Gólem vagy Frenkenstein

Az orvostudomány számos új lehetőséget remél a klónozási technikától: gyermektelen szülők utódhoz juttatása, génterápia, átültethető szövettenyészetek, stb. A rendelkezésünkre álló lehetőség vajon a jogot is megadja mindehhez? Ebben a kérdésben a tudomány és az egyén véleménye megoszlik – nem véletlenül.


Szaporodási célú klónozás – klónozzunk, hogy szaporodjunk?

Jelenleg számos megoldás kínálkozik meddő párok számára, mégis az emberklónozást indítványozó kutatók hangoztatott érve ezen szülők gyermekhez juttatása. Az eljárással kiküszöbölhető lehetne az idegen ivarsejtdonor, amikor is a születendő gyermek csak részben genetikai rokona szüleinek, míg a klónozással létrehozott utód genetikailag teljes mértékben azonos lehetne az egyik szülővel. Az ún. nukleáris transzfer (“maganyag-átviteli”) technológia során az anya petesejtjének sejtmagját – ezáltal teljes genetikai állományát – eltávolítják, s a helyébe az apa egyik testi sejtjéből kinyert sejtmagot, illetve a benne lévő genetikai állományt juttatják be. A mesterséges körülmények között fejlődő sejtmagcserével létrehozott embriókat – a szedercsíra vagy a hólyagcsíra állapot elérése után – visszaültetnék az anya méhébe, ahol az utód tovább fejlődhetne.

A tudósok készen állnak az emberklónozásra, egyedüli akadályt még néhány etikai, jogi, vallási ellenérv, nemzetközi megállapodás, bioetikai egyezmény képezi, de ki tudja meddig állnak ellen az ostromnak? Félő, hogy bármiféle tiltó egyezmény ideig-óráig szab csak gátat az emberi szaporodás (szaporítás?) ezen útjának. Valószínű, hogy már jelenleg is számos kísérlet zajlik titokban, sőt nem kizárható, hogy az első emberi klón már él. Dollyt, az első (?) klónozott bárányt is csak hét hónaposan jelentették be, s egészen addig a tudósok többsége azt tartotta, hogy emlőst nem lehet klónozni.

Az etika számára egyre nagyobb kihívást jelentenek a tudomány vívmányai. Ha az új felfedezés gyakorlati alkalmazását pusztán technikai megfontolás, tudományos érdekek, anyagi nyereség irányítja, kikerülhetetlenné válik, az erkölcsi felfogás torzulása. Kezdetben még érezzük az erkölcsi gátat, feltesszük a kérdést magunknak: vajon beavatkozhatunk-e ilyen mértékben a természet rendjébe? Aztán megideologizálva, a legnagyobb “jó szándékkal” elvégezzük egyszer, kétszer, többször, mígnem már nem érezzük tetteink súlyát. Így vált hétköznapivá az abortusz, az eutanázia – mint az emberölés legális formái. A genetikai manipuláció és várhatóan az emberklónozás sem fog sokáig lelkiismereti problémát okozni.

Az ellenérvek között azt is hangoztatják, hogy az ilyen klónozási procedúráknak alacsony a hatékonysága: egy sikeres klónozáshoz ugyanis jelentős számú sikertelen próbálkozás társul. Az állatokon végzett klónozási kísérletek az elvetélt, halva született és abnormális utódok tömkelegét hozta. Dolly világrajöttét 277 kísérlet előzte meg. Ez azt jelenti, hogy számos embrió a fejlődés különböző stádiumában elpusztul, vagy beteg, rendellenes utód születik, ami humán kísérleteknél morálisan elfogadhatatlan.

További problémát okozhat, hogy egy felnőtt egyedből származó sejtben előfordulhatnak olyan genetikai változások, amelyek károsan érinthetik a klónozott személy fejlődését (fejlődési rendellenességek, daganatok, immunrendszeri problémák, korai öregedés, stb.).

Az elképzelések szerint a klónozott embrió beültetése előtt kísérleti klónra (klónokra?) volna szükség, amelyen beültetés előtti vizsgálatokat végeznének, hogy a kiválasztott, beültetett magzatnak ne legyenek fejlődési rendellenességei. A vizsgálatokra használt lefagyasztott emriókat – miután elestek attól a lehetőségtől, hogy az anyjuk méhébe kerüljenek – felhasználhatják további, terápiás célú kísérletekhez, mint ahogy a lombikbébi programok “többletével” is teszik.

