Játsszunk teremtősdit!?

Rovarölő mérget termelő szója, világító egér, sokszorosított bárány… Az ember csak kapkodja a fejét a génmanipulációval létrehozott újdonságok hallatán. Tudjuk, manapság gyorsan változik körülöttünk minden: a kenyér ára, az országhatárok… de hogy még az állatok, a növények is?
Mi a géntechnológia?
A génsebészet, tudományos nevén rekombináns DNS-technika az az eljárás, melynek során idegen géneket ültetnek be egy szervezetbe, hogy ily módon új tulajdonságokkal rendelkező egyedeket hozzanak létre.

A tudósok alig több mint két évtizede kezdtek el foglalkozni génmanipulációval. Ezt az új eszközt a gyógyászatban kívánták használni, illetve gazdasági hasznot reméltek tőle. Ma már világszerte folynak géntechnológiai kutatások, melyek eredményeiről csak részinformációink lehetnek, hiszen a kísérletek nagy része a színfalak mögött zajlik.

A növénytermesztés terén a kártevőkkel és a gyomirtókkal szembeni ellenállóképesség, a hosszú eltarthatóság és a nagy terméshozam elérése voltak a kísérletek céljai. Az amerikai Calgane vállalat például olyan paradicsomot kísérletezett ki, amelyik akár hónapokon keresztül is eláll az áruházak polcain a frissesség hatását keltve. A Monsanto petúniából, baktériumokból és vírusokból származó géneket tartalmazó szóját dobott a piacra, amely így ellenáll a szintén általa gyártott, s a legtöbb növényre erősen mérgező gyomirtónak. A francia Rhone-Poulenc vegyipari konszern próbaidőre megkezdte a Bromoxynil nevű – erősen mérgező, s fejlődési rendellenességet, rákot okozó – gyomirtóval szemben ellenálló génmanipulált gyapot termesztését.

Egy sok hernyófaj számára mérgező baktérium, a Bacillus thuringiensis génjét már többféle haszonnövény genetikai anyagába sikerült beplántálni: kukoricába, burgonyába és gyapotba, melyeket már forgalmaznak is. Világszerte emberi géneket ültettek át lazacba, pisztrángba, kecskébe, birkába, rizsbe és dohányba. Házityúk és molylepke génjeit ültették át burgonyába, egér génjeit dohányba, baktérium- és vírusgéneket uborkába, burgonyába, paradicsomba és kukoricába.

Magyarországon ötféle “génátültetett” terménnyel folytatnak szabadföldi kísérleteket – burgonyával, dohánnyal, kukoricával, repcével és lucernával –, hogy a vegyszerekkel szembeni ellenállóképességüket vizsgálják.
Veszélyes újítások
Nem sokat tudunk azonban arról, hogy a genetikailag manipulált élőlények elterjedése milyen veszélyeket rejt magában. A tudósok igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt, de gondoljunk csak arra, hogy mennyit beszéltek az atom megbízhatóságáról, s mégis hány tragédia történt. A génmanipulált élőlények, ha egyszer kijutnak a szabadba, ellenőrizhetetlenül szaporodnak tovább, s ki tudja, hogyan borítják fel a biológiai egyensúlyt.

A természetben eddig nem történt génkeveredés, a génmanipulációval azonban átszakítják a fajok közötti gátakat, s ez spontán reakciókat is magával hozhat. A beavatkozás nélküli génkeveredés gondolata kétségkívül rémisztő képet vetít elénk.

A génmanipulációs eljárások során a kívánt géneket speciális genetikai elemek, ún. vektorok segítségével viszik be a sejtekbe. Ezek a vektorok általában vírusokból vagy (gyakran kórokozó) baktériumokból nyert gének és az antibiotikumokkal való ellenállásért felelős tulajdonsághordozók mozaikjai, amelyeket kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy képesek legyenek a fajhatárok áttörésére. A genetika legújabb eredményeinek fényében ez számos veszélyt hordoz magában. A bevitt genetikai elemek beépülnek a génállományba, s alkalmasak a kiválásra, a sejten belüli megsokszorozódásra és egyéb műveletekre. A beépített gének így átkerülhetnek rokon és nem rokon fajokba, például új, szuperellenálló gyomok születését eredményezve.

