Csatuhslókí – A Bhágavata-purána négy fő verse

A Bhágavata-puránát a Védák érett gyümölcsének tekintik. Tizennyolcezer versével a terjedelmesebb óind forrásművek közé tartozik. Szerzője Vjásza, a mű az áhítat jógájának (bhakti) egyik alapműve. A Bhágavata a nagy puránák közé tartozik, tíz témájában többek között taglalja a teremtés és világfenntartás folyamatát, az isteni inkarnációk megjelenését, a megsemmisülés periódusait, az ember feladatát s a végső oltalmat. Magyarázói között szerepel Dzsíva és Szanátan Gószvámí, Visvanáth, Vallabha és a neves Srídhar Szvámí, akinek kommentárja mérvadónak számít.


A Bhágavata-purána is négy mag-vers köré csoportosul. A teremtés hajnalán Brahmá, az univerzum mérnöke az Abszolút Személytől, Krsnától tudakolja feladatának részleteit. A szituáció igen kényes, Brahmá a lehető legnagyobb intellektuális próbatétel előtt áll: a világ rendjének kialakítása vár reá. Brahmá kérdez, Krsna pedig válaszol – a tanulás védikus módszere a megfelelő forrás hallgatása.

Brahmá kérdései az alábbiak: i) melyek Isten immanens (világi) és transzcendens (lelki) formái, ii) mi jellemzi az Úr energiáit, a belső lelki energiát és a világi nagy illúziót, a mahá-máját, iii) milyen tetteket végez az Úr energiáin keresztül és iv) mi a teendő Brahmá számára? Krsna válasza is négyrétű: a) a róla szóló tudás a legnagyobb titok (ez az Istenhez fűződő kapcsolat – szambandha – ismerete), b) amit az alábbiakkal összhangban kell megérteni (ez az önmegvalósítás gyakorlata, abhidhéja): c) a titkos odaadó szolgálat ennek elválaszthatatlan része (ez a lelki fejlődés távlata, prajódzsana) és lelkesíti Brahmát: d) próbálja megérteni a hallottakat. Rövid válaszának kifejtése a Bhágavata-purána négy fő verse (Bhág. 2.9.33-36., Krsna szól Brahmához):

A Bhágavata-purána négy fő verse

1) aham évászam évágré
nánjad jat szad-aszat param
pascsád aham jad étacs csa
jó ‘vasisjéta szó ‘szmj aham

“A teremtést megelőzően bizony csak Én léteztem, rajtam kívül nem volt semmi, sem durva, sem finom, sem semmi ezek fölött.* Amit most (megnyilvánult formában) látsz, az is Én vagyok, s ami végül (a megsemmisülés után) megmarad, az szintén Én leszek (az Istenség Legfelsőbb Személyisége).”

*A durvább és finomabb formákon túl ezek oka, az anyagi természet, amely a teremtést megelőzően szintén nemlétezőként, potenciálisan létezett.

Támpontok: Az Abszolút fölismerése, az istenismeret az alapelv és a cél, a valós valóság meglátása. Az “Én létezem” kijelentésben benne van az Abszolútum léte, valamint környezetének s társainak léte, és kedvteléseinek valósága is. “Az univerzum megteremtését megelőzően csak a Legfelsőbb Úr létezett saját belső energiájával együtt, rajta kívül semmi sem létezett. S akkor a Mindenható arra gondolt – Hadd teremtsen világokat!” (Aitaréja-upanisad 1.1.) Magától értetődik, hogy a lelkek (tataszthá-sakti) és a világ (külső energia) sem elkülönülten, hanem Őbenne létezett. A teremtés külső látszata változik a megnyilvánult és meg nem nyilvánult állapot (vjakta-avjakta) között, a végső valóság azonban változatlan. “Nálamnál nincs felsőbb igazság, minden rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon.” (Bhagavad-gítá 7.7.) Mi a gyöngysor rendező elve? A látszat szerint a gyöngyök, valójában a fonál. Az abszolút létet nem befolyásolja a relatív energia változása, sőt, a váltakozás oka is Isten, ezért a világ nem más, mint energiájának módosulása. Így tükörkép a világ, az eredeti múlhatatlan, változatlan és transzcendens, a torzult tükörkép pedig az anyag törvényszerűségei szerint működik. A forrás, fennmaradás és a végső visszarendeződés egyaránt az Abszolút Lényben keresendő.

2. rté ‘rtham jat pratíjéta
na pratíjéta csátmani
tad vidjád átmanó májám
jathábhászó jathá tamah

“Tudnod kell, hogy ami velem kapcsolatban az árnyékhoz, (illetve) a sötétséghez hasonló(an valótlan dolgot valósnak, valós dolgot pedig valótlannak tüntet föl,) az nem más, mit megtévesztő hatalmam, az illúzió.”

Támpontok: Az illúzió kétféle lehet: ha az ember valótlan, káprázatszerű jelenségeket valóságként észlel, vagy ha nem észlel egy valós jelenséget. Mindez a megtévesztő energiának tulajdonítható. A vers az illúzió két fajtájáról beszél, az árnyékszerű vetületről és a sötétségről.

Az árnyékszerű projektív illúzió valótlan vonásokat tulajdonít egy objektumnak, ezért a valóságnak csak «árnyéka», a sötétség pedig elfedni látszik a nyilvánvaló valóságot is. Az árnyékszerű illúzió jó példája a «második hold» kifejezés, s bár a Földnek csak egy holdja van, az alaptalan állítás mégis megfogalmazható, így létező, valós. A sötétséghez hasonlatos tudatlanság-illúzió példája az égitestek fogyatkozását okozó Ráhu-bolygó, amely láthatatlan volta ellenére is tényleges árnyékot vet.

