Kelet misztikája, nyugat fizikája

“Az általános felfogással szemben talán mégsem az agyvelő teremti a tudatot, hanem inkább a tudat hozza létre az agyat, az anyagot és teret, s minden egyéb létezőt.” A fizika tao-ja, Táncoló Wu-Li mesterek, Siva szeme – szokatlan címek ezek népszerű-tudományos munkák esetében. Sok hasonló sikerkönyv mellett mégis ezek a művek sorakoznak B. Dalton boltjának polcain, tükrözve a nyugati tudomány és a keleti miszticizmus konvergenciáját. Mi a közös Einstein Livermore-béli követőiben és Vjásza tanítványaiban a Himálajában?

A tudósokat világnézetük állandó felülvizsgálatára késztetik a fizika forradalmi felfedezései. Következtetéseik mind közelebb viszik őket a keleti gondolkodás ontológiájához. Dr. Fritjof Capra A fizika tao-ja című művében azt írja, hogy az elmúlt évtizedekben fizikusok és filozófusok széles körben tárgyalják a legújabb kori fizika eredményeit, azt azonban csak a legritkább esetben ismerik fel, hogy ezek az eredmények egyazon irányba mutatnak, egy olyan világnézet felé, amely nagyon hasonló a keleti miszticizmus felfogásához. A modern fizika fogalmai meglepő párhuzamot mutatnak a keleti filozófiák gondolataival.

Robert Oppenheimer atomfizikus a keleti gondolkodás fontosságáról elmélkedve megjegyezte: “Az emberi értelemről alkotott általános fogalmak – amiket az atomfizika felismerései is tükröznek – nem teljesen újak, vagy ismeretlenek. Saját kultúránkban is van valamelyes hagyományuk, ám a keleti gondolkodásban sokkal számottevőbb, központibb a szerepük.”

Miszticizmus és/ vagy tudomány

A modern fizika és az ősi misztika a tudat kérdésében metszi egymást. Dr Reincourt, ismert tudós és író a Keleti miszticizmus és a tudomány című munkájában megemlíti, hogy e két tudomány elkerülhetetlenül találkozik annál a pontnál, ahol a fizika közelebb kerül a világegyetem alaptermészetéhez, vagyis a tudathoz. Száz esztendeje ez a találkozás még nem jöhetett volna létre, hiszen akkor a fizika sokkal mechanikusabban szemlélte a világot. Ez a felfogás pedig nem alkalmazható a mikrokozmosz szintjén, ahol a tudat problémája egyre fontosabbá válik. Mindinkább nyilvánvaló, hogy a fizika tudományos megközelítése és a keleti misztikus felfogás inkább kiegészíti, semmint kizárja egymást.

A nyugati civilizációt az űrkorszakba vezető tudósok szerint is talán a tudat a valóság legalapvetőbb vetülete. A fizikai univerzum természete című művében a brit csillagász-fizikus, Arthur Eddington a következőket írja: “A világegyetemről általunk ismert egyetlen vitathatatlan tény az emberi tudat, amit a közvetlen és azonnali én-ismeretünk tár elénk. Nem tekinthetjük továbbra is másodlagosnak a tudatot, hanem újra fel kell ismernünk az univerzumban játszott alapvető szerepét; ezzel ma már a fizika is egyetért.” Eddington továbbmenve megjegyzi, hogy a tudat nemcsak befolyásolja az anyagot, hanem a világ alapja is elmenemű. S nem az elme nyilvánul meg térben és időben, hanem ez az, amiből tér és idő származik.

A fizikális világ atomszerkezetét kutató kvantumfizika olyan áttöréseket hozott, mint a nukleáris energia, a rák sugárkezelése vagy a lézerhologram. A kvantumfizika szakértői úgy látták, hogy Einstein nyomdokait követve a szubatomi részecskék viselkedésének számos problémáját képesek megoldani. Einsteint megelőzően Newton még azt gondolta, hogy a tér és idő, az anyag és energia függetlenek egymástól. Einstein valósággal elképesztette kora tudósait, amikor bebizonyította, a valóság nagyrészt a megfigyelő nézőpontjától függ. A fény például egy bizonyos szemszögből energiahullámként viselkedik, más szempontból viszont anyagi részecske. Az elektronok parányi világát Einstein felismerései alapján vizsgálva a fizikusok képesek voltak megoldani az atomi paradoxonként ismert kérdéseket.

