Szókratész és a védikus filozófia

Amikor századunk elején Indiában megfejtették a besnagari oszlop feliratát, amelyet Héliodorosz. Nagy Sándor indiai követe vésetett az utókor számára. A görög nagykövet büszkén vallja, hogy ő Vászudéva (Krsna) bhaktája, azaz imádója. Az alábbi cikkünkben A.Cs. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupáda (1896-1977) egyik tanítványával beszélgetve összehasonlítást tesz Szókratész filozófiája és a Védák tanítása között.


Tanítvány: A szofisták- akiknek Szókratész nagy ellenfele volt – azt vallották, hogy a jó és a rossz, az igaz és a hamis teljesen relatív fogalmak, az egyéni felfogás és a társadalmi megítélés függvényei. Szókratész ezzel szemben azon a véleményen volt, hogy létezik egy abszolút, univerzális igazság vagy jó, mely egyértelműen meghatározható.

Sríla Prabhupáda: Igaza volt. A Védák is a legfőbb tekintélynek, Abszolút Igazságnak fogadják el Krsnát. Amit Ő mond, az megcáfolhatatlan. Krsna, vagyis Isten maga a legfőbb tökéletesség, s egy filozófia csak akkor helytálló, ha teljes összhangban áll vele. Ez a mi célunk. A Krsna-tudatos filozófia középpontjában Isten áll, ebben a tekintetben tehát idealista “vallás”.

De a vallás nem lehet emberi kitaláció. Az emberalkotta vallásokat a Bhagavad-gítá és a Srímad-Bhágavatam egyszerűen kaitava-dharmának, vagyis csalásnak nevezi. Csak az próbál vallást alapítani, akinek fogalma sincs Istenről.

Dharmam tu száksád-bhagavat-pranítam. Dharma Istentől eredőt jelent. Akkor cselekszünk a dharmánk szerint, ha engedelmeskedünk Isten parancsainak. Egy egyszerű állampolgár nem hozhat törvényeket, azok a kormány hatáskörébe tartoznak. A tökéletesség az, ha száz százalékosan eleget teszünk Isten parancsainak.

Tanítvány: Szókratész dialektikája arra irányult, hogy feltárja egy-egy erkölcsi erény – mint például az önszabályozás, a jótékonyság, a bátorság vagy a becsület lényegét. Módszere az volt, hogy megfogalmazott egy definíciót, melyet aztán alapos vizsgálat tárgyává tett. Szókratész azonban nem csupán egyetemleges meghatározásokat akart összeállítani – célja annak bebizonyítása volt, hogy alapjában egyik erény sem különb a többinél, s így összességük meghatározza az “abszolút jó” körvonalait. Következésképp az emberi élet célja az, hogy értelmünk segítségével megértsük és elsajátítsuk ezt az abszolút jót, s így képesek legyünk minden helyzetben megfelelően cselekedni. A léleknek ezt az állapotát nevezte Szókratész bölcsességnek vagy józanságnak, az abszolút jót pedig “tudásnak”. Nevezhető-e ezek alapján Szókratész gjána-jógínak?

Sríla Prabhupáda: A Védák a nagy, önálló gondolkodót muni-nak hívják, így is megismerhető az igazság, de csak hosszú-hosszú idő után. A Bhagavad-gítában (7.19.) így szól Krsna:

bahúnám dzsanmanám anté gjánaván mám prapadjaté
vászudévah szarvam iti sza mahátmá szudurlabhah
“Sok-sok születés és halál után az igazi tudást elsajátító ember átadja magát nekem, mert tudja, hogy Én vagyok minden ok oka. Az ilyen nagy lélek bizony ritka.”
A Szókratészhez hasonló személyeket úgy is hívják: gjánaván, bölcsek. Idővel ők is Krsna bhaktái lesznek. Az önátadás tehát nem vakhiten alapszik, hanem azon a felismerésen, hogy mindennek az Istenség Legfelsőbb Személyisége az eredeti forrása. De míg idáig eljut valaki, addig nagyon sok idő eltelik. Viszont aki megértette Krsna útmutatását, és meghódol Előtte, az elkerüli a sok újraszületést.