Génátadás és rekombináció révén új kórokozók, illetve antibiotikum-rezisztens törzsek is létrejöhetnek. Ezeknek a talajban és a vizekben élő baktériumok kiváló szaporodási lehetőséget kínálnak. A vektorok géneket adhatnak át a manipulált élelmiszereket fogyasztók sejtjeinek, megzavarva azok működését, ami rákot és más megbetegedéseket okozhat. A befogadó szervezet és a bevitt gének kölcsönhatása toxikus vagy allergizáló hatású is lehet. Az antibiotikum-rezisztens baktériumok és vírusok új, veszélyes járványokat okozhatnak. S mivel a genetikai szennyezés – a vegyitől eltérően – önmegújító, sokszorozódó, ha már egyszer a folyamat megindult, nincs mód megállítására vagy visszahívására.
Génmanipulált élelmiszereink
A génmanipuláció veszélyeit látva nem csoda, hogy sokan tiltakoznak a génmanipulált élelmiszerek előállítása és piacra dobása ellen. Az Egyesült Államokban már a gazdasági hatását is érezteti a Monsanto cég által kifejlesztett génmanipulált “Roundup Ready” szója. Egyre több gabonakereskedő szakítja meg kapcsolatait a gabonakartellekkel és rendel bizonyítottan nem génmanipulált szóját európai és amerikai vásárlói részére.

Az EuroCommerce, az EU élelmiszer-nagykereskedőinek és forgalmazóinak egyharmadát képviselő szervezet titkára kijelentette, el fogják utasítani az Egyesült Államokból jelöletlenül érkező “Roundup Ready” szóját. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az EuroCommerce jó néhány jelentősebb tagja csak abban az esetben fog amerikai szóját vásárolni, ha bizonyítják annak nem génmanipulált állományból való származását.

Az Egyesült Államok szójatermelésének körülbelül 40%-a kerül kivitelre. A tavalyi termés 1-2%-a génmanipulált, s az idei évre e mennyiség megtízszereződését jósolják. Az amerikai szója lassan világméretűre növekvő bojkottja miatt az USA mezőgazdasági minisztériuma is kénytelen volt riadót fújni.

A legtöbb nyugat-európai országban a lakosság túlnyomó része hevesen tiltakozik a génmanipulált élelmiszerek kereskedelmi forgalma ellen. Dániában például a Gallup felmérése szerint a megkérdezettek 68%-a szerint be kellene tiltani a génmanipulált élelmiszereket, s 95 százalékuk kívánja címkézésüket. 1996 októberében sokszáz nyugati környezet- és fogyasztóvédelmi szervezet indított bojkottot a génmanipulált élelmiszerek ellen. A bojkott elsődleges célpontjává a Monsanto “Roundup Ready” szójája és a svájci Ciba-Geigy vállalat “Maximizer” kukoricája váltak. A szója és a kukorica alapélelmiszerek, amelyek nagyon sokféle élelmiszerben megtalálhatók. A szójalecitin élelmiszeripari alkalmazása különösen széles körű: a csokoládéktól kezdve a multivitamin tablettákon keresztül a csirkelevesig a legkülönbözőbb készítményekben fellelhető.

Sajnos Kelet-Európában még nem figyelnek kellőképpen a génmanipulált élelmiszerek megjelenésére, így félő, hogy a Nyugat-Európában elutasított termékek végül is nálunk találnak piacra. Azok a cégek – mint például a Nestlé –, amelyek Nyugaton már ígéretet tettek, hogy nem használnak génmanipulált alapanyagokat, Magyarországon még semmi megkötést nem vállaltak. Nem tudhatjuk, vannak-e már áruházaink polcain génmanipulált alapanyagokat tartalmazó termékek, valószínűleg igen. Az viszont tény, hogy Magyarország már ez év első három hónapjában tízezer tonna állati takarmányként felhasználható szóját importált az Egyesült Államoktól, amelynek egy-két százaléka minden bizonnyal génmanipulált, ez az arány azóta jócskán megemelkedhetett.

