Páva motívum a népművészetben

Páva (Pavo cristatus)

“A hindu templomok táján sok helyt félvadon seregesen tanyáznak, gondozásuk a papok kötelessége. El is érték a jó bánásmódot, s oltalmuk tudatában a hindukkal szemben csaknem oly bizalmasak, mint a mi házi páváink. Hume szerint Radzsputánában az öreg tojók csibéiket jól elrejtik, s csak akkor hozzák a nyilvánosság elé az utakra és templomokhoz, mikor már jól megnőttek.

Hogy az első pávák mikor kerültek Európába, nem tudjuk pontosan. Nagy Sándor még nem ismerte, s először indiai hadjáratai alkalmával csodálta meg. A hagyomány szerint annyira megnyerte a tetszését, hogy szelídítetteket magával hozott Európába.

Ennek ellenére nyugaton már régen el volt terjedve. Periklész idejében állítólag annyira ritka volt Görögországban, hogy az emberek hosszú utakat is megtettek, hogy megbámulhassák.

A páva Magyarországon egyetlen vadterületen, a Somogy-megyei Sanyban élt az 1890-es években elvadultan, azonban az elvadulása nem volt tökéletes.”
(Brehm: Az állatok világa)

A páva Indiában napjainkban is szent állatként tisztelt madár, a madarak királya. Mint ilyen, nagy megbecsülésnek örvend, 1963. január 31-től hivatalosan is India nemzeti madara lett.

Története természetesen régebbi, őshazája Kelet-India és innen terjedt el. Túl magas területekre nem megy föl, de 1000-1500 méteren még megtalálhatjuk a hegyekben is. Hangja meglehetősen kellemetlen, repülni nem igazán tud, de szívesen köszönti a napfelkeltét a háztetőről. Sok szép madarat találhatunk a természetben, de a páva valóban nagyon különleges, aki látta, nem felejtheti el. Talán ebből adódik, hogy mindig megihlette a művészeket. A legősibb emlékek a népművészetben maradtak ránk, úgy Indiában, mint hazánkban. Az irodalomban a szépség, a tánc ritmusa, a virág szépsége, a tökéletes harmónia, az ideális szerető szimbólumaiként jelenik meg. Szikkimben úgy tartják, létezik a “Pávák országa”, s ezt a madarat Isten Ati-aryak(1) kérésére és védelmére teremtette. A démonok elleni harcában a páva segítette különleges képességeivel. A páva varázslatos táncával megbabonázta az ellenséget, s így győzte le őket Ati-aryak. A pávát mindig az emberek segítőjeként látjuk, sok különleges, misztikus képességgel bír. Gyakorta találkozhatunk velük népmesékben és népdalokban Indiában is, a páva-táncok ezeket a történeteket mesélik el.

Az indiai irodalomban a legrégibb írásos emlékek a Rg-védából maradtak fenn. Ott Indra haját a páva tollához hasonlítják. Trónja pávatollból készült. Emellett Szaraszvatínak, a tudás istennőjének hátasállata. A Rámájanában többször is szerepel: egy pávacsapatot Ráma kísérői közt említenek, mikor száműzetésbe kényszerül. Szítának is a kedvenc madara volt.

A pávát gyakran asszociálják a Rágával és a Ráginível, azaz a férfias és nőies dallam motívumokkal. A madár és egyes lantszerű hangszerek hasonlósága sem véletlen. A hangszernek ugyanis nemcsak alakja, hanem rezgése is fontos, hiszen a vínát és a szitár különféle rokon hangszereit éppen ez a rezonancia teszi különlegessé. A páva és a zene rokonítása nem hangjának, hanem mozgásának szól, násztánca közben mozdulatait sajátságos belső ritmus vezényeli, mely különleges eleganciát ad lépteinek.

Az eső, az esős évszak gyakran kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Muruga, a monszun esőjének ura szívesen látja, ha hívei páva-tánccal kedveskednek neki. Ez a felajánlás mindig boldogsággal tölti el szívét, és így az esőzést a megfelelő időben küldi a megfelelő helyre, tartják a helyiek.

Kálidásza költeményében is ennek megfelelően ír róla:

“Gyönyörűek a hegyek, mikor ormuk
csókolák a vonuló fellegek,
s a pávák a sok lezúgó pataknak
tiszteletére táncot lejtenek.”(2)

A páva Európai jelenlétének ideje nehezen határozható meg. Azt tudjuk, hogy húsát régen fogyasztották. Az ókori elképzelés szerint nem romlandó, ezért az örök élet szimbóluma.

A páva-motívum a görög mitológiát is át meg átszövi. Argusz, Zeusz és Niobé fia győzte le az arkadiai bikát, Satyruszt. Héra istennő, a tehénné változtatott Io őrizetét bízta Arguszra, akinek nagyon sok szeme volt. Hermészt azért küldték, hogy lopja el a tehenet, s Hermész megölte Arguszt. Szemeivel Héra a páva tollait díszítette fel, tehát Argusz vigyázó szemeit látjuk a páva farkán.