Niels Bohr, Werner Heisenberg vagy Erwin Schroedinger felfedezései szétzúzták a korábbi elméleteket a térről és időről, anyagról és energiáról, okról és okozatról. Newton egy óriási gépezetnek vélte a világot, míg James Jeans fizikus a következőket írja:

“Az univerzum egyre inkább óriási gondolatnak látszik, semmint hatalmas gépezetnek. Az elme többé nem tűnik betolakodónak az anyag birodalmába; kezdjük sejteni, hogy inkább az anyag világának alkotóját és kormányzóját kell üdvözölnünk benne. Természetfelfogásunk alapvető nézetei számomra olyan tiszta gondolati struktúráknak tűnnek, amelyek megvalósulását semmi jogon sem nevezhetjük valóban materiálisnak.”

Mindössze négy évtizeddel ezelőtt kisebbfajta botrányt kavartak Eddington és James Jeans gyakran idézett megállapításai az univerzum elme-neműségéről vagy sokkal inkább gondolati, semmint gépezeti jellegéről. Ám amióta Einstein egyszerű képlete (E= mc2) lángba borította Hiroshima egét, minden iskolás tudja, hogy anyag és energia átalakulhat egymásba. Erwin Schroedinger szerint az anyag újfajta szemlélete nagyon hasonló Berkeley álláspontjához, s a hullámmechanika elméletében az univerzum végső építőköveit egyfajta parányi lelki lüktetésben véli felfedezni, ami a lehető legközelebb áll a tiszta gondolatról alkotott felfogásunkhoz.

Jack Scarfatti fizikus, a Pszicho-energetikai rendszer című művében szintén rámutat a modern fizika és Berkeley elméletének párhuzamára, miszerint a világ az elmében van. “Véleményem szerint – írja Scarfatti – a kvantumelmélet elkerülhetetlenül magába foglalja az elmét, úgy, ahogyan azt Parmenidész, Berkeley püspök, James Jeans és mások felvázolták.” Berkeley püspök szerint az anyag látszólag formából, színből, illatból, ízből és egyebekből tevődik össze, ám ezek a tulajdonságok csak az elmében tükröződnek. Mivel e szubjektív jellemzők egyike sem létezhet a kiértékelő elme nélkül, Berkeley arra a következtetésre jutott, hogy maga az anyag is csak mint a tudat terméke létezik. Immaterialista filozófiájának megalkotásakor jegyezte fel a következőket: “Semmi okom arra, hogy higyjek az anyag létezésében, semmiféle belső ösztönzést nem érzek erre. Sem a vélhető dedukció, sem a szükségszerű következtetés nem vezet arra, hogy bármiféle érzetből, ideából, elképzelésből, tettből vagy szenvedélyből közvetlenül egy nem gondolkodó, érzéketlen és tétlen szubsztanciára következtessek.”

Az anyag puszta létének a tudattól való függését igazolandó Berkeley megállapította: “A világ hatalmas kereteit képező testek vagy egyáltalán nem is léteznek, vagy pedig csak valamely örök szellem elméjében.”

Berkeley idealizmusa minden bizonnyal fantasztikus és felháborító lehetett a felvilágosodás korabeli viktoriánusok számára, alapvető érveit azonban máig sem sikerült cáfolni. Sőt, a mai tudósok szerint Berkeley nézetei meglepően jól alkalmazhatók a modern szubatomi fizika nehézségeinek megoldásában.