Sokan azt képzelik, hogy a klónozással, a génmanipulációval átvehetjük a “teremtő” szerepét, és önálló, büntetlen rendelkezési jogunk van az így létrehozott élőlények felett. Holott nincs másról szó, mint hogy az ember mesterséges beavatkozással hozza létre azt a közeget, amely alkalmas egy élőlény életének kibontakozására (de magát az életet nem ő hozza létre). Ez viszont nem jogosíthat fel minket arra, hogy önkényesen rendelkezzünk az élőlény sorsáról, hogy megfigyelési objektumként, tárgyként kezeljük, s ha már nincs szükség rá, kiöntsük a lefolyóba – mint ahogy az anyának sincs joga megölni gyermekét, hiába ő szülte, etette, nevelte.

“Tökéletes másolat” – Karma (1) – klónozás?

Az emberek többsége a klónozást illetően abban a tévedésben van, hogy a klónozott utód nem csupán genetikailag lenne azonos “szülőjével”, de minden más szempontból, tehát például érzelmileg és mentálisan is. Nem egyszer hallunk olyan téves elképzeléseket, mint: “kettő lesz belőlem”, “tovább élek a klónomban”, vagy, hogy ezzel a technikával újraéleszthetőek lesznek elhunyt szeretteink. Olyan bizarr elképzelések is születnek, miszerint az ember klónozhatna magának egy szervdonor szervezetet, mely felhasználható lehetne az esetleges transzplantációra. De a téves elképzelések ellenére hangsúlyoznunk kell, hogy a megszülető klón ugyanolyan ember lenne, mint bármelyikőnk, így a mieinkkel azonos emberi jogai is volnának. A klónozó tehát nem használhatná fel azt szervdonorként a maga számára. A klónozott utód a genetikai azonosság ellenére a donor szervezettől teljesen különálló, független saját egyéniséggel bíró személy lenne. Mint tudjuk, két egymással teljesen azonos tárgy, molekula, sőt atom sem létezik, hogyan is gondolhatjuk, hogy a klónozás során egy egyén tökéletes másolatát kreálhatnánk?

A klónozással létrehozott utód száz százalékos genetikai azonossága a donor szervezettel számos nehézségbe ütközik. Megoldatlan a mitotikus (számtartó) osztódás során létrejött mutációk kiküszöbölése, illetve a sejtlégzésért felelős sejtszervecske (mitokondrium) örökítőanyag (DNS) állománya is kiszámíthatatlanul kombinálódik – hol tisztán anyai eredetű, de újabb kutatások szerint az apaival kevert is lehet. Ezek is már kimutatható különbséget okozhatnak.

Képtelenség olyan körülményeket rekonstruálni, amelyben az “eredeti” személy fejlődött, nevelkedett. Pszichológiai felmérések szerint már a fogantatás körülménye, az anyaszervezet – az anya táplálkozása, hormonháztartása, pszichikai állapota, a születés, az anyatej…stb. mind hatással lehet az egyén fejlődésére, amit a klónozott személy esetében gyakorlatilag lehetetlen reprodukálni. Meghatározó a neveltetés, az utódot ért érzelmi hatások, a társadalmi környezet – az eltérő emléknyomok kialakulása a genetikai “azonosság” ellenére is más személyiség alakul ki. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy az élőlény karmáját, sorsát képtelenség klónozni.

A mintegy százmilliárd sejtből álló idegrendszer nem tud kétszer ugyanolyan felépítést reprodukálni, ez eltérő agyszerkezetet is eredményez. Az idegsejtek véletlenszerű (?) kapcsolódásai az idegrendszert ért hatásoknak megfelelően alakulnak az ember életében – idegsejtek közötti kapcsolatok jönnek létre, illetve halnak el – meghatározva az egyén személyiségét, gondolkodását.

Láthatjuk, nem vagyunk képesek tökéletes másolat létrehozására, az egyéni lét, a változatosság mindig utat talál magának. Meglehet, a számunkra oly nehezen érzékelhető különbségek oka nem csupán a megváltozott molekuláris háttér, hanem amögött sokkal finomabb rendszerek is működhetnek, ahová a tudomány még nem jutott el.

Egy laikus számára is látható, hogy az emberi szervezet, sőt tulajdonképpen minden élő organizmus egy végtelen pontossággal létrejövő, működő, összetett szabályozású rendszer. Akár egyetlen molekula hibás megjelenése, működése katasztrofális következményekkel járhat. A szabályozottság mögött gének ezrei tevékenykednek. Viszont a gének kombinálódását, a mutációk létrejöttét, az idegsejtek kombinálódását korunk tudósai a véletlen művének tekintik. Ellentmondásos feltételezésnek tűnik az, hogy egy ilyen pontosan koordinált rendszer hátterében véletlenszerű, szabályozás nélküli folyamatok zajlanak. Lehetséges, hogy a zsákutcába jutott, részletekben elvesző, atomizálódott tudomány terén szemléletváltásra volna szükség? Talán egy holisztikus látásmódú, transzcendenciát is felölelő paradigma új dimenziókat nyithatna meg a tudomány területén?