A magyar környezetvédelmi szervezetek aggodalmukat fejezik ki a génmanipulált élelmiszerek kereskedelmi forgalomba kerülésével kapcsolatban, s azt is helytelenítik, hogy Magyarországon – elsősorban külföldi megbízásoknak eleget téve – szintén folytatnak génmanipulációs kísérleteket. A génmanipulált élelmiszerek termelése azonban, mint a szója esetében az Egyesült Államokat, minket is kizárhat a világpiacról. Már jól látható az a tendencia, hogy a génmanipulált termékektől való félelem világszerte tovább növeli a biotermékek népszerűségét. Inkább a biogazdálkodás felé kellene fordítanunk a figyelmünket, a kétes sikerű, veszélyes és garantáltan népszerűtlen genetikai kísérletezés helyett.
Állati találmányok
Az állatokon folytatott génmanipulációs kísérletek célja egyes betegségek megakadályozása, valamint az állattenyésztésben a hús és a tej mennyiségének növelése.

Lengyelországban pontyokba emberi növekedésért felelős géneket ültettek, így meggyorsították a fejlődésüket, de eltorzult a formájuk, és érzékenyebbek a természetes pontyoknál. A génmanipulált pisztrángok pedig jobban bírják a hideget, és tízszer olyan gyorsan nőnek, mint a hagyományosak.

Sertésekbe is ültettek már emberi növekedési géneket, amelyek segítségével azok is gyorsabban nőttek , viszont ízületi fájdalmaik vannak, gyengén látnak, depressziósak és fokozottan érzékenyek a betegségekre. Szarvasmarhákba pedig tejelválasztást serkentő hormon génjét ültették a nagyobb tejhozam elérése érdekében.

Egy sor etikai kérdés vetődik fel: szabad-e ilyen fájdalmaknak kitennünk az állatokat, csak az anyagi haszon növelése érdekében? Szabad-e csupán tárgyaknak vagy élelmiszer-alapanyagnak tekintenünk őket? Az intenzív állattartás során már nagyon sok mindent elvett az emberiség az állatoktól: a természetes közegüket, a mozgáslehetőséget, a többi állattal, a kicsinyeikkel való kapcsolatukat, a természetes halált… Most pedig arra készül, hogy elvegye tőlük biológiai azonosságukat.
Istent játszunk?
“… látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó” – mondá a Biblia. Aztán jött az ember, s úgy látá, hogy amit Isten teremtett, mégsem maga a tökély, legalábbis a saját szempontjából, no de sebaj, ő majd kijavítja a hibákat.

Az ember már régóta próbálja “javítgatni” a teremtett világot, de valahogy mindig visszájára sül el a dolog. Pusztító jegesárral borítják el a környéket a kiegyenesített folyók, a műtrágyázott területeken több ugyan a termés, viszont elnitrátosodnak a kutak, sosem volt annyi kártevő, mint amióta rovarölő szereket használnak, az atomerőművek pedig néha nagyobb katasztrófát okoznak, mint a legborzasztóbb földrengés. Most pedig új élőlények létrehozásán kezdünk el buzgólkodni, hátha ezúttal sikerünk lesz.

Egy-két évtizeddel ezelőtt, a Mézga család egyik epizódjában láthattuk, hová fajult a “köbükitől” kapott csodaszerrel történt növénynövesztő kísérlet: a növények valóban megnőttek, viszont a kukacok, sáskák, szúnyogok is. A helikopter méretű rovarok nagyobb bajt okoztak, mint amennyi hasznot hoztak a hatalmas – s így a szomszédénál sokkal nagyobb – gyümölcsök. A kedvelt rajzfilmsorozat görbetükröt tartott a nézők elé, megmutatva, milyen nagy bajba sodorhatnak minket a gyengéink, a kapzsiságunk.