Tanítvány: Szókratész felfogása szerint a lélek nem külső forrásból ismeri meg a “jót”, hanem az magában a lélekben ébred fel. Következésképp a tanár feladata, hogy irányítsa, lelkesítse és ösztönözze tanítványát e felismerésre. Szókratész maieutiká-nak nevezte ezt a módszert,(1) miszerint a lélek maga ismeri fel az igazságot, s a tudás tulajdonképpen egyfajta visszaemlékezés. Ebből viszont az következik, hogy a lélek korábban már rendelkezett tudással, de az feledésbe ment. Vagyis az értelemmel és emlékezettel rendelkező lélek folyamatosan, több életen át létezik, sőt öröklétű.

Sríla Prabhupáda: Valóban, a lélek örök. Következésképp az értelem, az elme és az érzékek is örökkévalóak, de jelenleg befedi őket az anyagi szennyezettség. Ha viszont sikerül ettől valamiképpen megszabadítani, felszínre kerül a valódi elme, értelem és érzékek. Tat-paratvéna nirmalam: “A megtisztulás folyamata akkor kezdődik el, amikor az ember belefog Isten transzcendentális szerető szolgálatába, és vibrálni kezdi a Haré Krsna Mahámantrát.” (Nárada-panycsarátra) Csaitanja Maháprabhu azt írta: csétó-darpana-márdzsanam – az embernek meg kell tisztítania a szívét. Minden baj abból származik, hogy nem ismerjük igazi énünket, valódi természetünket. Mindannyian Isten szerves részei vagyunk, de valamiképpen megfeledkeztünk erről, s így ahelyett, hogy Istent szolgálnánk, az illúzió (májá) szolgálatába szegődtünk. Akár feltételekhez kötött a helyzetünk, akár teljesen felszabadult lélekként élünk, természetünk szerves része mások szolgálata. Az anyagi világban ki-ki képessége szerint tevékenykedik – mint politikus, filozófus, költő vagy bármi más -, szolgálja családját, környezetét stb. De ha ez nem kapcsolódik Krsnához, akkor ez májá, vagyis illúzió. Ha a Krsna-tudatunk felélesztése érdekében cselekszünk, teljesítjük kötelességünket és megszabadulunk az anyagi kötöttségektől.

Tanítvány: Érdekes módon manapság ismét terjedőben van a szofista relativizmus, Protagorasz tanítása: “Bármiben is higgyen az ember, számára az az igazság.” Szókratész támadta ezt a gondolkodást, és logikus érvekkel igyekezett bebizonyítani, hogy léteznie kell egy abszolút igazságnak, mely élesen elkülöníthető minden relatív igazságtól.

Sríla Prabhupáda: A védikus vagy vaisnava filozófia sem különbözik ettől. Az Abszolút Igazság mindenki számára igaz – a relatív igazság viszont nézőpont kérdése. Az Abszolút Igazság a summum bonum, a relatív pedig ennek csak egy töredéke. Isten az Abszolút Igazság, az anyagi világ viszont relatív. De mivel az anyagi világ Isten energiája, valósnak tűnik, ugyanúgy miként a vizén tükröződő Nap is fényforrásnak látszik. Azonban a visszatükröződés nem abszolút: amint a Nap lenyugszik, eltűnik az is. A relatív igazság az Abszolút Igazság “tükröződése”, ezért a Srímad-Bhágavatam így ír: óm namó bhagavaté vászudévája… szatjam param dhímahi: “Hódolatomat ajánlom az Abszolút igazságnak”. Vászudéva nem más, mint Krsna, vagyis az Abszolút Igazság. Ez a kozmikus megnyilvánulás relatív igazság, mivel Krsna külső energiájának a megnyilvánulása; ha Krsna visszavonná ezt az energiáját, a kozmosz nem létezhetne többé. Más értelemben viszont Krsna nem különbözik az energiájától, ahogyan a hő sem különíthető el a tűztől: a hő tűz is meg nem is. A relatív igazság tehát az Abszolút Igazság része, miként a hő a tűz része. Mivel az Abszolút Igazság mindig helytálló, a relatív igazság is annak tűnik, de valójában függ attól. A délibábban azért látunk vizet, mert valahol valóban létezik a víz. Hasonlóan: ez a relatív, anyagi világ is vonzónak tűnik. Miért? Mert létezik az abszolút, lelki világ, ami valóban mindenki számára vonzó.

Tanítvány: Szókratész szerint az ember legfőbb feladata, hogy a lelkét ápolja, vagyis törekedjék az igaz tudásra, a jóság elérésére. Ebben az állapotban az ember magától értetődően helyesen cselekszik, nem zavarják a szenvedélyek követelései, és bármely helyzetben megőrzi nyugalmát. Úgy tűnik, Szókratész elérte ezt a fokot, legalábbis erre utal a halála előtt tanúsított roppant lelki nyugalma. Ez talán azt mutatja, hogy megértette az Abszolút Igazságot, bár az is igaz, sohasem beszélt róla úgy, mint egy személyről, s nevén sem nevezte.