Humánus szempontból sem elhanyagolható, hogy a születendő utódot miként befolyásolná, ha klónozás útján kapna lehetőséget az életre. A fogantatás pillanata – mely kimutathatóan hatással van az ember életére – a meleg, szeretetteljes közeg helyett a rideg laboratóriumban történik mesterséges körülmények között, “idegenek” által. A kezdeti ember-klónoknál az egész életen tartó kontroll vizsgálatok – amíg nem rutinszerű a klónozás – a másság, a kirekesztettség érzését tovább erősíthetik az egyénben. Mindez a megkülönböztetett figyelemmel együtt komoly személyiség-torzulást eredményezhet az ember életében.

Géntérkép, génterápia, génvásár… – Kételkedés a tökéletesben?

A génterápia célja az, hogy a betegséget okozó gént vagy géneket egészségesekre cserélje ki, s ezzel megszüntesse a kórt. Az alkalmazás során a hibás gén kijavításra kerülne a sejtmag-átültetésre szánt sejtekben. Ezt követően kiválasztanák azokat a sejteket, amelyekben a kívánt genetikai módosítás végbement, és ezeknek a sejtmagját használnák átültetésre. Így a mutációt hordozó szülő is lehetne sejtmagdonor, s abban az esetben is születhetne egészséges gyermek, ha a mutációt mindkét szülő hordozza.

Ez a technológia egyelőre csak távlati tervekkel rendelkezik, de a humán géntérkép elkészültének és az intenzív kutatásoknak köszönhetően rohamos léptékben halad a hétköznapi megvalósítás felé.

A géntérkép felhasználásával mód nyílik arra, hogy az eddig gyógyíthatatlan betegségeket – amilyen például a krónikus cukorbaj (diabétesz), az Alzheimer- és a Parkinson-kór – génsebészeti módszerekkel kutassák. Az új géntechnológiai eredmények alapján meghatározható lesz az egyénnek a daganatos, a szív- és érrendszeri betegségekre való genetikai hajlama, képességei, sőt akár a várható halandósága is előre jelezhető. Viszont a “DNS-ujjlenyomat” ismerete idővel – az orvosi intimitásból kikerülve – akár diszkrimináció alapjául is szolgálhat. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük jövőnk munkáltatóit, akik alkalmazottjaikat DNS mintázatuk alapján foglalkoztatják, vagy éppen elutasítják, és egyszerűen megoldható lenne az egyetemi felvételi is. Pillanatnyilag megnyugtató, hogy az UNESCO már megfogalmazta az emberi génállományról és az emberi jogokról szóló általános deklarációját. Eszerint “senkit sem érhet olyan hátrányos megkülönböztetés, amely genetikai állományának ismeretében az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok vagy az emberi méltóság csorbulását okozza”.

A géntérkép ismerete és az emberi gyarlóság feltehetően a nem terápiás célú génmódosítás útját is megtalálja, melynek során nemkívánatos emberi tulajdonságokat alakíthatnak előnyösebbé. Ennek segítségével például okosabb, erősebb, szebb vagy éppen jobb humorérzékű gyereket lehetne “létrehozni”. Bár egyelőre az Európa Tanács állásfoglalása szerint a nem terápiás célú génmódosításnak egyetlen formája sem fogadható el.

Vajon valóban meg kell-e kérdőjeleznünk a természetben tapasztalt “tökéletlenség” tökéletes voltát? Hogyan is remélhetnénk, hogy mi emberek tökéletesebbet alkothatunk? Nem nehéz belátni, hogy hiába lenne a kezünkben a megfelelő technológia, a “tökéletes” emberi lényt nem tudnánk megalkotni. Egyrészt a ma tökéletesnek tartott tulajdonságok feltehetően nem egyeznének a húsz év múltán szükségesekkel. Továbbá nincs ismeretünk arról, hogy bizonyos tulajdonságok hogyan függnek össze egymással: például az IQ megnövelése miképpen hatna személyiségünkre. A tudomány egyelőre még nem tudja pontosan, miért vagyunk olyanok, amilyenek, vagyis miért éppen az ismert szellemi és morális tulajdonságok spektruma jellemzi az emberi fajt, nem pedig mások. Lehet, hogy számos tulajdonság, amelyet ma előnytelennek gondolunk, valami módon mégiscsak hasznos, ahogyan például a sarlósejtes vérszegénységet okozó gén hasznosnak bizonyult malária sújtotta területeken.

Terápiás klónozás – Eltévedt embriók?

