké, mivel az idők végezetekor minden test feltámad, és egyesül a hozzá tartozó lélekkel. Ez a végső, általános megtisztulás az összes lelket érinti, hogy beléphessenek a Paradicsomba.

 

Amikor pedig az üdvözült lélek átkel a hídon, a híd egy paraszang (hat kilométer) szélesnek tűnik. Az üdvözült lelket az áldott Szraosa kíséri át a hídon. Saját jó cselekedetei egy ifjú leány képében üdvözlik, akinek szépségéhez és tisztaságához foghatót nem találni a földön. Az üdvözült lélek így szól: „Ki vagy te? Földi életem során sosem láttam hozzád foghatóan szép és tiszta lányt!” A fiatal lány erre így felel: „Nem lány vagyok, hanem a te jó cselekedeteid jelennek most meg ebben a formában, ó, ifjú férfi, kinek gondolatai, szavai, tettei és vallási gyakorlatai egyaránt helyesek voltak. Amikor a földi életed során láttad, hogy valaki a démonoknak ajánl áldozatot, messze tőle leültél, és az isteneknek áldoztál. Amikor láttad, hogy valaki erőszakosan viselkedik, fosztogat, jó embereket kínoz és sérteget, s tisztességtelen eszközökkel nagy vagyont harácsol, te nem folyamodtál erőszakhoz és fosztogatáshoz, éppen ellenkezőleg, figyelmes voltál a jó emberekhez, vendégül láttad őket, és a helyieknek ugyanúgy alamizsnát adtál, mint a távolról érkezőknek. Ami vagyont gyűjtöttél, azt mind tisztességes eszközökkel kerested meg. Amikor láttad, hogy valaki helytelen ítéletet mond más felett, megvesztegethető, vagy hamisan tanúskodik, leültél, és az igazat elmondva tanúskodtál. Nem más vagyok, mint a te jó gondolataid, jó szavaid és jó tetteid, amelyeket életed során gondoltál, mondtál és cselekedtél…”

 

Amikor azonban a kárhozatra ítélt személy hal meg, a lelke három napon és éjjelen át a feje körül lebeg, és így zokog: „Vajon most hová kerülök, s kinél vehetek oltalmat?” E három nap és három éjjel során saját szemével látja mindazokat a vétkeket és gonosz tetteket, amelyeket földi élete alatt elkövetett. A negyedik napon a Vizars nevű démon érkezik el hozzá, szégyenletes módon összekötözi, és az áldott Szraosa minden ellenkezése dacára a Számvetés Hídjához hurcolja. Ezután az igazságos Rasnu világossá teszi a lélek számára, hogy elkárhozott. 

 

Ezután Vizars, a démon megragadja a kárhozott lelket, és haragjában könyörtelenül lesújt rá és bántalmazza. A kárhozott lélek hangosan sikoltozik, jajveszékel, és folyamatosan kegyelemért könyörög. Bár életlevegője fogytán, mégis egyre csak szabadulni igyekszik. Egy idő után belátja, hogy sem a küszködés, sem a panaszkodás nem segít rajta, sem az istenek, sem a démonok nem sietnek segítségére, s végül a Vizars nevű démon akarata ellenére a legmélyebb Pokolba vonszolja. 

 

Konfucianizmus

A Négy Nagy Erény velünk született jellege

A négy erény, amelyre a szöveg utal – emberség, igazságosság, illem és bölcsesség – összegzi a konfuciánus etika lényegét. Menciusz érvelése szerint ezen erények az emberi természetben gyökereznek.

 

Meng így szólt: minden embernek veleszületett jellemvonása, hogy képtelen elviselni, ha mást szenvedni lát. A régi korok királyai is rendelkeztek ezzel a tulajdonsággal, és ez uralkodásukra is nagy hatással volt. Ilyen hozzáállással könnyű akár az egész világot is kormányozni – mintha a király a tenyerén hordozná a bolygót. 

