Az óind filozófia iskolái 3-4.

Az analízis tudománya (szánkhja)

A szánkhja melléknév jelentése számmal kapcsolatos, kalkuláló (szam-khjá-ti = összegez, számlál), mint főnév pedig az a filozófiai iskola, amely fölsorolja, számba veszi az elemeket, következményeket s a létkategóriákat elemzi (Jacobi). Eliade szerint a racionalizálás, az üdvkeresés teoretikus, filozófiai-spekulatív metódusa; melynek fő témája a lélek és természet (purusa-prakrti) különbségének vizsgálata. A Nirukti védikus szótár szerint a szánkhja különféle nézőpontból megvilágított, a lélekről s a testről szóló részletes tudomány, a lélek igaz természetét leíró filozófiai rendszer.


Történetisége

A korai értekezések elvesztek, de a Kapila-féle teista szánkhja az óind őshagyomány szerint ie. 3000 táján már közismert volt. Csánakja az Artha-sásztrában (i.e. 300) három gondolati rendszert említ: a szánkhját, a jógát és a lókájatát, azaz materializmust, tehát a szánkhja is buddhizmus előtti. A legfontosabb magyarázat Ísvarakrsna Szánkhja-kárika című értekezése i.sz. 200 táján, majd további kommentárok születtek egészen a XVI. századig.

1) ősi gyökerek; i.e. 1000-400; Rg-véda, szanhiták, stb.
2) korai szánkhja; i.e. 400-i.sz. 100; Upanisadok, Gítá, Csaraka-szanhitá, puránák
3) klasszikus; i.sz. 100-900;Szánkhja-káriká
4) reneszánsz; 1400-1600; további magyarázatok

A rendszer megalapítója Kapila ősbölcs, akit Visnu avatárjának tekintenek. Az általa tanított ősibb, teista szánkhja nagy hatással volt a vaisnava iskolákra, ezek kozmológiája szánkhja alapú. A későbbi szánkhja kiiktatja a személyes Isten koncepcióját a világ magyarázatából, tehát anyagelvű. Egyfajta filozófiai naturalizmus ez, ami ugyan dualista, mert különbséget tesz anyag és szellem között, mégsem istenhívő. Az időrendi változás szerint különböző szánkhja iskolákat ismerünk:

26 elemű – a legősibb teista felfogás, 24 elem + purusa + Ísvara (Abszolút)
25 elemű – az ortodox szánkhja, 24 elem + purusa (lélek, szellem)
24 elemű – újabb keletű, csak az anyagi természettel foglalkozik, materialista

Célja az üdvösség elérése, amit az ateista szánkhja nem köt Istenhez, sőt lelki gyakorlatokhoz sem, elég hozzá a filozófiai spekuláció. Így a felszabadulás az, amikor a lélek ráébred a prakrtivel való igazi kapcsolatára, s elkülönül attól.

Elmélete szerint két fő entitás létezik: a prakrti (vagy természet, anyag), amely változó, dinamikus, de tudat nélküli; valamint a purusa (szellem, lélek), amely változatlan, örök, öntudatos és mentes minden anyagi tulajdonságtól. A szánkhja ezek dualizmusát tanítja, mindig különállóak egymástól, de együttműködnek, mint a vak (prakrti) és a béna (purusa).

Az eredeti gyökér-prakrtiből (ős-ok, múlaprakrti, pra-karóti: ami fejlődik, megteremt) származik minden, kivéve a lelket, a purusát. A prakrti tiszta anyag, ősmatéria, nem okozat, hanem materiális oka minden anyaginak. A prakrti egy, a purusa számtalan, de a különálló formák visszamutatnak a közös eredetre, lényegre. Az univerzum egyik része sem független a többitől (holisztikus szemlélet). A lélek vagy értelem (purusa) nem termék, s nem is teremtő, hanem a világ szellemi pólusa, a kiváltó ok.

