A nő szerepe

Van egy kérdéskör, amely garantáltan megmozgat mindenkit, amelyről mindenkinek van véleménye, és nincs olyan felnőtt, vagy akár serdülőkorú résztvevője egy tetszőleges társaságnak, akinek a nézeteit ennek kapcsán ne kísérnék és festenék alá mélyről fakadó érzelmek, erős és sokszor megmagyarázhatatlan indulatok. Ez a nők társadalmi szerepének, társadalmi megítélésének ügye.

 

A mai nyugati társadalmak vezéreszméje a hasznosság, a gazdasági értelemben vett kifizetődés elve. Ezen elv szerint szép és jó csak az lehet, ami hasznos, mi több, hasznosítható. Ez az alapeszme, amely gyökerében hibás, az élet minden területén érezteti romboló hatását, de talán sehol olyan nagy károkat, olyan pusztítást nem hagy maga után, mint az élet, az emberi lét alapjául szolgáló férfi-nő viszonyban. Ezért olyan sarkalatos kérdése ez korunknak, ezért mozgat meg mindenkit, hiszen létünknek minden pillanatában valamennyien érintettek vagyunk. Vagy azért, mert nők vagyunk, vagy azért, mert férfiak, akiknek életét a nők (anyáik, húgaik, feleségük, leányaik) határozzák meg.

Az „ideális nő”

A nyugati nőideál az elmúlt mintegy száz év során olyan torz eszményeket állított középpontba, ami szinte lehetetlenné tette a hamis elvárásokat szem előtt tartó nőnek, hogy akár csak reménye is lehessen az „ideális nő” szerepének betöltésére.

Ez a nőeszmény ugyanis genitáliáit leszámítva, valójában nem nő, hanem férfi. Olyan nő, aki úgy dolgozik, mint egy férfi, úgy tanul, mint egy férfi, úgy harcol az érvényesüléséért, mint egy férfi. És az élet más területein is minél férfiasabb, annál jobb. Még a testalkat terén is azt a nőt idealizáljuk, aki minél férfiasabb (kis mell, sportosan lapos has, kisportolt, férfiasan keskeny csípő, rövid haj).

Sajnálatos módon ez a nőideál eleve bukásra ítél minden nőt, aki a megfelelést tűzi ki maga elé célként. Az a feszültség, amely e követhetetlen eszmény és a valóságos, hús-vér nő között keletkezik, életünk minden pillanatára hat. Az alapvető hiba tehát ott van, hogy a nőből erőszakkal férfit akarunk formálni, holott, ezt a célt sohasem lehet elérni. A nő ugyanis mint férfi, mindig csökevényes lesz, mindig alulmarad. Olyan ez, mintha az agárversenyre neveznénk be kiváló tulajdonságokkal rendelkező lovunkat. Megállná-e a helyét a ló mint agár? Nem valószínű. Ugyanakkor ki vonná kétségbe esélyeit, ha nem azt várjuk el tőle, hogy természetétől idegen módon nyulat hajkurásszon, hanem azt hogy jó tulajdonságait mint versenyló bizonyítsa.
Talán India az a terület, ahol a leghosszabb ideje szinte azonos követelményei vannak a nőiességnek. Az ázsiai nő képességei bizonyos vonatkozásban igen elismertek, de vannak olyan területek, amikről alig hallottunk.

Ázsiai tradíció

Az ázsiai, így az indiai nő számára legfontosabb feladat az, hogy feleség. Kezdettől fogva erre a szerepre készítik fel, mindent ennek rendelnek alá. A kislányok neveltetése iskolában, otthon egyaránt ennek a feladatnak a tökéletes ellátásáról szól. Mikor megtörténik a nagy esemény és feleséggé lesz, egy új családot kap, a régi rokonságával minimálisra csökken a kapcsolata. Új családja a férjen keresztül fogadja el, mint annak szükséges részét, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek lehetőségei vagy jogai. A lakáson belül mindig a feleség, később mátádzsí (a legidősebb anya a házon belül) hozza a döntéseket, ők szabják meg mikor, ki, hova mehet, és mire mennyi pénzt lehet költeni. Mint feleségnek a férje körüli munkák az elsőrendűek, rendezettség, tisztaság vegye körül a ház urát, tisztelet és szeretet példamutatásával teremti meg férje körül az ideális emberi kapcsolatokat. Itt nincsenek szabályok, hiszen minden férfinak más és más az elvárása, csak a végeredmény a fontos. A feleség tanítójának tekinti férjét, minden megnyilvánulása egyben üzenet értékű is, törekszik arra, hogy társa megelégedett legyen, mint férj, mint mester egyaránt. A házastársak közötti tisztelet és szeretet értékmutató a gyerekek számára is.

Az indiai házasságok eleve más alapokról indulnak, mint nálunk. Nincs változtatási lehetőség, így ennek megfelelően ezt az egy lehetőséget kell jól kihasználni, mindkettejük épülésére. Tisztában vannak azzal, hogy egy jókedvű, megelégedett partner segíthet a legtöbbet, hiszen nem vonja el figyelmét a saját gondja. A problémákról való beszéd nem jellemző, csak felszínesen fordul elő, hiszen ez a másik udvariatlan leterhelésével jár. Ezt csak nagyon indokolt esetben, teszik meg. A sok panaszkodás, önsajnálat valóban hátráltató erő, természetesen ha komoly gond van, azt meg kell beszélni, de csak a tényeket. így a házasságon belül sem illik túl sokat panaszkodni, főleg a nőknek nem, hiszen lelkileg őket erősebbnek tekintik. Ez annyira igaz, hogy például a nők nem sírhatnak, csak a férfiak.

