Mese a hangyáról
A hangya nem lát, csak egy emberarasznyira.
Tavasz volt Rómában. A nap megmelegítette a falak déli oldalát. A kertekben piroslott a mandulafa virága. A bogarak előjöttek a föld alól.
Szent Péter temploma alján hangyanép nyüzsgött ki egy földalatti repedésből: apró fekete hangyák, amilyen legtöbb van a világon.
Egyik csoport, a másik után jött. Ásítoztak, nyújtózkodtak. Némelyek megálltak a napfényben és melegítették a hátukat. Mások vidáman beszélgetve haladtak tovább a verőfényben.
– Új korszak virradt reánk, – mondotta az egyik. – Itt telepedjünk meg e meleg kősziklák között. Itt a mi nemzetségünknek a legalkalmasabb ország.
Az öregek bágyadtak voltak a téli nagy alvástól. Szemük még nem szokta meg az erős napfényt.
Azonban a fiatalok vígan mászkáltak ide–oda.
– Gyerünk fel a magasba! – mondotta egy fiatal hangya, akit az életerő a legjobban mozgatott.
És megindult fölfelé az alapkövön.
Mikor a nagy márványnak a felső széléhez érkezett, elcsodálkozott az egyenes vonalon.
– Lelkemre mondom, – kiáltott a társainak, – ezt a kősziklát nem a természet alkotta!
Azok is odaérkeztek és bámulva vizsgálták a nagy márványkocka egyenes vonalát, s a másik márványt, amely ezen feküdt.
– Valóban, – mondották, – a véletlenség nem alkot kőben ily hosszú egyenes vonalat.
A tudás vágya további vizsgálódásra indította őket. Ismét új meg új négyszögletű követ találtak.
– Ez a végtelen magasság rakva van! – mondotta az egyik. – De ki rakhatta? Mért rakhatta? Micsoda őrült gondolat ekkora köveket egymásra rakni, holott a természet maga nyit repedéseket, amelyekben mindenki meghúzódhatik.
– Céltalan alkotás, – mondotta a másik a fejét rázva.
– De csak láthatnánk, hogy hol a vége!
– Végtelen ez, – mondotta ismét a másik.
Új hangyák jöttek és résztvettek a vitában.
– Az igaz, hogy csodálatos kőhalmazat, – szólt egy fiatal, – de hogyan keletkezhetett volna másképpen, mint a természet játékából!
– De hátha van nálunknál nagyobb hangya is, – vélte egy gondolkodó. – Hátha van akkora, hogy milliószorta nagyobb, erősebb és eszesebb, mint mink vagyunk!
A hangyák kinevették.
A hangya nem lát, csak egy emberarasznyira.
Az ember nem lát, csak egy istenarasznyira.
1998/27.