Teremtéselmélet

A világ rendezett, ami felsőbb, mögöttes intelligenciára utal. Kezdetben az anyagi természet egyensúlyban van. Az anyagi kötőerők (gunák) hatására a prakrti homogén, megnyilvánulatlan (avjakta) ősállapota megváltozik, megnyilvánul az egyetemes értelem (buddhi), abból a hamis énkép (ahankár), abból a kötőerők befolyása szerint az elme, az érzékek és az anyagi elemek. Amikor az egyéni lelkek, a purusák karmája folytán nincs tovább szükség tapasztalatokra, bekövetkezik a megsemmisülés (pralaja), minden meg nem nyilvánulttá válik. A pralaja az evolúcióban kifejlett tényezők visszarendeződése. A prakrti nem egyértelműen rossz, s az anyag- és energia megmaradás miatt a szánkhja nem ismer végső megsemmisülést, ciklikusan újraindul a teremtés.

A teremtés evolúciója a létkategóriák fejlődése, nem csupán terjeszkedés. A homogén, dezintegrált prakrtiből fokozatos fejlődéssel heterogén, ugyanakkor egyre koherensebb állapot áll elő: előbb az éter, a tiszta űr, benne a hang, s a fül, majd a bőrön érzékelhető levegő a tapintással, a szemmel látható tűz és fény a formával, színnel együtt, aztán a nyelvvel ízlelhető víz, amihez az íz kötődik, végül a kohézióképes, összetartó föld, melynek illat a sajátsága. Egyik stádium a másikat követi, s felöleli a megelőzők tulajdonságait, a föld például mindegyik stádium tulajdonságaival bír.

Mi az egyensúly megbomlásának oka? Az egyensúly nem passzív állapot, hanem feszültséggel teli aktív helyzet, s a prakrti a purusák érdekeit szolgálja azzal, hogy a világi örömnek-szenvedésnek helyt ad s így üdvösségre vezeti őket.

A szánkhja szerint az okozat valósan létezik az okban, miként a szézámmagban az olaj, a márványban a szobor, a tejben a túró. Az ok folyamatosan alakítja át magát okozattá, ez a valós oksági viszonyon alapuló módosulás tana (szatkárja parinámaváda).

A szánkhja az időt nem ismeri el külön létezőnek, az idő csak azt jelzi, hogy a dolgok jellegei potenciálisak (ez a jövő), megnyilvánultak (ez a jelen), illetve szublátensek (múlt). E változások korlátozottak (a) hely szerint (sáfrány Kásmirban nő, nem Bengálban); (b) idő szerint (bizonyos rizsfajták csak az esős évszakban nőnek); (c) forma szerint (őz nem szülhet embert) és (d) okság szerint (túró csak tejből lesz).

A teremtés-evolúció elemei

(1) Purusa (tudat, lélek, egyéniség)
(2) Prakrti (anyatermészet, a gunák egyensúlya) + jóság kötőereje (szattva-guna) →
(3) tudat-elv (buddhi-tattva, a purusák elméi és régi személyes tudatlanságaik), vagy totális anyagkészlet (mahat-tattva, egyetemes lételv, amiből a világ kibontakozik)
+ kötőerők (gunák) →
(4) hamis ego (ahankár, azonosulás az értelemmel, a buddhival)*
+ jóság (szattva) = jóság minőségű hamis énképzet (száttvika ahankár, én-enyém koncepció, önigazolás) →
(5) elme (manasz)
(6-10) érzékszervi észlelések (buddhindrija):**
hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás
+ szenvedély (radzsasz) = szenvedélyes énkép (rádzsaszika ahankár) →
(11-15) cselekvő érzékszervek (karméndrija):**
fül, bőr, szem, nyelv, orr
+ tudatlanság (tamasz) = tudatlan hamis énkép (támaszika ahankár,
bhútádi, homogén és tétlen természetű) →
(16-20) finom sajátságok (tanmátrák, vibráló, potenciális energiák)*
hang, érintés, szín, íz, illat →
(21-25) durva fizikális elemek (mahádbhúták, az eredeti
tömegek más-más arányú rendje + sajátos energiatöltés)**
űr, szél, tűz, víz, föld (ákása, váju, tédzsasz, ap, bhúmi)

* indeterminált (avisésa) ** determinált (visésa)

