Élet az anyaméhben – A tudatosság nyomában

Az emberi lét két kapuján – a születésen és a halálon – túli valóság felfedezése nélkül megérthetjük-e jelen életünk valóságát? A gyermek a legfőbb kincsem – így érez minden szülő, még ma is, amikor a családi értékek mind jobban háttérbe szorulnak a személyes karrierrel szemben. Ismerjük őt? Tudjuk mit érez a kis jövevény? Az újszülött tudati fejlődéséről viszonylag sokat tudunk már, kilenc hónapos méhen belüli élete azonban a titokzatosság és az ellenmondások ködébe vész. Nem tudjuk egyértelműen meghatározni, mikor kezdődik a magzat élete, s azt sem tudjuk pontosan, mit él át a magzat anyja méhében.


Viták gyújtópontjában

E kérdésről sokan értekeztek már, s leghangosabban talán az anyagelvű tudományos kutatók hangja hallatszik. A laborkörülmények ellenőrizhető viszonyai között folytatott kísérletek egzaktnak tűnő számai miatt bizalommal fogadják a tudósok megállapításait, akik azokat az anyagi feltételeket szeretnék meghatározni, melyek az élet keletkezésében közrejátszottak. Az anyaméhen belüli fejlődésről is közölték elméleteiket, amik részletesen leírják e fejlődés biológiai történéseit, s melyben az embriót általában tudattalan szövettenyészetnek ábrázolják. Ez a látszólag tárgyilagos felfogás azonban embertelen célokat szolgál ki: a magzat megsemmisíthetőségének jogosságát támasztja alá.(1)

A másik oldalon a teista nézet áll. A hívők szerint az élet a fogamzás pillanatában kezdődik, és számukra az élet megmagyarázhatatlan csoda, Isten lehelete. Az átlagember pedig – tudathasadásos módon – a vallásos érzelmekkel rokonszenvez, mégis a tudományos világnézet szerint cselekszik.

A szentéletű bölcsek már rég megfogalmazták racionális, mégis lelki töltésű, határozott véleményüket az élet eredetét és az anyaméhen belüli élet kérdését illetően. Általánosságban elmondhatjuk, hogy eszerint nem az anyagi körülmények teremtik az életet, hanem maga az élet, a tudat hoz létre bizonyos anyagi feltételeket. Vagyis az élet eredendően létezik, mindig és mindenhol ott van. A Nobel-díjas biológus, George Wald, az élet természetét kutatva bevallotta, mennyire zavarba ejtette univerzumunk “élet-barát” mivolta, miközben a tudomány az életet véletlennek tekinti. Később, miután megismerte a keleti miszticizmus gondolatait, sikerült megtalálnia a hiányzó láncszemet: az univerzum azért olyan kedvező hely az élet számára, mert a tudat kezdettől fogva kíséri a világegyetem fejlődését.

A keleti bölcselet alapján nagyobb biztonsággal, s merőben új megközelítésben határozható meg a magzat életének kezdete. Sőt, a misztikusoknak a méhen belüli életről alkotott felfogása olyan távlatokat nyit, amire a szülést megelőző időszak pszichológiájában is tekintettel kell lenni.

Titokzatos kapcsolat

A szülők körében újabban népszerűvé vált a magzattal folytatott beszélgetés, bár ennek eszközei még meglehetősen primitívek. Jó példa erre a pregafon, ami a magzati kommunikációt van hivatva megkönnyíteni. A pregafon segítségével a magzat hallhatja a szülők által keltett zajokat, s a szülők is hallhatják születendő gyermekük hangját. Ezt az eszközt használva azonban eleve feltételezzük, hogy a magzat tudata meglehetősen fejletlen, az újszülötteknél primitívebb. E felfogás szerint nem sok mondanivalónk lehet a magzatnak, még akkor sem, ha a kommunikáció eszközeit sikerül is fejlesztenünk.

Dr. Thomas Verny A magzat titkos élete című híres könyvében felsorakoztatja érveit annak igazolására, hogy a magzat szubtilis módon érzékeli a külvilág eseményeit, bár szerinte a magzat a tudatfejlődés alacsony fokán áll. Példáinak némelyike ugyanakkor egészen másról tanúskodik. Megemlíti például Boris Brott esetét, aki a kanadai Hamilton filharmonikus zenekarának karmestere, és egyes darabok csellószólamait már az anyaméhben elsajátította. Először valami misztikus képességet sejtett magában, mivel az először hallott darabok némelyikének gordonkaszólamát eleve felismerte. Ám hamarosan megoldódott a rejtély, amikor kiderült, hogy édesanyja, lelkes csellista lévén, terhessége alatt gyakran játszotta a szóban forgó zenedarabokat. A gordonkázás elsajátításához természetesen jóval magasabb szintű megértés kell, mint az újszülötté, de ez is alátámasztja azok véleményét, akik a magzat tudatát sokkal fejlettebbnek tartják, mint azt általában hisszük.