Jézus alakjához is kapcsolódik a páva, mint a hatalom szimbóluma. A középkori ábrázolásokban lélekmadárként szerepel, majd később megváltozott értelmezése, s így lassan a gőg és a hiúság jelképévé lett.

A magyar nép művészetében jelentős helyet foglal el a páva. Mindannyiunk emlékezetében ott él a hímzéseken, a dalokban és a szólásokban is. Nehéz lenne a történelmi pillanatot meghatározni, amikor őseink ezzel a madárral találkoztak, a jelentése alapján keleti gyökerekre gondolhatunk. A Jelképtár szerint a teljesség és a hatalmasság jelképe. Farka az univerzum szimbóluma, kitárulkozása a lélek kitárulkozásával azonos. Népköltészetünkben az örök szerelem jelképe, a csábítás madara, akárcsak Indiában.

Népdalok

“Gyöngyvirággal virágzik a hegy alja.
De szép kislány lakik itt a szomszédba!
A szememet mégse merem rávetni,
Mert az anyja nem engedi szeretni.

A pávának szép a tolla: aranyos.
Nem vagyok én a rózsámmal szabados.
Majd lesz még a páva tolla sáros is.
Leszek én még a párommal páros is.(3)

A pávás lány egyik igen korai lejegyzésű dalunk Északkelet-Magyarország területéről, ezt tükrözi a különleges szóhasználat is.(4)

A pávás leány

A hegyek közt, a völgyek közt,
A hegyek közt, a völgyek közt,
Egy szüzecske pávát őrzött,
Egy szüzecske pávát őrzött.

Arra mennek jövevények,
Arra mennek jövevények,
Két szép fiatal legények,
Két szép fiatal legények.

– No te szép szűz, mire kérünk,
No te szép szűz, arra kérünk,
Ződ erdőbe gyere vélünk,
Ződ erdőbe gyere vélünk.

– Ha én elmegyek veletek,
Ha én elmegyek veletek,
Hát a pávám ki őrzi meg?
Hát a pávám ki őrzi meg?

– Hajtsd el aztat egy forrásra,
Hajtsd el aztat egy forrásra,
Úgy sem bízhatod azt másra,
Úgy sem bízhatod azt másra.

Ződ erdőbe bemenének,
Ződ erdőbe bemenének,
A szép szűznek helyet vetnek,
A szép szűznek helyet vetnek.

Felérzett a szűz estére,
Felérzett a szűz estére,
Fülemile énekére,
Fülemile énekére.

– Jaj istenem, mit kell tenni,
Jaj istenem mit kell tenni?
Szűz koszorúm le kell tenni,
Szűz koszorúm le kell tenni.

A fejkötőt fel kell tenni,
A fejkötőt fel kell tenni,
De nincs ki mellett viselni,
De nincs ki mellett viselni …

Egy másik páva-motívum a népdalokban:

De szeretnék páva lenni!
Szomszéd asszony lánya lenni!
De még inkább menye lenni,
A fiával enyelegni!(5)

Szólások és közmondások

Szólásainkban is gyakran jelenik meg:
Büszke, mint a kanpáva.
Szebb a páva, mint a pulyka.
Idegen tollakkal páváskodik.(6)
Árgus szemekkel néz. (Héra legenda)

A népművészet díszítő elemei hosszú időn át őrzik meg azokat a motívumokat, melyek egy adott kor jellemzői voltak. Olyan képi szimbólumok vannak jelen, amik értelmezése a mai felfogásunk szerint nehezen követhető, mint például az életfa felfogások, ráolvasási szimbólumok, stb. A díszítő elemek olyan szokásokat és hagyományokat őriznek meg, aminek a kiinduló pontja homályba vész. Ilyen jel a székely kapuk egy csoportjánál például a szekér boltívét megőrző illesztések. Bonyolítja a helyzetet, hogy a divatnak a népművészetre is volt hatása, természetesen ez nem olyan gyors változás, mint napjaink divatirányzatai, de mindig voltak felkapottabb minták, motívumok. A XIX. század végén, a díszmagyar idejében a kelet-kutatás divatos téma volt, és ősiségünket gyakran erőltetett módon próbálták bizonyítani. E mellett nem szabad megfeledkeznünk azokról a szakemberekről, akik a magyarság-kutatásban kiemelkedő munkát végeztek.

Huszka József alakja is néha vitatott, de munkássága vitathatatlan. A magyar turáni ornamentika története című munkájában átfogó képet ad a magyarság díszítő elemeiről.

A páva-motívum számtalan helyen és módon jelenik meg, a legismertebbek a textíliákon látható minták. A népi szőtteseken gyakori a páros páva; az úri hímzésnél, de az úgynevezett “pécsi hímzésnél” is így jelenik meg. A fafaragásokon, apró használati edényeken – például sótartókon vagy tükrösökön – talán jobban megőrződtek az emlékek Ezek a motívumok kétségtelenül pávákat ábrázolnak. Gyakori minta a lepedővégeken és a párnahuzatokon, ami nem véletlen, hiszen a magyar mitológiában is a szerelem szimbóluma.