Ismeretelméletében vizsgája a) az anyagi minőségeket (gunák: szattva – jóság, ragyogás, elégedettséget eredményez; radzsasz – szenvedély, aktivitás, vágy, szenvedést eredményez; tamasz – tudatlanság, butító, tompa, zavarodottságot okoz) s ezek hatását a világra s az emberre. Az érzéki világ a gunákból áll. A lélek eredetileg mentes a gunáktól, de hajlamos azok béklyóiba kerülni. A gunák két irányban manifesztálódnak: i) mentális síkon mint tudat, elme, érzékek, illetve ii) objektív síkon mint anyagi tárgyak. Változó arányban kombinálódnak és hatnak egymásra, az alvó emberben a tamasz (alvás) domináns, a radzsasz (mozgás) látens, szattva (tudat) szublátens. Mozgó testben: a radzsasz a domináns, a tamasz háttérbe szorul.

b) A gondolati komplexek finomabbak az anyagnál és a szattva uralja őket. A gondolat alakul át színné s egyéb jelleggé. A gondolati képek korlátozottak, elkülönültek, mozgók, határozottak, térbeli kiterjedésük nincs, de reprezentálják a teret. A gondolatban minimális a tamasz tömege, az anyagban ezzel szemben maximális a tamasz és minimális a szattva.

c) Az emberi tudat (csitta) állapotai: i) vad, szenvedélyes (pl. életveszély esetén), ii) tudatlan (az ösztönök, ragaszkodások szintjén), iii) nyugtalan, csapongó, iv) egyhegyű, koncentrált és v) kilobbant, megszűnt (az üdvösséget megelőző állapot). A tudat működései a hiteles észlelés, a hamis észlelés, az absztrakció, az alvás és az emlékezés.

Ezek vizsgálata átvezet az önismerethez. Az öt hibás tudás például a tudatlanság, az egoizmus, a ragaszkodás, az ellenszenv és az önszeretet. A kilenc elégedettség és huszonnyolc érzékszervi hiba hátráltatja a purusa tisztulását, míg a nyolc tökéletesség segíti azt (ld. szöveggyűjtemény!)

Az elme differenciál és integrál, összesíti az érzékek adatait, amiket a purusa értelmez. Ezek az egyén tapasztalatai, amik sok-sok születésen át halmozódnak s lenyomatot (szanszkára) hagynak, melyek az újabb születésekben fölelevenednek. A szánkhja számtalan lélek létét tételezi: ahány élőlény, annyi purusa, hiszen nincs két egyforma ember. A purusa születik újjá, saját akarata szerint cselekszik és learatja a karma gyümölcseit. Az értelemmel (buddhi) azonosítva magát téves tudatállapotba kerül, s szenvedés az eredmény.

A karma megszabja a következő létformát, az élet hosszát s az öröm és bánat mértékét. A prakrti olyan testet ad, ami alkalmas a karma végigélésére; vak, de tévedhetetlen ereje vezeti a purusákat születéseikben. Célja az üdvösség elérése, áttételesen a karma legyőzése. Nagyon rossz és nagyon jó tettek eredményét már ez életben elnyerheti az ember, előbb a rossz jön, utána a jó. A tudatlanság eloszlatásával megszűnik a további karma keletkezése, de a már beérettet el kell viselni. E tiszta állapot az életében fölszabadult (dzsívan-mukta) szint.

Természettudományos igényű az anyagvilág változásainak, mozgásainak elemzése: az ős-sajátságokhoz (tanmátrák) matériacsírák, rezgő-, fény és hő-, hang-, érintés- és illatrészecskék adódnak, s így keletkeznek az alapelemek atomjai, melyek áthatoló, nyomással bíró, hő-fény sugárzó, viszkózus és kohéziós hatásúak.

Az üdvösség a mulandóság fölismerése és túlhaladása, az önvaló és az érzékek kapcsolatából fakadó szenvedés megszüntetése. Eszközei: erkölcsi törekvések, szellemi társulás, vágyak legyőzése, elszánt törekvés az igazság kutatásában, a fölismert igazságok folytonos emlékezetben tartása.

Az ateista (nirisvara) szánkhja nem fogadja el Isten létét, a világ mozgását a prakrti automatizmusának tekinti. A teista szánkhja (sza-ísvara), ill. a jóga szerint ellenben a világrendet Ísvara irányítja, aki sohasem volt a tudatlanság vagy szenvedély alávetettje, természete tiszta jóság, mindenható és mindentudó.