Milyen motivációk hajtják az embert, hogy génmanipulációval foglalkozzon? Van, akit a tudásvágy sarkall, s talán olyan is akad, aki az emberiség élelmezési gondjainak megoldását szeretné megtalálni. Sokat a szakmai presztízs hajt, de a legtöbben anyagi hasznot remélnek.

Az élelmezési gondok megoldására már sokféle csodaszert kitaláltak: a nagyüzemi gazdálkodást, a vegyszereket, a növényhibrideket, de amióta ezeket alkalmazzák, fokozatosan növekszik az éhezők száma a Földön. A tudás önmagában sohasem elég. Ahhoz, hogy egy találmány valóban hasznára váljon az emberiségnek, tudnunk kell, mikor, hol és hogyan alkalmazzuk, és fontos, hogy a hatalmon lévők ne a saját anyagi helyzetük és pozíciójuk javítására, hanem valóban a rászorulók érdekében használják fel azt. A megfelelő mentalitás, az igazságosabb, emberségesebb elosztás újabb mezőgazdasági találmányok nélkül is megoldhatná a világélelmezési gondokat.

A génmanipuláció mezőgazdasági alkalmazásának egyik fontos célja a monokultúrás termelés fenntarthatóvá tétele. Ez a termelési mód töméntelen és egyre növekvő mennyiségű rovar- és gyomirtót igényel. Ezért kísérletezték ki a vegyszerekkel szemben ellenálló növényfajtákat, ám ezekben a növényekben a vegyszerek felhalmozódnak, mivel kibírják a vegyszerek túladagolását anélkül, hogy ez észrevehető lenne. Habár a biológiai rovarmérget termelő növények fölöslegessé teszik a vegyszerek használatát, ugyanakkor a vegyszerekre rezisztensekkel együtt megvan az a kockázatuk, hogy beporzás útján átadják különleges tulajdonságukat a nem termesztett rokon fajoknak, kiirthatatlan gyomnövényfajokat hozva létre, felborítva ezzel a biológiai egyensúlyt. Mind több szakember vallja azt, hogy a monokultúrás termelés eleve hibás elgondolásra épülő, túlságosan sérülékeny rendszer, visszásságainak egyetlen hosszú távú megoldása a változatos termelési kultúra visszaállítása.

Az ember a világ megismerésében valójában még gyerekcipőben jár. Néha hallani olyan véleményeket, miszerint csupán egy hajszál választ el minket egy-egy probléma megoldásától, de általában minden új kutatási eredmény újabb kérdések sorát hozza magával. A géntechnológia olyan terület, amelyről még alig tudunk valamit, épp ezért nem csoda, hogy sokak számára félelemkeltő az a vakmerőség, amivel a kutatási eredményeket már most a gyakorlatban alkalmazzák.

A világ összefüggéseit szemléltető szép példázatot, a pillangó-effektust egyre sűrűbben emlegetik az ökológusok és az időjárás jelenségei mögött rejlő kapcsolatokat kutató meteorológusok. Eszerint akár egy pekingi pillangó szárnyának libbenése is hatással lehet New York időjárására. Ehhez képest a génmanipulált élőlények megjelenése nem piciny változás, és nem tudjuk, milyen következményei lehetnek. Igen veszélyes, hogy a kísérletek megrendelői nem foglalkoznak más vonatkozásokkal, csupán azzal, eladhatóbb lesz-e ily módon a paradicsom vagy a kukorica.
A “tökéletes” ember
A növényeken, állatokon végzett génmanipuláció után nyilván az ember is hamarosan sorra kerül. Talán már folynak is ilyen jellegű kísérletek néhány eldugott laboratóriumban a Föld különböző pontjain.

