Filantróp és mizantróp

Mottó: Az ember az, amiben hisz. (Mahábhárata XIV. 36-39.)

“Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” – mondja Szophoklész határozott emberbaráti, bizakodó, reményteli kijelentése. A hellén életigenlés és humánum egyik jelmondata lehetne ez a sor, amely az élet naposabb oldalát s a teremtés koronáját, a fantasztikus távlatokat megsejtő és sejtető Embert dicséri.

Idilli kép?

A bölcsőjében lévő európai kultur-emberiség reménysége, fiatalos bája és nagyravágyása tükröződik e gondolatban, mely az embert teszi meg a világ mércéjének, s az emberi boldogulást tartja a legfőbb célnak. Ezzel szemben a másik pólus a hetvenes években készült magyar film, melynek fiatal főhősét pszichológus faggatja képzettársításairól:

– Mi jut eszedbe, ha azt mondom, tavasz, domboldal, madárfütty?
– Undor – mondja a kölyök.
– Hogyhogy, a madárfüttytől is?
– Attól is. Meg mindentől.

Egy dekadens korszak kiábrándult élethelyzete, tükörkép a már nem annyira hurráoptimista, de még a szocialista embertípust fabrikáló korszakról. A görögökhöz képest két-három ezredév elteltével, a kamaszkor világfájdalmával teli vallomás ez az élet ellehetetlenüléséről. Az élet nagy körforgásában ez két kiragadott momentum, mégis elgondolkodtató, vajon mit nevezzünk fejlődésnek.

A világ egyik legolvasottabb, legismertebb története a jézusi életút. A példázatok, események ma is elevenek, tanulságosak. Egyesek szerint azért, mert kétezer év óta semmit nem változott az ember, ugyanolyan problémákkal küzd, mint az ókor pásztornépe, vagy mint minden ember a világ kezdete óta: féltékenység, szerzés, erőszak, kishitűség.

Angyali tekintet – mefisztói mosoly

Szophoklész mondata a filantróp jelszava is lehetne, míg a filmbéli idézet arra példa, hogyan lehet élet- és embergyűlölő mizantróp valakiből. Ha kettejük közül választanunk kellene, minden bizonnyal a filantróp mellett döntenénk, pedig hányszor varrjuk magunkat mások nyakába mizantrópként?!

A filantróp görög kifejezés jelentése emberbarát, a filantrópia emberszeretet, az emberek egymás iránti jóakarata, embersége. Arisztotelésznél az emberrel szemben megnyilvánuló isteni jóakarat (Poétika 1452 6ff); a tragikus hősök sorsával kapcsolatos emberi részvét, míg a rómaiaknál az egymásról való emberi gondoskodás, a humanitás. A filantropizmus olyan nevelési alapkoncepció, amely az embert és természetes szükségleteit állítja a középpontba, ezt Rousseau dolgozza ki részletesen. Tézisei szerint a nevelést az oktatás fölébe kell helyezni, csak a szükséges ismereteket kell oktatni. Maga az oktatás nem kezdődhet túlságosan fiatal korban, a tanulás legyen kellemes, a nevelés a természetvallás alapján álljon s így tovább. Ez jobbára csak a felsőbb néprétegek gyermekeinek volt hozzáférhető, az alsóbb osztályok nevelési elveit Pestalozzi, Rousseau kortársa fogalmazza meg.

Ehhez képest mára oda jutottunk, hogy már-már az óvodába is felvételi vizsgával lehet bejutni, sőt, szinte a megszületés is egyfajta vizsga: ha megfelelő a magzat génkészlete, megszülethet, ha nem, akkor nincs esélye az életre. Teljesítménycentrikus életre neveljük utódainkat, az emberség már-már kivész. A kellemes tanulási feltételek helyett túlterhelt diákok vannak, s az iskolai kudarcok miatt nem ritka az öngyilkos gondolat, sőt még az öngyilkosság sem egy rossz bizonyítvány miatt. A mai életideált tükröző oktatás ugyan informál, de alig-alig transzformál, legföljebb kiforgat emberségünkből. Legfőbb értékmérő a siker, gazdagság, a tárgyiasult boldogság-fantom, s menet közben egyre sivárabb az ember belső élete, egyre fenyegetőbb az élettől való elidegenedés.