Fizika-metafizika

A mai fizika felismeréseiben talán az a legvonzóbb, ahogyan a legfőbb igazságok párhuzamba állíthatók a keleti bölcselet alaptételeivel. Michael Talbot Miszticizmus és új fizika című művében kifejti: “Ami a leginkább érdekel bennünket, az korunk egyedülálló kulturális jelensége: a jelenkori fizika. Az a tudomány, ami saját jellegéhez sokkal jobban illeszkedő metafizikai kiegészítést talál a misztikus keleti nézetekben, mint a homályos nyugati metafizikában. Akit csak érdekel ez a kérdés, feltétlenül olvassa el Erwin Schroedinger tanulmányát a Védántáról, az ind metafizika kimagasló filozófiai alkotásáról. Schroedinger páratlan tudományos felkészültsége különösen jó alap egy ilyen szintézis megfogalmazására. Saját szavaival élve «számos olyan bizonyítékot találni, amely alátámasztja a Védánta legfőbb következtetéseit, mert számos modern gondolatmenet közelít a Védántához.» A magvas keleti gondolkodás mindig is inkább huszadik századi fogalmakat alkotott a végső fizikai valóságról, mint Newton korabelieket.

A karteziánus világnézet igyekezett teljesen szétválasztani a tudatot és az anyagot, egy olyan mérhető tudomány megteremtésére törekedve, amelyben az anyagi világ jól analizálható és boncolgatható. Newton mechanikus szemléletmódja szolgáltatta szinte mindannak a keretét, amit ma tudománynak nevezünk. A mindenre kiterjedő számszerűsítés kísérlete az objektív anyagi világban arra vezetett, hogy a tudatot is hasonló ismérvek szerint akarták mérni, mint az anyagot.

Miguel de Unamuno spanyol misztikus írja Tragikus életérzés című munkájában: “A tudományos elme az élettelent kutatja, mert az élő elmenekül előle, jéggé akarja fagyasztani az áramló patakot, hogy megállítsa azt. Az empirikus vizsgálódáshoz először meg kell ölni a vizsgált dolgot, hogy aztán dermedten terítékre kerülhessen az elménkben. A tudomány halott ideák sírgödre, még akkor is, ha az élet látszólag ezekből az ideákból sarjad is, akár a tetemeken táplálkozó férgek. Miként is tárhatja szélesre a tudomány az ajtókat az élet revelációja előtt? Ami él, az nem csupán irracionális, hanem ellenkezik a rációval, s minden racionális dolog életellenes.”

Az új fizika kimutatta a karteziánus paradigma és a newtoni mechanika hasznavehetetlenségét az anyagi természet alapelemeinek magyarázatában, ugyanakkor igazolja, hogy az anyagi természet felszíne alatt egy sokkal fontosabb dolog, a tudat húzódik. Talbot azt írja: “A modern fizika legmeghökkentőbb világnézeti változása annak a beismerése volt, hogy a tudatnak igenis része van az úgynevezett fizikai univerzumban. Korábban a tudomány a tudat létét sem fogadta el. Ezzel szemben a jelenkori fizikában talán a tudat az egyetlen tényező, amit valóban létezőnek tekintenek.”

Az ind védánta-irodalom a valóság alapjaként igen részletesen tárgyalja ezt a gondolatot, amint arra Erwin Schroedinger, a kvantumfizika egyik legfontosabb egyenletének megalkotója is rámutat. A modern gondolkodók, mint például Hegel, Fichte, Schlegel vagy Schopenhauer transzcendentális filozófiájukban sokat merítettek az Upanisadokból és a Bhagavad-gítából. Így az sem meglepő, hogy az ősi védánta-írásokban, például a Bhágavata-puránában, Schroedinger is értékes információkra akadna többek között az atomelméletről, a tér-idő kontinuumról, a fekete lyukakról vagy a természet szubjektív jellegéről, a mikro- és makrokozmoszban egyaránt.

Darwini védai evolúció?