 

Kijelentem, hogy az emberek ilyenek, hiszen a kútba zuhanó gyermek láttán nincs, aki ne borzadna el, akit ne töltene el szomorúság. Ez a természetes reakció nem a szülők iránti részvétnek tudható be, nem is annak, hogy hírnévre tegyenek szert barátaik és ismerőseik között, de annak sem, hogy félnek, nehogy érzéketlennek tartsák őket. Az emberi természettel ellenkezne, ha valaki ilyen helyzetben nem érezne szomorúságot. Ehhez hasonlóan, az is ellentétben áll az emberi természettel, ha valakinek nincs szégyenérzete, nem tisztel másokat, és nem képes a jó és a rossz megkülönböztetésére. A bánat érzése az emberség kezdete, a szégyenérzet az igazságosság kezdete, a tisztelet az illem kezdete, a jó és rossz megkülönböztetésének képessége pedig a bölcsesség kezdete. Az emberek ugyanolyan természetes módon rendelkeznek e négy érzés képességével, mint ahogy négy végtagjuk van. Az imént felsorolt négy kezdet birtokában kijelenteni, hogy ezeket nem lehet fejleszteni, olyan, mintha saját magunkban tennénk kárt. Ha kijelentjük, hogy az uralkodó e négy kezdet birtokában van, de nem tudja őket tovább fejleszteni, azzal az uralkodónak okozunk kárt. Miután minden emberi lény birtokában van e képességeknek, következésképpen mindenki képes fejleszteni és tökélyre vinni őket. Ezek a képességek olyanok, mint a parázs, ami bármelyik pillanatban lángra lobbanhat, vagy a búvópatak, ami bármikor a felszínre törhet. E képességek – amennyiben ténylegesen megvalósítják őket – az egész világot oltalmazhatják. Ha azonban valaki nem valósítja meg őket, akkor még arra sem lesznek elegendőek, hogy a saját szüleit megoltalmazza.

 

Buddhizmus

A vak teknős példázata

Az igazság elemzésének alábbi példája felmutatja, hogy az erényes életvitel szerves része a nemes nyolcrétű ösvénynek, ami a megvilágosodásig elvezet. A beszélő Sáriputra, Buddha egyik vezető tanítványa. A példázat eme változata eltér a közismerttől, amely az értékes és ritka emberi születésre hívja fel a figyelmet, amit a dharma gyakorlására érdemes fordítani. (Maddzshima Nikája, Bálapanditaszutta)

 

– Szerzetesek, olyan ez, mint amikor valaki a tengerbe hajít egy jármot. A keleti szél nyugat felé sodorhatja, a nyugati szél kelet felé, az északi dél felé, a déli pedig észak felé. Él a tenger mélyén egy vak teknős, ami százévente egyszer feljön a víz felszínére. Mit gondoltok, szerzetesek? Mekkora az esélye annak, hogy a vak teknős épp a járom közepébe dugja a fejét?

– Tiszteletre méltó uram, ha ez meg is történhet, bizonyos, hogy nagyon hosszú időt kell várni rá. 

– Előbb vagy utóbb, szerzetesek, a vak teknős talán beledugja a fejét a járomba, de én mondom nektek, hogy még ennél is nehezebb elnyerni az emberi születést annak az ostobának, aki a tisztítótűzbe került. Mi az oka ennek? Szerzetesek, ott nincs Dhamma, nincs igazságos bánásmód, nincs helyes cselekvés, nincsenek jó tettek. Szerzetesek, ott a lények egymásból táplálkoznak, és a gyengék az erősek martalékául esnek. Szerzetesek, ha az ilyen ostoba nagyon hosszú idő után (ismét) emberi testben születik, akkor is alacsony rendű családban jön a világra: alacsony kasztú családba, vadászok családjába, bambuszfonók családjába, bognárok családjába, utcaseprők családjába, szegény családba, ahol nincs elég étel és ital, és még ruhához is csak nehezen jutnak hozzá. … Nem tud majd élelemhez, italhoz, ruhához, járműhöz, füzérhez, parfümhöz, ágyhoz, lakóhelyhez és világításhoz jutni, valamint testi cselekedetei, beszéde és gondolatai egyaránt helytelenek lesznek. Mivel testi cselekedeteit, beszédét és gondolatait illetően helytelenül viselkedett, teste elhagyásakor, a halála után keserves sorsra jut: a Niraja pokol lesz otthona. 

 

Görög bölcselet

Válogatott szerzők az erkölcsiségről

Néhány erkölcsiséggel foglalkozó idézetet hozunk, legfőképpen Arisztotelész Nikomakhoszi etika című meghatározó munkájára támaszkodva (Szabó Mikós fordításában; az ettől eltérő szerzőket külön jelöljük). Érdemes megfigyelni, mennyiben ismerős, illetve meghatározó a mai közgondolkodásban is egy ókori bölcselő véleménye, és keleti párhuzamok (például az arany középút) is felfedezhetők… A válogatás a görög bölcselet végtelen forrásai közül teljességgel önkényes és esetleges.