Miért tűnik félelmetesnek a génsebészet gyakorlati alkalmazása emberek esetében? Az első problémás kérdés maga a kísérletezés. Mint tudjuk, a magzat, az embrió nem különbözik az embertől. Csupán némi idő választja el attól, hogy két kezű, két lábú, csillogó szemű fiúvá vagy leánnyá növekedjen. Ezért a magzatokkal való kísérletezés etikus volta igencsak vitatható, még akkor is, ha netán sok ezer magzat élete árán egyes esetekben meg lehetne előzni a Down-kór vagy a nyitott gerinc kialakulását.

A másik kérdéses pont: valójában hasznunkra lenne-e a genetikai hibák kijavítása? Géntechnológiai eszközökkel elméletileg körülbelül négyezer, ma még gyógyíthatatlan betegség kiküszöbölhető lenne. De ez nem okozna osztatlan elégedettséget. Az Egyesült Államokban például a siketek már jelezték, hogy nem örülnének, ha eltűnne a süketség, hiszen vele együtt eltűnne a különleges kultúrájuk és a jelbeszédük is.

A hatalom, a halhatatlanság, a képességeink határának kitolása az ember nagyon régi vágya. Utódaink okosabbak, szebbek, erősebbek lehetnek, mint a többiek – ha a génsebészet jóvoltából felcsillan az emberiség számára egy ilyen lehetőség, bizonyára sokan élnének majd vele. Lesznek, akik valóban megtehetik, de lesznek, akik nem, így a humán génmanipuláció elterjedése valószínűleg a társadalmi egyenlőtlenségek további növekedéséhez vezetne.
Hitler örült volna
A tökéletes rassz megteremtése Hitlernek is nagy vágya volt. Persze, a “tökéletes” szón mindenki mást ért. Ki, avagy milyen testület vállalkozna ma arra, hogy eldöntse, milyen szempontok szerint kellene az embriók genetikai anyagát megváltoztatni ahhoz, hogy tökéletessé váljanak? Békések legyenek vagy erőszakosak? Bölcsek vagy intelligensek?

Hogyan alakulna a viszony a “genetikai elit” és más néprétegek között? Hitler az árja rasszon kívül esőket nem is emberként kezelte. Hogyan bánna a többi emberrel a szuperintelligensek szűk rétege? Meglenne bennük a gondoskodás vágya, a felelősségérzet irántuk, vagy ezek nem olyan tulajdonságok, amelyeket “teremtőik” fontosnak látnak beleültetni genetikai anyagukba? Vagy az egyéni siker, a hatalom elérése, mások legyőzése és kihasználása az a mentalitás, amelyet a gondos szülők vagy más döntéshozók fontosnak találnak?

Egy újabb – génmanipulált? – Hitler kezében elképzelhetetlen hatalmat jelentene a génsebészet alkalmazása. A tökéletes rassz mellé meg tudná teremteni a tökéletes szolgafajt is, amelyből hiányozna a hatalomvágy és a szabadságvágy, képességei nem lennének magasabbak, mint amit a feladatköre megkövetel, és vágyai is csak a felsőbb faj szolgálatára irányulnának; valamint a tökéletes katonai rasszt, melynek fő jellemvonása a halálfélelem hiánya és a feltétlen engedelmesség lenne. A klónozás eszköze lehetővé tenné a legsikerültebb egyedek tetszés szerinti szaporítását annak a kockázata nélkül, hogy a genetikai tulajdonságok az utódokban kevésbé szerencsésen párosulnak.
Dolly és társai
Itt kell hogy tegyünk egy kis kitérőt, hogy szóljunk a klónozásról is. A klónozás során az élőlény egy sejtjéből létrehozhatnak egy teljesen azonos genetikai állománnyal rendelkező egyedet, mintegy reprodukálva azt.

Már évtizedek óta próbálkoznak klónozással. Az első sikert 1952-ben klónozott ebihalak jelentették, de az ebihalak nem fejlődtek békává. Ehhez képest igen nagy eredménynek számít Dolly, az első klónozott birka, amelyik ez év februárjában született Skóciában. Ez az első egészséges klónozott emlős, amely dr. Ian Wilmut nevéhez fűződik.

