A Védánta-szútra első négy verse

Az óind filozófiai irodalomban nem ritka, hogy akár terjedelmes értekezések, nagyszabású kinyilatkoztatások visszavezethetők néhány tömör versre. A sokszor grandiózus mondanivaló e poétikus mag köré rakódik, s a történetek, illusztrációk, magyarázatok újabb és újabb héjak gyanánt ölelik körül ezt a magot. Általában négy vers jelenti ezt a kikristályosító magot, ezek neve csatuhslókí, azaz négy strófa.


Ilyen csatuhslókí köré rendeződik például a Bhagavad-gítá hétszáz verse, de a Bhágavata-purána tizennyolcezer strófája is. Ezekből a magversekből válogatunk e rovatban, előszörre a Védánta-szútra első négy versét. A Védánta-szútra az Upanisad-irodalom titkos tanításainak végső összegzése, par excellence a filozófiai alapmű. Négy fejezetében tisztázza az alapfogalmakat, összeegyeztet és cáfol, fölsorolja a lelki gyakorlatok módszereit s végül az üdvösség témájával foglalkozik. Az első szútrák az értekezés tárgyát, Brahmant, azaz a transzcendens Abszolútat írják körül. Némi magyarázattal is szolgálunk a téma jobb megértése végett.

1.1.1. szútra
athátó brahma-dzsigjásza
atha – most; atah – ezért; brahma-dzsigjásza – Brahman felőli tudakozódás

Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől.

1.1.2. szútra
dzsanmádhjaszja jatah
dzsanma – születés; ádi – és a többi (fennmaradás, ill. megsemmisülés); aszja – ezé (az univerzumé); jatah – akiből

(Brahman) az, akiből az univerzum teremtése, fenntartása és megsemmisülése (származik).

1.1.3. szútra
sásztra jónitvát
sásztra – írás, kinyilatkoztatás, Upanisad; jónitvát – mert az az eredet, vagy bizonyíték (jóni – eredetileg anyaméh – itt egy dolog ismeretének a forrását jelenti)

(Brahman létezését nem lehet kikövetkeztetni), mert Őt csak az Írások révén lehet megérteni.

1.1.4. szútra
tat tu szamanvaját
tat – az (a tény, miszerint a tudás legfőbb tárgya az összes Védában Visnu); tu – de, ám (kételyt eloszlató szócska); szamanvaját – egyeztetés által, helyes tárgyalás és értelmezés révén

(Mégis Visnu az összes Véda témája), mivel ez a szövegek helytálló értelmezése.

Megvilágítás, támpontok az értelmezéshez

A téma a transzcendens, Brahman, Isten, az Abszolútum, a végtelen, ami szóval kifejezhetetlen, ésszel fölfoghatatlan. A Védánta-szútrák mégis Brahmant írják körül, s az első, invokatív szútra Brahman megismerésének fontosságára hívja fel a figyelmet. A világon mindennek megvan az ésszerű rendeltetése, így az emberi életnek is. Ez pedig nem más, mint a lelki tudakozódás, Brahman kutatása. Ezért tekintik az élet tökéletességének a lelki kutatást, s valójában ezt tartják igazán emberhez méltó életnek. Nagyságrendi különbség van a világi életcélok és a lelki eszmények között. Ez természetesen nem az erkölcsi felelősség – mint morális lét, hazafiság, jóság, szeretet stb. – értékének kétségbe vonását jelenti, hanem egy olyan egyetemes cél felmutatását, amely abszolút természeténél fogva egyaránt vonatkozik minden élőlényre, a világ bármely táján.

A második szútra definiálja Brahmant, mint a mindenség forrását. A mindenség anyagi megnyilvánulásának három fázisa ismeretes: a teremtés, fenntartás és a megsemmisülés, pontosabban a kiterjedt anyagi megnyilvánulás visszarendeződése a meg nem nyilvánult ősállapotba. A szanszkrt filozófiai nyelvhasználat egyik jellemzője az “egyebek” (ádi) kifejezés alkalmazása, mellyel elkerülik a hosszas felsorolásokat, viszont az adott szövegrész értelmezéséhez szükséges a megfelelő tárgyi ismeret. Itt a “keletkezés és egyebek” (dzsanma ádi) kifejezés szerepel, így értelemszerűen a megnyilvánulás további fázisairól – fennmaradás és elmúlás – van szó. A tétel szerint az anyagi világ isteni eredetű. Számtalan féle értelmezés kapcsolódik ehhez a gondolathoz, az anyagi világ valósságát kétségbe vonó monista elmélettől kezdve a dialektikus azonosság-különbözőség tanáig, mely szerint Brahman valós és az anyagi világ is az, mert okozata Brahannak, s az eredet folytán azonos is vele, ugyanakkor elkülönült energia lévén különbözik is attól. A szútra határozottan kettősséget tesz: ezé – abból, vagyis a megnyilvánult világ (teremtése stb.) Brahmanból fakad. Ez a világ mégsem azonos Brahmannal, ezért a világ ismerete még nem Brahman ismerete, ellenben Brahman ismerete egyúttal a világ ismeretét is jelenti. Jóllehet Brahman túl van a tapasztalati észlelésen (tőle a szó s a gondolat visszafordul), mégsem megismerhetetlen: a kinyilatkoztatás a megismerésének forrása. A kinyilatkoztatást transzcendens hangvibrációnak (sabda-brahman) tekintik, amely átjárhatóságot biztosít a durva anyagi szféra és az isteni dimenziók között – ezáltal válik megismerhetővé Brahman.

A következő szútrában ismét csak egy utaló szócska jelöl egy tételt, miszerint a Véda-kinyilatkoztatás tárgya mindvégig Visnu – mert ez a helyes értelmezés. Az exegézis, az írásértelmezés roppant fontos a hindu bölcseletben, hiszen a kinyilatkoztatás mintegy kulcsszavakat tartalmaz, melyeket az egyes iskolák a maguk látása szerint értelmeznek. Ugyanabból a földből különböző színű virágok nőnek, s ugyanabból a szövegből más-más emberek saját tudati igényük szerint mást-mást értenek meg. Ez a kellő ismeret és megbecsülés híján félreértésekre is vezethet (lásd Vekerdi József és Thomas J. Hopkins vitáját az Élet és Irodalom hasábjain 1995. novemberében), ellenben a szellemi iskolához tartozás az értelmezés biztonságát nyújtja. Ezt a szellemi hovatartozást nevezik átörökítési láncolatnak, filozófiai iskolának (szampradája). A helyes értelmezés feltételezi a tárgyalást és egyeztetést: az írások egyéb részletei, vonatkozásai és a szent tanítók véleménye a mérvadó. Ezért nélkülözhetetlenek a magyarázatok, melyek java része vitairat formájában az ellenvéleményeket is felhozza, majd megadja azok cáfolatát.

Bhakti Kamala Tírtha