Sríla Prabhupáda: Ez jellemzi az Abszolút megértésének első fokát, vagyis a Brahman megvalósítást, mely a Legfelsőbb személytelen arculatának megértését jelenti. A következő fok a Paramátmá megvalósítás, Isten helyhezkötött aspektusának megértése, amikor az ember képes mindenben látni Őt. Isten mindenütt jelen van, ez vitathatatlan – mégis Ő mindig lakóhelyén tartózkodik. Gólóka éva nivaszatj-akhilátma-bhútah. Isten személy, lakóhelye és társai vannak. Sosem hagyja el Gólóka Vrndávanát, mégis mindenütt jelen van, még a legparányibb atomban is. Andántara-szta-paramánu-csajántara-sztham. Az imperszonalista filozófusok – köztük Szókratész – képtelenek ezt megérteni. Az anyagi világ Krsna kiterjedése, az Ő energiája (bhúmir ápó ‘naló vájuh kham manó buddhir éva csa), következésképp Ő mindenütt jelen van. Habár az energia és az energiaforrás nem különbözik egymástól, senki sem állíthatja, hogy nincs köztük különbség. Egyidejűleg egy és különböző – acsintja bhédábhéda-tattva. Ez a tökéletes filozófia.

Tanítvány: Szókratész úgy tartotta, hogy minden erény összefoglalható a tudásban. Látta azt is, hogy a jóság elválaszthatatlan a tudástól – úgy tűnik, ez a Bhagavad-gítában leírt szattva-guna megközelítése.

Sríla Prabhupáda: A szattva-guna, a jóság szintje az az állapot, amely tudáshoz segít. A szenvedély vagy a tudatlanság kötőerejében nem sajátítható el valódi tudás. Viszont ha valaki Krsnáról, vagyis Istenről hall, fokozatosan megszabadul a tudatlanság és szenvedély bilincseitől, így lehet felemelkedni a szattva-guna szintjére, melyet elérve az ember megszabadul az alsóbb kötőerők vonzásától. A Srímad-Bhágavatam szavaival (1.2.18-19.):

nasta-prájesv-abhadrésu
nityam bhágavata-szévajá
bhagavatj-uttama-slóké
bhaktir bhavati naisthikí

tadá rajasz-tamó-bháváh
káma-lóbhádajas csa jé
cséta étair anáviddham
szthitam szattvé praszídati

“A Bhágavatam tanításának rendszeres hallgatása révén, s a tiszta bhaktákat szolgálva a szív minden gondja szertefoszlik, és az ember rendíthetetlenné válik az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűződő szerető szolgálatában. Előbb kiveszik a kéj, a vágy, a sóvárgás, a szenvedély, valamint a tudatlanság kötőerőinek minden maradványa, majd a jóság szintjét elérve teljes boldogság önti el a bhakta szívét.”

Mindez fokozatosan megy végbe, de az eredmény bizonyos: minél többet hallunk Krsnáról, annál jobban megtisztulunk. A szenvedélytől és a haragtól megszabadulva az ember eléri a boldogság állapotát. Ezt a brahma-bhúta fokot elérve érthetjük meg Istent, valamint önmagunkat. Ezért a jóság, a szattva-guna szintjére való felemelkedés elengedhetetlen a Legfelsőbb Jó megismerése érdekében. Ezt szolgálják a különféle tilalmak: a házasságon kívüli nemi élet, az élvezeti cikkek és a szerencsejáték tilalma stb. Végül a jóság szintjéről még feljebb emelkedünk: a bhaktihoz. így fokozatosan kifejlesztjük szívünkben az Istenszeretetet, és visszanyerjük eredeti, felszabadult helyzetünket. Muktir hitvánjathá rúpam, vagyis az ember hagyjon fel minden anyagi cselekedettel, és álljon Krsna szolgálatába. így érjük el azt a fokot, ahol már nem kell a májá támadásaitól tartanunk. Ha mindig Krsna közelében maradunk, akkor nem hathat ránk a májá (májám étán taranti té). Ez a tökéletesség.

