Mahávákják – Az Upanisadok fő mondatai

A mahávákja kifejezés (szó szerint: nagy mondás) két jelentése ismeretes: 1) hosszabb, folytonos szerkesztésű mű, irodalmi alkotás, fontos mondás, alapelv, jelmondat; illetve 2) az Upanisadok 12 fő mondása.


Szóelemzés

1. upa-ni-sad = odatelepedés, gyülekezés (Max Müller véleménye), a tanítványok közössége, akik tisztelettudóan körbe ülték mesterüket, így az upanisad a guru lábaihoz telepedve nyert ezoterikus tudás

2. titok, titkos tanítás, (Paul Deussen véleménye), utalás a tan továbbadásának bizalmas jellegére

3. szad = megsemmisít gyökből (Sankara értelmezése), mert e tan megsemmisíti az ember veleszületett tudatlanságát és az igaz tudás föltárásával végső üdvösséget ad

Az upanisadok filozófiai értekezések, a Védák bráhmana-szakaszainak(1) műfaja, többnyire prózában, verses betétekkel tarkítva. Tizenegy, illetve 108 fő upanisad létezik, további 50-60 ismeretes még, de az Agni-purána szerint 1600 upanisad van.

A legkorábbi upanisadok lejegyzésének ideje az i.e. VIII-VII. századra tehető, míg a többit ennél későbbről datálják. Céljuk a Védák misztikus értelmének meglelése, továbbá a szabad spekulatív gondolkodás. Tanulmányozásuk a mantrák (véda-szanhiták) és a bráhmanák megismerése után következett. Témaválasztásuk felöleli a világ eredetét, Isten és lélek természetének vizsgálatát, az anyag-szellem viszonyát, valamint az egyéni lélek (átman) s a világszellem (Brahman) párhuzamait. Az upanisadokban három fő filozófiai irányzat azonosítható: 1) panteizmus, amely a személyes Brahmant-átmant azonosítja az univerzumi mindenséggel, 2) monizmus, amely azonosítja az egyéni lelket és a Legfelsőbb Lelket, s csupán az Abszolút létét fogadja el valósnak, miden egyebet valótlan illúziónak tart, s végül 3) monoteizmus, amely dialektikus módon ismeri Brahmant, személytelen ereje mellett személyes arculatát is látja. Ez az egyistenhit, a Visnu-vallás abszolút realitásnak fogadja el Isten létét, akivel az egyéni lélek minőségileg egy, de mennyiségileg különbözik tőle, a világot pedig korlátozott realitásnak tekinti.

Mindezek ellenére a szövegekből legtöbbször az advaita-védánta monista felfogását értik ki, noha ez a nézet csak egy a lehetséges értelmezések közül. A nyolcadik század után működő advaita tanítók négy mondatot emeltek ki a négy Védához tartozó egy-egy upanisadból, melyek – szerintük – átman és Brahman, vagyis az egyéni lélek és a Világszellem azonosságát igazolják. Vizsgáljuk meg az eredeti szövegrészek alapján, hogy miben azonos és miben különbözik az egyéni s a Legfelsőbb lélek!

1) pragjánam brahma

pragjána – 1. intelligencia, tudás, bölcsesség (pra = felé, irányába, előtt, oda; nagyon, túl, fölöttébb; gjána = tudás, ismeret); 2. jel, jegy, ismertető vonás; 3. ítélet, vélemény, megkülönböztetés; brahma – lélek

A tudatosság Brahman. (A himnikus Rg-védához tartozó Aitaréja-upanisad 5.3.)

Az eredeti szöveg és környezete:
“Ő Brahmá, ő Indra, ő Pradzsápatí, ő mindeme istenség, s az öt nagy elem – nevezetesen a föld, levegő, éter, víz és ragyogás (tűz), ezek a dolgok, s emezek, amik mintha a tűznek köszönhetően egyesülnek, az ilyen s amolyanféle magvak, a tojásból lettek s az anyaméhből születettek, a verejtékből születők és a csírából keletkezők; lovak, tehenek, személyek és elefántok, bármi, ami lélegzik itt, ami mozog vagy repül vagy helyhez van kötve. Mindezeket az intelligencia irányítja. A világot az értelem irányítja. A támasz az értelem. Brahman az értelem. A tudatosság Brahman.”

Az Aitaréja-upanisad 4 fejezetből áll, 6 része és 33 mantrája ismeretes. Mahídásza Aitaréja, Itara fia a névadója, aki az Aitaréja-áranjaka ősbölcse; az Aitaréja-upanisad ennek része.

2) aham brahmászmi

aham – én, magam (a+ha+m = a hangzókészlet első és utolsó eleme, valamint az univerzális rendező nazális); brahma – lélek; aszmi – vagyok (asz – van, létezik)

Én Brahman vagyok. (Az áldozati Jadzsur-védához tartozó Brhadáranjaka-upanisad 1.4.10.)

Az eredeti szöveg és környezete: “Valóban, Brahman volt mindez a kezdetben. Úgy ismerte magát csak mint hogy “Én Brahman vagyok”. Ezért a mindenné vált. Aki a félistenek közül erre ráébred, bizonnyal ő is azzá válik. … Aki így tudja: “Én vagyok Brahman”, az a mindenséggé válik. …” (Azaz a lelki azonosság felismerése közösségvállalás a mindenséggel, egyetemes testvériség és holisztikus szemlélet, ugyanakkor a különbözőség, az individuum egyedisége is megmarad.)

A Sukla-Jadzsur-védához tartozó Satapatha-bráhmana szerves része a Brhadáranjaka-upanisad. Ez a leghosszabb upanisad – 6 fejezet, 47 szakasz, 435 mantra – a legősibbek közül való, prózai mű szórványos verses idézetekkel.