A klónozás legreménytelibb gyakorlati felhasználását a terápiás célú klónozásban látják. Ezen eljárás során a petesejt saját genetikai anyagát eltávolítva annak helyére egy testi sejtből származó sejtmagot ültetnének be. Ezt követően – laboratóriumi körülmények között – az embrió a hólyagcsíra állapotig fejlődne. Az embriót azonban nem ültetnék be az anyaméhbe, hanem olyan, úgynevezett embrionális őssejteket különítenének el belőle, amelyek totipotensek, azaz képesek a szervezet bármely sejtjévé átalakulni. Ezeket a sejteket szövettenyészetekben fenntartva, megfelelő feltételek mellett rá lehetne bírni, hogy egy adott szövettípussá alakuljanak.

A még egyelőre elméleti lehetőségként működő terápiás klónozás célja tehát nem új egyed létrehozása lenne, hanem hogy ily módon transzplantálható szöveteket, esetleg szerveket hozzanak létre. A klónozás során a szövet- vagy szervelőállításhoz szükséges sejtdonor ugyanaz a személy, akibe később az adott szövetet vagy szervet beültetik. Az eljárás előnye abból adódna, hogy az ily módon létrejött szövetet a szervezet védekező rendszere nem kezelné idegenként, tehát nem támadná meg, s így elkerülhetővé válna a kilökődés veszélye.

Kérdésként merülhet fel: minek tekintem a megtermékenyített, osztódó és fejlődő petesejtet, amely az anyaméhbe ültetve magzattá fejlődne? Ha az embrió elnevezést “szövettenyészetté” degradáljuk, az feljogosíthat bennünket az efféle beavatkozásokra? Vajon milyen megkönnyebbülést jelent a beteg számára az embrió-áldozatok árán történő gyógyulás?

Ennek az eljárásnak a financiális támogatottsága nagyobb, mint morális ellenzése, így az ezirányú kutatások rohamléptékben haladnak. Az embriókon történő kísérletezések jóváhagyása eltérő a különböző országokban. Jelenleg vannak már olyan országok, amelyekben 14 napos korig engedélyezik a humán embriókon végzett kísérletezéseket.

Az újabb kutatások szerint a beteg szervezettel azonos genetikai állományú őssejtek nem csak klónozott embriókból nyerhetők, hanem a beteg szöveteiből is, ezzel elkerülhető a potenciális magzatokkal végzett manipuláció.

Bölcs belátás

Az emberek számára mindig nehézséget jelent a sors rendeltetésének elfogadása, s mindig megvan az a törekvésük, hogy maguk vegyék át az irányító szerepét, és minél inkább uralmuk alá hajtsák a természet törvényeit. Az emberi gyarlóság könnyen átlépi az erkölcsi gátakat, mit sem törődve annak következményeivel. A tudatosságunknak, a bölcsességünknek kell tetteink irányítójának lenni, s belátni, hogy ennek a világnak mi sokkal inkább parányi részei, mint önkényes, minden joggal rendelkező irányítói vagyunk.

Most már az orvosi körökben is kezd elterjedni az a nézet, hogy a betegségek hátterében többnyire valami fajta pszichés esemény áll, s a betegséget orvosló tüneti kezelés mellett az igazi gyógyuláshoz szükség van a mélyen húzódó érzelmi okok feltárására, megoldására is. Sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a betegség megelőzésére, ami nemcsak az egészséges életmódot jelenti, hanem a mentális higiénét is. Tudatos, tiszta, harmonikus életet élve, szeretetteljes légkörben testünk is könnyebben megőrzi épségét.

Az ősi tradíciók tanítanak bennünket, s most már korunk szakértői is kezdik belátni, hogy az embernek a transzcendesbe, egy felsőbb irányítóba vetett hite milyen nagymértékben segít egyrészt a gyógyulásban, másrészt a betegségeink, sorscsapásaink elfogadásában. A lelki béke megtalálása sokkal teljesebbé teheti életünket, mintha a különféle bonyodalmas, magas költségekkel járó beavatkozásokkal, az élethez görcsösen ragaszkodva pár évre meghosszabbítjuk az amúgy is véges testi létezésünket, vagy a több tízezer adoptálásra váró gyermek mellett kierőszakoljuk a vérünkből származó utódot.

IRODALOMJEGYZÉK

Ferenczi Andrea: Genetika – Génetika (Harmat Kiadó Budapest, 1999.)
Dr. Kovács József: Áldás vagy bűn? A klónozás bioetikája
Bodó Szilárd-Gerencsér Ákos: És az emberek? (Élet és tudomány, 2000. 47.sz. Állati klónok 4.)

Faust Imola

Jegyzetek:
(1) karma: a keleti filozófiákból ismert szó az élőlény sorsát, tetteit és azok visszahatását jelöli.