4. A misztika útja (jóga)

A jóga szó a judzs, összekötni, összekapcsolni igére vezethető vissza, aminek érdekes párhuzama a magyar iga, járom, illetve az angol yoke (járom) szó. A jóga szónak majd negyven jelentése ismeretes, legfőképpen mégis Patanydzsali filozófiai rendszerét jelzi, amit a szánkhja második ágának is tartanak, valójában önálló rendszer.

A jóga legfőbb célja megtanítani az embert azokra a módszerekre, amik révén az emberi lélek találkozhat és összeköttetésbe kerülhet a Legfelsőbb Lélekkel, s így biztosíthatja üdvösségét. Az erre vezető legfőbb gyakorlat a mély, elvont meditáció, melynek bonyolult módszertanát ismertetik. A Katha-upanisad így ír a jógáról:

“Amikor az érzékek megnyugodtak, az elme nem csapong, az értelem nem ingadozik – az ilyen állandó kontroll a jóga.” A Jóga-szútrákban Patanydzsali a mentális változások megzabolázásaként definiálja a jógát (1.2.).

Célja: az érzékek és az elme kontrollálása, s így a felszabadulás (móksa) elérése. Mindezt a jógagyakorlatok mellett Isten imádata is elősegíti. (A szánkhja által felsorolt 25 entitás mellett a jóga Ísvarát is számítja.) Vallja, hogy a móksa minden szenvedéstől megszabadít, ám ezt Isten kegyétől teszi függővé.

Történetisége

A Jóga-szútra szerzője Patanydzsali – egyesek azonosnak tekintik a Pánini-nyelvtan kommentálójával, mások ezt vitatják. A Jóga-szútra nem korábbi i.e. 150-nél, Kr.u. 400 körül Vjásza (nem a védaszerkesztő) kommentálta, majd ezt Vácsaszpatí Misra, Vigjána Bhiksu, Bhódzsa (X.sz.), Nágésa (XVII.sz.). Szútrája a jóga tudományáról ír a szánkhja tanai szellemében.

A Jóga-szútra 185 aforizmából áll. 1. fejezet: spirituális elmélyülés (szamádhi), a jóga elmélete, a spirituális tettek fokozatai az elme megfékezésére (ez minden jógaeredmény alapfeltétele és tanácsok az elért eredmények megőrzéséhez); 2. fejezet: a gyakorlati módszerekkel (szádhanákkal) foglalkozik, beavatja a kezdőt a gyakorlatba, hogyan csökkenthetők az elme durva tisztátalanságai; 3. fejezet: az eredményeket (vibhútik) tárgyalja, a belső diszciplínáról és a spontán megnyilvánuló misztikus képességekről ír, végül a 4. fejezet a felszabadulást (kaivalja) taglalja.

A jógának számtalan iskolája és irányzata ismeretes. Karma-jóga (cselekvés), gjána-jóga (tudás), mantra-jóga (hangzó meditációk), rádzsa-jóga (királyi út), bhakti-jóga (az áhítatos önátadás útja), stb.

Az alábbiakban a klasszikus, aszketikus-meditatív nyolcfokú (asta-anga) jóga lépcsőit ismertetjük. Ennek első két foka szigorú erkölcsi követelményeket támaszt a jógival szemben, a tényleges testi-szellemi gyakorlatok csak erre alapozva hatásosak. Az első két pont 5-5 elemből áll, nevezhetjük ezt a jóga tízparancsolatának is.

Az astánga-jóga lépcsői:

1. Tiltások (jama): öt fő korlátozás létezik, ezek betartása a nagy fogadalom (mahávrata):

erőszakmentesség (ahinszá) – ezzel a jógi távol tartja az ellenségeskedést és megteremti a békesség auráját maga körül; pl. állatok nem félnek tőle
igazságosság (szatjam) – aki nem hazudik, a nyugodt lelkiismerettel lelki békét, harmóniát ér el, uralja tetteit s azok gyümölcseit
nem-lopás (asztéja) – aki nem kívánja másét, annak a természet rendje szerint minden szükséges dolog automatikusan megadatik
önmegtartóztatás (brahmacsarja) – az önző kéj helyett önzetlen, odaadó szeretet él a jógiban, s az önfegyelem bátorsággal tölti el
birtokvágy nélküliség (aparigraha) – csak akkor tud igazán adni és örülni az ember, ha nem vágyik semmi anyagira; így a jógi fölismeri a születés okát és célját