A női természetnek az egyik alapja a befogadó készség, mások elfogadása, akár olyan szinten is, amely önmaga feláldozásával jár. Annak belátása ez, hogy nem mi vagyunk a cél.

A befogadásnak a tiszta harmonikus állapota a teremtés lehetőségének alapja, az akarat megnyilvánulásának záloga. Enélkül nem aktivizálódhat a teremtő energia, hiszen befogadó tér nélkül nincs kiáradás. A nőnek – éppen e tulajdonsága miatt – szükséges a védelem, hiszen teret adhat minden energiának, sőt akaratlanul felerősítheti azt. Az indiai férfiak ezt a kötelességüket nagyon komolyan veszik úgy testvérrel, anyával, feleséggel illetve a család minden női tagjával szemben védelmet biztosítanak. Gyakorlatilag nincs olyan nő, aki egyedül és védtelenül él. Anyagilag és erkölcsileg felelősséget vállalnak a nőkért, így sem a lehetősége, sem az igénye nem merül fel a magányos önmegvalósításnak. Minden csak családias formában van értelmezve. A „teljes élet”-nek az a megvalósítása, amikor az egyén kirekeszti a bensőséges közösség minden formáját (saját család, ősök, barátok, stb.), nehezen értelmezhetővé teszi a célt. Milyen céllal lehet létrehozni bármit is, ami a közeli emberi kontaktusok kizárásával jár? Az ember nem magányos típus, kis közösségekben érzi jól magát, még ha néha üdítő is a magány. Az az optimális állapot, amikor együttlétben tudjuk megőrizni az individuum szabadságát, nyitottságát és fejlődőképességét. Az indiai ember lényegesen individuálisabb mint mi, belső harcait egyedül vívja meg, de pontosan meghatározott a cél. A praktikus világban segítenek egymásnak úgy, hogy ne sértsék meg a belső határokat.

” Az élet ugyanolyan, mint a művészet, van egy mindenki állal elfogadott forma, amit feltölthetek a képességeim szerint. A forma adott, függetlenül attól, hogy ezt ki látja és ki nem, az én lehetőségem ezt a külső formát a legjobb képességeim szerint kelteni életre.”

Az indiai asszony az együtt létnek egy olyan minőségét tanulja meg, ahol ő a bensőséges szeretet, a belső terek aktivizálója, és így kell együttműködnie a férfival, aki megadja a külső teret és a külső lehetőséget. Ázsiában ezt is mint sok más dolgot, úgy közelítik meg, hogy először meg akarják ismerni a ,.nagy Természetet”. Intelligenciánk lehetőséget ad a tökéletes alkalmazkodásra, teljessé válhat a harmónia. Ezzel szemben az európai felfogás a környezetünket akarja olyanná alakítani, hogy az kellemes legyen. Nem biztos, hogy ez utóbbi működik.

Az Istenhez tartozás élménye

A női szerep jó lehetőséget ad a teljes behódolásra, érzelmileg és lelkileg egyaránt. Az anyaság teszi teljessé ezt a folyamatot, és biztosítja, hogy minden nő megtanulhassa a feltétel nélküli szeretetet a saját gyermeke irányában mindenképpen. Maga a gyerek szülése is a különleges lehetőségek közé tartozik, hiszen ebben a folyamatban átélhetjük Istenhez való viszonyunk egy másik aspektusát. A fent említett események nem kizárólag a tudat szintjén zajlanak, hanem mélyen a tudat alatt valamint érzelmeinkben, lelkünkben, így valószínűleg belekerülnek abba az emlékezetbe, mely életek során is velünk marad.

A férfiak számára az ázsiai nőtípus, mint feleség biztosan vonzó lehet. A két társadalom között az egyik különbség az, hogy Keleten a nőknek régóta elfogadott szerepe van, és ez nem sokat változott. Az európai társadalmakban ez a szerepkör áttételessé vált, és nincs egységesen elfogadott sémája. Az értékrendi változások a nők elvárásait is megzavarták így olyan képet alakítottak ki magukkal szemben ami nem megvalósítható. Saját maguk fontosságát csak úgy látják biztosítva, ha felvállalnak bizonyos férfi szerepeket is. Nyilvánvaló: ez olyan ellentmondást szül belső világukban, amit nem tudnak feloldani. S bár lassan bizonyos körökben a férfi társadalom kezdi belátni, hogy az a legjobb, ha a nők nők, de azt a biztonságot illetve védettséget nem képesek megteremteni, amikor már a nő is el tudja hinni ezt. A társadalmi szerepvállalást nem lehet egyoldalúan megoldani, csak akkor állítható vissza a rend, ha ez társadalmi igénnyé alakul.

Egy olyan társadalomban ahol az értékrend nem tisztázott, nagyon nehéz a cél meghatározása, így szinte lehetetlen a helyes szereposztás. De talán meg lehet fordítani a folyamatot. Próbáljunk meg olyan helyzetet teremteni, amikor mindenki (legyen az akár férfi vagy nő) „jól érzi magát a bőrében „.

Ubornyák Katalin

2001/30.