 

A lélek isteni része az ész, amely a kocsihajtóhoz hasonló, erénye a bölcsesség. A lélek világi részének nemesebbje az engedelmes lóhoz hasonlatos tetterős lélekrész, amelynek erénye a bátorság, míg alantasabbja a rakoncátlan lóhoz hasonló vágyakozó lélekrész, amelynek erénye a mértékletesség, a negyedik kardinális erény pedig az igazságosság. (Platón nyomán)

 

Lélek Lélekrészek Hasonlat Erények 
Isteni része az ész a kocsihajtó bölcsesség
Világi része
nemes tetterő engedelmes ló bátorság
alantas vágyakozás rakoncátlan ló mértékletesség
+ igazságosság

 

Az ember célja, hogy (a természettel) harmóniában éljen. (Zénon)

 

Legkiválóbb ember az, aki maga mindent felér ésszel; derék ember még az is, aki a jó szóra hallgat; ám aki sem maga nem tud élni az eszével, sem más szavait nem szíveli meg, az már aztán haszontalan ember. (Hésziodosz)

 

A rossz a határtalan, a jó pedig a körülhatárolt dolgok közé tartozik. (Püthagoreusok)

 

Az etika alapelve az öröm – ennek megszerzése és a szenvedés elkerülése minden élő célja. A szükségletek kielégítésével fokozódik az öröm. A szükségletek az alábbiak szerint tagolódnak: 1) természetes és szükségszerű igények, mint a kenyér és víz; 2) természetes, de nem szükségszerű igények, mint a gyümölcs és bor; végül 3) értéktelen igények, amik hamis értékrenden alapulnak. (Epikureisták)

 

Mi a cselekvés által elérhető javak közül a legfőbb jó? A boldogság.

A legfőbb jó egyben tökéletes is, amit mindig csupán önmagáért és nem másért választunk.

A boldogság tökéletes és önmagában elégséges valami, s egyben minden cselekvésnek a végcélja.

A legnagyobb és a legszebb dolog nem lehet a vakszerencse kiszolgáltatottja, mert az túlságosan nagy tökéletlenség volna.

A boldogság döntő tényezője az erény szerinti cselekvés, az ellentétes jellegű tevékenységek pedig a boldogtalanságot szülik. 

Az erények lehetnek i) tanításból származó észbeliek, mint a bölcsesség, éleslátás és okosság, illetve ii) jó szokásokból fakadó erkölcsiek, mint a mértékletesség vagy a nemes lelkű adakozás.

Senki sem lehet igazán erkölcsös ember okosság nélkül, sem pedig okos ember erények nélkül.

A helyes középút megőrzi az erényeket.

Az erény a kellemes és kellemetlen érzésekkel szemben mindig úgy viselkedik, ahogy a leghelyesebb; a lelki rosszaság pedig éppen fordítva.

A dolgok közepe a két véglettől egyforma távolságra van, önmagunkhoz viszonyított közép viszont az, amiben sem túlzás, sem hiányosság nincs.

Sem a túlzásban és a hiányosságban nem lehet szó középhatárról, sem pedig a középhatárban nem lehetséges túlzás vagy hiányosság.

A két véglet ellentétes, ám az egyik közelebb van a középhez, mint a másik.

Amiben van túlzás és hiányosság, abban közép is van.

Derék ember csak egyféleképp lehet valaki, rossz ellenben sokféleképp.

Az erkölcsös ember mindent helyesen ítél meg, s mindenben felismeri az igazságot.

Amilyen kinek-kinek a jelleme, mindig aszerint beszél, cselekszik és él.

A tisztességes és szabad ember maga szab törvényt magának.

 

A kardinális erények: bátorság, mértékletesség, nemes lelkű adakozás és igazságosság.

  • Nem kényszerűségből kell az embernek bátornak lennie, hanem azért, mert ez az erkölcsi szép.
  • A mértékletes ember módjával keresi az élvezeteket, amik nem állnak az egészség útjában, amik nem ellentétesek az erkölcsi széppel s amik nem haladják meg vagyoni helyzetét.
  • Az adás nemesebb, mint az elfogadás.
  • Az igazságosságban minden erény benne foglaltatik. Az igazságtalanság maga a teljes lelki rosszaság. Az igazságosság a középre vonatkozik, az igazságtalanság meg a végletekre.