A mizantróp viszolyog az emberségtől, embergyűlölő, ellentett pólusa a filantrópnak. Kerüli embertársait, ezért Moliére mizantrópja így kiált fel: “ott tartok néha már, hogy világgá megyek, inkább a sivatag, mint itt az emberek! Nem, mindet gyűlölöm: nem ismerek kivételt!” Persze a klasszikus francia dráma idejében a mizantróp még a morált kutatja, s a mindennapok gyakorlata mellett “erénye és érdeme elpirul”. Sokak számára a kiábrándultság reális alternatívájának tűnik a társadalomból való kivonulás, de nem egy magányos farkas beismerte már, hogy a kivonuláshoz is társakra van szüksége. Még végletesebb tiltakozás a kataton állapot, mikor szinte semmiféle külső ingerre nem reagál az ember. Ebből a fásult állapotból talán egy szellemi fordulat képes kirántani az embert. Ugyanakkor mára a mizantróp nem feltétlenül erkölcsi alapon idegenkedik embertársaitól, sőt az erőszak-akció modellt alkalmazva maga is könnyen alkalmaz erőszakot gondolatban vagy tettlegesen. Hajdanán az embert a halálfélelem ijesztgette, mára sokan már az életfélelemtől szenvednek: pánikbetegség, magány-fóbia, depresszió. Ez utóbbi valóságos népbetegséggé vált, egyes adatok szerint a magyar lakosság hatvan százaléka érintett a depresszióban. A jegyzett adatokon túl mennyi lehet a tényleges károsult? Mizantrópiájában az ember akár önmaga ellen is fordulhat, holott morális szemszögből ez éppoly erőszak, mint mások életének fenyegetése.

Kívül bárány, belül farkas

Vajon megalapozott-e a véleményünk egy-egy filantróp vagy mizantróp embertársunkról? Milyen csalóka kép a búzamezőn a kalászokat szemrevételező, vagy a kisgyermekek csókját fogadó bölcs vezér avagy Führer! Hamis kép a filantrópról. És lehet-e mizantróp Jézus, aki azt követeli, hogy őérette akár a család, a rokonság is tagadtassék meg? Vagy inkább valamely magasabb igazságot képvisel hitelesen, melyhez képest bármely világi áldozat csekélynek tűnik?

Jó fényben feltűnni – ez a mai sikerorientált világ kulcsa. Ezért terjed valóságos epidémiaként a higgy önmagadban! új vallásossága. Mondják, a testbeszéd, metakommunikáció, nonverbális kommunikáció, jelbeszéd, hangtalan beszéd sokkal többet mond, mint gondolnánk. A kedvező, sokszor döntő benyomás az első négy percben hat, s hangtalan információval lehet elérni. A jó hatáskeltőnek igen nagy esélye van a sikerre, jóllehet ennyi idő alatt ki sem alakulhat alaposabb verbális kapcsolat. Az első benyomás hatalmával csak egyszer érhetünk el eredményt, pótvizsga nincs. Ha ki vagyunk békülve önmagunkkal, akkor mások is kedvelni fognak minket. Az elméjén és érzékein uralkodó, odaadással dolgozó tiszta lélek kedvel mindenkit és mindenki kedveli őt. Szeressük önmagunkat, de az önimádat helytelen! Ahhoz viszont, hogy mások kedvezőtlenül ítéljenek meg minket, elegendő, ha az első négy percben rossz véleménnyel vagyunk önmagunkról, ez átragad környezetünkre. A negatív gondolkodás a világ összes negativitását képes magához vonzani.