A kutatás végcélja valójában az, hogy olyan birkákat hozzanak létre, amelyek teje az emberek számára hasznos, kereskedelmi forgalomba bocsátható hormonokat tartalmaz, s ha génmanipulációval egy ilyen birkát létre tudnak hozni, klónozással akarják szaporítani.
Klónozás és etika
A birka klónozásától az ember klónozása talán már csak egy lépésnyire van. Viszont maga Ian Wilmut is óvja az emberiséget attól, hogy ilyesfajta kísérletezésbe kezdjen. Ugyanis Dolly csupán a 277-edik próbálkozásra született meg épen és egészségesen. 276 elpusztult és nyomorék magzat előzte meg őt. Embereknél is hasonló lenne az arány, ha most ilyen kísérletezésbe kezdenének.

Az utca embere is idegenkedik a klónozástól. “Belőlem egy is elég, Adolf Hitlerből pedig az az egy is túl sok volt. Hamarosan 6 milliárdan leszünk a Földön. Miért lenne szükség másodpéldányokra is belőlünk?” – gondolja.

A klónozás eredményeit látva a politikusok is készülnek állást foglalni. Bill Clinton körkérdést intézett a vallási vezetőkhöz a humán klónozás etikai vonzatairól. Mivel a szent könyvekben nemigen található útmutatás a klónozással kapcsolatban, a megkérdezettek az írások szellemét szem előtt tartva válaszoltak.

Gershon Gewitz zsidó rabbi szerint túl sok dolgot nem értünk ezzel kapcsolatban, ezért a klónozás nagyon kockázatos.

John O´Connor római katolikus bíboros így nyilatkozott: “Ellentétben az embernek azzal a jogával, hogy házasságban, a szülők kapcsolata révén születhessen, a klónozással született gyermek a természetes úton születetteknél alacsonyabb szintre, a termék szintjére van lealjasítva.”

Az Egyesült Államok déli részén élő Navajo indiánok szentnek tartják a birkákat, ezért tiltakoztak az állatok megszentségtelenítése ellen.

Abdulaziz Aachedina muszlim tudós, a Virginiai Egyetem orvosetikusa aggódik az emberi kapcsolatoktól független reprodukció hosszú távú hatása miatt. “Képzeljenek el egy világot, ahol nincs szükség házasságra” – érvel.

A hinduk a klónozást a hindu terminusok alapján elemzik, mint a karma, a reinkarnáció, a mindent átható isteni aspektus és a lélek fejlődő természete, s ezeken keresztül vizsgálják, hogy áldást vagy átkot jelent-e a társadalom egésze számára. A megkérdezett vallási vezetők egyöntetűen szükségesnek tartják a klónozás szigorú szabályozását.

Az egyik hindu alaptétel a lélek örökléte. A tudósok a klónozás során nem teremtenek lelket, csak testet, amelyet a lélek elfoglalhat. Felvetődik a kérdés: milyen lélek fogja elfogadni az ilyen különös módon létrehozott testet? Chakrapani Ullal szerint a házasság szentsége biztosítja az emelkedett lelkek születését, és attól tart, a klónozással született emberek élete valószínűleg problémákkal teli lesz. Ezzel szemben olyan vélemények is vannak, miszerint a szenvedély nélküli nemzés éppen a szenvedélyek szintjén felül lévő lelket vonz majd magához.

Mások arra hívják fel a figyelmünket, mik a mozgatórugók, bármibe is fogjon az ember, a legfontosabb, hogy mi az indítéka, mi a szándéka. Ha a tudósok a Legfelsőbb szolgálata érdekében foglalkoznak ezzel a témával, az mindenképpen áldásos lesz, ha nem, akkor viszont nem válhat az emberiségnek hasznára.