 

Ami határozatlan, annak a mérővesszeje is határozatlan…

Az értelmes és indulatos lélekrész összefog s az értelmes rész vezetésével, meg az indulatos rész erejével uralkodik a legsilányabb, a vágyakozó lélekrész fölött.

Az erkölcsi erény az elhatározásban megnyilvánuló lelki alkat; az elhatározás megfontoláson alapuló kívánság; megfontolás az, ha a gondolat eredménye igaz, s a kívánság akkor helyes, ha az elhatározás erkölcsös.

Bölcsesség – a legbecsesebb dolgokra vonatkozó tudomány, ami mindent betetőz.

Aki képtelen a megbánásra, az gyógyíthatatlan.

Az erkölcsileg jó ember maga nem hibázik és barátait sem engedi hibázni.

Az embertársaink iránti baráti viszonyok … az embernek önmagához való viszonyából erednek.

A becsületes embernek a lét jó.

Aki a külsőben örömét leli, még egyáltalában nem szeret.

Az erkölcsi szép hosszú életű.

Az erkölcsileg jó ember lehet önző, mert a legtöbb jót akarja magának, de a gonosz ember ne legyen önző, mert amit akarna magának, az árt neki és a környezetének is.

Az erkölcsös és boldog embernek a legkívánatosabb az élet, s neki a legboldogabb a sorsa.

Jellem szempontjából jó, hogy az ember annak örüljön, ami jó, s azt gyűlölje, amit kell.

Azoknak az élete, akik már tudnak, sokkal gyönyörűségesebb, mint azoké, akik még csak keresnek.

A tökéletes boldogság nem lehet más, mint valamiféle elmélkedő tevékenység.

 

… mert a honnan és a hová – nem ugyanaz.

 

Iszlám

Szúfi bölcselet

Alább az iszlám misztikából, szúfi szerzőktől idézünk. Al-Kalábádhi az első ezredforduló táján halt meg Bokharában, s a szúfizmus egyik legkorábbi kompendiumát írta meg A szúfi tanítások címen. Hudzsviri afgán származású szúfi szerző a XI. század második feléből, Abú Szaid (967-1049) pedig csodatételekben bővelkedő életű perzsa szúfi mester. Muhammad ibn Zakarijja al-Rázi (854-925) perzsa orvos-filozófus. Írásaikból a láthatón és megfoghatón túli értékekről is szó esik.

 

Kétféle szentség létezik. Az első puszta tartózkodás az ellenségeskedéstől, s ebben az értelemben minden hívőre egyetemlegesen vonatkozik. Nincs arról szó, hogy az ilyen ember tudatos eme vonásáról, vagy teljesen átültette a gyakorlatba, inkább általában értendő, mint ahogy a mondás tarja: A hívő ember Istennek jó barátja. A másik fajta szentség egy sajátos választás eredménye, ennek okán erről igenis tudatosnak kell lennie a jelöltnek és át is kell ültetnie a gyakorlatba. Aki ezzel a fajta szentséggel bír, mentesül attól, hogy túlbecsülje önmagát, így nem esik az önteltség hibájába, elhúzódik az emberektől, amennyiben nem vágyik mások elismerésére, s így nem esik kísértésbe. Ment az emberi természet eredendő hibáitól, jóllehet az emberi mivolt pecsétje továbbra is rajta marad. Ezért aztán nem a lelki gyönyörökben leli boldogságát, elkerülvén ezzel, hogy hitében megkísértsék, bár a természetes örömök tovább élnek benne. Ezek az Istennek az ember iránt gyakorolt jóindulatú barátságának jelei, s aki bírja e vonásokat, azt az Ellenség semmiféle módon sem képes megkörnyékezni vagy félrevezetni, mert mondja az Úr (Korán, XV.42.): Ami pedig az én szolgáimat illeti, neked nincs hatalmad fölöttük!” (Al-Kalábádhi)

 

Ha egy remete belép a kocsmába, a kocsma lesz a cellája, de ha egy kocsmatöltelék lép be egy kolostori cellába, a cella lesz a kocsmája. (Hudzsviri)

 

Az igaz szent az emberek közt jár-kel, velük eszik és alszik, ad-vesz a bazárban, házasodik és társasági életet él, ám Istent egy percre sem felejti el soha. (Abú Szaid ibn Abil Khair)

 

Az erény meghatározása nem különösebben bonyolult: erény az, ha igazságosan bánsz minden emberrel. Udvariasan bánj mindenkivel, tégy bizonyságot az önfegyelemről, könyörületről és jóindulatról. Igyekezz előmozdítani mindenki jólétét, kivéve azokat, akik igazságtalanok másokkal, elnyomják felebarátjaikat és aláássák a társadalom rendjét.