Tanítvány: Szókratész a rejtett értelmű gnothi seauton, “ismerd meg tenmagad” módszerével “ápolta a lelkét”. Ez elmélyült szellemi igyekezetet jelentett, egyfajta introspektív elmélkedést, meditációt. Szerinte ezáltal egyre jobban megtisztul a lélek a testi szenvedélyektől, és az ember fokozatosan tudásra, önuralomra tesz szert.

Sríla Prabhupáda: Valóban. A meditáció célja először is az önvaló megismerése, majd az Abszolút Igazság felkutatása. A Védikus Irodalom így ír erről: dhjánávaszthita-tad-gaténa manaszá pasjanti jam jóginah; meditálásakor a jógí látja szívében a Legfelsőbb Igazságot, Krsnát (vagyis Istent). Krsna mindenki szívében ott lakozik. A jógí Őfelé fordítja figyelmét, Krsna pedig inspirálja, ellátja őt útmutatásaival. Dadámi buddhi-jógam tam, a megtisztult élőlény mindig látja szívében Krsnát. Ugyanígy ír a Brahma-szanhitá (5.38.):
“Góvindát, az eredeti Urat imádom, akit az Istenszeretet írjával bekent szemű bhakták szüntelenül látnak, amint örök Sjámaszundara formájában szívükben lakozik.” Ily módon a fejlett, önmegvalósított személy állandóan látja Krsnát. Sjáma feketést, ugyanakkor leírhatatlanul gyönyörűt jelent. Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, így természetes, hogy kápráztatóan gyönyörű. Az a-csintja szó arra utal, hogy Ő felfoghatatlan, s határtalan energiákkal rendelkezik. Jelen van mindenütt, mégis mint Góvinda Vrndávanában szüntelenül táncol a gópíkkal, játszadozik barátaival, sőt néha transzcendentális csibészségeivel “bosszantja” anyját. Így ír a Srímad-Bhágavatam a Legfelsőbb Személy kedvteléseiről.

Tanítvány: A történészek szerint Szókratész nem folytatott filozófiai tanulmányokat, tanára sem volt. Ő maga is azt tartotta, hogy “önerőből” szerezte ismereteit. Ön szerint lehetséges önerőből tudáshoz jutni? Elérhető ez csupán meditáció vagy elmélyülés útján?

Sríla Prabhupáda: Igen, például ha tanulmányozni kezdjük testünk különböző részeit, és igyekszünk megállapítani; kik vagyunk valójában, eljuthatunk a lélek felismeréséig. Ha megvizsgáljuk a következő kérdést: “Ez a kéz én vagyok?”, azt kell mondanunk: “Nem, ez az én kezem, de én nem ez vagyok.” Így folytatva a vizsgálódást rájövünk, hogy egyik testrészünkkel sem azonosíthatjuk magunkat. Vagyis, ha valaki komolyan tanulmányozza testét, rájöhet, hogy különbözik attól. A Bhagavad-gítának is ez az első megállapítása (2.13.):

“Miként a lélek a gyermek-, serdülő-, majd felnőtt testen át egy öregebb testbe vándorol; a halál után is egy másik testbe költözik. Az igazi énét megvalósított embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.”

Egykor csecsemő voltam, de hol van már az a test? Mégis tudom, hogy az az én testem volt, vagyis különbséget tudok tenni önmagam és a testem között. Ha bérelek egy lakást, bár benne lakom, mégsem azonosítom azt önmagammal. Ugyanígy; ez a test az enyém, benne “lakom”, de én nem az vagyok. Ilyen elmélkedéssel sajátíthatja el az ember a test és a lélek közti különbséget. A tanulmányok nélküli megvilágosodás sem lehetetlen. A védikus felfogás szerint (ahogy a Bhagavad-gítá is mondja), a lélek folytonos. Mivel pedig állandóan újabb és újabb tapasztalatokra teszünk szert, így Szókratész tudása is származhatott előző életeiből. Ez egyáltalán nem kizárt. Máskülönben hogyan lehetne, hogy az egyik ember lángészként, a másik ostobaként születik?

Tanítvány: Szókratész hitt abban, hogy az ember szellemi törekvés, meditáció útján tudást szerezhet, vagyis a magáévá tehet minden erényt. Egy ilyen személy lényeglátó, tájékozott és erkölcsös, így mindig helyesen cselekszik, és állandóan boldog.