Hasznunkra válna-e a tökéletesség

A “tökéletes” szó értelmezésének különbözőségét már említettük. Könnyen belátható, hogy az egyéni sikerek mindenáron való elérésére “kódolt” genetikai elit megjelenése milyen veszélybe sodorhatja a Földet, hiszen ez a mentalitás – egyre általánosabbá válása révén – már ma is komoly gondokat okoz. Hogyan reménykedjünk benne, hogy az utódokba nem az ilyen normákat akarják majd betáplálni?

Tegyük fel mégis, hogy mire ez a lehetőség valamiképpen adott lesz, felnő hozzá az emberiség is, és igyekszik majd bölcsen élni vele. Egy hibátlan társadalom képe tárul elénk, ahol csak szép és egészséges emberek vannak, akik száz évig élnek, jól megférnek egymás mellett, s mivel génjeikben hordozzák a táplálék maximális felhasználásának adottságát is, még az éhínség veszélye is elmúlik. Vajon boldoggá tenné ez az embereket? Boldogabbá, mint a maiakat, vagy az előző korok népességét? Vajon örültünk volna-e annak, ha embriókorunkban belekotornak génjeinkbe, és más külsővel, más intelligenciával, más érzelmekkel születünk meg, mint ahogy elrendeltetett? Joga van-e megváltoztatni egy embernek a másik ember sorsát, még akkor is, ha javító szándékkal teszi ezt? Szeretnénk problémamentes életet, ha tudjuk, hogy nekünk nem ezt az életutat kellene végigjárnunk? Hasznára válik-e egy társadalomnak, ha csak a tökéletességet ismeri, a tökéletlenséggel szembeni toleranciát nem? Lesz-e még szeretet, ha nem lesz szükség rá, hogy elnézzük mások tökéletlenségét?

A emberiség fele hisz abban, nem véletlen, milyen tulajdonságokkal születtünk. Ez karmánk eredménye, vallják egyöntetűen a keleti filozófiák különféle ágai. A karmánk nem más, mint az előzetes cselekedeteink visszahatása, amely életeken keresztül elkísér bennünket. A karmánk alapján kapjuk a különféle testi tulajdonságokat és élethelyzeteket is. A karma nem csupán jutalom vagy büntetés, hanem tanulási lehetőség is: a lelki fejlődésünkhöz szükség van bizonyos nehézségek leküzdésére.

Egy nagyon szép, de vak lány azt mondta: “Milyen szerencse, hogy nem látok, hiszen máskülönben a lelki értékek helyett bizonyára a léha szórakozás kötné le figyelmemet.” Bizonyosan jót tennénk hát, ha a saját értékrendünk szerint próbálnánk javítani mások helyzetén, emberi mércék szerint megreparálni Isten művét?

Talán kicsit korainak tűnnek a humán génmanipulációt ilyen mélységben taglaló kérdések, de belátható időn belül aktuálissá válhatnak, ezért jó, ha már most kezdünk gondolkodni rajta, mit szeretnénk: egy “tökéletesített” nemzedéket, vagy pedig egy sokszínű, hibáin keresztül is tanuló, emberi emberiséget?
Epilógus
Mondá Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.

Mondá az Ember: Legyen még világosabb: és lőn atommáglya.

És mondá Isten: Legyen mennyezet a víz fölött, mely elválasztja az eget a vizektől.

És mondá az Ember: Meghódítjuk az eget is: és lőn ózonlyuk.

Azután mondá Isten: Hajtson a föld gyenge, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint.

Azután mondá az Ember: Több termést akarok, és még többet, hogy én legyek a leggazdagabb: és lőn DDT-botrány.

És mondá Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától.

És mondá az Ember: Világítsuk ki az autópályákat is: és lőn energiaválság.

És mondá Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől.

És mondá az Ember: Láttak egy bálnát a közelben. Nosza, szigonyt bele!

Azután mondá Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint.

Azután mondá az Ember: Megváltoztatom az állatokat saját kedvem szerint, hátha még több hasznot húzhatok belőlük. S lőn ló méretű svábbogár.

És mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.

És mondá az Ember: Isten vagyok!

Megbáná az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódik szívében.

De özönvízre már nem volt szükség.
Kun Tímea
1998/25.