Egyes vallásos csoportok törvényei és előírásai egyenesen igaztalan, csalfa és megtévesztő cselekedetekre kényszeríti követőit. Más csoportok azt követelik tagjaiktól, hogy csak egymással viselkedjenek erényesek módjára, másoktól viszont megtagadhatják a segítséget, még a éhezőktől és betegektől is. Az ilyen csoportok veszélyesek a társadalomra, végső soron tagjaikra is súlyos bajt hoznak.

Az erényes cselekvő kivívja a környezetében élők megbecsülését. Biztos lehetsz benne, ha megmaradsz az erények ösvényén és sohasem tágítasz attól, aligha bocsátkozol majd vitába valakivel is, és rosszindulatú támadásoknak sem leszel kitéve. S hogyha az erényes viselkedéshez nyájasságot és könyörületet vegyítesz, megásd, az emberek szeretni fognak. (Zakarija al-Razi) 

 

Hinduizmus

Az értékek kézikönyve 

Csánakja pandit a Nagy Sándor-féle indiai hódító hadjárat után élt királyi tanácsos, az ókor egyik legkorábbi politológusa. Agyafúrtságáról híres aforizmáiban egyszerre fogalmaz meg erkölcsi, gazdasági, diplomáciai és hadviselési tanácsokat. (Artha-sásztra)

 

Igazság az anyám, tudás az apám, vallás a bátyám, könyörület a jóbarátom, békesség a feleségem és megbocsátás a fiam. E hat az én igazi rokonságom, minden egyéb káprázat.

 

A kéz szépsége az alamizsnálkodás, s nem a gyémántköves karperec. A test a fürdéstől tiszta, nem a szantál kenőcstől. Az embert a megbecsülés teszi elégedetté, nem a pompás lakoma, s a lelki bölcsesség vezet üdvösségre, nem a cicoma.

 

A békesség megőrzésénél nincs nagyobb áldozat, az elégedettségnél nincs nagyobb boldogság, a kapzsiságnál nincs súlyosabb betegség, s a könyörületnél nincs fontosabb vallás.

 

A tevékenység szünteti meg a nyomort, Isten neveinek zengése pedig a bűnöket. Némaság vet véget a bonyodalmaknak, a föleszmélés pedig eloszlatja a félelmet.

 

Az ösztöke fegyelmezi az elefántot, a kéz a lovat, a szarvas jószágok pálcával fegyelmezhetők, a gonosz azonban csak karddal a kézben.

 

Senki sem bölcsebb a teremtőnél, hisz az aranynak nincsen szaga, a cukornádnak gyümölcse, a szantálfának virága, a tudósnak gazdagsága s az uralkodónak hosszú élete.

 

Még a méregből is szűrd ki a nektárt, s a szemétből is kapard ki az aranyat. Ne habozz akár hitvány embertől is tanulni, vagy alacsony család méltó leányát elvenni.

 

Ne tartózkodj olyan helyen, ahol hiányzik a megélhetés, a biztonság, a szemérem, az előzékenység és az emberszeretet. Okos ember elkerüli a rossz vidéket, a hitvány megélhetést, a rossz feleséget, a hamis folyót, az ebül szerzett vagyont és a rossz eleséget.

 

Gyászos az eredmény, ha túl közel mégy a királyhoz, a tűzhöz, a guruhoz s a nőhöz, de ha túl távol vagy tőlük, annak nem lesz semmi haszna. Keresd az arany középutat!

 

A kapzsi embert pénzzel fékezd meg, a nagyképűt alázattal, az ostobát rábeszéléssel, a bölcset azonban egyedül igazmondással.

 

Kényeztesd a fiadat ötéves koráig, használd a pálcát a következő tíz évben, majd tizenhat éves kora után kezeld barátodként.

 

Kötelezettséget kötelezettséggel, erőszakot megtorlással, gonoszságot gonoszsággal. Nem szégyen kétes eszközökhöz folyamodni kétes személyekkel kapcsolatban.