Sríla Prabhupáda: Így van, ezt a Bhagavad-gítá is megerősíti (18.54.). Brahma-bhútah praszannátmá na sócsati na kánksati: az önmegvalósult embert egyszeriben boldogság tölti el. Ez a tisztánlátás eredménye. Az ember esetleg hosszú időn át tévúton halad, de amikor végül rátalál a helyes megoldásra, ez nagy boldogságot jelent számára. Arra gondol: “Óh, milyen ostoba voltam, mennyit tévelyegtem mindeddig!” Ezért az önmegvalósult ember nagyon boldog. Boldogsága azt jelenti, hogy a lelki életen kívül semmi másra nem vágyik. Dhruva Mahárádzsa például azt mondta Krsnának: szvámín krtárthó ‘szmi varam na jácsé, “semmilyen anyagi áldásra nem vágyom”. Prahláda Mahárádzsa szintén így érzett: “Uram, semmilyen anyagi jótéteményt nem kívánok. Apám olyan hatalmas materialista volt, hogy még a félistenek is rettegtek tőle – Te mégis egy szempillantás alatt végeztél vele. Ezért semmilyen anyagi dologra nem vágyom.” Ha az ember valódi tudásra tesz szert, nem sóvárog többé semmi után. A karmíkat, a gjáníkat és a jógíkat vágyaik hajtják. A karmí anyagi gazdagságot, szép feleséget, egzisztenciát stb. akar. Amikor pedig éppen nem ezek után sóvárog, azon kesereg, amit elmulasztott. A gjání eggyé akar válni Istennel, a jógí pedig misztikus hatalmat szeretne, hogy másokat becsapva Istennek gondolhassa magát. Indiában vannak, akik bemesélik az embereknek, hogy aranyat tudnak varázsolni, vagy képesek levitálni, repülni – a balgák pedig mindent elhisznek. De még ha tud is repülni valamelyik jógí, mi értelme van annak? A madarak is repülnek. Indiában néha kihirdetik, hogy ezen és ezen a napon nagy látványosság lesz, valamiféle jógí bemutatja a vízenjárás tudományát. Hihetetlen, de ezernyi ember is összegyűlik, hogy lássa őt. Az ostobák akár tíz rúpiát is megadnak, hogy meghallgassák az “ugató embert”, de az eszükbe sem jut, hogy minden kutya tud ugatni.

Láthatjuk, az emberek örökké sóvárognak, keseregnek, míg az Istent szeretettel szolgáló bhakta teljesen elégedett; nem vágyik semmire, s nem búslakodik semmi miatt.

Tanítvány: Szókratész tehát a gjána, a meditáció révén megvalósította a Brahmant. Vajon a Paramátmához is el lehet így jutni?

Sríla Prabhupáda: Igen.

Tanítvány: És a Bhagaván megvalósításhoz? Mert úgy tudom, Krsnát egyedül bhaktival, odaadással lehet megérteni.

Sríla Prabhupáda: Így is van. Krsna világába csakis a tiszta bhakta juthat el. Ezt kijelenti a Bhagavad-gítá is (18.55.): bhaktjá mám abhidzsánáti, “a Legfelsőbbet csakis odaadó szolgálat útján lehet megérteni.” Krsna sehol sem mondja, hogy Őt a gjána, karma vagy jóga segítségével is elérhetik.

Tanítvány: Mit ért Ön az alatt, hogy a legfontosabb életcél a Krsna-tudat? Mindig Krsnára kell gondolni?

Sríla Prabhupáda: Igen, szüntelenül tudatosnak kell lennünk Istenről. Úgy kell élnünk, hogy egy pillanatra se felejtsük el Őt. Most például azért beszélünk Szókratész filozófiájáról, hogy elmélyítsük a Krsna-tudatunkat. Vagyis a végső cél Isten, Krsna; máskülönben nem sok értelme bármely filozófia elemzésével vagy bírálatával foglalkozni.

Tanítvány: Vagyis úgy kell az értelmünket használnunk, hogy ezáltal Krsna-tudatossá váljunk?

Sríla Prabhupáda: Pontosan. Krsna-tudat nélkül csupán álmodozunk. Az ilyen helyzet nagyon bizonytalan. Az elme szeszélyei szerint egyes dolgokhoz vonzódik az ember, másokkal szemben írtózatot érez. De ha valaki “megszilárdul” a Krsna-tudatban, többé nem zaklatják az elme csapongásai.

Tanítvány: Ez azt jelenti, hogy sohasem tér le a helyes útról?