A szűrhímzéseknél találkozhatunk a legősibb díszítő elemekkel. Ezt a formát nehéz pontosan meghatározni, de kétségtelenül emlékeztet a páva alakjára.
A honfoglalás kori arany függőn jól látható a páva ábrázolása. Egy-egy ilyen apró tárgyban nagyon sok olyan jelet fedezhetünk fel, amit ma már nehezen értünk. Itt nem véletlenszerű díszítésről van szó, hanem szimbolikus jelentésről, a hét gömb, a sarló forma, a páva, a szív mind-mind információt hordoz.

A páva a szabadság és a tisztaság jelképe is, sokszor jelenik meg rabénekekben, ahol aztán a szabadulás jelképeként ragyog (Fölszállott a páva).

Ady Endre
Fölszállott a páva

“Fölszállott a páva a vármegye-házra
Sok szegény legény szabadulására

Kényes büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre
Új arcok, új szemek kacagnak az égre

Új szelek nyögetik az ősi magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet

“Fölszállott a páva a vármegye-házra
Sok szegény legénynek szabadulására.”

Elmondhatjuk, hogy mindig, mindenütt a tisztaság, a szeretet, a szerelem szimbóluma volt. Farkának mintázatát sokszor szemnek tekintették (százszemű), ami kicsit félelmetessé tette. Az emberrel valóságosan is igen jó a kapcsolata, megvédi a házat még a kígyóktól, csúszómászóktól is. És mint látjuk, Európában sok helyen tudtak róla, de mindenhol mint távoli országból származó kuriózumot említik. A magyar hagyománynak azonban szerves része, nem külsődleges eleme. Mint látjuk, élt szelídített és vad formája is, ma a szelídet ismerjük csak. Mintái sokszor, sok helyen láthatóak.

Napjainkra kialakult egy másik jelentése is, úgy tartják, lányos házban nem jó pávát tartani, mert a leány nem talál férjet magának. Sok helyen kifejezetten szerencsétlenség hozóként említik, de ezek jelentésmódosulások, melynek talán valamiféle hiedelmi, vallási vagy babonás alapja lehet.

Felelőtlenség volna komoly történelmi következtetéseket levonni a páva indiai és magyar közkedveltségéből vagy a pávamotívumok előfordulásaiból, de kétségtelenül fennáll a kapcsolat valamely foka, hiszen a pávamotívum mélyen gyökerezik úgy a magyar, mint az indiai népművészetben. A közvetítő vonal talán a szasszanida-korszak lehetett. A szasszanida nép Perzsia területén élt, a párthusok legyőzése után került hatalomra (i.sz. 226-651). Később jelentős hódítások nyomán a Római Birodalommal rivalizáló hatalmas birodalmat hoztak létre. Történelmük során folyamatos kapcsolatban voltak a hun törzsekkel, melynek a megtalált leletekben is van nyoma.

A szasszanida rokonság egyik alapja a kapu, a székely kapu, mely ilyen formán csak az indiai sziklatemplomoknál maradt fenn. Ott ezt a turániak készítették az indo-szkíta (szittya?) Kaneruk idejében. A szasszanida történelem igen érdekes, és kapcsolata az ősi magyarsággal nehezen vitatható. Ez talán újabb támpont lehet a magyarság és a Kelet rokonságának vizsgálatában…

Irodalomjegyzék:
Ady Endre: Összes versei I-II.
Csanádi Imre – Vargyas Lajos: Röpülj Páva, röpülj – Magyar népdalok és balladás dalok 1954.
G. M. Bongard-Levin – E. A. Grabovszkij: Szkítiától Indiáig, Bp. 1988.
Huszka József: A magyar turáni ornamentika története, Bp. 1996. reprint
I.B. Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában, Helikon, 1985.
Magyar népdalok I-II., szerk.: Ortutay-Katona, Szépirodalmi Bp.,1970.
Margalist Ede: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások, Akadámiai, Bp., 1995.
Ókori lexikon, szerk.: Pecz Vilmos, Bp, Franklin-Társulat 1902., Bp.1985. Könyvért reprint
P. T. Nair: Peacock, the National Bird of India, K.L.M. Calcutta, 1977.
Vargyas Lajos: Keleti hagyomány – nyugati kultúra, Bp. én.

Ubornyák Katalin

Jegyzetek:
(1) Ati-Aryak: “Ati-azyak utazásai”-ban ír róla Stock C. de Beonvoir: Folklor and Customs of the Lapchas of Sikkim” – Journal of the Asiatic Society of Bengal ( Vol. XXi. 1925) – szikkimi nemzeti hős, aki a démonok legyőzéséhez kérte az Urat, hogy teremtse meg a pávát és így a páva segítségével győzött.
(2) Kálidásza: Évszakok köre – Esős évszak
(3) Egyházaskozár (Baranya) – Bárdos 19.sz. 1. sz. Gyűjtötte Agócsy László 1949.(4)
(4) Domokos Pál Péter: A pávát őrző leány balladája, Ethnographia, 1959.
(5) Hódmezővásárhely (Csongrád) MNGY 20. sz.
(6) Margalits Ede: Magyar közmondások