3) tat tvam aszi

tad (hasonulás miatt tat) – ő, az, amaz (harmadik személyű személyes névmás, távolra mutat, az adott mondatban egy már előzőleg említett szóra, személyre, tárgyra utal vissza); tvad – te (második személyű személyes névmás egyes szám alanyeset = tvam), jómagad; aszi – vagy

Az te vagy. (Az énekelt Száma-védához csatolt Cshándógja-upanisad 6.8.7.)

A vers az emberi lélek isteni, transzcendens természete; az önvaló (végső, lényegi én) és az eseti énkép (tévképzet + rabsági kötelék) megkülönböztetésére utal. Aki csak a testét vagy elméjét ismeri, vagy ezeknek termékeit, az ismerheti a tárgyakat, de nem ismeri önmagát. Átman a belső lény, nem pedig az empirikus ego.

Az eredeti szöveg és környezete:

“Amikor pedig az ember meghal, kedvesem, akkor beszéde a gondolatba távozik, a gondolat a lélekzetbe, a lélekzet a hőbe, a hő a legfőbb Istenségbe. Ez az a finomság, amely az egész mindenség lényege, ez a valóság, ez a lélek (átman), ez vagy te, Svétakétu!

– Tanítson még többre, tiszteletre méltó atyám!

– Jól van kedvesem – válaszolta. – Ha ezt a nagy fát itt a gyökerén megvágják, csöpög, mert él; ha közepén megvágják, csöpög, mert él; ha a csúcsán megvágják, csöpög mert él: (nedvektől) duzzadozva s örömmel eltelve áll, ameddig az élet át- meg áthatja. De ha az élet elhagy egy ágat, elszárad az; ha elhagyja a másodikat, elszárad az; ha elhagyja az egész fát, elszárad az egész. Épp így meghal a test is, tudd meg, kedvesem, ha az élet elhagyja, de az élet maga nem hal meg. Ez az a finomság, a mindenség lényege, ez a valóság, ez a lélek (átman), ez vagy te, Svétakétu!

– Tanítson még többre, tiszteletre méltó atyám!

– Jól van, kedvesem. Tedd ezt a darab sót a vízbe, s jöjj holnap megint hozzám!
A fiú úgy tett, másnap az apa így szólt:

– Hozd el nekem azt a sódarabot, melyet tegnap este a vízbe tettél!

A fiú keresgélte, de nem találta, mert egészen elolvadt.

– Ízleld meg a vizet ezen az oldalon – mondta az apa. – Milyen ízű?

– Sós.

– Ízleld meg a közepén! Milyen ízű?

– Sós.

– Ízleld meg a másik oldalon! Milyen ízű?

– Sós.

– Egyél valamit hozzá, s aztán jöjj hozzám!

A fiú így tett, de még mindig érezte a só ízét. Az apa erre így szólt:

– Valóban épp így nem veszed észre itt (a testben) a létezőt, noha benne van. Ez az a finomság, a mindenség lényege, ez a valóság, ez a lélek (átman), ez vagy te, Svétakétu!”

4) ajamátmá brahma

idam (hímnem, egyes szám alanyesetben = ajam) – ő, ez (harmadik személyű személyes/mutató névmás); átmá – önvaló; brahma – lélek

Ez az önvaló Brahman. (A mágikus Atharva-védához tartozó Mándúkja-upanisad 2.)

Az eredeti szöveg és környezete:

Mindez bizonnyal Brahman. Ez az önvaló Brahman. Eme önvaló négy negyedű.

(Utalás a világmindenség isteni lényegére és eredetére, valamint az egyéni önvaló lelki természetére. A négy negyed a tudat négyféle állapota: éber [visva], álmodó [taidzsasza], álomtalan mélyalvó [prágja] és a lelki tudatosság negyedik fázisa [turija]. A negyedik fázis úgy ismerhető meg, ha az ember lépésről-lépésre a magasabb rendű állapotokba olvasztja be az alacsonyabb rendűeket.)

A második szakasz eme mantrája szerint az Óm szótag által jelzett tulajdonságokban bővelkedő Brahman, valamint a minden élőlény szívében jelenlévő irányító és felügyelő Paramátman egy és ugyanaz. Az átman szó itt nem az egyéni lélekre vonatkozik, hanem az immanens Istenre, a mindenben benne lakozóra. Az óm szótag kifejtése és a fenti kijelentés értelme is tagadja Isten s az egyéni lélek azonosságát. Csaitanja Maháprabhu (1486-1534) szerint az óm a Védák nagy mondása (mahávákja), mert ebben benne foglaltatik az összes mantra, himnusz, sabda (kinyilatkoztatás).

A Mándúkja-upanisad prózai szöveg, mindössze 12 mantra.

A fenti négy mondás (A tudatosság Brahman, Én Brahman vagyok, Az te vagy, és Ez az önvaló Brahman) tehát egyáltalán nem mond ellent a dualista koncepciónak. A világot mozgató tudatosság az Abszolút felsőbb intelligenciája, az ember pedig lényegét tekintve lelki lény s Isten hasonlatossága szerint való, ezért minőségi azonosság, de mennyiségi különbözőség van közöttük. A személyes individuum és a személyes Isten a lelki folyamatban nem elválasztottságot, hanem éppen a szeretetteljes találkozás lehetőségét tükrözi.

Jegyzet:

1. A bráhmana-irodalom gyakorlati rítusértelmezést nyújt, nem tévesztendő össze a hasonló elnevezésű társadalmi renddel!

B. K. Tírtha

2002/31.