Sríla Prabhupáda: Ha el is kalandozna elméje, azonnal visszatéríti, Krsnára összpontosítja. Például: dzsapázás közben néha messzire elkalandozik az elménk, de amint ezt észrevesszük, vissza kell térítenünk a Haré Krsna Mahámantra vibrálásának hallására. Ezt nevezik jóga abhjászának, a jóga gyakorlásának. A hallás és vibrálás folyamata (kírtana, dzsapa) alkotja a legtökéletesebb jóga-rendszert. Ám a siker érdekében nem szabad hagynunk, hogy gondolataink elkalandozzanak.

Tanítvány: Ha Szókratész változtatott volna a meggyőződésén, elkerülhette volna a halálbüntetést. Ő azonban nem tett így, inkább vállalta a mártíromságot.

Sríla Prabhupáda: Nagyon szép dolog, hogy nem adta fel az elveit! Az viszont sajnálatos, hogy meg kellett halnia, mert egy olyan társadalomban élt, ahol az ember nem gondolkodhatott szabadon. Mindez azt bizonyítja, hogy Szókratész nagyszerű filozófus és nagy lélek volt, hiszen elég erős volt ahhoz, hogy egy korrupt és diktatórikus társadalomban is kutassa az igazságot, s miután elsajátította azt, mindvégig kiálljon mellette.

Végjegyzetek:
1 Egyesek vitatják, hogy az emlékezés elmélete Szókratésztól származik. De ha még Platón tanítása volt is, ő ezt Szókratész maieutik filozófiájából merítette. Maieutik szó szerinti jelentése: “bába”, tehát az igazság megszületésének, kibontakozásának elősegítésére utal.

Kiemelés

– Fölvetődhet egy másik kérdés is. Vajon ezekből a példákból nem az következik-e, hogy minden ellentétpár (hideg-meleg, sötétség-világosság stb.) között megtalálható a kölcsönös származás kétoldalú folyamata, vagyis az elsőből ered a második, illetve az utóbbiból az első? A nagyobb és kisebb dolgok között nemde szemmel látható a növekedés, csökkenés, s vajon letagadható-e ez a törvényszerűség?
– Természetesen nem – válaszolta Cebes.
– S vajon nem ugyanez-e a helyzet az elválással és egyesüléssel, a hűtéssel és hevítéssel s az összes többi hasonlóval? S hogyha olykor nem is nevezzük nevén a dolgokat, attól még igaz marad, hogy egymásból származnak, s az egyik a másik eredete, nemde?
– Minden bizonnyal.
– Akkor tehát van-e ellentéte az életnek, miként az ébrenlét ellentéte az alvásnak? – kérdezte Szókratész.
– Kétségkívül.
– És mi lenne az?
– A halál.
– Ha tehát ezek ellentétes fogalmak; egymásból származnak, s a kölcsönös eredet kétoldalú folyamata is megtalálható közöttük.
– Természetesen.
– Nagyon jó – mondta Szókratész. – Most mondok egy ellentétpárt, amit épp az imént említettem; megnevezem az egymással ellentétes fogalmakat s a közöttük fönnálló folyamatokat is, te pedig mondasz egy másikat. Az én példám az alvás és az ébrenlét; s állítom, hogy az ébrenlét az alvásból származik, az alvás pedig az ébrenlétből; a köztük lévő folyamat pedig nem más, mint az elalvás, illetve az ébredés. Kielégít-e ez, avagy sem?
– Teljes mértékben.
– Most pedig beszélj nékem az életről és halálról! – mondta Szókratész. – Elismered, hogy a halál az élet ellentéte?
– Igen.
– És egymásból is származnak?
– Igen.
– Mi történik akkor az élővel?
– Számolnia kell a halállal.
– És mi lesz a halál után? – kérdezte Szókratész.
– Be kell ismerjem – élet.
– Tehát, kedves Cebes, az élőlények és emberek éltek előzőleg?
– Nyilvánvalóan.
– Akkor pedig a lélek mindig, így a túlvilágon is létezik.
– Úgy tűnik.
– Ebben az esetben az egyik folyamat, a halál egészen nyilvánvaló, nemde?
– Igen, nyilvánvaló – válaszolta Cebes.
– Nos, mit tegyünk? Hagyjuk ki a másik folyamatot, hagyjuk tisztázatlanul a természet törvényeit ezen a ponton, vagy nevezzük meg a halállal ellenkező folyamatot is?
– Nevezzük meg azt!
– S mi az?
– Az újraszületés.
– Ha tehát létezik az újraszületés! – mondta Szókratész -, akkor ez a halálból az életbe vezető folyamat, nemde?
– Minden bizonnyal.

1986/0