Élet és halál

Egyszer egy misztikus hatalommal rendelkező bölcs tanítványával vándorútra indult, s útja során különféle emberekkel találkozott. Mindenkinek mondott egy titokzatos értelmű mondatot, melyet később meg is magyarázott.


Először egy herceggel ismerkedett meg, egy király fiával, és megáldotta őt:

– Kedves hercegem, élj örökké!

Ezután egy jógival hozta össze a sors, aki mindenféle lemondást végzett annak reményében, hogy ezáltal elérje a legfelsőbb célt. Így fordult hozzá:

– Halj meg azonnal!

Aztán folytatta vándorútját, mígnem egy jóságos, Istent szeretettel szolgáló asszonnyal találkozott, neki a következőt mondta:
– Mindegy, hogy élsz vagy meghalsz.

Végül látott egy vadászt, aki számtalan állatot megölt már. A bölcs szomorúan e szavakat intézte hozzá:

– Ne is élj, ne is halj!

A tanítvány szerényen tudakozódni kezdett, a mondatok jelentése felől faggatta mesterét, aki szépen elmagyarázta neki:
– Akik túlságosan hajlanak az érzéki élvezetre, s elmerülnek az érzékkielégítésben, azok nem akarnak meghalni. A gazdag embereknek (mint a herceg is) általában van elég pénzük, de csak amíg élnek, addig élvezhetik az életet, haláluk után pedig nekik is felelniük kell tetteikért.

A jógí szigorú lemondásokkal és vezeklésekkel teli életet élt, hogy visszatérhessen Istenhez, ezért mondtam neki, hogy haljon meg azonnal, így nem kell tovább folytatnia küzdelmét. Komoly áldozatai jutalmául megszülethet egy olyan családban, ahol jó eséllyel folytathatja jámbor életét, a másokért való áldozatos élete révén pedig meg fog tisztulni.

A szent életű asszonynak mindegy, hogy él vagy meghal, hiszen életében és a halála után is az Urat szolgálja, s minden élőlény javáért cselekszik. Egy szent életű ember szemében nincs különbség jelenlegi élete és a következő között, mert mindkét esetben boldogan él.

A vadász élete és halála is rendkívül szörnyű, mivel ártatlan állatokat öl. Ezért mondtam neki, hogy ne is éljen, hiszen csak értelmetlen, bűnös cselekedeteket hajt végre, de félhet a haláltól is, hiszen komoly visszahatások fogják érni elkövetett tettei miatt.

2001/30.