2. Előírások (nijama), szintén öt:

tisztaság (saucsam) – eredménye: nem ragaszkodás a testhez, és nem vegyülés másokkal; elemei a test, beszéd és elme fegyelmezése (ld. szöveggyűjtemény)
elégedettség (szantósa) – a világon mindenkinek jut elegendő mindenből, de a világ minden kincse nem elegendő egyetlen ember kapzsiságának; eredménye: a legfőbb boldogság elérése
puritán életmód (tapah) – egyszerű élet, magasrendű gondolkodás; eredménye: a tisztátalanságok megszűnése és ebből fakadóan a test tökéletessége
a Védák tanulmányozása (szvádhjája) – egyfajta áldozat, magasztos gondolatokkal lehet társulni általa; eredménye: találkozás az imádott istenséggel
odaadás Isten iránt (Ísvara-pranidhána) – imák, ceremóniák, meditáció stb., a bhakti-jóga végcélja is, ez a spirituális elmélyülés teljes sikere

3. Ülőhelyzetek (ászana) – célja a helyes testtartás és az egészség biztosítása, mert ép és egészséges testben könnyebb a meditáció, számuk 8.400.000 – ebből néhány tucat gyakorolható igazán eredményesen. Fontos az előkészítés, a megfelelő hely, idő, mester megválasztása.

4. Légzésgyakorlatok (pránájama) – az orrlyuk befogásával és egy bizonyos időegység meghatározásával kezdik, később az időegység fokozatosan növekedhet. Szabályozza a be- és kilégzést, ill. képes a légzés teljes leállítására. Jó a tüdőnek és az elmének.

5. (Az érzékek) visszavonása (tárgyaikról), (pratjáhára) – az ember vágyai révén érzékszervei különböző tárgyakkal kerülnek kapcsolatba, melyektől örömöt remél. Ezektől a délibáboktól kell visszahúzni, visszarendelni az érzékeket.

6. Koncentráció, megtartás (dhárana) – a visszavont állapot megőrzése, az elme kontrollja, megszilárdítása, egy pontra rögzítése.

7. Kontempláció, meditálás (dhjána) – a tudatosság további működése az egy pontra rögzített elmében. Csak nyugodt, kontrollált állapotban lehet meditálni, ezért nélkülözhetetlenek az előző lépcsőfokok.

8. Transzállapot (szamádhi) – nem evilági, állandósult isteni üdvállapot, az abszolút igazság megnyilvánulása.

A jóga szimbolikája szerint a gyakorlatsor egy pompás fához hasonlítható, melynek a korlátozások a gyökerei, gyakorlás a törzse, az ülőtartások az ágai, a légzőgyakorlatok a levelei (utalás a levegő anyagcserére), az elvonatkoztatás a háncsa (ami gátolja az energia-veszteséget), a koncentrálás a nedvkeringése (ami élteti a testet és értelmet), meditáció a virágja és a transz, az igazság megnyilatkozása a gyümölcse.

A jóga fiziológiájának fontos része a csakrák ismerete, melyek a gerincoszlop egyes szintjein azonosított energiaközpontok. A létezés nagy energiája egy három és félszeresen felcsavarodott kígyó formájában (kundalini) a legalsó, gyökércsakrában pihen, ami spirituális gyakorlatokkal felébreszthető s a tudatosság egyre magasabb szintjeire emelhető. A hét csakra az alábbi:

1. Gyökér-csakra (múládhara): a gerinc alsó végén helyezkedik el, jellemzője a földelem, a szilárdságért (csontozat, fogak) felelős, ellenállást biztosít, ide kötődik a nemiség és az illat is.

2. Keresztcsonti-csakra (szvádisthána) vagy alhasi központ: a víz elemmel kapcsolatos (kiválasztás), ide tartozik az ízlelő funkció is.

3. Hasi-csakra (manipura) vagy napfonat: a gyomortájon található, jellemzője a tűz elemhez hasonlóan a tágulás. Meleget, derűt eredményez, ide tartozik az emésztés, valamint a látásérzék is.