A születést megelőző pszichológia tudományos körökben is egyre nagyobb elismerésnek örvend, s ez a magzat méhen belüli tudatosságát igazoló adatok sokasodásának köszönhető. Ezek a tanulmányok kétségbe vonják azt a freudi nézetet, hogy a személyiség csupán a második életév elteltével kezd kifejlődni. Talán igaz tehát, hogy a magzat személyisége már az anyaméhben formálódni kezd. Ezzel kapcsolatban sokan azt tanítják, hogy az anyagi személyiség kikristályosodásával párhuzamosan általában visszaszorul a lelki érzékenység. Egyes tradíciók szerint a születés traumája teljességgel elnyomja a lelki tudatosságot. S ha a szülők lelkileg nem állnak magas szinten, egocentrikus nevelési módszereik e tudatosság megmaradt szikráit is kioltják: gyermekeiket arra nevelik, hogy saját magukat tekintsék a világ közepének, mert az egocentrikus szülő saját anyagi énjének kiterjedését látja gyermekében.

A tudatos embrió

Mire taníthat bennünket egy magzat? Létezik-e olyan pillanat, amikor a még meg nem született gyermek emelkedett szellemi szintet, a tudatosság fejlett fokát tapasztalja? Igor Csarkrovoszkij orosz biológus, a vízben történő szülés szakértője, határozottan állítja, hogy a születés traumájának enyhítése hozzájárulhat bizonyos parapszichológiai képességek kibontakozásához. Véleménye szerint a nehéz szülés roncsolja a paraképességekhez szükséges finomabb agyfunkciókat. Nem kizárt a parapszichológiai képességek, illetve a fejlett tudat megléte az anyaméhben, amit esetleg éppen a születés sokkja következtében veszít el a magzat.

A magzati lét tudatosságát már az ősi szanszkrt írásművek is ismerték. Leírásuk szerint az élőlény a születést megelőzően elgondolkodhat az élet értelméről. Ám ahogy közeledik a külvilágba vezető kapuhoz, hatalmába keríti a karmája, az előző életek cselekedeteinek visszahatása, s lelki értelme szertefoszlik. Ezt a magasabb tudatosságot azonban állandó jelleggel is vissza lehet szerezni, ha az ember az élete folyamán tudatosan igyekszik kibontakoztatni lelki értelmét, ami nem könnyű feladat, különösen a jelen társadalmi körülmények között.

A ma tudósa könnyű szívvel hajítja félre az ősi könyveket, mint ósdi vallásos irományokat. A vallás kifejezés, amin általában a meggyőződésbeli különbségeket értjük, – ebben a jelentésében – meglehetősen újkeletű. Hajdanán e művek szerzői nem ilyesfajta vallást műveltek, hanem a létezés természetét kutatták, a létezését, aminek pszichikai és lelki dimenzióit is ismerték. Ezek a misztikusok nem holmi vasárnapi templomjárók, de nem is az állami laboratóriumok tudást feszegető kutatói voltak. Lenyűgöző egységességet képviselő spirituális tudósok voltak, akik nem bonyolódtak bele a békeharc és a fegyverkutatás ellentmondásaiba. Az élet értelméről és céljáról alkotott véleményük ezért méltó az elfogulatlan megfontolásra.

Az egyik ismert beszámoló a magzat létről a Bhágavata-puránában található, amely a méhen belüli életet illetően nem fest túlságosan hízelgő képet. Megjegyzéseinek többsége ugyan párhuzamba állítható a modern tudomány tapasztalataival, de három ponton lényegesen különbözik azoktól.

Az első a tudat megjelenésével kapcsolatos, ugyanis azt olvashatjuk, hogy a tudatot a spermium hordozza, így teremtve meg a sajátos, karma által meghatározott test kifejlődésének lehetőségét a petesejttel való találkozása után.

A második eltérés a hangsúlykülönbségben rejlik. Sokkal inkább az események filozófiai jelentőségét és következményeit emelik ki, s nem egyszerű mechanikus esetleírást nyújtanak. A magzat nyomorult helyzetét oly módon tárgyalják, hogy az ember komolyan elgondolkozzék a születés veszélyei felől. A születést általában pozitív fényben, mint egy csodálatos eseményt tüntetik fel, pedig a szülés során szinte minden asszony megfogadja, hogy soha többé nem hoz világra gyermeket. Az említett írásoknak a méhen belüli életről szóló beszámolóját olvasva minden józan ember megállapíthatja, hogy a megszületés legalább olyan fájdalmas (ha nem fájdalmasabb), mint a szülés.