A testbeszédet két tényező határozza meg: a cél, amit el akarunk érni és a helyzet, amilyen viselkedést elvárnak tőlünk. Amennyiben tisztesség és egészséges alkalmazkodás jellemzi e két tényezőt, addig valószínűleg kívül bárány – belül bárány kombinációról beszélhetünk. A tisztességtelen cél és gerinctelen simulékonyság a kívül bárány – belül farkas szindróma. Marad még a farkas – farkas változat, az ízig-vérig mizantróp, és a kívül farkas – belül bárány ember, aki a népszerűtlen igazmondást is felvállalva mély belső harmóniával, messzire látó lelki segítségnyújtással szemléli embertársait. Hajlandó egy kis melegséget föláldozni, ami mégsem jelenti jóindulatának hiányát. Mottónkra visszautalva, minél magasabb az ember eszménye, annál nemesebb a jelleme.

Az ember társas lény

Különböző létközösségek ismeretesek: növények közössége, egy erdő heterogenitása és homogenitása, zuzmók szimbiózisa, csorda- és falkaszellem az állatoknál, nyájösztön, párhűség egyes lúdfajtáknál, együttműködő földi bio-organizmus, emberi közösség, isteni szférák. Mondják, az ember társas lény. Miért? Mert a lélek eredendően társas lény, s az emberi lét hitelesen tükrözi a társulás fontos lelki igényét. A harmonikus társulás megértő, szeretetteljes, önzetlen és áldozatos, megszünteti a magány félelmét. Az ember legnagyobb örömforrása a társaság, ami egyben a legnagyobb konfliktusforrás is lehet. Nehéz biztos támpontot találni a társulás Janus-arcúságának feloldásához. Mondják, az ellentétek vonzzák, kiegészítik, míg a szélsőséges különbségek taszítják egymást. Similis simili gaudet – hasonló a hasonlónak örvend, akkor talán mégsem az ellentét a fontos? Vagy a harmonikus kapcsolathoz egyszerre van szükség hasonlóságra és különbözőségre? Melyik a fontosabb, az egyediség vagy a közösség? Nem is érdemes fontossági sorrendről beszélni, az életnek mindkettő a sajátja, mindkettő szükséges a harmóniához. Mint individuális lény, mindenki egyedi, nincs két egyforma ember. Az ember vágyai szerint kapja testét az anyatermészettől. Ezért egyedi testileg is mindenki, hiszen nincs két olyan ember, akinek teljesen egyforma lenne minden vágya. Lehetséges-e így a klónozás? Tán a vágyakat kellene szériában gyártani, amire aztán emberbőrt húzhatnának egyesek?

A vágy a lélek sajátja. A haragtól, ragaszkodástól, szeretettől nem lehet megszabadulni, mert abszolút síkon, lelki értelemben is léteznek, fegyelmezni mégis érdemes e késztetéseket. A boldogság záloga a belső egyensúly, a lelki derű. Minden szemlélet kérdése, mint ahogyan azt a bölcs tanítók mondják. Hajdanán a legenda szerint Buddha, Konfuciusz és Lao-ce együtt ültek egy eceteskancsó mellett, amely a földi életet jelképezte. Mindhárman belemártották ujjukat, hogy megízleljék, mi rejlik a kancsóban. Konfuciusz, a realista megnyalta ujját, s így szólt: ez savanyú! Buddha a maga rezignált pesszimizmusával keserűnek találta. Végül Lao-ce következett, aki ujját megnyalván azt mondta: Ez nem savanyú, nem is keserű, ez édes! Ő volt az életművész.