Szubjektív tudati evolúció című művében dr. Daniel Murphey és Swami B.R. Srídhar egybeveti a darwini és a védántában megfogalmazott evolúció-elméletet. “Darwin a fosszilis evolúció elméletét fogalmazta meg, míg a védánta szubjektív evolúcióról beszél. Darwin objektív evolúciós elméletében az anyag fejlődik tudattá. Először létezik az anyag, aminek fejlődése során kialakul az élet. Vagyis kőből lesz a tudat. Ez az objektív evolúció. De az objektum, a tárgy relatív fogalom; szubjektum nélkül nem létezhet. Az alany, a szubjektum az elsődleges szubsztancia. Minden érzet csak egy idea a szubjektív óceánban. Így a tudat, a szubjektum az elsődleges. Az a durva objektum a finomból, a szubtilisből ered. Ez a védánta evolúciója. Ezzel szemben Darwin elmélete azt állítja, hogy a durvább dolgokból lesznek a finomabbak. Manapság sokan vallják ezt a nézetet, ami tulajdonképpen azt állítja, hogy a kő szüli a tudatot. Darwin objektív evolúciós elmélete mindenkit bekebelezett. Ennek a szelleme uralja a nyugati világot. Éppen ezért olyan nehéz megérteni az embereknek, hogy a tudat értékesebb a kőnél. Pedig ez mégis így igaz: egy értékes dolog teremthet kevésbé értékest, ám azt már sokkal nehezebb megmagyarázni, miként eredményezhet egy hitvány dolog valami nagyszerűt. Igen: a tudat teremti a követ!

Az anyag nem teremt tudatot. Inkább a tudatban van egy elhanyagolhatóan kicsiny folt, az anyag koncepciója. Olyan betegség ez, mint az ekcéma. Az anyagi világ csak egy ekcéma az egészséges szervezeten. Ez a védánta filozófia véleménye. Bámulatos csoda lenne, ha a kő tudatot eredményezhetne, de számunkra sokkal kézenfekvőbb és könnyen kezelhetőbb az a gondolat, hogy a tudat hozta létre a kő koncepcióját. Mindez a tudat síkján zajlik. Számtalan koncepció él a tudatban, melyek közül egy a kő fogalma. Nehézkes, érthetetlen, indokolatlan, sőt, nevetséges az a gondolat, miszerint a kő szüli a tudatot. Inkább fordítva, a tudat eredménye a kő, akár Berkeley elméletében, aki azt mondta, hogy a világ van az elmében, s nem az elme a világban.

“A tudományos ismeretek közel sem objektív tények és elfogulatlan megfigyelések hermetikus körülmények között sarjadzó, emberi kéz és elme érintésétől mentes halmaza, mint gondolnánk. Alaposabban megvizsgálva – írja Paul Feyerabend – be kell lássuk, hogy a tudomány nem ismer puszta tényeket, mert minden ismeretet, amelyhez hozzájutunk, egy bizonyos szemszögből vizsgálunk. A tények a történelem köntösében, a kontextus árnyalataiban tűnnek föl. A tudomány inkább folytonos vita, semmint az igazság megállapítása, kijelentése. Vagyis a »tudományos módszer« nem is annyira tudományos… A tudomány szeme előtt ott van az elfogultság lencséje. Az emberi felfogásba beépült elfogultság vitathatatlanul gátolja a tudományos objektivitást. Thomas Kuhn, a MIT tudománytörténésze szerint a tudományos kutatás nem más, mint a természet buzgó belegyömöszölése a hivatásos oktatási rendszer nyújtotta elméleti skatulyákba.

Mindent a tudat hoz létre. A tudat örök, ez a világ viszont nem az. Időleges termék ez, s a mulandó kavics nem szülhet örök tudatot. A tiszta tudat örök tényező, nem termék, hanem teremtő tényező. A lélek érdeklődéssel, akarattal van felruházva, míg egy kavicsnak nincs érdeklődése, terve, feladata, semmi efféle. Mégis van egy mindent átható terv és cél, ezért egy képességeiben és tulajdonságaiban is korlátozott dolog nem lehet a végső ok. A mindenség oka csakis egy határtalan tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező szubjektum lehet. Sokkal észszerűbb ez a gondolat, amit a tudománynak is el kell ismernie, ha egyesülni akar a filozófiával.”

Kelet misztikájának és nyugat fizikájának harmóniája így teszi a tudatot a valóság alapjává.

Michael Dolan

1996/23