A magzat lelki tusája

A Bhágavata-purána szerint a magzat szinte elviselhetetlen kínokat él át az anyaméhben, a terhesség utolsó hónapjaiban azonban megváltozik a helyzet. Ez a tudományos állásponttól való harmadik eltérés. A terhesség hetedik hónapját követően, ahogy a magzat fejjel lefelé az élet kapujához közeledik, filmként peregnek le előtte előző életeinek emlékképei, emlékeztetve sok-sok születésének és halálának, betegségeinek és öregségeinek minden gyötrelmére. Ilyenkor az embrió tudatában igen élesen fogalmazódik meg az emberi élet célja, a születések és halálok végtelennek tűnő körének megszakítása és az Istenhez fűződő kapcsolat felélesztése. S mit tesz ekkor az élőlény? Meglepő a válasz: fohászkodni kezd, csakhogy ne kelljen megszületnie. Ha már az anyaméh is ennyi szenvedést rejt magában, milyen rossz lehet akkor az élet?

Relatíve nem is olyan rossz. Sőt, a méhen belüli helyzethez viszonyítva egész kellemes. A Bhágavata-purána mindezzel arra igyekszik rámutatni, hogy az élőlény előtt egy pillanatra feltárul a lehetőség, hogy más szemszögből vizsgálja világunkat és anyagi létünket, méghozzá olyan perspektívából, melynek előterében az élet örökérvényű törvényei állnak. Hányszor hallottuk már, hogy egyszer mindenkinek eljő az utolsó órája, s távozáskor semmit sem vihetünk magunkkal. Ez a természet törvénye, ami minden emberre egyformán érvényes.

Nem éppen boldogító olyasvalamiért élni, ami előzetes figyelmeztetés nélkül, hirtelen véget ér. Ha az ember értelmét a jóság jellemzi – szemben a szenvedély és a tudatlanság befolyásával, melyek az Istennel közösen teremtett világunkat sajnálatos módon uralják –, akkor az ember képtelen elviselni a mulandó világba rekesztett élet gondolatát. A jóság ereje által motivált értelem komoly, maradandó értékek felkutatására ösztönzi az embert. A szenvedély vezérelte értelem sokféle kényelmi eszköz megteremtésére sarkall, amelyek többsége kellemetlenséget okoz másoknak, hosszú távon pedig mindenkinek. A tudatlanság által befolyásolt értelem pedig a mámor, az ostobaság és a tunyaság felé viszi az embert. A szenvedély és tudatlanság kombinációja akár aktívvá is tehet, de a törekvés iránya helytelen dolgok megszerzésére ösztönöz minket, nem nemesebb eszmények elérésére – mai világunkban ezt tapasztalhatjuk. Az ősi írások szerzői épp e helyzet kialakulását magyarázzák.

A lelki parázs élesztése

Ha a jóság vezérelte tiszta pillanat elérkezik a magzat életében, elviselhetővé teszi a méhen belüli állapotokat, máskülönben a tűrhetetlen körülmények gyakorlatilag öntudatlanná tennék az élőlényt. A megszületés után az érzéki tapasztalatok azonban a testi önazonosítást erősítik meg.

Aki képes felidézni a lelki tudatosság világosságát, az mindenképp szeretné elkerülni az önámítás csapdáját, ami újabb születésekre kényszerítené. Legtöbbünk ezt az emelkedett tudatállapotot nem tudta megőrizni, s a születés traumája folytán mindent elfeledtünk, még azt is, amit az anyaméhben átéltünk. S néha olyannyira elrugaszkodunk a valóságtól, hogy a magzat élő, tudatos mivoltát is tagadjuk.

Mit tehetünk? Javasolhatjuk a simább, kevesebb károsodást okozó szülést(2), de ennél sokkal többről van szó. Tudatosan kutassuk a születés, az élet, sőt, a halál rejtett szépségét! Ez a csoda a lelki értékekre tudatosan törekvők s nem a vallási rítusok szűk látókörű követői előtt tárul fel. Ha a születés esélyt ad az anyaméhben megtapasztalt tiszta tudatállapot állandósítására, akkor az élet a halál legyőzésének lehetőségét hordozza magában. Sőt, ebben az értelemben a halál csupán könnyű sóhaj, s a félelem semmivé foszlik.

A huszonegyedik századhoz közeledve az emberiségnek – minden tudományos eredményével együtt – irányt kell változtatnia. Itt az ideje, hogy a születést kívánatos és valóban gyönyörteli élménnyé változtassuk azáltal, hogy az anyagelvű tudományosságtól és a vallási dogmáktól egyaránt mentesen az életet azzá tesszük, aminek lennie kell.

Jegyzetek:

1. Az abortuszok száma ma is rendkívül magas, gyakorlatilag minden második terhesség a magzati lét elvételével ér véget. 1997-ben is több mint hetvenötezer abortuszt hajtottak végre hazánkban. E témáról részletes adatokkal a Kagylókürt 6. számában olvashat tanulmányt.

2. Az otthoni szülésről a Kagylókürt 16. számában közöltünk anyagot.

Thomas Beaudry

1998/26.