 

Jeles embernek azt nevezik, aki szeretettel viseltetik saját népe iránt, kedvel másokat, kíméletlen a gonoszokkal, őszinte a nemes jelleműekkel, közömbös az ostobákkal, tisztelettudó a bölcsek iránt, bátran szembeszáll ellenségeivel, hódolatát ajánlja a guruknak s nem a nők bolondja.

 

A király felelős a nép bűneiért, a pap az uralkodó bűneiért, a férj a felesége bűneiért, s a tanítvány bűneiért a tanítómester felel.

 

Ami nem megy erővel, az megy ésszel. A fekete kobrát a varjak az aranylánc módszerével győzték le.

 

Kezed nem osztott adományt, füled nem hallott bölcs beszédet, szemed nem látott egy szentet sem, lábad nem vitt el szent helyekre, bendődet pedig ebül szerzett táplálékkal tömted meg, s mégis fennen hordod orrod, óh, sakál az emberek közt, semmit sem ér az életed!

 

Ki nem lett nagyképű gazdagsága folytán? Mely élvsóvár embernek szűntek meg gondjai? Kinek a szívét nem sebezték meg a nők? Ki élvezheti hosszan az uralkodó kegyeit? Ki tudja kikerülni az idő lopakodó múlását? Mely koldus volt méltóságos? S ki mehetett tovább biztonságban útján, ha egyszer rossz társaságba keveredett?

 

Az uralkodó mindig, minden eszközzel igyekezzen semlegesíteni ellenségét, akár kiengeszteléssel vagy engedményekkel, akár félrevezetéssel vagy támadással.

 

A tudósok reggel szerencsejátékkal, délután nőkkel, éjszaka pedig tolvajokkal töltik idejüket.

 

A rossz tanácsos az uralkodó veszte, miként ragaszkodás a remete veszte, dédelgetés a fiú veszte, nem tanulás a bráhmana veszte, hitvány gyermek a család veszte, rossz társaság a viselkedés veszte, ital az asszony veszte, hanyagság a földművelés veszte, távollét a szeretet veszte, szeretetlenség a barátság veszte, tobzódás a bőség veszte s áldozat vagy dölyf a vagyon veszte.

 

Zárszó

Azt is meg kell vizsgálni, hogy a morál alsó vagy felső határ? A csúcsa egy elvi rendszernek, vagy alapkövetelmény, a további emelkedés nélkülözhetetlen feltétele? Egy valódi lelki folyamatnak nemcsak az volna a célja, hogy a fegyelmezetlen emberből jog- illetve erkölcskövetőt faragjon.

 

Botorból okost csinálni – ez a tanítás dolga.

Okosból bölcset csinálni – ez az élet dolga.

Bölcsből hívőt csinálni – ez a vallás dolga.

Hívőből rajongót csinálni – ez a misztérium dolga.

 

Miben ragadható meg akkor a transzcendencia? Pusztán jó emberré válni nem elegendő a teljes tökéletesség elérése szempontjából, ennél tovább kell lépni. Nyilván nem az erkölcstelenség és szabadosság felé vezet a helyes út, hanem az erkölcsiség olyan meghaladása felé, amely felöleli mindazt, amit az erkölcs nyújtani képes, és még többet is ad annál. 

A tökéletes spirituális reintegrációhoz bizonyára nem elég az erkölcsi rendszerek, a tanok morális követelményeinek puszta követése. Tekintsük ezt alapnak, amire építkezni lehet, de a tiszta lelkiség több ennél, a transzcendencia meta-morál, transz-erkölcs, szuper-jóság…

De ez egy következő vizsgálódás tárgya lehet.

 

73/2020

Erdei Levente

2
A szatirikusnak tűnő mondás a bölcsek írástanulmányaira vonatkozik: a szerencsejáték a reggelente olvasott Mahábhárata történetére (Judhisthir király kockajátékára, s általánosságban az ember gyöngéire) utal, a nők a délután tanulmányozott Rámájana eseményeire (Szítá elrablására és kiszabadítására) céloz, míg a tolvaj Srí Krsna esténként felidézett kedvteléseire vonatkozik, akit szeretettel a tolvajok királyának is neveznek, hiszen a pásztorlánykáknak nemcsak a joghurtját, hanem a szívét is elrabolta.