4. Szív-csakra (anáhata): a mellcsont magasságában van, könnyedség, kedvesség, gondtalanság a jellemzője; a levegő elemmel kapcsolatos (légzés, haladás), ide kapcsolódik a szimpátia, szeretetérzés, valamint a tapintás, érintés.

5. Torok-csakra (visuddha): az éter/űr elemmel kapcsolatos; a hangképzés, a beszéd központja. Az éteren keresztül irányítható a négy alsóbbrendű elem. Ez a csakra jelenti a hidat a következő parancs idegközpont (intellektus, akarat) és a négy elem között: nehéz és tartózkodó (föld), érett és szexuális (víz), meleg és szenvedélyes (tűz), kedves és szimpatikus (levegő).

6. Homlok-csakra (agjá): a szemöldök közén helyezkedik el mint magasabb tudatosság. (Ezen a szinten azonosítják a harmadik szemet is.) Ez az elme székhelye, a parancs idegközpont, innen kontrollálható az egész test. Jellemzője a fokozott észbeli, elmebeli tevékenység. A gondolat olyan hatásos, hogy meg is nyilvánul az éteren keresztül (asztrál test, gondolatolvasás, mentálhigiénia stb.).

7. Korona-csakra (szahaszrára) vagy ezerszirmú lótusz: a fejtetőn helyezkedik el, a legmagasabb frekvenciájú energiavibráció helye. Mentális síkon az ember gondolati impressziókat tapasztal, ezen a lelki síkon azonban a szubjektív létezést érzi át. Az ilyen szintű megvalósultságot szokták glóriával ábrázolni.

Az aszketikus jóga egyik titka a természetfölötti, misztikus képességek, a sziddhik elsajátítása. Minden jóga az erkölcsi gyakorlatokkal kell kezdődjék, s a magasabb gyakorlatok (koncentráció, meditáció és transz együttese = szamjama) szokatlan képességeket eredményezhetnek: a tiszta intellektuális látás folytán bepillantás az idő fázisaiba, előző születésekbe, mások gondolataiba, a test és a kozmosz titkaiba, asztrál-utazásokba stb. A sziddhik közé tartozik például a testi funkciók teljes kontrollja (szívverés, légzés leállítása majd visszaállítása), igen hosszú élet, a fizikai korlátok legyőzése (levitáció), megsokszorozódás vagy akaratátvitel. Mindez nem veszélytelen, könnyen eltereli a jógi figyelmét, s visszaeshet.

Jógalétra

A jóga összekapcsolódási folyamat, melyben az egyén tudata kapcsolatba kerülhet az abszolút tudattal, Istennel. A jógát hasonlítják létrához is: a hétköznapi tettek szintjétől az önző természet föladásán keresztül elvezet a lelki megvalósítás felsőfokáig. A létra fokainak külön-külön nevei vannak, az isteni kapcsolat keresésének metódusa szerint:

karma-jóga – rituális cselekedetek (áldozatok, szertartások)
gjána-jóga – a tudás művelése
dhjána- vagy astánga-jóga – aszkézis, meditáció
bhakti-jóga – áhítatos önátadás, istenszeretet

A Bhagavad-gítá a jógát a többi önmegvalósítási folyamatnál magasabbra helyezi, s megjelöli, ki a legjobb a jógík közül:

“A jógí jobb az aszkétánál, az empirikus filozófusnál és a munkája gyümölcseiért dolgozónál is. Óh, Ardzsuna, ezért légy jógí, minden körülmények között!

Aki nagy hittel mindig bennem lakozik s Engem imád transzcendentális szerető szolgálatában, az a legmeghittebben egyesül velem a jógában s az összes jógí közül ő a legkiválóbb.” (Bg.6.46-47.)

A jógával kifejleszthető három hatalom: a barátság, az együttérzés és az öröm, derű
(ld. Bhagavad-gítá 12. fejezet).

Csakra-jelek:

Ezerszirmú lótusz – pont
Harmadik szem – kör (Nap) és félhold
Torok-csakra – fehér kör
Szív-csakra – acélkék hatszög
Gyomor-csakra – piros háromszög (csúcsával lefelé)
Bél-csakrafehér – félhold
Gyökér-csakrasárga – négyszög (sarkain és oldalain nyolc nyíllal)

2002/31.