Karaktertípusok Csaraka* önismereti rendszerében

A) A jóság által vezérelt ember lehet:

i) Isteni jóságú típus (bráhma-szattva): intellektuális és magas erkölcsi érzékű, nagyszerű beszélgetőpartner tudományos, filozófiai és vallási témákban, nem győzik le érzelmei és holmi alantas ösztönök, igazságos, érzékeit fegyelmezi, és elfogulatlan minden lény iránt

ii) Lelkileg művelt típus (árja-szattva): élénk észlelőképességű, nagy meggyőző erejű, a tudományos igazságok ismerője, a szentírások ajánlotta rítusok buzgó követője, vendégszerető, fegyelmezi érzékeit, érzelmei és ösztönei nem győzik le

iii) Istenkirály típus (aindra-szattva): energikus, befolyásos, fáradhatatlanul tettrekész, előrelátó, szavai meggyőzőek, buzgó a vallási, gazdasági és örömszerző tettekben

iv) Szabálytisztelő típus (jámja-szattva): tiszteli a világi kötelességet, jó ítélőkészségű, tántoríthatatlan, emlékezete kiváló, alantas ösztönöktől és érzelmektől mentes

v) Vizek ura típus (váruna-szattva): nyugodt de bátor, irtózik a tisztátalantól, kedveli a vizet, fáradhatatlanul törekvő, haragját és dühét mérsékelten mutatja ki és pártolja a rászorulókat

vi) Vagyonuraló típus (kuvéra-szattva): kedveli a családi életet, buzgó a világi és a vallásos cselekedetekben, a büszkeség és gyönyör terén nem válogat, érdemei és hibái szerint kegyeli, illetve bünteti embertársait

vii) Művészi-jóságos típus (gándharva-szattva): kedveli a zenét és táncot, szereti az adomákat, történeteket és Puránákat, kedveli a finom illatokat, virágokat és illatszereket, valamint a hölgyek társaságát

B) A szenvedély által vezérelt ember lehet:

i) Démoni típus (ászura): nagy fizikai erő, bátorság, féktelen düh, falánkság, önelégültség, a pénzszeretet jellemzi

ii) Gonosz óriás típus (ráksasza): haragja tartós, agresszív, kegyetlen, falánk (főleg húst fogyaszt), rosszindulatú, nagydarab és szeret aludni

iii) Boszorkány típus (pisácsa): arcátlan, tisztátalan, gyáva, ijesztő és érzéki

iv) Kígyó típus (szarpa): bátor ha feldühítik, máskülönben gyáva, tanácsadásra mindig hajlandó, a megszokás erős rabja, az érzéki gyönyöröknek hódol

v) Hulladémon típus (préta): falánk, természete kellemetlen, viselkedése kiállhatatlan és terhes, mások sikere nagy fájdalom a számára, türelmetlen és gátlástalan, mohó és letargikus

vi) Keselyű típus (sakuna): az érzéki vágyak rabja, falánk, nem állhatatos, csapongó, kegyetlen és extravagáns

C) A tudatlanság befolyásolta ember lehet:

i) Brutális típus (pásava): ruházata tisztátalan, elhanyagolt külsejű, tetteiben hitvány, evés-ivásban és a testi gyönyörökben leli kedvét, aluszékony és hajlamos mindent elutasítani

ii) Hal típus (matszja): gyáva, ostoba, torkos, ingatag, a düh s az érzékek játékszere, szeret utazni és kedveli a vizet

iii) Fa típus (vanaszpati): élete merő vegetáció, tétlen még tápláléka megszerzésében is, semmiféle intellektuális cselekedetet nem végez

* Csaraka (i.sz. 80-180?) az ájurvéda egyik jeles szaktekintélye, Kaniska kusán király udvari orvosa. A hagyomány a végtelenség egyetemes kígyójának, Sésának inkarnációjaként ismeri, aki a nága-emberektől kapta orvosi tudományát, más feljegyzések szerint buddhista volt. Eredeti művei nem maradtak fenn, a nevével fémjelzett Csaraka-szanhitá írásainak átirata. Fejezetei a hosszú élet titkával, gyógyszerekkel, javallatokkal, kenetekkel, hajtószerekkel stb. foglalkoznak. Orvosetikai kódexe magas erkölcsi követelményű, szellemében Hippokratész esküjéhez hasonlatos, máig meghatározó az indiai orvosi viselkedésben.

Rácz Géza

2001/30.