Minden Krsnától függ, így tévedés volna bármit is Tőle függetlennek tekinteni. Krsna kétféle kápráztató energiával rendelkezik: az isteni illúzióval (jóga-májá), amellyel elfedi saját fenségét, nagyságát, ezzel mozdítva elő hívei fesztelen vonzalmát; illetve a világi illúzióval (mahá-májá), ami elfedi az ember elől az Úr objektív létét. A jógamájá adja a tudást (vigjána), Isten felismerését, az istentudatot (vidjá), ez az egyesülés energiája, míg a mahámájá adja a feledést (móha), az illúziót, istentelenséget (avidjá), ami elválaszt, elfedi a dolgok kapcsolatát Krsnával. Az illúzió sötétjétől az ember külső fény segítségével szabadulhat. Tévedés tehát bármit is függetleníteni Krsnától, s bár e tévedés illuzórikus, mégsem valótlan, hanem tényleges.

3. jathá mahánti bhútáni
bhútésúccsávacsésv anu
pravistánj apravistáni
tathá tésu na tésv aham

“Az őselemekről elmondható, hogy a teremtés után behatoltak nagyba és kicsibe (a kozmoszba s az élőlényekbe), de az is elmondható, hogy nem hatoltak beléjük. Ugyanúgy elmondható Rólam, hogy (Felsőlélekként) ott létezem minden teremtettben, s mégis kívül vagyok mindenen.”

Támpontok: Az őselemek a behatárolt testi formák kialakulása előtt már léteztek, s mivel a test anyagból vétetik, tekinthetjük úgy is, hogy az anyagi elemek behatolnak a teremtett formákba. Ugyanakkor az őselemek a testi formáktól függetlenül is léteznek, így mondhatni nem hatolnak be a formákba.

A Bhagavad-gítá szerint: “Megnyilvánulatlan formámban ezt az egész univerzumot áthatom. Minden lény bennem van, de Én nem vagyok bennük. És mégsem nyugszik bennem minden teremtett. Íme misztikus hatalmam! Habár Én vagyok az összes élőlény fenntartója, s jelen vagyok mindenhol, mégis Én magam vagyok a teremtés eredeti forrása.” (Bg.9.4-5.)

Ellentmondás látszik Isten immanens és transzcendens mivolta között, amit az istenszeretet oldhat föl. A tiszta istenszeretet írjával megkent szemű ember, azaz a tiszta szívű és fejlett tudatú bhakta lelki kapcsolatban áll a magasabb szférákkal és mindenben, mindenütt látja Urát, vagy legalább keze nyomát. A tiszta istenszeretetet ismeri föl: “mindenütt jelen vagyok”.

4. étávad éva dzsigjászjam
tattva-dzsigjászunátmanam
anvaja-vjatirékábhjám
jat szját szarvatra-szarvadá

“A lélek tudományának kutatója – közvetlenül vagy áttételes módon – tudakozódjon a minden körülmények között, mindenkor és mindenütt létező Abszolút Igazság felől.”

Támpontok: A közvetlen kutatási módszer (anvaja) a bhakti-jóga útja, mikor egy tiszta lelki tanítómestert követve az ember pozitív, igenlő módon igyekszik megérteni, megközelíteni az Abszolút Igazságot. Az anvaja-elv szerint minden történést a kiváltó ok megjelenése indít el. Az áttételes módszer a tagadás útja, mikor az ember minden nem-lelkit igyekszik kizárni vizsgálódása köréből. A közvetett módszer (vjatiréka) szerint kiváltó ok híján semmiféle cselekmény sem mehet végbe. A két módszer között tehát szemléletbeli eltérés van: az előbbi a pozitív bizonyítékokat igyekszik meglelni, fölismerni, az utóbbi viszont a lelkileg negatív jellegű tények kirekesztésével (sem nem ez, sem nem az, néti-néti) próbál végső konklúzióra jutni.

A Védák elsődleges témája Visnu, végső utasítása az Ő emlékezetben tartása, a varnásram célja Visnu öröme. Az Abszolút Igazság keresése az első lépés, meglelése az istenszeretet kibontakozása. Isten boldogság lényegű – ebből részesül a megvalósult lélek. A végső felismerés, megismerés a bhakti útján lehetséges (áhitat, odaadás).

A filozófiai töprengés eljuthat a végtelenségig, a misztikus jóga a tudatosságig, a bhakti, az áhitat útja pedig a legteljesebb fokú lelki boldogságig vezet, s magában foglalja a végtelenséget és a tudatosságot is. “Keresd ezt az igazságot!” – ennek titkos sajátságaival együtt: a titok (rahaszja) a fenséges imádat síkja (Vaikuntha lílá), a szigorú titok (parama rahaszja) pedig a spontán odaadás kedvtelése (Gólóka-lílá). A többi folyamat előfeltételekhez kötődik, a bhakti egyetemes, bárhol, bármikor, bárki által alkalmazható.

“Tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem nyerhető el az Úr. Őt csakis az érheti el, akit erre kiválaszt. Az ilyen személy előtt saját valódi formájában mutatja meg magát.” (Mundaka-up.3.2.3., Katha-up. 1.2.23.)

B. K. Tírtha

2001/30.